Sci-fi

A tökéletes csalás

Szerző: Demeter Attila
.
Zsóka a szokott iramban ügetett a biciklistáknak és futóknak szánt betonjárdán. Figyelmetlenül lépett, egy odakerült vadgesztenyén megbotlott, és fájdalmas szisszenéssel elterült a földön. A járda melletti gyepre esett. Alaposan megütötte magát, de megúszta különösebb sérülés nélkül. Pontosabban egyelőre úgy érezte, hogy megúszta, mert amikor ismét lábra akart állni, belenyilallt a bokájába a fájdalom.
– A francba! – káromkodta el magát.
Jajgatva húzta maga alá a lábát, és vizsgálgatni kezdte a sajgó testrészt. Alig látott rajta valamit. Abban bízott, baj nélkül ér véget a kaland, és dühös lett a megvilágosodástól, bicegni fog egész nap.
– Segíthetek? – Kellemes bariton zendült a háta mögül.
– Hogyne! Köszönöm! – válaszolta gyorsan, mielőtt a férfi továbbáll.
– Támaszkodj rám! – kínálta a karját az ismeretlen.
Zsóka örült a segítségnek, és fájdalmai mellett sem mulasztotta el felmérni segítője külsejét. – Nincs okom panaszra – állapította meg magában.
Tamás átkísérte a park útfelőli oldalára, és leültette egy padra.
– Hívjak taxit?
– Szükségtelen – szabadkozott Zsóka – semmi bajom. Pihentetem a lábamat, utána hazasántikálok.
– Messze laksz?
Zsóka a tízemeletesek felé mutatott.
– A harmadik házban. Pár perc séta az egész.
– Szívesen megvárom, amíg regenerálódsz, és hazakísérlek, ha nincs ellenedre.
A lány titokban, oldalról, félig lehunyt szempillák alól megint felmérte a fiú külsejét, aztán bólintott. Sokan jelentkeztek eddig kísérőnek, általában óvatosan bánt az effajta kérésekhez adott hozzájárulással.
– Nem bánom – egyezett bele. – Errefelé laksz?
– Odébb – bökött a domb felé a fiú. – Adós maradtam a bemutatkozással. Tamás vagyok.
– Én meg Zsóka – mondta ki a nevét bizonytalanul, mert ritkán mutatkozott be. Tulajdonképpen szokatlannak találta, hogy a fickó dadogás, botladozó nyelv és pironkodás nélkül áll előtte, úgy viselkedik, mintha mindketten a matek zárthelyire készülnének a folyosó szegletében. Imponált a fiú közömbössége. – Mivel foglalkozol? – tette fel az ismerkedéskor legáltalánosabb kérdést.
A fiú úgy túrt a hajába, mintha ezzel a kíváncsiskodással zavarba lehetne hozni.
– Mindenfélével. Keresek, kutatok, írogatok. Annyi mindennel foglalkozom, hogy lehetetlen számot adni róla. Inkább arról beszéljünk, te mit csinálsz.
– Hogy ééén? – lepődött meg a lány. – Komolyan kérded?
– Hát persze – felelte Tamás. – Mit gondolsz? Kibírnám kérdezősködés nélkül, amikor itt ül mellettem egy bombázó? Szeretném tudni, legyen-e kisebbségi érzés bennem vagy sem.
Zsóka tétovázott és közben azon töprengett, hogy dühöngjön, nevessen vagy álmélkodjon. – Biztosan ugrat a krapek – gondolta. Azon járt az esze, helyesen tenné, ha felugrana a padról, és faképnél hagyná; csakhogy alighanem másodperceken belül a hapsi vállára támaszkodna, és úgy mégsem játszhatja a sértettet.
– Szívatsz, ugye?
Tamás zavarba jött. Elvörösödött, és megint a hajába túrt.
– Bocs! Miért szívatnálak?
– Nem tudod, ki vagyok?
– Az imént hallottam, Zsókának hívnak.
– Igen, Sheffer Zsókának. Neked ez nem jelent semmit?
Tamás arca most változott szinte lilára.
