Játék

Amikor éjjel… /első javítás/

Jelige: A férfi, aki a széllel cimborált
.
Első javítás
.
Az áldozat sikoltozott, ahogy csak a torkán kifért, de a boszorkány akkor is kitépte a szívét. A váratlan némaságot csak az üst alatt ropogó parázs törte meg. Karmokban végződő ujjaival letisztította a szervet és az ég felé nyújtva kántálni kezdett.
Körkörös lépéseket téve a fortyogó edény előtt még hangosabban kiáltotta átkait a mennyek lakói felé. Míg nem a benne lévő forró kátrány-szerű főzetbe dobta a szívet. Tejfehér színűvé változott és belenézett. Benne meglátta azt, a mindig is keresett, és amire egésze életében vágyott. Az enyém! Végre az enyém!sátáni kacaj rengette meg a sötét erdőt.
.
– Hallottál valamit? – nézett körbe, mire a társa váratlanul a tarkójára vágott és idegesen suttogni kezdett.
– Igen téged. Szóval, ha nem fogd be a szádat, minél előbb, akkor elijeszted a nap fogását. – a sikátorból kinézett és meglátta az, amire vártak.
Győzedelmes vigyor ült ki az arcán. Jelzett cinkosának a kezével és együtt kilépve az árnyak közül megállították az alacsony kapucnis járókelőt.
– Sajnos, ez nem a te szerencse napod. – fejével egy bólintással társát az illető mögé küldte, így akadályozva meg bármiféle szökésben. – De ami nem jó másnak, az jó lesz nekünk. – a zsebéből egy rugókést elővéve, gyorsan megvillantotta a pengéjét, amelyet a gyanútlan kapucnis meglátva azonnal hátrálni kezdett.
De nem sokáig jutott, mert a másik megragadva a karját hátra rántotta és egy lányos nyögés tört fel belőle. A két rabló ezen meglepődve összenéztek, majd azon nyomban hangos röhögésbe kezdtek. Ellenben a fogásuk nem így gondolta és ficánkolni kezdett a férfi kezei között. A késes alak a könnyeit letörölve fordult vissza a szabadulni vágyó lány felé.
– Kislány neked még nem mondták, hogy késő éjjel teliholdkor mindenféle sötét alak mászkál az utcán? – újabb nevetés harsant fel közöttük, közben a lány rájuk sem figyelve megpróbált kiszabadulni a szorításból.
A vége az lett, hogy a karját még erősebben szorították a hátához, mire a kapucni alól pár csepp könny látszott lefolyni.
– Az anyukámat akarom! – kiáltotta, a kés pedig a sötétben megbújó arcával került szem magasságba.
Azon nyomban elhalkult.
– Jó kislány. – elmosolyodott és a keze megindult a lány felsőjén lévő zseb felé. – Csak semmi hirtelen mozdulat drágám vagy a barátom eltöri a kezedet. Azt meg egyikünk sem szeretné. – de mire elérte volna a kapucni megmozdult az ujjai felé.
Egy csonttörő harapás hallatszott, amelynek folytán a rabló élesen felkiáltva elhúzta a karját onnan.
– Te kis nyo… – végig se tudta mondani látva, hogy mi maradt a kezéből.
Semmi. Csak a csonk és az abból megállíthatatlanul folyó vér jelezte, hogy egykoron volt ott valami. Amivel másokat bántott sokszor és egyszer szeretett is vele valakit. Persze most már késő. Egy kutya, de nem is. Inkább egy vadállat fogai között szeretgetett játékszernek tűnt, ami nem kevésszer járhatott az állkapcsa között. Elhűlve és mozdulatlanul bámulta továbbra is. Nem tudta elhinni, mert ilyen még soha nem fordult még elő. A cipője már vörös volt és mikor a vörös massza elérte a zokniját belülről, akkor pillantott fel. A harag, amit abban a pillanatban érzett, csak a kezdete volt annak, amit a lányon akart kitölteni. Nagyon lassú és fájdalmas lesz – ígérte magának és neki is.
– Most meghalsz te nyavalyás dög! – sziszegte a fogai között és döbbenten vette észre társát a földön fekve.
Odalépett hozzá, miközben a fejét a sötét sikátor és az utca között váltogatta. A kislánynak nyoma sem volt. A fegyvert lejjebb engedve, a még épp kezét a csonkra téve próbálta megállítani a vérzést. Eleinte jó ötletnek tűnt, de a fájdalom erősebbnek bizonyult. Így elvéve onnan egy gyors káromkodás közepette rá nézett. Már alvad, ez legalább jó jel – tekintette a partnere lábára tévedt.
