Játék

Istenek Ligája

Jelige: Szakbarbár
.
Nem ért váratlanul a sötétség. Sokszor átéltem már ezt, mégsem lett könnyebb. Elszakadás valamitől, hozzá kötődés valami teljesen máshoz. Halál és születés végtelen ciklusa, közöttük pedig hideg sötétség, átitatódva a várakozás dühítő türelmetlenségével, és bizonytalansággal.
Mire tisztulni kezdett a tudatom, már elég dühös és elkeseredett voltam. A születés öröme semmit sem jelentett számomra. Nevezzük inkább átlényegülésnek, nyers, brutális, gyors átlépés két világ között.
Gyors, de azért nem eléggé, a megérkezés pedig kicsit zavaros.
Ilyenkor általában tombolok, csak ez csillapítja valamelyest a sötétség pillanataiban felgyülemlett haragomat.
Azt hiszem, emiatt elég rossz a hírem.
Nem mintha érdekelne, elvégre én egy isten vagyok, a halandók pedig úgy vannak kódolva, hogy térden csússzanak előttem. Tiszteletből vagy félelemből teszik? Nekem egyre megy.
Csak homályosan láttam, a szemem nehezebben alkalmazkodott a megváltozott környezethez a többi érzékszervemnél. Ez azonban nem akadályozott meg abban, hogy mindenre lesújtsak magam körül. Éles sikolyok harsantak, bugyborékoló, szörcsögő hangok értek el hozzám. Kezeimen meleg folyadék csorgott végig, tudtam, hogy vér az.
Mire az utolsó nyöszörgés elhalt, a látásom is kitisztult.
Felültem az oltáron. Tekintetem végigszaladt a hideg kőalkotmányon, mely oly sokszor szolgált már ágyamul és bölcsőmül.
Az oltárhoz vezető lépcsősor tövében kopasz, vézna alak görnyedt. Vörös köpenye legyezőszerűen terült szét körülötte a földön. Igyekezett méltóságosnak tűnni, de bűzlött a félelemtől, tar koponyáján verejték gyöngyözött. Sovány lóarcát sötétvörös vér pettyezte, talán túl közel merészkedett az oltárhoz érkezésemkor. A kíváncsisága egyszer a vesztét fogja okozni, de legalább lesz benne annyi vigasza, hogy imádott ura fogja megölni.
Élvezettel ittam magamba a rettegését.
– Mit akarsz? – kérdeztem haragosan. Torkomból ezer férfi hangja tört fel, tetszett, ahogy a templom ablakai megremegnek szavaimtól.
Deness Sedlar, kultuszom főpapja elsápadt, halk, rekedt hangon kezdett beszélni.
– Uram, kedvedre valónak találtad az áldozatomat?
Futó pillantást vetettem a lábamnál heverő női testekre. Mind meztelen volt, csak a nyakukon viseltek egy-egy vörösre festett fémgallért. Az Eljövetel Litániájának Papnői, így hívták magukat, és egy életen át arra készültek, hogy borzalmas kínok közepette kiszenvedjenek újjászületésemkor. Szent kötelességüknek tekintették halálukkal tompítani a dühömet. Engem szolgáltak ezzel, vagy a többi alattvalómat? Nem foglalkoztatott különösebben a kérdés, amíg tették a dolgukat.
Elkomorodtam.
Úgy tűnt, mintha ezúttal kevesebben lennének a megszokottnál, és amennyire láttam csupa idősebb papnő, egyetlen fiatal növendéket sem vettem észre köztük.
– A te áldozatod? – morogtam.
A főpap lekuporodott előttem, homloka keményen a templom kövének csattant.
– Bocsáss meg, uram!
Nem feleltem, néma megvetéssel átléptem fölötte, a templom hatalmas kétszárnyú ajtaja felé vettem az irányt.
– Várj, uram! – kiáltott utánam rémülten.
Megtorpantam. Még sosem fordult elő, hogy Deness engedély nélkül megszólítson, és amit mondott, végképp felháborított, engem ne utasítgasson egy halandó! Kezem az övemre csatolt kard markolatára siklott. A fekete penge könnyedén szabadult ki a hüvelyéből, mintha régóta várta volna ezt a pillanatot, behízelgően dorombolt a kezemben, hirtelen mindkettőnket elöntött a gyilkos vágy.
Deness ismét a földre vetette magát, hangosan rimánkodni kezdett.
– Bocsásd meg merészségemet, uram, de el kell mondanom valamit, mielőtt kilépsz a templomból!
– Beszélj hát, de tudd, hogy azután meghalsz, főpap – közöltem hűvös nyugalommal.