– Ne haragudj! – dadogott. – Te vagy az első Zsóka az életemben, és a Shefferek közül sem találkoztam még senkivel. – Hirtelen elvigyorodott, a homlokára csapott. – Don Luigi! Szólhattál volna előbb is! Tőled vettem a múltkor azt a frankó gombás pizzát!
Zsóka is elvörösödött, és ebben az volt igazán pocsék, hogy még mindig nem tisztázta magában, zavarában vagy mérgében forrt-e fel az agya.
– Szívatsz! Sejtettem, az elejétől. No, húzz innét a fenébe!
Tamás szétnézett a pad körül, kinek szólhat a dühös hang.
– Ki? Én?
– Te, te! Látsz itt valakit rajtunk kívül? – Zsóka dühösen felugrott, aztán jajgatva visszapottyant. Kis híján ugyanarra a helyre töttyedt le, ahonnan felkelt, de a sors szeszélyéből két arasszal odébb sikerült a padra zuhannia. Nem pontosan a padra, valamivel odébb, Tamás ölébe. No! Nem teljesen az ölébe, inkább a térdére.
– A francba! – Dühösen elbőgte magát. – Te hülye! – Öklével a mellét verte a fiúnak. Látod, mit csináltál?
A fiú elcsodálkozott. – Én? – Alaposan megkanyarintotta a magánhangzót a névmásban. – Elkaptalak. Ha nem teszem, a földön ülve faggatóznál. – Magához húzta Zsókát, mint amikor az anya csitítgatja bőgőmasina gyerekét.
Zsóka szipogott még keveset, aztán rájött, jó helyen ül, hiszen amióta odazuhant kevésbé sajog a bokája.
– Na jó! – sóhajtott nagyot. – Asszem jobb lesz, ha hazakísérsz – nyugodott bele a megváltoztathatatlanba.
Tamás karjába kapaszkodva, bicegve útnak indult. A fiú óvatosan, figyelve ment mellette, vigyázott a lépteire. Tényleg törekedett arra, hogy a lány kímélhesse a fájós bokát.
Mire a lépcsőháznál jártak, egészen könnyen ment a mozgás.
– Gyere! Főzök neked kávét – hívta Zsóka a lift felé.
Megbánta, hogy gorombán rátámadt az előbb. Lehet, hogy kísérőjének tényleg fogalma sincs arról, ki pottyant le előtte a gyepre. Talán nem játszotta a hülyét, és megeshet, bár erre kicsi az esély, hogy nem is hülye.
– Nem kell dolgozni menned? – kérdezte Tamástól.
Tamás a fejét csóválta.
– Említettem, olyan szabadúszó féle vagyok. És te? El tudsz majd menni dolgozni?
– Az mellékes! – Zsóka bicegve közlekedett a konyhában, de láthatóan jobb formában volt, mint amikor a padon zokogott dühösen. – Legfeljebb kiküldik értem a kocsit.
– Igaz! – vágta rá Tamás. – Erre kanyarodhat a pizza futár a legjobb dolgozóért.
Zsóka összeráncolta a homlokát, hirtelen nem jutott eszébe, miről van szó.
– Pizza? – Majdnem kiesett a kezéből a kávés csésze. – Ma kezdődik a válogatás. Az ügyelő belebolondulna, ha hiányoznék.
– Milyen válogatás? Pizzasütő versenyre mész?
Zsóka megmerevedett. Eldöntötte, megőrzi a hidegvérét, és kideríti, valóban fajankó a fazon, vagy a Holdról érkezett tegnap.
– No, idefigyú Tomika! Tényleg először látsz?
Tamás szerényen vizsgálgatta, összehúzott szemmel nézegette, aztán megszólalt.
– Ne haragudj Zsóka! Annyira pocsék az arcmemóriám, hogy képtelen vagyok felidézni, hol találkoztunk. Valahonnan ismerős vagy, de ha megölsz, sem találom ki, honnan.
Zsóka megmakacsolta magát. Ha fene fenét eszik, akkor is kideríti erről a mamlaszról, hogy tényleg ostoba-e, vagy megjátssza magát.
– Tévét szoktál nézni?