– Ne most henyéljél, te marha. – megrúgta a cipőjét, de egy hangot nem hallva elkezdett feljebb ívelni a pillantása, mire egyet hátra lépett, ahogy elérte a nyakát
A rémület, mint valami kábszer, kiélesítette minden érzékét. Eltompult a világ és csak ő és egy fej nélküli test volt az utcán. Hol a fenében van a fejed?! – ahol lennie kellett volna, ott most tekergő vénákból ömlött a vér az aszfaltra. Mint sok ezer kígyó, ami szabadulni vágyott, de nem jutva tovább csak a mérgüket köpdösték ki a világra. Aztán abbamaradt és nem tudta tovább visszatartani. A kezét a hasára téve előrehajolt és kiadta magából, ami a gyomrában volt. Lassan, ahogy érezte nem jön több, visszaegyenesedett, mire valahonnan a közelből cuppogó hangokra lett figyelmes.
– Hol vagy te kis szörnyeteg?! – üvöltötte, mire gyerekes kacaj ütötte meg a fülét.
Az egész testét kirázta a hideg. A félelem vagy a súlyos vérveszteség okozhatta-e ezt, azt nem tudta, de mindenáron golyót akart ereszteni a dögbe.
– A barátod nagyon finom volt. – kuncogást és kis lépéseket hallva a háta mögül megfordult, a késsel pedig előre szúrt.
De nem volt ott semmi más csak egy kuka. Ezt látva egy kissé megnyugodott, de amikor meg akart fordulni éles fogakat érzett meg a másik kezén. Leejtette a kést és jajkiáltása közepette le akarta rázni magáról a kislányt, viszont az csak még jobban beleharapott.
Majd egy törés hallatszott. Az ínak feladták a küzdelmet és az ujjai elvesztek a kapucni alatt. Eközben hátraesett és a fejét beverte a falba. Szédült. A karjaiban lüktetett a fájdalom és ezenkívül semmi mást nem érzett. Egy alacsony árnyék szívta magába az utcai lámpafényét a teste elől. Ha eddig nem is, de most világított falfehér arcszíne a sötétben. Nem akart odanézni, de nem volt képes máshová helyezni a tekintetét. Az a valami lenyalta az ujjáról a vért. A nagy dulakodás közepette pedig lekerült róla a csuklya.
Hosszú szőke haja volt, melynek, tincseinek vége most vörösre volt mázolva. A kislány, legalábbis először annak nézett ki, észrevette, hogy bámulja. Elvigyorodott és közelebb ment hozzá. Kék szemei, mint maga az óceán, tűhegyes fogai, pedig mint több ezer kés csillogtak a holdfényben. Remélte, hogy gyors lesz. Aztán megérezte a szagot. Vér és romlott hús keveréke érződött a lény szájából. Hányt volna, ha lett volna még valami a gyomrában, ehelyett viszont csak reszketett. Mert tudta, hogy mi fog következni.
– Ami nem jó neked, az jó lesz nekem. – kuncogott és végigsimított a rémült arcon. – Segítesz megkeresni az anyukámat? – a rablónak válaszolnia sem volt az ideje, a kislány állkapcsa megnyúlt, mint ha egy krokodilal nézett volna szembe, és azon nyomban leharapta a fejét.
Ezután végig nyalta mind a tíz ujját és végignézett a két testen. Még mindig éhes volt, viszont még mielőtt folytatta volna mindkettőt megragadta. Nagy nehezen bevonszolta a sikátorba, hogy ne legyen szem előtt senkinek, amikor végre hozzá lát a vacsorájának amikor is újabb közeledő lépéseket hallott meg. <>Nyami! Nyami! – a kapucnit a fejére tette és hangosan sírni kezdett. De még a könnyeinek potyogása sem némíthatta el az örökké korgó hasát.
.
A férfi megállt. A nyakát előre nyújtva beleszagolt a levegőbe. Vért érzett a közelből. A fémes íz megtöltve az orrát, azon nyomban a földre vetette magát és élesen felkiáltott. A csontjai összetörtek. A szíve hevesebben kalapált, mint valaha, a bőre pedig megnyúlt és szőrösödni kezdett. A szemének írisze nagyobbá és vadabbá alakult. A végtagjai megnyúltak, ahogy fogai is élesebbé, állatiasabbá váltak.
