Játék

Pannika drágám

Jelige: Yolla
.
A negyvenöt éves érettségi találkozóról szóló értesítő levél napok óta ott hever a tisztaszoba nagy asztalán. Azért nem tette el, nehogy elfeledkezzen róla, ha egy régi osztálytársa felhívná, mert pontosan a találkozó napjára elfoglaltságot kell hazudnia. Kitalálta a fiktív programot és ráírta a meghívóra, nehogy elfeledje.
Pannika fél éve nyugdíjas, mégis reggelente fél hatkor felébred, és legalább egy percbe telik, mire rájön, hogy nem kell munkába mennie, ráér tovább aludni. Másik oldalára fordul és kilenc óráig olyan édesdeden alszik, mint egy jól lakott csecsemő. Felkel, kiszellőztet, beágyaz, lefőzi a dupla adag kávéját, és kényelmesen elkölti a reggelijét, a kéttojásos rántottát, melynek elkészítését tökélyre fejlesztette. Mellesleg ez az egyetlen étel, amit képtelen elrontani. Az ebédet házhoz szállítják a falu egyetlen étterméből. Vacsorára és hétvégeken hideget eszik. Egész életében arra vágyott, hogy valamiben ő legyen a legek legje. Lám, megélte. Településükön a kortársai között jelenleg valóban egyedinek számít, miután nem ment férjhez, nem tud főzni, egyedül él, mindig elegánsan öltözködik és irtózik a pletykálkodástól. Ez utóbbit szakmai ártalomnak tekinthetö, miután negyven évig dolgozott a helyi takarékszövetkezetben, ebből harmincnyolcat annak vezetőjeként. A pénzügyi szakmában alapkövetelmény a banktitok megtartása, melyben Pannika az élen járt és azt a munkatársaitól is elvárta. Nem szerette és nem tűrte a pletykát. Maga sem beszélt az utazásairól. pedig bejárta szinte az egész világot.
Május közepén szeszélyes az időjárás. Fátyolos a nap és fülledt a levegő. Reggeli után kávéscsészével a kezében kimegy a kertbe, körbenéz, végigsétál az ágyások között. Közben iszogatja a kávéját. Dani bácsi szépen rendben tartja a kertet és a termést megfelezi vele. Ez a megállapítás nem fedi a valóságot, mert a ház asszonyának elsősorban vágott virágok kellenek a vázákba és a hideg vacsorákhoz illő néhány darab paprikára, paradicsomra, és uborkára tart igényt. Gyümölcsöt is annyit szed le a fáról, amennyit egyszerre elfogyaszt.
Üres kávés csészével a kezében indul befelé a házba. Meglátja a ház előtti villanypózna tetején a gólyafészekben zajló családi életet. Éppen etetés van, az egyik szülő végzett, fordul vissza élelmet keresni, a másik azonnal leszáll és a kitátott csőrök egyikébe teszi zsákmányát, majd tovább repül. Meghatja Pannikát ezen intim, mégis természetes idill. Neki nem adatott meg a család, mert egész életét Mamával és a Nagyikával élte le, ebben a közel százéves házban, melyet a falubeliek egyszerűen Asszonyháznak becéznek. Nem véletlenül, mert bár ide született, nem emlékszik olyan esetre, amikor családtagként, vagy vendégként férfi akár egy éjszakát is a házban töltött volna.