– Hát… – Tomi dadogva válaszolt. – Sok a reklám. Meg azok a hülye sci-fi meg fantasy filmek, sorozatok… Nagyon untatnak.
– A Megafaktort szoktad nézni?
– Megamicsodát? Ez az a műsor, amiben akárki dalra fakadhat?
– Igen! – Zsóka örömében felkiáltott.
– Te is felléptél? Énekeltél benne?
Zsóka úgy érezte, hogy menten felképeli a fickót, aztán lehajítja a hatodik emeletről, de nem bízott a bokájában. Félt tőle, a vége az lesz, hogy megint az ölében ül, és azt mégsem vállalhatta. Dühösen végigmérte, és ezzel hibázott. Kutató pillantása az arcon, illetve a szemek tájékán fejezte be a felmérést, és későn ébredt rá, legközelebb jobban teszi, ha hamarább áll meg a bámészkodással. Nagyon mély és nagyon kék szemek tartották fogva a tekintetét.
Taktikát változtatott.
– Ha mesélsz a munkádról, én is elárulom neked, honnan ismerhetsz, illetve ismerhetnél, ha leülnél néha az elé a francos tévé elé.
Tamás megadóan széttárta a karját.
– Áll az alku.
Zsóka megpróbálta szerényre fogni magát, és úgy vallotta be a foglalkozását.
– Én vagyok a Megafaktor műsorvezetője, a házigazda.
Magadóan vette tudomásul, hogy Tomit kevéssé nyűgözi le az információ, de látta, legalább igyekszik úgy tenni, mintha érdekelné a dolog.
– Nahát!
Évek óta keresett olyan fickót, akit nem a hírneve bűvöl el. Végre rábukkant, és az a baja, hogy a srác fütyül a hírnevére. – Hülye vagy Zsóka! – állapította meg magáról.
– Te jössz!
Tomi zavartan keresgélte a kibúvót, aztán belátta, kénytelen lesz felfedni magát.
– Kutató vagyok – vallotta be.
– Mit kutatsz? Atommagot keresel? – élcelődött.
– UFO-kat – felelte a fiú.
– Nahát! – Csapta össze a kezét Zsóka megjátszva az érdeklődést, mint azt az előbb Tamás tette.
– Látom, komolytalannak tartod a munkám.
– Hááát – énekelt egyet a lány. – Neked bizonyára érdekes, de várnod kell az első sikerre, amikor végre találsz egy igazi UFÓ-t.
– Találtam – szerénykedett Tomi, és leste a hatást.
– Nem mondod! – Zsóka gúnyos hangon adta értésére, hogy a hatás ezúttal elmaradt.
– Ez az igazság.
Pár percig győzködték egymást, aztán Zsóka telefonja szakította meg a hiábavaló párbeszédet.
– Dolgoznom kell – tájékoztatta a hívás tartalmáról Tamást. – Ahogy sejtettem, ideküldi értem a kocsit az ügyelő, de ha akarod, adok neked esélyt arra, hogy bebizonyítsd, nem linkeltél az előbb. Holnap délután szabad leszek, és megmutathatod a csészealjadat.
Jelentőségteljesen megemelte a kávéscsésze porcelán tányérkáját. – Ha valami ilyesféle szamárságot mutatsz, leszaggatom a füled.
– Nem féltem a füleimet – nevette el magát a fiú.
.
– * –
.
– Meddig megyünk még? – panaszkodott Zsóka.
– Mindjárt ott vagyunk – nyugtatta meg Tamás. – Nincs több húsz méternél a távolság.
Átmásztak valami régen ásott árkon; alighanem tankcsapdának épült hetven éve, aztán bemásztak a bokrok közé.
– Elszakadt a pulóverem!
– Hol? – a fiú kíváncsian keresgélte a ruhán a hasadást, mire Zsófi gyengéden a kezére csapott.
– Másért jöttünk!
Még két bokron vergődtek át, aztán meglátták.
Tamás büszkén feszített a lelet előtt, Zsóka tátott szájjal, a meglepetéstől némán ámult.
– Azt hittem, kamuzol – nyögte ki.
