Ajánló

Enoke

Szerző: Nora Westlake
.
Részlet a Matróztánc című antológiából
Megjelent 2013-ban a Cherubion Kiadó gondozásában
.
(…)
Már két napja hajóztak délkelet felé, de Mursza Hiroszao állapota csak lassan javult. Időnként kinyitotta a szemét, és mivel beszélni nem tudott, ha akart valamit, az ujjával mutogatott. Nakano mester szinte minden idejét mellette töltötte, és naponta többször elvégezte rajta a rontásoldó varázslatot. Amikor mégis pihenni kényszerült, mert a kimerültségtől már szinte nem is látott, felment a fedélzetre sétálni. Ilyenkor beszédbe elegyedett Hysaóval, vagy a vizet bámulta, és elmerült a gondolataiban. Ezeket a perceket kihasználva Chad óvatos kutatásokat végzett a beteg kabinjában és a hajó elhagyatott részein, de nem akad nyomára az nefritköves gyűrűnek. Nem talált elrejtett szelencét, sem ékszeres dobozt, de még titkos rekeszt sem a kabinok falaiban. Egyszer még a raktárba is lemerészkedett, és csak a szerencséjének köszönhette, hogy nem vették észre, amint lázasan kutakodik. Egyre dühösebb lett, egyre inkább úgy érezte, Enoke bolondot csinál belőle. Fel nem foghatta, miért kellett kihajózniuk. Miért nem lehet az öreget a kikötőben gyógyítani, és ott elszedni tőle a gyűrűt?
A harmadik napon Mursza Hiroszao váratlanul sokkal jobban lett. Segítség nélkül felült az ágyában, és enni kért. Arca sápadtsága eltűnt, szeme meglepően élénken csillogott.
– El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok önnek, amiért meggyógyította az apámat – mondta Hysao, amikor este a fedélzeten Nakano mesterrel sétáltak. – Szeretném megjutalmazni.
– Ön rendkívül nagylelkű, uram, de nem szolgáltam rá a jutalomra – felelte a mester. – Az édesapja már jobban van, de még nem szabadult meg teljesen a rontástól. Attól tartok, hogy visszaesik, ha nem vagyunk elég éberek.
– Mire gondol?
– Ez a fajta rontás ritka, de annál veszélyesebb. Arra irányul, hogy azt, akire ráküldik, legyengítse, megőrjítse, végül megölje. Bosszúmágiának is nevezik, és szinte minden esetben egy régi sérelmet próbálnak megtorolni vele.
– Miféle sérelmet? – csodálkozott Hysao.
– Nem tudhatjuk, a mágia jellegéből ezt nem lehet megállapítani. Az okot nem, csak a következményt érzékelhetjük.
– A Hiroszao ház nagy tiszteletnek örvend szerte Jidoron, sőt még külhonban is. Jó apám egész életében becsületes harcos volt, híve a tiszta küzdelemnek, a szablyáját mindig csak a jó ügy érdekében használta, tisztességtelenül kiontott vér nem szárad a lelkén. De ő már visszavonult a harctól, elérte a Lenyugvó Nap Dicsősége állapotát, amiben szeretne még jobban elmélyülni. Épp azért megyünk a Horm-szigetre, hogy a szerzetesek között méltóképp fejezze be életét. Nagy tisztesség ez neki, és általa nekem is, hiszen a halála után rám száll az öröksége, és egykoron majd én is elérhetem a tökéletességet. Apám tettei még az ellenségei tiszteletét is kivívták, sokan lehetnek hálásak neki azért, mert az ő keze által léphetnek a Zan útjára.
– Az ember hamarabb fizet meg egy sérülésért, mint a haszonért, mert a hála teher. A bosszú azonban élvezet.
– Apám nem érdemel ily becstelen halált. A bosszúálló hatalmasat téved.
– Jelen esetben lényegtelen, hogy a bosszúálló vélt vagy valós sérelmet akar megtorolni. Az ön édesapja még mindig veszélyben van.
– Ő már elindult a tökéletesség állapota felé, elméje és teste összhangja nem engedi, hogy elhatalmasodjon rajta a rontás. Csak még egy kis segítség kell neki.
– Épp erről beszélek, nagyuram. Úgy vélem, hogy e rendkívül erős rontás hátráltatni fogja a végső nyugalmi állapotot, és még az is megtörténhet… kimondani is félek… még az is megtörténhet, hogy az ön édesapja soha nem éri el a Lenyugvó Nap Dicsősége tökéletes állapotát.
– Miket beszél?!
– Az igazat, nagyuram… csak az igazat. Ön mondta, hogy nincs szüksége szép szavakra, az igazat akarja hallani.