Felzaklatta a gólya család. Lám, még ez a szép, kecses költöző madár is boldog családi életet él. Sebtében kitölti a maradék kávét. Nagyika vette a házat, amikor kétéves házasság után megözvegyült és ideköltözött az egyéves kislányával. Az ÁFÉSZ boltban kapott munkát és három év múlva már boltvezető lett, onnan is jött el nyugdíjba. Szigorú, ámde igazságos és határozott vezetőnek bizonyult, aki a kislányával alkotott, későbbiekben az unokájával bővült családjának is egyszemélyes irányítója volt. Hatvankét évig özvegy Póta Bálintnéként írta a nevét. Bezzeg Mama varrónőként élte le az életét, melynek minden mozzanatát ellenőrizte Nagyika, akinek önkéntelenül is igyekezett megfelelni. Húszéves korában egy kéthetes balatoni nyaralás során megismerkedett élete egyetlen nagy szerelmével, a tatabányai illetőségű bányász fiatalemberrel, aki rögvest megkérte a kezét. Három héttel a nyaralás után beállított a szüleivel egy bili kék Trabanttal, boldog és békés leánykérés reményében, ami azonnal szertefoszlott, amint meglátta Nagyika arcán a szigorú elutasítást. Ettek, ittak, majd dolgavégezetlen hazamentek. Innen, az Alföld közepétől nagyon messze van Tatabánya. Mi lenne velem, ha öreg napjaimra magamra hagynál? Ebből azonnal megértette az apa nélkül felnőtt Póta Mari, hogy a világon nincs olyan férfi, akihez hozzáadná az anyja. Beletörődött, hogy nincs más dolga, mintsem a falubeli asszonyoknak szép ruhákat varrni. Kéthetente péntekenként elutazott a megyeszékhelyre, a szükséges cérnákat és kiegészítőket megvásárolni. Amikor Mama megtudta, hogy anyai örömök elé néz, megszakította a kapcsolatot gyermeke apjával, nehogy a férfinek eszébe jusson jogot formálni az apasággal együtt járó feladatok ellátására. Soha egyetlen szót sem fecsérelt kislánya édesapjára, akkor sem, amikor Pannika feltette a kérdést, hol van az ő édesapja.
Ez már a múlt! Pannika számára most az a lényeg, hogy nincsenek kötelezettségei, tisztességes a nyugdíja és végre azt teheti, amit csak akar. Nem figyelik vigyázó szemek, nem korholják anyai, nagyanyai szavak. Reggelig nézheti a televíziót. Sőt, akár élettársat is választhat magának. Hatvannégy évesen erre csekély az esély, főleg itt, ebben a kis alföldi faluban, ám felvillanyozza maga a lehetőség. Nincs kizárva, hogy felmenői az egyik felhő szélén ülve figyelik ténykedését, bár többé már nem szólhatnak bele az életébe. Amit eddig elmulasztott, azt már utólag nem pótolhatja. Azért még lehet néhány kellemes éve. Ezután megragadja a lehetőségeket, amiket az élet elébe sodor. Eddig fukar kézzel mért szerelem jutott neki. Az érettségi évében kétnapos könyörgést követően elengedte Mama a szilveszteri bálra. Máig sem tudja, hogy nem a szívszorító esedezésének köszönhette e nagy kegyet, hanem Nagyika kőkemény pattogó szavainak, amivel valósággal megtiltotta a lányának, hogy elengedje a mulatságba az unokáját. Mama fellázadt, sebtében varrt neki egy égszínkék ezüstszállal átszőtt anyagból egy divatos mini ruhát is. Szép volt Pannika, mint egy hamvas virágszál. Folyamatosan táncoltatták, mígnem úgy tizenegy óra tájban megérkezett Cimbalmos Pista, aki hajnal négyig nem tágított mellőle. Jóképű fiú volt, magas, vékony, fekete hajú, olajbarna szemű és állandóan mosolygott. Kereskedelmi szakközépiskolába járt és érettségi után a fővárosban akart elhelyezkedni. Kiderült, hogy Pannika meg ott folytatja a főiskolai tanulmányait és bimbózó szerelmük kibontakoztatásának immár nem volt akadálya. Miért nem ment hozzá feleségül, miért duruzsolták az otthoniak, hogy jöjjön haza, mert itthon anyagilag is jobban jár?
Elkezdi a ház lomtanítását, melynek során bezsákolja a felesleges dolgokat, megszabadul a ruhaneműtől a csipkéig, a szőnyegtől a függönyig, a dunnától díszpárnáig minden porfogótól. Igazából illendő felszámolni a Nagyika és a Mama hagyatékát, amennyiben valóban új alapokra akarja helyezni az életét. Megígérte Dani bácsi, hogy két órára hív segítséget, és kirakják az udvarra a bútorokat, hátha megtetszenek valakinek és elviszik azokat, a bezsákolt holmikat pedig beteszik kocsiba és elszállítják a gyűjtőhelyre, ahonnan a szegények ingyen elvihetik, amire szükségük van.