Az UFO igazán mutatós volt. Érkezésekor agyonnyomta az akácosban az alá kerülő fákat, bokrokat, és letarolt két madáretetőt. A csillogó fémes házba több ablakot is építettek a tervezők, belátni egyiken sem lehetett.
Zsóka megilletődötten megérintette a sima felületet, és hirtelen elkapta a kezét a burkolatról.
– Forró? – csúfolódott Tomi.
– Nem. Az jutott az eszembe, mi van, ha netán radioaktív vagy valami másfajta káros sugárzást bocsát ki magából.
– Nyugodt lehetsz, biztonságos. Itt a repülőtér a szomszédunkban, ha bármilyen energia szivárogna belőle, akkor a tengernyi műszerük valamelyikével bemérnék onnan.
– A mindenségit! – ámuldozott tovább a lány. Körbeverekedte magát a letört ágakon, már nem törődött a szakadó ruhával.
Ajtót nem látott az UFÓ-n, az valószínűleg teljesen beleolvadt a borításba. Közel hajolt az ablakokhoz, leskelődött befelé, de hiába.
– Nincs zseblámpád?
– Már próbáltam bevilágítani – tájékoztatta Tamás. – Az üveg vagy mi, útját állja a fénynek. Kívülről beengedi, de belülről nem verődik vissza semennyi.
Zsóka leguggolt, benézett alá, aztán újra körbejárta.
– Vajon honnan érkezett? Mutattad már valakinek?
– Te vagy az első, akinek meséltem róla.
Zsókában felébredt a szakember. Ezt a szenzációt kiaknázatlanul hagyni vétek!
.
– * –
.
Két nappal később, Tamás szemlátomást kétkedve nézte a tévéseket a hajnali fényben.
– Mi a baj Tomikám? – kérdezte Zsóka, és reménykedett benne, hogy a fiú nem válaszolja azt, utálja a tévéseket, bár ha ezzel állna elő, lényegében egyetérthetne vele. Elvégre miért kellene őket szeretni? Eleget dolgozott ebben a szakmában ahhoz, hogy jogosnak érezze az ellenszenvet. Most mégis más feleletre vágyott.
– Tudod, ez a tévés dolog – kezdte Tomi, és Zsófiban forrósodni kezdett a vér –valószínűtlen, hogy azt az eredményt hozná, amire számítok.
– Mire számítasz, bogaram? Hírnévre, pénzre? Kondorosi azt ígérte, kapsz egy szakajtó dohányt, amikor a külföldi nagyok átveszik tőlünk a tudósítást.
Tamás legyintett.
– A pénz jól jön, mert baromi sokat elvertem ahhoz, hogy ezt itt bemutathassam, de a dohány nem minden. Nekem az fáj, majd jönnek a szkeptikusok, és belekötnek mindenbe. Erősítgetik, hogy a fénynél gyorsabban lehetetlen utazni, a közelben pedig nincs lakható bolygó, azután efféle ostobaságokkal tömik a laikusok fejét.
Zsókában az előzőtől eltérő aggodalom ébredezett.
– Mondd, Tomi! Ugye nem valami szélhámosságba kevertél bele! Egész életemre eláshatom magam, ha kiderül, hogy átvertél minket.
– Ugyan! – Pirult el a fiú – Ez csillaghajó, arra mérget vehetsz.
– Hát azért!
A bokrok túlsó oldalán a producer terepjárója fékezett, aztán a letaposott ágakon keresztül eléjük lépett Kondorosi.
– Itt a szerződésed fiam. – Vastag köteg papírt lobogtatott a kezében. – Remélem, nem versz át, mert akkor keresztre feszítlek. Láttad leszállni ezt az izét?
Tamás egykedvűbben fogadta a kérdést, mit az imént, amikor Zsóka gyanakodott vele.
– Tanúja voltam a repülésnek, de az UFO észlelések többnyire szóbeliek. Felvételt a zöld emberkékről, amint kiszállnak belőle, eddig csak játékfilmekhez készítettek. Én sem hordok magamnál kamerát.