– Nem lehet, hogy téved? Hiszen apám ma már sokkal jobban van. Látom, hogy kezdi visszanyerni az erejét, és a beszéde is tiszta.
– Sajnos ez csak átmeneti, bármikor visszaeshet, és akkor az állapota hirtelen fog romlani akár a… halálig is.
– Ez… ez… nem történhet meg! Egészen biztos benne?
– Annyira biztos vagyok benne, nagyuram, amennyire igaz, hogy itt állok ön előtt.
– De valamit csak tehetünk ellene! Kérem, szedje össze minden tudását, tegyen bármit, csak mentse meg az apám!
Nakano mester lehajtotta a fejét, töprengeni kezdett. Hysao közben egyre idegesebb lett. Sápadt arca verejtékben úszott, egész testében reszketett.
– Mi az? – kérdezte kis idő múlva. – Kitalált valamit?
– Nem is tudom… – felelte a mester tétován. – Talán van valami, ami…
– Micsoda?
– Nem vagyok biztos benne, de előfordulhat, hogy…
– Mondja már! Ne csigázzon, mester!
– Ez a rontásvarázslat szokatlanul erős és egészen különleges. Csak egy magyarázata lehet annak, hogy ennyire nehéz feloldani. A bosszúálló hozzákötötte valamihez, amiről biztosan tudja, hogy az édesapja tulajdonában van, és ami folyamatosan szinten tartja az erejét. Hiába igyekszem csökkenteni a hatást, mindig csak rövid időre sikerül, mert az a tárgy újra és újra felerősíti. Így valójában hiába távolodunk a bosszúállótól a térben, amíg a közvetítő tárgyat nem semlegesítjük, a rontás nem szűnhet meg.
– De milyen tárgy ez?
– Fegyver, ékszer, bármilyen használati tárgy… nem biztos, hogy értékes. Lehet, hogy a lúdtoll, amivel levelet ír az édesapja, a kalamáris, amiben a tintát tartja, a korsó, amiből iszik, esetleg a csizmája… Persze legtöbbször mégis értékes és mágikus erővel bíró tárgyakat alkalmaznak. A mágikus tárgyak hihetetlen mértékben felerősítik a rontásvarázslatot.
– Apámnak nincs ilyen tárgy a birtokában. Tudnék róla.
A mester tűnődve figyelte Hysaót.
– Mindenesetre jobban tesszük, ha megkeressük, és semlegesítjük.
– Hogyan?
– Ha már tudjuk, hogy melyik tárgy az, elvehetjük tőle az erejét egy egyszerű varázslattal, és akkor a rontás egy csapásra megszűnik. Ezután az édesapjának már csak néhány gyógyító varázslatra lesz szüksége ahhoz, hogy újra ereje teljében legyen. Mire a Horm-szigetre érünk, el is felejti, hogy mi történt vele. Ebben egészen biztos lehet.
Hysao arca felderült.
– Ez csodálatos, mester! Azonnal keressük meg azt a tárgyat!
Elindultak lefelé, az alsó fedélzetre, ahol az öreg Mursza Hiroszao kabinja volt. A lépcső alján azonban Hysao visszafordult, és elgondolkodva felpillantott a mesterre.
– Egy valamit nem értek. Honnan tudja a bosszúálló, hogy az a tárgy az apámnál van?
Nakano mester egyenesen a jidori szemébe nézett.
– Talán mielőtt az apjához került, az övé volt.
.
***
.
Aprólékosan megvizsgáltak mindent, ami Mursza Hiroszaóhoz volt köthető a hajón. A ruháit, használati tárgyait, az ágyát, de még a kabin falait és a padlót is. Nem találtak semmit, amit mágikus tárgynak használhatott a bosszúálló. Nakano mester hiába terjesztette ki kutató mágiáját a teljes hajóra, „nem tudta megállapítani”, mi lehet az, ami folyamatosan elevenen tartja a rontásvarázslatot.
– Lennie kell itt valaminek, ami elkerülte a figyelmünket – közölte Hysaóval. – Ebben a pillanatban is érzem a hatását, de nem tudom megállapítani, hogy honnan ered. Ha nem találjuk meg gyorsan, az édesapja életébe kerülhet.
– Ha legalább lenne valami kiindulási pont, ahonnan elindulhatnánk… – Hysao tekintete nyugtalanul rebbent ide-oda a kabinban, mígnem megállapodott az apján, aki békésen aludt, mit sem tudva arról, hogy mi történik körülötte. – Ha valóban olyasmiről van szó, ami nemrég került a birtokába, ő az egyedüli, aki megmondhatja, hogy mit keressünk. Fel kell ébresztenem!
– Csak óvatosan! – figyelmeztette a mester. – A hirtelen ébredés újabb sokkot válthat ki belőle.