Az emberi hang elenyészve egy farkas vonyításában törte meg a hold sütötte éjjelt. Pofáját előre szegezve újra beleszimatolt a sötétbe. Nyelvével megnyalta a pofáját és tudta, hogy pár méterre a fák között találja meg a zsákmányát.
Már csak egy kérdés volt. Ez is megpróbál-e elfutni előlem, mint a legutóbbi vagy most vacsora előtt nem lesz játék? – vicsorgott és habzó nyáltenger folyt le az állán. Bevetette magát a fák sűrűjébe, és minél közelebbről érezte a szagot, annál gyorsabban közeledett felé. A holdfény alkotta fehér fátylát az erdőnek, hamarosan bíborra mázolták a sikolyok.
.
– Hapci! – tüsszentett egy nagyot a nő, majd még jó sokszor.
A mellette lévő férfi segítség kérően átnyújtott neki egy zsebkendőt, amikor kezdett alábbhagyni.
– Köszi. – kifújta az orrát, de még utána is úgy érezte, hogy még nem egészen van túl a nehezén – Bocs, hogy megkérdezem, de nincs véletlenül egy kutyád? – a férfi szája kínos mosolyra nyúlt, melyről egyből le tudta olvasni a választ.
– Csaknem allergiás vagy rájuk? – a hölgy most már a zsebéből vett elő egyet és ismételte meg a fújást.
Aztán a koszos papírt begyűrte a nadrágjába, miközben érezte, hogy az orra végre kezd kitisztulni. Amikor a partnere felé fordult, rájött, hogy pár méterrel távolabb áll most már tőle.
Pedig nem így akartam tervezni az este végét – gondolta magában és megpróbálta még megmenteni a menthetőt.
– Nézd, én… – idegesen kereste a megfelelő szót, amely az úr figyelmét sem kerülte el, mire végre kinyögte – nagyon kedvellek. – a kezeik találkoztak és a köztük lévő távolság újra kezdett lecsökkeni.
– Nem szeretném, ha ez… – még végig sem mondta, amikor a nő gyorsan közbevágott.
– Nincs gond. – a férfi felé fordult – Majd beveszem az allergia gyógyszerem. Már rég nem volt szükségesem rá, de még valahol biztos meg van. Azt hiszem. – közben az ujjaik szorosabban fonódtak össze.
A lépéseik lassan elhaltak, ahogy megérkeztek a nő lakása elé.
– Akkor feljössz? – a férfi egy kissé meglepődött, de azon nyomban el is mosolyodott a kérdés hallatán.
– Miért is ne. – és már hajolt volna, hogy megcsókolja, amikor a hölgy a kezét felemelve megállította benne.
– Ne értsd félre, de előbb bevenném a gyógyszert, mielőtt még újabb tüsszögő roham törne rám, ami pedig e közben. – az ujját váltogatotta köztük, majd megállt a partnere felé – Nem igazán szexi. – a másik megértően bólintott egyet, miközben a nő a táskájában keresni kezdte a kulcsait.
– Tudod, nem igazán szoktam ilyet tenni az első randin. – a keze megállt és felnézve a szemük találkozott – De azt hiszem, miattad kivételt teszek. – a bók hallatán még nagyobb mosoly gyúlt ki a férfi arcán, amire egyből reagálni akart, de a hölgy folytatta tovább.
– Egy kicsit izgulok is, mert a háziállataim nem nagyon szeretik az idegeneket. – mélyebbre túrt benne és látszott rajta, hogy egyre idegesebb lesz. – Főleg ilyenkor teliholdkor a legrosszabb. De azt hiszem téged nagyon is… A fenébe! – felnézett és magában vissza próbált emlékezni, hogy hova rakhatta.
– Nem hagytad véletlenül… – már kezdte volna a férfi, amikor felkiáltott
– Meg van! A zsebemben volt. – kitapogatta mindkettőt a nadrágján, majd a szája kikerekedett a döbbenettől.
– Mi a baj?
Az ajka lassan formálta a szavakat, szinte már csak suttogta.
– Amikor kivettem a zsebkendőt, akkor eshetett ki belőle. – rohanni kezdett, a partnere már követte volna, mire a hölgy megkérte, hogy várja meg itt.