– Legalább a telefonoddal lefényképezhetted volna a levegőben.
– Éppen lemerült. Esküszöm, hogy repült!
– Ajánlom, hogy jól emlékezz, mert mindjárt megérkezik egy autóbuszra való tudós, akik komplett kutatóintézetet pakoltak teherautóra, hogy mindent megvizsgáljanak ezen a hajón, mielőtt elszállítjuk innen.
.
– * –
.
Kondorosi nem viccelt. A terep tényleg rövid idő alatt megtelt mindenféle emberrel.
A buszból kiözönlő tudósgárda előtt biztonságiak taposták tisztára a talajt, mintha dzsungelháborúra készülnének. Teherautókkal vágtak utat a bozóton keresztül, ne legyen sáros a professzor urak és hölgyek cipője.
A honvédségtől hatalmas áramfejlesztőt kaptak kölcsön, szükség esetén az egész hadsereg áramellátását biztosíthatná. A konvojban érkező teherkocsikról lerámolták a műszereket és eszközöket tartalmazó ládákat, hatalmas daru érkezett, amivel ha kedvük úgy hozza, felemelhetik az UFO-t.
Felállt a tévéstáb, időnként beindították a kamerákat, azok felvették a vizsgálat megkezdését.
Tamás ijedten és szerénykedve téblábolt a hatalmas felfordulásban.
– Nagy nekem ez a cécó – panaszkodott Zsókának, aki megszokott terepnek tartotta a forgatás őrültekházához hasonló helyszínét.
– Ez mindig így megy – tájékoztatta a fiút. – Mutasd, mit íratott veled alá az a hiéna! – elvette a producertől kapott szerződést, áttanulmányozta, aztán megkereste a tömeg közepén intézkedő Kondorosit.
– Spórolósra vetted az ajánlatodat! – Szemrehányó hangon szólította meg a férfit.
– Mi a fenét kellene kínálnom neki?
– Vacak ötezer forintos órabér elég sovány. Tíz-tizenkét órányi forgatás után az öledbe pottyan a világ legszenzációsabb híre, és mindössze ötven-hatvan ezret fizetsz érte. Kevesebb, mint amit valamelyik vacak énekes vagy link celeb kap a fellépésért.
– Drágaságom! Nekem a társaság érdekeit kell képviselnem. Nem az a dolgom, hogy a riportalanyaimat gazdaggá tegyem. A céggel és a munkatársaimmal kell törődnöm. Te is azzal törődj!
Zsóka elkedvetlenedett az útmutatástól. Eddig tudomásul vette a producer pénzhajhász gondolatait, most úgy érezte, tényleg rablóként viselkedik. Magában dohogva vitte vissza a szerződést Tamáshoz.
– A helyedben szigorúbb feltételeket szabnék – mondta halkan.
Tomi figyelmét elkerülte a megjegyzés, a kezdődő vizsgálat érdekelte.
Az űrhajó csészealj helyett inkább négyszögletes mennyezeti lámpára hasonlított. Négy egyenlő hosszúságú, nagyjából tizenkét méteres oldal határolta, ránézésre két emelet magasságúra készült, az oldalak és a tető gömbölyített élben találkoztak, ami tényleg egy ortopéd méretű fürdőszobai lámpához tette hasonlóvá. A borítás teljesen simának látszott, ajtónak, bejáratnak nyomát sem lelték, az átláthatatlan ablakok csillogtak az ismeretlen anyagból készült felületen.
A tudósok a velük együtt érkező technikusoknak azt az utasítást adták, válasszanak le parányi szilánkot a jármű burkolatából. A kéziszerszámok csorbultan végeztek a kísérlettel.
– Ezek azt hiszik, hogy a barkácsboltban szerzett fúróval megspékelhetik a csillaghajót? – értetlenkedett Tamás.
– Te hogy kezdenél hozzá? – kérdezte őszinte kíváncsisággal Zsóka.
– Sehogy. Új anyagot állítanék elő, ami kibírja az igénybevételeket. Nem törődnék azzal, más mit talált ki. Ha engem megkérdeznek, elárulom nekik, miből készült a hajótest.