– Köszönöm, uram – hebegte. – Baj történt, uram. Odakint.
Kezdett fárasztani a főpap makogása, magasba emeltem a kardot, egyetlen csapással ketté akartam hasítani az aszott emberkét.
– Eriss-t elfoglalták, uram! – sipította a főpap, közben maga alá vizelt.
– Mi? – fakadtam ki döbbenten. A kardot tartó kezem lehanyatlott, a penge hegye alig néhány centire a reszkető pap fejétől koccant a templom márvány padlóján. – Beszélj! – üvöltöttem.
– Távozásod hatodnapján történt. Sötét fellegek érkeztek kelet felől, villámlott, mennydörgött, és a fergeteg tetején egy isten lovagolt. A város falai ledőltek előtte, vad harcosai elözönlötték az utcákat.
– Az én hadseregem hol volt? Miért nem harcoltak?
– Harcoltak, de megölték őket. Esélyük sem volt, az idegen isten csatlósai túl sokan voltak.
– Te miként menekültél meg?
– Mert én nem akartam elpusztítani – szólalt meg egy idegesítően negédes hang a hátam mögött. Megperdültem, kardomat a jövevény mellkasának szegeztem.
Magas, szikár alkatú testét lágy szövésű, fehér köpeny borította, szőke haja a válláig ért. Vonásai vidámságot tükröztek, de acélszürke szemében nyugtalanító fény csillogott.
– Ki vagy te? – követeltem dühödten a választ. Felbőszített, ami Erissel, a városommal történt.
– A nevem Kalcer, a Nyolcszáz-világ ura vagyok.
Nyolcszáz-világ ura! – egy ideig a tudatomban visszhangzott a hihetetlennek tűnő kijelentés, végül úgy döntöttem, csakis hazugság lehet. Senki, még egy isten sem lehet olyan hatalmas, hogy ennyi világ felett uralkodjon.
– Mit akarsz tőlem, hazug fattyú? – vetettem oda.
Kalcer elmosolyodott, mintha észre sem vette volna a sértést, így fejezve ki, mennyire semmibe vesz.
– Nagyon beleélted magad, igaz? – kérdezte.
– Mibe?
– Hát ebbe – mutatott körbe. – Istennek képzeled magad, korlátlan hatalommal, aki azt tehet, amit csak akar, igaz? Milyen hiú és öntelt gondolat. Persze a legtöbben ugyanezt hiszik magukról! Mindenki felett állnak tartjátok magatokat, de az igazi hatalomról fogalmatok sincs! Én olyan isteneknek parancsolok mint te, sőt, nálad erősebbeket is térdre kényszerítettem, világokat igáztam le. Érdekel miként vagyok erre képes?
– Ha igaz lenne, amit állítasz, akkor talán igen – vontam meg a vállam.
– Bebizonyíthatom neked – felelte nevetve, azzal kivonta a kardját.
Eddig nem is láttam nála fegyvert, de a kard, melyet használt messze a legkülönlegesebb darabnak tűnt, amivel eddig találkoztam. A durva megmunkálású penge mintha vörösen ragyogó kristályból készült volna.
Kalcer támadásba lendült. Sokkal gyorsabban mozgott nálam, mellette lomha halandónak tűntem. Egyetlen csapását sem tudtam védeni, néhány pillanat alatt sebek tucatjaival borította be a testem. Megpróbáltam visszatámadni, kacagva eltáncolt a kardom útjából, és újabb vágásokat ejtett rajtam. Kezdett komolyan feldühíteni.
Hátra léptem, megbotlottam valamiben. Lepillantottam, a nyöszörgő főpap feküdt a lábaimnál. Szabad kezemmel megragadtam kopasz fejét, felfelé rántottam. Éles sikoly szakadt fel a torkából, csak akkor hallgatott el, mikor ellenfelemhez vágtam. A kristálykard felnyársalta a főpapot, Dessen úgy lógott a rajta akár egy rongybaba, éppen ezt akartam elérni. Halálával lehetőséget nyert számomra.
Kalcer megpróbálta lerázni a főpap holttestét a kardról, ez lelassította őt valamelyest. Ezúttal én ugrottam előre és szúrtam, a pengém átdöfte a másik isten testét, és a háta közepén bukkant elő. Visszarántottam a kardomat, Kalcer mellkasából sűrű, ragacsos vér tört fel. Megvetően nézett rám, iménti kedélyességének nyoma veszett.
– Alábecsültelek. Ez nem fordul elő még egyszer – jelentette ki, majd fintorogva végignézett magán. – Tönkretetted a hatrámat – állapította meg olyan hangon, mintha halálos ítéletet hirdetne éppen.