– Maradj csak. – nyugtatta meg, de látva, hogy a férfi hajthatatlan egy gyors csókot, nyomot a szájára – Szeretném még ezt folytatni. – a cipőjének kopogását hallgatta, miközben arra gondolt, milyen jól alakult is az este.
Eltelt pár perc, a csend pedig egyre zavaróbbá vált. Végül elindult a ház elől vissza amerre jöttek, amikor meghallotta a nő sikolyát. A sarkon túlról hallotta és azonnal szaladni kezdett abba az irányba. Útközben megtalálta a partnere táskáját és annak taralmát az aszfalton. Körbenézett. Már a mobiljáért nyúlt volna, amikor meghallotta a közeli csatornafedél felől a hangját.
Tétovázott. Épp, mint akkor – a kezei remegni kezdtek. Nem – nagy levegőt vett – Most más lesz – majd kifújta és a becsukta a szemét. Érezte, hogy az eset óta érzett pánik kezd alábbhagyni. Menni fog ez – odament a csatornához és újra hallani kezdte a sikolyokat a fejében. Ellenben most az egyszer, ahelyett, hogy ledermedt volna a múlt hangjaitól, még inkább tenni akart valamit. Leemelte a tetejét és már is elkezdett lemászni a létrán. Ma senki nem fog meghalni miattam – a gyerekek az árvaházban számítottak rá. Csak már túl késő volt, egyesek szerint. Megmenthettem volna őket. Mindet – ezért is mondott fel az állomáson egy nap.
– Téged, viszont nem hagylak cserben. Ezután pedig senkit sem fogok. – suttogta az egykori tűzoltó lassan elhagyva a felszíni világot.
Minél lejjebb került annál nehezebben tudott lélegezni a szagok miatt. Leérve azon nyomban bele lépett a szennyvízbe, de még azzal sem törődve elkezdte a nevét kiáltani a nőnek.
Nem tudja mennyi ideig mehetett a járatokban, de a levegő egyre fojtogatóbb volt és többször is rájött a köhögés. A falak mentén végig döglött patkányok hevertek, fölöttük pedig hatalmas karmolások. Meg akarta volna közelebbről is nézni, amikor meghallotta újból a kiáltását. Befordult egy elágazásnál, majd egy lebomlott fal törmelékei között talált rá. A nő a földön feküdt, ruhája szét volt szaggatva, sminkje pedig teljesen lefolyt az arcán. A lépéseket hallva felnézett és meglátva a férfit azon nyomban a karjába rohant.
– Istenem, de jó, hogy itt vagy! – a teste megremegett a feltörő könnyektől és úgy nyögte ki a szavakat. – Azaz izé… lehúzott ide… aztán meg… – még szorosabban ölelte át.
– Semmi baj, most már itt vagyok. Minden rendben lesz. – elkezdte lassan kivinni, miközben a vállába kapaszkodott.
Mentek egy darabig, mire a hölgy hirtelen megbotlott és elesett. A férfi már a kezét nyújtotta neki, amikor a mozdulat abbamaradt, ahogy a földre esve fájdalmasan felkiáltott.
Hátranézett és egy óriási krokodil szájában volt a lába, ami legalábbis még arra emlékeztette. A még éppel rugdosni kezdte az állat fejét. Hívta a nőt, hogy segítsen, amikor az árnyak közül előbukkant egy újabb. Még mielőtt arrébb gurult volna a vadállat bekapta a kezét és erőteljesen elkezdte maga felé húzni. A lábánál is éppen ez történt. A férfi sírt, könyörgött, hogy valaki segítsen rajta, miközben érezte, ahogy az izmai elkezdtek megnyúlni és elszakadni a testében.
– Oh, látom megismerkedtél a kedvenceimmel. – a nő odalépett a randi partnerének kezét marcangoló állathoz és végigsimított a pikkelyes hátán. – Szeretnek játszani az ételükkel. – már elindult volna kifelé, amikor a férfi utána kiáltott.
– Te beteg ringyó! Ezt nem fogod… – egy harmadik bukkant elő, amely egyenesen az arcát vette célba és éles fogaival megragadva letépte az egészet.