Zsóka felkacagott.
– Aranyos pofa vagy!
Tamás megvonta a vállát, és tovább figyelte a technikusok gyötrődését, akik minden elképzelhető eszközt felvonultattak. A helyszínre vonszoltak egy monstrumot, ami különleges Röntgengépnek látszott, aztán csalódottan visszarakták a teherautóra.
– Legalább használják valamire azt a böhöm darut – kuncogott Tomi.
A kudarc után hatalmas lézerágyút hoztak a csillaghajó mellé, azzal bombázták a felületét. A hajótest kitartott.
– Öreg! – szólt oda Tamás bizonytalanul a műszaki embernek. – Ne szemből próbálkozz, hanem a két oldal találkozásánál érintőlegesen lőj rá, úgy néhány molekulát elfüstölhetsz. Ha mellé állítasz egy spektrométert, az felsorolja az anyag összetételét.
– Mit beszélsz bele abba, amihez semmi közöd? – mordult fel dühösen a laboráns, de a főnöke rászólt.
– Fogadj szót neki! Logikus az ötlet.
Eredményképpen megkapták a burkolat anyagának összetételét, és az arról beszélt, hogy teljesen hétköznapi elemekből készült a hajó.
– Úgy látszik, a készítőinek ugyanazok az anyagok vannak a birtokában, mint nekünk, itt a Földön.
Esteledett, amikor a daru gémjét az UFO fölé irányították.
– Ezek fel akarják emelni, és teherautóra rakni? – csodálkozott Tamás.
– Mit képzeltél? Itt hagyják? – felelte Zsóka.
– Nincs az a teherautó, ami ezt elszállítaná, és nincs az az úthálózat, amelyiken ezt elvihetnék. Elakad a hidak alatt, és kigyomlálja az út menti oszlopokat, fákat.
Zsóka elment tájékozódni, aztán visszajött.
– Alá akarnak nézni.
– Ja! Mint a lépcsőn a titkárnő szoknyájának – nevetett fel a fiú.
– Neked mindig azon jár az eszed?
– Gyakran – kacsintott egyet Tomi.
– Malac. – Zsóka nekitámasztotta a hátát Tominak. Ő is kezdte nevetségesnek találni a tévések igyekezetét. Arra gondolt, inkább a katonaságot kellene hívni, azok szakszerűbben, és nagyobb apparátussal foglalkoznának a dologgal.
Átvezették a hevedereket az űrhajó két oldala alatt, és intettek a darukezelőnek, aki lassan elindította a motorokat.
A daru gyötrődve megemelte fél méterre az egyik oldalt, és abban a magasságban megállt.
– Mi a francot csinálsz? – rivallt rá a megafonján a producer. – Miért nem emeled tovább?
– Én emelném, de a gépek ennyit bírnak – válaszolt telefonhangon a darukezelő. – Még örülhetünk, ha nem esik vissza.
Mintha igazolná a kezelő szavát, a soktonnás kocka lassan visszaereszkedett a helyére.
– Szerencse, hogy a darura tettek biztonsági áramköröket, különben lepottyantaná – súgta Zsókának Tamás.
Zsóka megint elsomfordált meghallgatni a főnökség beszélgetését, és időben érkezett.
Tandori, a segédmunkások főnöke a telefonján készült fényképet mutatta a producernek.
– Ezt nézd meg!
– Mit nézzek rajta? Ugyanezt láttam az imént, életnagyságban.
Korponai válla felett átpislogva Zsóka a félig megemelt UFO-t látta a telefon képernyőjén.
– Főnök! Te nem nézed a Starlight Surfer epizódjait? – kérdezte Tandori.
– Kisfiam, engem nem azért fizetnek, hogy nézzem a műsort, hanem azért, hogy készítsem.
– Pedig ha néznéd, talán eszedbe jutna, hogy ennek a hajónak a külalakja erősen emlékeztet a filmben látható űrhajó alakjára.
– Várj! Kinagyítom – simogatta a kijelzőt, rázúmolt a képre. – Ezt látod?