Odakinn leszakadt az ég. Apró jéggel vegyített záporeső próbálja a fákról leverni az áprilisi hó után megmaradt gyümölcsöt. Villanyt gyújt. A tisztaszobában kezdi áldásos tevékenységét. Ez volt Nagyika élettere, akinek az utolsó évtizedében az újságolvasás mellett kedvenc foglalatossága volt a nyitott ablak előtti fotelben üldögélni, onnan szemlélni az utcai járókelőket. Pannika válogatás nélkül egymás után kiemeli a paraszt barokk szekrények polcain takaros glédában álló ruhaneműket és egymás után megtölti velük a százhúsz literes fekete műanyag szemetes zsákokat, majd széles ragasztó csíkkal lezárja a megtelteket, melyek a szoba közepén sorakoznak. Leszedegeti a falról a bekeretezett varrott faliképeket, az ágytakaróba beleköti a dunnákat és a párnákat. Utána nippek, dísztárgyak, csipkék, könyvek kerülnek a zsákokba.
Következik a Mama szobája. Abban nehezebben megy a selejtezés, mert keverednek a ruhaneműik. Negyvenéves korában Pannika hozzáépített a házhoz még egy szobát, hogy ne kelljen együtt laknia Mamával. A munkából hazaérve rendszerint tele volt a szoba a kiszabott, összefércelt ruhákkal. Az ügyfelek is általában estefelé jöttek próbálni és órákig tereferéltek, kávézgattak. Zavarta Pannikát, de nem szólhatott semmit. Mi mást tehetett, mintsem kinn a konyhában, az ebédlőasztalnál ülve regényt olvasott, még átöltözni sem tudott. A különszoba ellenére számos ruhaneműje a Mama szekrényében maradt. Lassan halad a munkával, mert válogatnia kell, mit tartson meg az ágyneműből, terítőkből, faliképekből, törlőruhákból, azokat még áthordja a szobájába, csak utána kezdhet neki a szemetes zsákok megtömésének. Itt is megtelik tíz zsák, a Nagyikáéval együtt az már huszonkét zsák, plusz a dunnák. Személykocsival nem is lesz olyan egyszerű elszállítani.
Pontban délben hozzák az ebédet. Melegítés nélkül egyszerűen kikanalazza az ételhordóból.
Elállt az eső és megtisztult a levegő. Szikrázik a napfény. Jobb, ha kiszellőzteti a házat. Kinyitja az ajtókat és az ablakokat. A huzatban átszellőzik a lakás. Egy pillanatra megáll a Mama szobájában és belepillant az embermagasságú tükörbe. Ledöbben a látványtól. Zilált, lenőtt hajú, szakadt farmert, kinyúlt agyonmosott pólót viselő idős nő néz vissza rá. Hová lett az ápolt, mindig csinos Pannika? Közelebb megy a tükörhöz és meglátja az arcán, nyakán az ezernyi apró ráncot, melynek létezéséről eleddig tudomást sem vett. Igaz, amióta nyugdíjas, bele sem nézett a tükörbe. Ennyire elhagyta magát? Jóformán ki sem mozdul otthonról. Hetente egyszer kocsiba ül és bemegy a legközelebbi városba, ahol a multinál bevásárol mindent, amire szüksége van. Hihetetlen, hogy fél év alatt mennyit képes öregedni az ember!
Vajon érdemes még tervezni a jövőt? Belekezdjen a házfelújításba, vagy hagyja az egészet a csudába és keressen magának helyet egy idősotthonban? Nincs miért és kiért élnie. Még oldalági rokonai sincsenek, mintha Nagyika és a Mama, nem beszélve saját magáról, a légüres térből pottyantak volna a földre. Miért hadakoztak felmenői oly nagy hévvel Cimbalmos Pista ellen? Sejtették-e, hogy ezzel egész életére magányra ítélték? Ez volt a céljuk, vagy csak így sikerült?
Buzgárként tör fel Pannika szemében a könny, és képtelen visszatartani a sírását.
– Jó napot, Pannika! Megjöttünk kipakolni a bútorokat! – lép be a házba Dani bácsi.