Pillanatokon belül három felé tépték a testét, melyet behúzva az árnyak közé újra elcsendesedett a csatorna. A nő halkan fütyörészve haladt az alagutakban. Mi lenne, ha legközelebb csak a szex után mutatnám be a kedvenceimnek? – a gondolattól elpirult és már alig várta, hogy mikor lesz a következő alkalom. Na persze abban az esetben, viszont ki kellene hagynom az elrablós részt. Kár – eleinte egyszerű rablásnak állította be, de mikor rájött arra, hogy az etetés milyen nagy zajjal jár, egy sokkalta csöndesebb helyet választott. Ahhoz pedig, hogy a hal a horogra is akadjon szükségesnek talált némi színjátékot bevetni. Minél élethűbben játszom, annál zamatosabbak lesznek a végén – mindezt a tévében látott természetfilmre alapozva gondolja még most is. A kedvencei meg sosem panaszkodtak.
A következő hús nem olyan lesz, mint amihez szoktattok kicsikéim – elérve a kijáratot megfogta az egyik fokot, majd a másikat. – De a mama mindig gondolni fog rátok. Felmászott a csatornából kivezető létrán, de még útközben egy pillanatra megállt és egy csókot dobott a sötétbe.
– Jó éjt drágáim! – a felszínre érve még utoljára lenézett.
A holdfény tükörképe ott csillogott a hullámzó szennyvízen. Aztán újra sötétségbe borult, ahogy visszatette rá a csatornafedelet
.
Felült és lehúzva magáról a takarót kimászott az ágyból. Még mielőtt elfelejteném – gondolta és odament az asztalhoz, elővett egy papírt, míg nem helyette inkább bekapcsolta a számítógépet. Hol lehet ilyen későn? – miközben várakozott, a paplan üres oldalára tévedt a pillantása. Az orrát megint megcsapta az a kellemetlen szag, ami már napok óta a lefolyóból száll fel. Azt mondták, hogy a közeli csatornával lehet valami gond és hogy hamar meg fogják oldani, ehelyett napok óta bűzben kell élnünk – de nem törve tovább rajta a fejét a gép felé fordította a teljes figyelmét.
A sötét szobát betöltötte a képernyő fénye. Kihúzva az asztal alól a széket leült rá és egyből a szövegszerkesztő programot nyitotta meg. Még a tiszta fehér lap teljesen be se töltődött, de ő már írni kezdet. Nem volt semmi épp kéz láb ötlete. Vakon és a semmibe révedve kopogtak a billentyűk az üres ház falai között. Közen lassan valami összeállt. Egy esemény láncolat, ami különböző cselekmények összefonódásaként bontakozódik ki egyetlen egy környezeti adottság segítségével – ami számára éppen a telihold volt. Ezután már semmi sem állíthatta meg. Megállás nélkül írt. Ilyenkor már egy másik világban volt. Még ő sem tudta sokszor felébreszteni ebből a transzból és ha mégis megtörtént, azt egyikük sem bánta meg. De váratlanul megállt.
Elakadt. Akart még valamit, ami megadja a lezárását vagy éppen annak az ellenkezőjét a műnek. Tökéletesnek kell lennie – a gondolataiba még alig merült el, mikor meghallotta és hátra fordította a fejét. Az ajtó tárva nyitva volt, de sehol senki. A székkel együtt fordult és ki kiáltott.
– Szívem? – a válasz csak a csend volt –Ha te vagy az, most nincs időm a játékaidhoz. – ugyanúgy semmi, így visszafordult a képernyő felé.
Miközben az ajtó hangtalanul bezárult és valaki nesztelenül mögé lopakodott.
– Valami még hiányzik. – elkeseredetten nyögött egyet – De micsoda? – a könyökeit az asztalra téve belemarkolt a hajába és várta, hogy jöjjön az ihlet.
A sötétségből egy penge csillant meg a számítógép fényében, mely egyre közeledett felé.
– Mit szólnál egy gyilkossághoz? – meghallotta a fülénél a suttogást és még mielőtt megfordulhatott volna a nyakához tolta a kés hegyét. – Azt mondják a legjobb írások, mind a valóságon alapulnak. – a férfi finoman húzta a bőrén át egészen az álláig, majd onnan az arcát súrolta végig.
A szíve úgy dobogott, mint még soha. Az adrenalin kezdte átvenni az irányítást felette. Cselekedni akart és minél előbb fordítani az erőviszonyokon. Meggondolatlan és veszélyes dolgok jutottak az eszébe. Olyanok, amelyek könnyen okozhatták mindkettőjük halálát. Ha az ember jól csinálja – a kezdeti idegesség helyét meg lassan egy sokkal kellemeseb érzés vette át.