– Ne barkóbázz velem! – kiáltott rá dühösen Korponai. – Nyögd már ki, mi a fenét akarsz mutatni!
Tandori a telefonra bökött, ami a felemelt jármű alján fénylő tükörfélét mutatta.
– Ezt nézd! Pontosan ilyen van a fürdőszobámban.
– Mi a franc ez?
– Borotválkozó tükör. Az autópálya mellett álló Papagályosban vettem. Ezerkétszázat kértek érte.
Korponai megütközve vette ki a kollégája kezéből a telefont.
– A rohadt életbe! – káromkodta el magát, amikor eleget tanulmányozta a képet.
– A vonalkódot is rajta hagyta a hülye.
– Átvert ez a szemét!
– Említettem, hogy a kelleténél jobban hasonlít a Starlight Surfer űrhajójára. Ez a kis köcsög készített egy makettet, és idehívott minket bámulni.
Zsóka eleget hallott ahhoz, hogy amilyen feltűnés nélkül a hátuk mögé lopózott, ugyanolyan feltűnés nélkül lelépjen.
Míg visszafelé tartott a fához, amit Tomi unatkozva támasztott, azon gondolkodott, mit tegyen. Ha ez a vacak, amihez ekkora készültséggel kivonultak tényleg makett, akkor neki befellegzett. Kirúgják a tévétől, de a szakmába sem mehet vissza többé. Eredeti pályáján, a színpadon még próbálkozhat, de valószínű, hogy ennek a kínos átverésnek a híre követi, és legfeljebb jegyszedőnek veszik fel valamelyik vidéki színházhoz. Mégsem érzett nagy bánatot. Legalább megtáncoltatta a társaságot ez a tökös csávó. Közben Korponai a rablójáték avatott résztvevőjeként szakszerűen készült kirabolni a fickót, de hoppá, ezúttal kirabolták a rablót.
Kis düh persze mardosta a lelkét. Úgy érezte, őt is átverte a fiú.
– Beszélj, mit műveltél velem! – kérdezte szemrehányó hangon.
– Én? – adta az ártatlant Tomi.
– Te! Igen. Most nézegeti a fényképet a főnök, amiről kiderül, hogy a sarki áruházban vásároltad az alkatrészeket ehhez a micsodához.
Tomi mérgelődve pattintott az ujjával.
– Az a hülye refraktor! – morgott.
– Szóval tényleg egy maketthez csaltál ide minket?
Tamás megvakarta a fejét.
– Zsóka! Kérdezd meg őket, képesek-e olyan anyagot készíteni, amin kicsorbulnak a gyémántfúrók.
– Miért kérdezgessek másokat? Tőled várok választ.
– Ezek ostobák. Többet akarnak tudni annál, mint amennyit elárultam nekik, de nevetségesen állnak a kérdéshez.
– Szóval beismered, hogy átvertél?
– Dehogy ismerem be! – makacskodott Tomi. – Azt ígértem, űrhajót mutatok neked.
– Amit itt mutatsz, az nem űrhajó, hanem makett – Zsóka kezdett indulatossá válni.
– Bízz bennem! – kérte őt a fiú. – Elmagyarázok mindent, de adj egy kis időt.
Zsóka mérges lett. Ingadozott a megbocsátás és a felháborodás között, de a tagadás lassan átlendítette őt a bosszankodás oldalára.
– Tűnjünk el innen! – Tomi a letarolt tisztás túlsó szeglete felé biccentett, ahol kisebb csoport alakult ki a stáb vezetőiből.
– Hogy a ménkűben tűnhetnénk el, amikor a kocsimat tucatnyi kamion veszi körül? Korponai rögtön lecsap ránk, perceken belül felnégyel mindkettőnket.
– Nem autóval megyünk – Tomi hangja nagyon magabiztosan csengett. – Amikor azt mondom futás, rohanj velem az űrhajó felé!
– Megőrültél? – Zsóka a tenyerét húzogatta a homloka előtt. Arra utalt ezzel, hogy a fiú teljesen lökötté vált az elmúlt percek megrázkódtatásától.
– Velem jössz, vagy sem?
Zsóka hitetlenkedve nézett rá.