Hysao az ágyhoz lépett, ám mielőtt megérinthette volna az apját, a hajó váratlanul megrázkódott, aztán kissé megbillent, Hysao, Nakano és Chad a falnak tántorodott.
– Mi volt ez? – kérdezte Hysao riadtan. – Csak nem zátonyra futottunk?
– Feltámadt a szél, és belekapott a vitorlákba – magyarázta Chad. – A szárnyvitorlák megfeszültek, az orrvitorla a hirtelen erőtől kilengett, de a kormánykerék valószínűleg rögzítve van, és nem engedte. Ezért rázkódott meg a hajótest.
– Maga honnan tudja?!
– Ööö… régen sokat utaztam hajón… mielőtt a mester… szolgálatába álltam. Felismerem a szél járását. Odakint vihar készülődik. Remélem, hogy a legénység érti a dolgát, és időben bevonják a vitorlákat!
Ekkor Hysao arca elkomorult, teste megfeszült.
– A gyűrű! – kiáltotta izgatottan. – Nem látom a nefritköves gyűrűt apám ujján, pedig mindig viseli.
– Az lesz a varázstárgy – bólintott Nakano mester.
– Talán levette, mert félt, hogy elveszíti – jegyezte meg Hysao. – Beszélek vele. Kérem, addig hagyjanak magunkra! Minden, amit elmondhat nekem, kizárólag kettőnkre tartozik.
A mester engedelmesen biccentett, karon ragadta Chadet, és mindketten kisiettek a kabinból. A folyosón Chad sunyin elvigyorodott.
– Igazad volt! Az öreg maga fogja átadni nekünk a gyűrűt.
– Még ne éld bele magad – intette le a mester. – Nem lesz ez olyan egyszerű, mint amilyennek látszik.
– Hogy érted?
– Az ilyen varázstárgyak erősen ragaszkodnak a gazdájukhoz, a mentális kapocs, ami összeköti őket, nehezen oldódik, az öreg elsőre biztosan elhárítja a kérést.
– Letagadja, hogy nála van a gyűrű?!
– Vagy letagadja, vagy kereken visszautasítja az átadását. Bárhogy lesz, még sokat kell dolgoznunk a sikerért.
– Én mit csináljak?
– Azt, amit mondtam. Hallgass, és húzd meg magad! Bármi történik, ne ess pánikba! Gondolj arra, hogy nemsokára tiéd lesz az Arany Áramlat!
Hysao kitárta az ajtót, és behívta őket.
– Apám azt mondja, a gyűrűt nem adja oda akkor sem, ha belepusztul. Mondtam neki, hogy valóban bele fog pusztulni, de hajthatatlan.
Mursza Hiroszao erőtlenül odaintette magához Nakanót.
– Mester… – nyögte elhalón. – Mester… segítsen… el kell jutnom a… Horm-szigetre… életben kell maradnom…
Nakano sajnálkozva széttárta a karját.
– Nagytekintélyű uram, én nem segíthetek önnek, ha ön nem segít nekem. Amíg a gyűrűt nem semlegesítettük, sem én, sem senki más nem képes levenni önről a rontást.
– De a gyűrű… az a gyűrű az enyém… nem érintheti senki más… embert öltem érte… megöltem érte… a legjobb barátomat.
Nakano mester pillantása találkozott Hysaóéval. A fiatal jidori egyszerre látszott döbbentnek, tanácstalannak és roppant dühösnek. Az arcát szégyenpír öntötte el.
– Pokolba azzal a gyűrűvel, apám! Hát nem érted, hogy az életed a tét?! Sosem éred el a Horm-szigetet, ha nem engeded, hogy a mester segítsen rajtad!
Ekkor a hajó újfent megrázkódott, a palánkja és az eresztékei recsegni-ropogni kezdtek, a fedélzet felől szörnyű nyikorgás hallatszott. A következő pillanatban a hajó megbillent, de sokkal erőteljesebben, mint percekkel előtte. Hysao, Nakano és Chad a falnak csapódott, majd a padlóra zuhant, az öregember legurult az ágyról.
– Fényességes Hjan Hszao urunk óvjon minket! – kiáltott fel Hysao rémülten. – Zátonyra futottunk?
A folyosóról kiabálás és futó léptek zaja hallatszott, a fedélzet felől pedig hatalmas dörrenés, de mindezt szinte azonnal elnyomta a szél sivítása. A hajó olyan eszeveszetten kezdett himbálózni, mintha az istenek dobálnák ide-oda.
– Nyakunkon a vihar! – kiáltotta Chad. – A szél legalább negyven csomós.
– Segítsen! – kiáltott neki Hysao. – Tegyük vissza apámat az ágyra!