A félelem megmagyarázhatatlanul tört rám, felkúszott a gerincemen, megállapodott a nyakszirtem tájékán, jeges ujjai a torkomra kulcsolódtak, elzárták a levegőt előlem. Fuldokolni kezdtem. Előregörnyedtem, s abban a pillanatban döbbentem rá, hogy a vörös kristálykard a torkomba fúródott. Térdre rogytam, a kardom kiesett a kezemből.
Kalcer lehajolt, suttogva szólalt meg.
– Tudni akarod, honnan ez az erő? – kérdezte.
Képtelen voltam megszólalni, csak hörögtem tehetetlenül a kardhoz szegezve.
– Ezt igennek veszem – mosolyodott el Kalcer. Kirántotta a kardját a nyakamból, arccal előre zuhantam a lábai elé. Mozdulni sem tudtam, de Kalcer nem zavartatta magát, a lábával hanyatt fordított.
– Íme a titok – guggolt le, és egy aprócska kártyát tartott elém. – Olvasd!
A betűk minduntalan össze folytak előttem, bár éreztem, ahogy a szúrt sebem gyógyulni kezd. Kalcer türelmesen várt, amíg valamelyest összeszedtem magam, akkor újra elém tolta a kártyát, most már tisztán láttam a három betűt: VIP.
– VIP? Ez az egész a rohadt kreditekről szólt? – ismét elöntött a harag.
– Mi másról szólt volna?
Felállt, majd nevetve elsétált.
– Dögölj meg, rohadt NPC! – kiáltottam utána, pillantásra sem méltatott.
Sötétség ölelt körbe, s ezúttal valahogy kevésbé bántam a visszatérést abba a másik világba.
A hálófülkémben ébredtem fel, a szűk kis rekesz szivacsfalaiból tompa fény áradt. A fejemtől jobbra a számítógép kézi irányítópaneljén rövid szöveges üzenet jelent meg.
„Váltson VIP tagságot, most 50%-kal több kreditet írunk jóvá a számláján! Legyen prémium tag, és váltsa be kreditjeit az Extra-Shopban!”
Alatta az Istenek Ligájának cirádás logója pörgött. Ez volt a legnépszerűbb online játék az elmúlt hónapokban. Eddig teljesen ingyenes volt, gondolom a fizetős opciók a frissítéskor kerültek bele a programba.
Hát dögöljenek meg az extráikkal együtt!
Mérgesen letéptem a halántékomról a hiperneurális csatlakozót. Mint minden kilépéskor, most is szokatlanul gyengének is kicsinek éreztem magam.
Talán soha nem lehet megszokni az isteni létből való visszaminősülést.
Duzzogva hasra fordultam, és kibámultam a fülkém túlsó falát képező ablakon. A kaptártorony ötszázhatvanadikon laktunk, elég alacsonyan, de a szüleimnek, akik az Éjszakai Műszakban dolgoztak, nem tellett magasabb szinteken fekvő lakásra.
Mint ahogy bizonyára arra sem fog, hogy VIP tagságot vásároljanak nekem a Ligában!
Cseszhetem az egészet, mert most az összes pénzes gyík le fogja majd tarolni az ingyenesen játszókat, az ilyenek mindig ezt csinálják.
Miért kell nekünk csórónak lennünk?
A távolban az Éjszakai Műszak két hatalmas exkavátora fáradhatatlanul dolgozott a rózsadombi nyomornegyed lepusztult házainak lebontásán. Mögöttük a távolban már látszottak az új kaptártorony alapjának körvonalai.
Magamban eldöntöttem, kerüljön bármibe, én annak az épületnek a felső szintjén fogok lakni egy luxus lakásban, aminek van saját fürdőkádja, konyhája, terasza, és akkora hálófülkéje, amiben az ember fel is tud ülni, ha akar!
A számítógép figyelmeztetően pittyegni kezdett, én állítottam be, hogy emlékeztessen, másnapra még tanulnom kell. Semmi kedvem nem volt hozzá, lekapcsoltam a riasztást.
Aztán eszembe jutott valami, ami halvány mosolyt csalt az arcomra. Azzal a kellemes gondolattal a fejemben aludtam el, hogy reggel indulás előtt még épp láthatom, amikor apám őrjöngve szétveri a saját hiperneurális csatlakozóját, miután Kalcer az ő karakterét is legyakja! Mondjuk nem kár érte, épp olyan puhány alak, mint apám…
.
Megosztás
Facebook
Facebook
RSS
Email
Google+
http://triviumnet.hu/2017/06/08/istenek-ligaja/
SHARE