– Tiszta hülye vagy.
Elgondolkodva állt a fiú előtt, és a pillantása megint a két kék szemre tévedt. – Én pedig nálad is nagyobb hülye vagyok – motyogta beletörődve.
– Ez azt jelenti velem tartasz?
– Igen – sóhajtott kis habozás után a lány.
Tomi apró távirányítót vett elő a zsebéből, megnyomott rajta egy gombot.
– Futás! – rohanni kezdett a tisztáson az UFO felé, Zsókát a csuklójánál fogva vonszolta maga után.
Hat métert rohantak, és elérték a makettet.
Amikor odaértek, hihetetlen dolog történt. Az egyik ablak helyén apró szisszenéssel, tolóajtószerűen szétnyílt az építmény fala.
Zsóka lemerevedve állt a helyén, és tátott szájjal bámulta a sötét nyílást.
– Ne tökölj! Gyere! – Tomi magával rántotta a lányt, és az ajtó túlsó oldalán megint megnyomta a távszabályzó gombját.
Az üvegen át nézték, ahogy a bambán megdermedő stáb tagjai közül az egyik higgadtabb ember futásnak ered. Nyilván látogatást akart tenni a feltáruló űrhajóban. Az orra előtt összezáródott az ajtó, a tévés neki csapódó tenyérrel fékezte le magát.
– Ha erre a makettre csináltál bejáratot, akkor igen alapos munkát végeztél – álmélkodott Zsóka.
– Alapos ember vagyok. Amikor megnéztem a Starlight Surfer egyik epizódját, arra gondoltam, szeretnék ilyennel röpködni a világűrben.
Felkattintotta a világítást, és ledobta magát a vezérlőpult előtti fotelbe.
– Indulhatunk?
Zsóka arra gondolt, miért ne játszaná végig a fiúval a balhét. Utána úgyis útilaput kötnek a talpára, legalább egy jó buliban legyen része búcsúzóul. Eljátssza a fiú kedvéért az útra kelést.
– Felengedheted a kuplungot, kapitány! – adta meg az engedélyt, és hahotázva hátradőlt az ülésben.
.
– * –
.
– Ez a szemétláda egész életében börtönben lesz a hatalmas költségért, amit okozott nekünk! – dühöngött Korponai. – Kirúgatom azt a hülye tyúkot is! Bedőlt ennek a szarházinak, és bohócot csinált belőlünk. Itt állunk a jópofa makettje előtt, és holnap rajtam röhög az egész világ.
Az őt csúffá tevő építményt bámulta, és első pillantásra nem vette észre, hogy valami változik körülötte.
Mások sem látták azt, ami meglepetést okozhatna.
A makett lassan, hallgatagon felemelkedett a fűből. Két másodpercig a szemük előtt lógott a levegőben, másfél méternyire a talaj felett. Akadálytalanul szemügyre vehették az aljára szerelt négy borotválkozó tükröt, amelyet Tamás refraktornak nevezett. A műanyag keret szélén, a címkén valóban látszott a piros papagáj, a bevásárlóközpont logója.
– Ez a rohadék tényleg a plázában vásárolt! – dühöngött Korponai.
Aztán a makett hirtelen gyorsulva tovább emelkedett, tíz másodperc múlva magasabbra szállt, mint egy toronyház, és a súrlódás sivító hangjának kíséretében villámgyorsan elrepült.
.
– * –
.
– Mit művelsz? – érdeklődött Zsóka a kényelmes fotelben terpeszkedve.
– Nézz ki!
A kívülről átláthatatlan üveg valószerűtlen látványt nyújtott. Rohamosan távolodott az alant fénylő kék golyóbis, körülötte a fekete világűr látszott végtelen mennyiségű csillagával.
Zsókának elakadt a szava.
– Mondtam, hogy alapos ember vagyok – somolygott Tomi. – Tényleg makett, de ha annyi munkát és pénzt feccölök bele, mint amennyibe került, akkor rendesen megcsinálom. Most elmegyünk, és egy kicsit világot látunk. A Szíriusz állítólag egészen jó hely.
.