– Inkább maradjon a padlón – próbálta túlkiabálni a mester a szelet. – Most jobb helyen van ott.
Hysao az ajtóhoz ugrott, de nem bírta kinyitni.
– Beragadt, az átkozott! – kiáltotta kétségbeesve.
Ebben a pillanatban hatalmasat reccsent az oldalpalánk, és erős remegés futott végig a hajótesten. A fedélzeten felrikoltottak a kürtök.
– Most futottunk zátonyra! – kiáltott Chad holtra vált arccal! Végünk van!
Hysao térdre rogyott az apja mellett, és megragadta a kezét.
A szél zúgása felerősödött, a hajótest még jobban megdőlt, és víz kezdett átszivárogni az ajtó alatt.
Chad ide-oda rohangált a kabinban, kinyitogatta a szekrényeket, felborította a ládákat, belegabalyodott egy padlón heverő vasláncba, közben egyfolytában szitkozódott. Végre kezébe akadt egy szekerce, és eszeveszett dühvel kezdte csépelni vele az ajtót.
– Ki kell jutnunk! – kiáltotta. – Ha itt maradunk, mindannyian megdöglünk.
A fiatal jidori holtsápadtan figyelte Chadet, miközben egyre erősebben szorította az apja kezét. Az öregember rémülten levegőért kapkodott, szembogara óriásira tágult.
Nakano mester Hysao mellé térdelt.
– Figyeljen rám, nagyuram! Még nincs veszve minden. Ez a hajó erős, ha csak kis léket kaptunk, órákba is beletelik, mire elsüllyedünk. Még megmenekülhetünk. Ha kijutunk innen, egy csónakkal elérhetjük valamelyik szigetet.
– És mi lesz, ha nem jutunk ki?
– A segédem mindent elkövet, hogy kijussunk. Most az a legfontosabb, hogy életben tartsuk az édesapját. Láthatja, hogy a gyengeség teljesen a hatalmába kerítette. Ha azt akarja, hogy életben maradjon, ide kell adnia a gyűrűt!
– Most nem a gyűrű a legfontosabb, hanem az, hogy kijussunk innen – kiáltotta Hysao indulatosan. – Törjék át végre azt a nyavalyás ajtót!
– Hát még mindig nem érti?! Mindennek a gyűrű az oka. Nem a rontás a legrosszabb, ami történhetett az édesapjával. Még csak nem is a halál, hanem az, ha sosem merülhet el a tökéletességben, ha nem érheti el a Lenyugvó Nap Dicsőségét!
Az ajtó megrepedt, az aljából letört egy darab, de Chad ezzel csak annyit ért el, hogy a víz erősebb iramban folyt a kabinba. De már nem csak az ajtó alatt folyt, hanem a megrepedt palánkon és a mennyezeten át is, ami azt jelentette, hogy a hajótest víz alá került.
Hysao elnyúzott arccal pillantott fel a mesterre.
– Mondja meg, hogy mit tegyek!
– A maga joga dönteni az édesapjáról, hát döntsön! Most azonnal vegye el tőle a gyűrűt, hadd semlegesítsem végre a rontást!
– Jól van, megteszem, de ígérje meg, hogy…
– Erre most nincs idő, nagyuram! Adja a gyűrűt, gyorsan!
Hysao feltépte apja mellkasán az inget, és kinyitotta a nyakában aranyláncon lógó medált. Kivett belőle egy gyűrűt, és a mester kezébe nyomta.
– Tessék! Ez a nefritköves gyűrű! Mentse meg az apámat!
A mester elkántált néhány varázsigét, összezárta a tenyerét, majd ismét kinyitotta. A gyűrű egy pillanatra vörösen felizzott, ragyogása betöltötte a kabint, aztán lassan elhalványult.
– Mursza Hiroszao a surdzsák kasztjából, ezennel leveszem a rontást rólad és a házad népéről! – kiáltotta kenetteljesen.
Az öregember kinyitotta a szemét, tanácstalanul körbepillantott, mint akinek fogalma sincs róla, hogy mi történik vele.
– Sosem felejtem el, hogy mit tett az apámért – hálálkodott Hysao. – Segítsen, állítsuk talpra! Ki kell jutnunk innen!
A mester a zsebébe rejtette a gyűrűt, gúnyosan elmosolyodott, csettintett az ujjával, és abban a pillanatban lehullt róla az álcája. Eltűnt Nakano mester, az idős gyógyító mágus, helyette Enoke állt ott, karcsún, fiatalon és roppant elégedetten.
(…)
.
Megosztás
Facebook
Facebook
RSS
Email
Google+
http://triviumnet.hu/2017/03/18/enoke/
SHARE