Mögötte megáll a magas, testes ősz hajú férfi, mintha félne belépni a házba.
– Mi történt Pannika, hogy az egereket itatja? Csak nem sérült meg a nagy pakolás közben?
– Nem, nem, nincs semmi gond Dani bácsi! Kicsit elfáradtam.
– No, akkor üljön csak le, Pannika drága, majd mi kipakolunk! Gyere Pista, igyekezzünk, mert a zsákokat is el kell vinni, és ha jól látom, többször is kell fordulnunk!
Az öreg benéz mind a két szobába és láthatóan meglepődik a sok tömött szemetes zsák láttán.
– Szervusz, Pannika! – lép be az ajtón az ismerős hangú férfi.
Hiszen ez a Cimbalmos Pista! Piros rózsa nyílik Pannika arcán. Legszívesebben bebújna a szekrénybe és ott várná meg volt szerelme távozását.
– Pannika drágám! Hát nem ismersz meg?
Összekapja magát a háziasszony, halkan köszönti vendégeit:
– Szervusz, Pista! Elnézést, mindjárt összeszedem magam.
– Lesz időd, Pannikám, mert először elvisszük a zsákokat, mert négykor bezár a szociális gyűjtőhely. Úgy látom, kétszer is fordulunk. Főznél nekünk egy kávét? Hanem, Dani bátyám, nehezek ezek a bútorok. Szólok a komámnak, majd átjön segíteni.
Bólogat az öreg, maga is gondolt erre, de nem akart visszatáncolni, ha már egyszer megígérte a segítséget.
Pannika felkészíti a kávét és amint elmennek a férfiak, rohan tusolni, hajat mosni és átöltözni. Muszáj rendesen kinézni, mit szól Cimbalmos Pista, ha elhanyagoltnak látja?! Hogyan hozhatta ilyen helyzetbe Dani bácsi, hogy éppen azt a férfit kérte fel segíteni, aki élete nagy szerelme volt? Persze, nem biztos, hogy ezt tudja az öreg. Mellkasához kap, szorít a szíve, és úgy érzi, lelkében a betokozódott emlék, mint nagyra nőtt kelés hirtelen felfakad és a belőle kiszabaduló sűrű sárga genny szétáradva szervezetében mérhetetlen sötétszürke gyűlöletté válik, amely bosszúért kiált. Visszatérnek az emlékei. Az utolsó együtt töltött estéjük, a háromfogásos vacsora. A holdfényes éjszakai séta, amikor Cimbalmos Pista közölte vele, hogy vége a kapcsolatuknak, maradjanak jó barátok. Mintha pofon vágták volna, úgy érezte magát és hajnalig zokogott. Egy hétig zombiként élt. Egy héttel korábban még megkérte a kezét. Mi történhetett hét nap alatt, ami miatt Pista száznyolcvan fokos fordulatot tett? Szégyellte magát, mert csak benne lehetett a hiba. Ösztönösen érezte, hogy szakításuk tényén kívül Mamának és Nagyikának nem szabad többet mondania.
Leégeti Cimbalmos Pistát, mégpedig azzal, hogy kifizeti neki és a komájának a faluban szokásos napszámot, nem marad adósuk.
Elfogytak a zsákok, a bútorokon lenne a sor. Pannika azonban meggondolja magát. Kár lenne kivinni az udvarra, még megáznának, ami nem tenne jót nekik. Maradjanak csak ott, a helyükön. Másnap majd kitesz egy táblát a kerítésre, hogy Bútor eladó, és néhány nap alatt elkelnek.
Pannika, akkor maradnak a bútorok? Szólok Pistának, hogy ne jöjjenek! Hanem maradt abból a kávéból? Meginnám, mert az asszony csak napi egy kávét engedélyez, a szívem miatt.
Körülményesen telefonál Dani bácsi, miközben le sem veszi a szemét a háziasszonyról.
– Mondja, Pannika drága, miért haragszik maga erre a Pista gyerekre? Jó ember az, én már csak tudom!
– Nem haragszom – veti oda a választ a háziasszony.
Szeme haragtól szikrázik, ha nincs bútorpakolás, akkor elmarad a megszégyenítés is. Miért kellett neki kitalálni, hogy hagyják helyükön a bútorokat?