Ahol a kés volt ott következőleg már egy csók vagy egy harapás követte. A hideg fém és a lágy érintések tökéletes kombinációt alkottak. Nem tudta melyik fog jönni, de minden idegszálával azon volt, hogy kiderítse a sorrendet. Néha játszottak ilyesmit és általában úgy, hogy ő nem lát és nem foghat meg semmit. A barátja pedig az összes létező módon megérintette. Kívül és belül. Néha a forróságot egyből a fagy követte, aztán az egész kezdődött elölről. Egy dolgot azért meg szokott kérdezni közben.
– Hogy csináltam? – a válasz sose volt egyszerű és ő próbálkozott, keményen.
De mindig tévedett. A férfi ilyenkor megcsókolta. Gyengéden, szinte minden részét az ajkának felfedezte, miközben elengedte és a karjaiba vonta, hogy szeresse. Számára sose tűnt, úgy, hogy egyszer is véget érne ez a játék. Nem számított, hogy hol, mikor és kivel, ő csak a választ akarja hallani.
Hamar azon találta magát, hogy az ujjai már nem a billentyűzeten voltak. Félúton lehettek tőle, amikor a csuklójánál fogva erősen összefogta a kezeit és egy mozdulattal ledöntötte az asztalra. Képtelen volt megszólalni mindeközben, mert tudta, ha egy nyikkanást is tesz, akkor lehet, hogy mindennek vége.
– Szóval? –az ajkával végigsimított a fülcimpáján, majd lassan elkezdte csókolni. – Kíváncsi vagy, hogyan csináltam? – elmosolyodott és felé fordulva megcsókolta.
– Minden egyes részletére. – már elkezdte volna mondani, amikor felállva a székből elhallgattatta egy csókkal – De előbb. – az ágyhoz vezette és ledöntve rá lehámozta róla a véres ruhadarabjait, aztán mellé bújt.
Az ablakából már nem látszódott a telihold képe. Sötét felhők takarták el. Egyszer az ő élete is ilyen volt. Magányos. Elveszett. Csalódott szomorú lélek. Nem látta a fényt nagyon sokáig. Aztán rájött, hogy nincs is értelme keresni. Mert valami sokkal jobbat talált helyette. Őt. Egy barátot. A gyilkosát.
Átölte és hallgatta a finom, megnyugtató lélegzését a férfinak, közben mosolygott, mert érezte, hogy ez az este nagyon különleges volt.
.
Eredeti verzió
.
Az áldozat sikoltozott, ahogy csak a torkán kifért, de a boszorkány akkor is kitépte a szívét. A váratlan némaságot csak az üst alatt ropogó parázs törte meg. Karmokban végződő ujjaival letisztította a szervet és az ég felé nyújtva kántálni kezdett.
Körkörös lépéseket téve a fortyogó edény előtt még hangosabban kiáltotta átkait a mennyek lakói felé. Míg nem a benne lévő forró kátrány-szerű főzetbe dobta a szívet. Tejfehér színűvé változott és belenézett. Benne meglátta azt, a mindig is keresett, és amire egésze életében vágyott. Az enyém! Végre az enyém!sátáni kacaj rengette meg a sötét erdőt.
.
– Hallottál valamit? – nézett körbe, mire a társa váratlanul a tarkójára vágott és idegesen suttogni kezdett.
– Igen téged. Szóval, ha nem fogd be a szádat, minél előbb, akkor elijeszted a nap fogását. – a sikátorból kinézett és meglátta az, amire vártak.
Győzedelmes vigyor ült ki az arcán. Jelzett cinkosának a kezével és együtt kilépve az árnyak közül megállították az alacsony kapucnis járókelőt.
– Sajnos, ez nem a te szerencse napod. – fejével egy bólintással társát az illető mögé küldte, így akadályozva meg bármiféle szökésben. – De ami nem jó másnak, az jó lesz nekünk. – a zsebéből egy rugókést elővéve, gyorsan megvillantotta a pengéjét, amelyet a gyanútlan kapucnis meglátva azonnal hátrálni kezdett.
De nem sokáig jutott, mert a másik megragadva a karját hátra rántotta és egy lányos nyögés tört fel belőle. A két rabló ezen meglepődve összenéztek, majd azon nyomban hangos röhögésbe kezdtek. Ellenben a fogásuk nem így gondolta és ficánkolni kezdett a férfi kezei között. A késes alak a könnyeit letörölve fordult vissza a szabadulni vágyó lány felé.
– Kislány neked még nem mondták, hogy késő éjjel teliholdkor mindenféle sötét alak mászkál az utcán? – újabb nevetés harsant fel közöttük, közben a lány rájuk sem figyelve megpróbált kiszabadulni a szorításból.
A vége az lett, hogy a karját még erősebben szorították a hátához, mire a kapucni alól pár csepp könny látszott lefolyni.
– Az anyukámat akarom! – kiáltotta, a kés pedig a sötétben megbújó arcával került szem magasságba.
Azon nyomban elhalkult.
– Jó kislány. – elmosolyodott és a keze megindult a lány felsőjén lévő zseb felé. – Csak semmi hirtelen mozdulat drágám vagy a barátom eltöri a kezedet. Azt meg egyikünk sem szeretné. – de mire elérte volna a kapucni megmozdult az ujjai felé.
Egy csonttörő harapás hallatszott, amelynek folytán a rabló élesen felkiáltva elhúzta a karját onnan.
– Te kis nyo… – végig se tudta mondani látva, hogy mi maradt a kezéből.
Semmi. Csak a csonk és az abból megállíthatatlanul folyó vér jelezte, hogy egykoron volt ott valami. Amivel másokat bántott sokszor és egyszer szeretett is vele valakit. Persze most már késő. Egy kutya, de nem is. Inkább egy vadállat fogai között szeretgetett játékszernek tűnt, ami nem kevésszer járhatott az állkapcsa között. Elhűlve és mozdulatlanul bámulta továbbra is. Nem tudta elhinni, mert ilyen még soha nem fordult még elő. A cipője már vörös volt és mikor a vörös massza elérte a zokniját belülről, akkor pillantott fel. A harag, amit abban a pillanatban érzett, csak a kezdete volt annak, amit a lányon akart kitölteni. Nagyon lassú és fájdalmas lesz – ígérte magának és neki is.
– Most meghalsz te nyavalyás dög! – sziszegte a fogai között és döbbenten vette észre társát a földön fekve.
Odalépett hozzá, miközben a fejét a sötét sikátor és az utca között váltogatta. A kislánynak nyoma sem volt. A fegyvert lejjebb engedve, a még épp kezét a csonkra téve próbálta megállítani a vérzést. Eleinte jó ötletnek tűnt, de a fájdalom erősebbnek bizonyult. Így elvéve onnan egy gyors káromkodás közepette rá nézett. Már alvad, ez legalább jó jel – tekintette a partnere lábára tévedt.
– Ne most henyéljél, te marha. – megrúgta a cipőjét, de egy hangot nem hallva elkezdett feljebb ívelni a pillantása, mire egyet hátra lépett, ahogy elérte a nyakát
A rémület, mint valami kábszer, kiélesítette minden érzékét. Eltompult a világ és csak ő és egy fej nélküli test volt az utcán. Hol a fenében van a fejed?! – ahol lennie kellett volna, ott most tekergő vénákból ömlött a vér az aszfaltra. Mint sok ezer kígyó, ami szabadulni vágyott, de nem jutva tovább csak a mérgüket köpdösték ki a világra. Aztán abbamaradt és nem tudta tovább visszatartani. A kezét a hasára téve előrehajolt és kiadta magából, ami a gyomrában volt. Lassan, ahogy érezte nem jön több, visszaegyenesedett, mire valahonnan a közelből cuppogó hangokra lett figyelmes.
– Hol vagy te kis szörnyeteg?! – üvöltötte, mire gyerekes kacaj ütötte meg a fülét.
Az egész testét kirázta a hideg. A félelem vagy a súlyos vérveszteség okozhatta-e ezt, azt nem tudta, de mindenáron golyót akart ereszteni a dögbe.
– A barátod nagyon finom volt. – kuncogást és kis lépéseket hallva a háta mögül megfordult, a késsel pedig előre szúrt.
De nem volt ott semmi más csak egy kuka. Ezt látva egy kissé megnyugodott, de amikor meg akart fordulni éles fogakat érzett meg a másik kezén. Leejtette a kést és jajkiáltása közepette le akarta rázni magáról a kislányt, viszont az csak még jobban beleharapott.