– Tudja, hogy négy gyereke van? Igaz, két alomból, de tisztelet neki, hogy mindegyiket tisztességgel felnevelte. Bár a legkisebb még most érettségizik. No, megyek, mert elüti a derekamat az asszony, ha nem kapálom be estig a konyhakertjét. Köszönöm a kávét, vérré vált bennem! Isten áldja, Pannika!
Kétszer nősült a Pista? Szinte semmit sem tud róla, mert a Póta családban egyetlen szó sem esett a Cimbalmos családról. Korog a gyomra az éhségtől. Rég volt már a reggeli. Kinyitja a hűtőszekrényt. Végignézi a tartalmát, ám semmihez sincs gusztusa, holott válogathatna kedvére. Végül vajaskenyeret eszik retekkel. Gondolatai Cimbalmos Pista körül járnak. Senkitől soha egyetlen megjegyzést sem hallott Pistáról. A második szelet kenyér falatozása során már azzal a gondolattal játszik, mi lett volna, ha nem szakít vele a fiú és hozzámegy feleségül. Vajon akkor most nekik lenne négy gyerekük? Mert tőle nem vált volna el, ebben szinten biztos Pannika, mert nem adott volna okot a szakításra. Térj észhez Pannika! Indoklás nélkül szakított veled! Elfelejtetted? Zötyköld össze a fejedben a káposztalét, ha már képtelen vagy gondolkodni!
Feltesz egy kétszemélyes adag kávét, mert még dolgozni akar. Letörli a bútorokat, hogy tiszták és fényesek legyenek, kitakarítja a két szobát, felmossa a hajópadlót, melyen ott virítanak a szőnyegek helyei. Átkeni padlófénnyel, nehogy szó érje a ház elejét. Elébb azonban átnézi a Mama szobájában a bútorokat, nehogy valamilyen kincset benn felejtsen valamelyik fiókban.
Mama sok kincset tartogatott. Különleges gombokat, cérnákat, fonalakat, farkasfogakat, csipke ruhabetéteket, hátha kap megrendelést egy különlegesen szép ruha elkészítésére. Mindegyik kincsfajtát máshol tartogatott. A nagy megrendelés azonban elmaradt, és Mama megfeledkezett róluk.
Megkívánja az édességet, és éppen az ilyen esetekre a konyhaszekrény legfelső fiókjában tartogat néhány tábla csokoládét. A keserűt szereti, ám a Mama kedvéért tartogatott mogyorós tejcsokoládét is. Feláll a sámlira, úgy éri el a fiókot, amit megpróbál kivenni, mert lehet abban régi csokoládé is, amit ki kell dobni. Állandóan megakad a fiók, pedig nincs tele. Nagy nehezen sikerül kivenni, és majdnem elveszti az egyensúlyát. Bontatlan és bontott csokoládék kavalkádjára számít. Meglepődik, mert az édességek alatt ott egy csatos emlékkönyv, ami évtizedekkel ezelőtt volt divatos.
– Segíthetek? –kérdi az ismerős hang, melytől összerezzen Pannika.
Mit keres itt Cimbalmos Pista? Miért jött vissza? Megmondta neki Dani bácsi, hogy nem kell a bútorokat kihordani az udvarra.
– Szervusz, Pannika! Jöttem meginni a kávét, amit ígértél.
– Szervusz! Foglalj helyet.
– Hoztam a kávé mellé süteményt, a feleségem csomagolta. Mézes krémes, nagyon finom.
– Tedd csak le az asztalra, készítem a kávét.
Látja a vendég a háziasszony zavarát. Mulat a dolgon. Kényelmesen elhelyezkedik a konyhaasztal melletti széken és bontogatja a sütemény csomagolását.
– Légy szíves adj egy tányért, amire kitehetem a mézest.
Megcsapja Pannika orrát a fűszeres édes illat és összeszalad szájában a nyál. Elővesz két porcelán kávéscsészét, az ünnepit, mert az úgy illik, ha vendég van. Melléteszi a kistányérra a csomagolt cukrot és a tejszínes kapszulát
– Ülj le, Pannikám, beszélgessünk! Kóstold meg a süteményt!
Miért kínálgatja ennyire a felesége süteményét? Talán mérget tett belé? Nem, az nem lehet, mert Pista nem fogja vissza magát, egyik szelet mézest a másik után fogyasztja. A végén neki már nem is marad! Elvesz egy szeletet a tányérról, jól megnézi, mielőtt beleharap. Hú, ez nagyon finom, a cukrászdában sem adnának finomabbat.
– Nagyon finom! Cukrász a feleséged?
– Nem, ápolónő! Kiváló háziasszony, imád sütni, főzni! Nem csoda, hiszen négy gyerek mellett kedvére gyakorolhatta a szakácsművészetet.
– Mit szólt a nejed, hogy átjöttél hozzám?
– Mit szólt volna? Azért jöttem, hogy áthívjalak vacsorázni. Töltött csirke lesz különböző salátákkal, mert az asszony szerint vigyáznom kell a vonalaimra. Szerinted is kövér vagyok?
– Tudja a feleséged, hogy a menyasszonyod voltam?
– Nem tudja. Lényegtelen.
– Lényegtelen?! Ez az igazság, nem?
– Tölts ki a kávét, ne idegeskedj!
Valóban hangosan fortyog a kotyogó. A háziasszonyt is fűti a düh. Miről beszél Cimbalmos Pista? Elment az esze?
– Ugyan, Pannikám drága! Azért, mert édesanyád után Póta a vezetékneved, attól még az anyám bátyja, Kovács Géza az édesapád, aki a keresztapám. Te pedig az első unokatestvérem vagy, akivel négy évtizede nem találkoztam.
Megfordul Pannikával a konyha. Szédül. Meg kell kapaszkodnia és leveri a kávés kiöntőt, ami milliom darabra törik a konyha kövén, a fekete nedű pedig szertefröccsen, beborítva a konyhaszekrény alsó részét.
– Nem esett bajod Pannika? – pattan fel aggódva Pista és leülteti a háziasszonyt. – Csak nem magas a vérnyomásod? Ülj le, majd én összesöpröm az üvegszilánkokat és feltörlöm a követ. Hidd el, nem gond!
A Póta házban négy évtized alatt sem változtak meg a szokások. Minden kelléket a régi helyén talál.
– Most én főzök kávét. Hanem, Pannika, te nem is tudtad, hogy a keresztapám az édesapád? Nem mondod komolyan, hogy hatvannégy éve nem tudod, ki az apád?
Pannika szeméből záporesőként hull a könny. Képtelen megszólalni. Összetört a lelke. Apróbb szilánkokra, mint a kávékiöntő. Mereven néz maga elé. Átverték, mint egy taknyos kölyköt. Hazudott Mama, hazudott Nagyika és hazudott Cimbalmos Pista is.
– Menj el, Pista! – suttogja maga elé. – Menj el, látni sem akarlak!
– Pannika drágám, nem az én hibám! Azt hittem te is tudtad! Hiszen anyám és Mama megbeszélték, hogy mi nem házasodhatunk össze! Első unokatestvérek vagyunk!
– Tűnj el Cimbalmos Pista! – sikítja Pannika magas fejhangon. – Látni sem bírlak!
Néhány perce ott áll a nyitva hagyott ajtóban a magas vékony asszony.
– Eredj haza, Pista! Vacsorázzatok meg nélkülem. Mi most Pannikával elbeszélgetünk egy ideig. Kérlek, meg se szólalj! Bocsánat, Pannika, hogy így rád törtem. Cimbalmos Istvánné Aranka vagyok. Ne haragudjon az én mamlasz férjemre!
Iszkol hazafelé Cimbalmos Pista. Rettenetesen szégyelli magát.
– Kitöltöm a kávét, ha megengeded! Hosszú beszélgetés lesz. De úgy gondolom, ideje megismerned a múltbéli történéseket, amelyek nyilvánvalóan befolyásolták az életedet. Nekem is csak most mondta el az anyósom.
Odakinn a kertek alatt lopakodik az éjszaka. Ideje felkapcsolni a villanyt az Asszonyházban. Hogy lásson is az ember lánya.
.