Majd egy törés hallatszott. Az ínak feladták a küzdelmet és az ujjai elvesztek a kapucni alatt. Eközben hátraesett és a fejét beverte a falba. Szédült. A karjaiban lüktetett a fájdalom és ezenkívül semmi mást nem érzett. Egy alacsony árnyék szívta magába az utcai lámpafényét a teste elől. Ha eddig nem is, de most világított falfehér arcszíne a sötétben. Nem akart odanézni, de nem volt képes máshová helyezni a tekintetét. Az a valami lenyalta az ujjáról a vért. A nagy dulakodás közepette pedig lekerült róla a csuklya.
Hosszú szőke haja volt, melynek, tincseinek vége most vörösre volt mázolva. A kislány, legalábbis először annak nézett ki, észrevette, hogy bámulja. Elvigyorodott és közelebb ment hozzá. Kék szemei, mint maga az óceán, tűhegyes fogai, pedig mint több ezer kés csillogtak a holdfényben. Remélte, hogy gyors lesz. Aztán megérezte a szagot. Vér és romlott hús keveréke érződött a lény szájából. Hányt volna, ha lett volna még valami a gyomrában, ehelyett viszont csak reszketett. Mert tudta, hogy mi fog következni.
– Ami nem jó neked, az jó lesz nekem. – kuncogott és végigsimított a rémült arcon. – Segítesz megkeresni az anyukámat? – a rablónak válaszolnia sem volt az ideje, a kislány állkapcsa megnyúlt, mint ha egy krokodilal nézett volna szembe, és azon nyomban leharapta a fejét.
Ezután végig nyalta mind a tíz ujját és végignézett a két testen. Még mindig éhes volt, viszont még mielőtt folytatta volna mindkettőt megragadta. Nagy nehezen bevonszolta a sikátorba, hogy ne legyen szem előtt senkinek, amikor végre hozzá lát a vacsorájának amikor is újabb közeledő lépéseket hallott meg. Nyami! Nyami! – a kapucnit a fejére tette és hangosan sírni kezdett. De még a könnyeinek potyogása sem némíthatta el az örökké korgó hasát.
.
A férfi megállt. A nyakát előre nyújtva beleszagolt a levegőbe. Vért érzett a közelből. A fémes íz megtöltve az orrát, azon nyomban a földre vetette magát és élesen felkiáltott. A csontjai összetörtek. A szíve hevesebben kalapált, mint valaha, a bőre pedig megnyúlt és szőrösödni kezdett. A szemének írisze nagyobbá és vadabbá alakult. A végtagjai megnyúltak, ahogy fogai is élesebbé, állatiasabbá váltak.
Az emberi hang elenyészve egy farkas vonyításában törte meg a hold sütötte éjjelt. Pofáját előre szegezve újra beleszimatolt a sötétbe. Nyelvével megnyalta a pofáját és tudta, hogy pár méterre a fák között találja meg a zsákmányát.
Már csak egy kérdés volt. Ez is megpróbál-e elfutni előlem, mint a legutóbbi vagy most vacsora előtt nem lesz játék? – vicsorgott és habzó nyáltenger folyt le az állán. Bevetette magát a fák sűrűjébe, és minél közelebbről érezte a szagot, annál gyorsabban közeledett felé. A holdfény alkotta fehér fátylát az erdőnek, hamarosan bíborra mázolták a sikolyok.
.
– Hapci! – tüsszentett egy nagyot a nő, majd még jó sokszor.
A mellette lévő férfi segítség kérően átnyújtott neki egy zsebkendőt, amikor kezdett alábbhagyni.
– Köszi. – kifújta az orrát, de még utána is úgy érezte, hogy még nem egészen van túl a nehezén – Bocs, hogy megkérdezem, de nincs véletlenül egy kutyád? – a férfi szája kínos mosolyra nyúlt, melyről egyből le tudta olvasni a választ.
– Csaknem allergiás vagy rájuk? – a hölgy most már a zsebéből vett elő egyet és ismételte meg a fújást.
Aztán a koszos papírt begyűrte a nadrágjába, miközben érezte, hogy az orra végre kezd kitisztulni. Amikor a partnere felé fordult, rájött, hogy pár méterrel távolabb áll most már tőle.
Pedig nem így akartam tervezni az este végét – gondolta magában és megpróbálta még megmenteni a menthetőt.
– Nézd, én… – idegesen kereste a megfelelő szót, amely az úr figyelmét sem kerülte el, mire végre kinyögte – nagyon kedvellek. – a kezeik találkoztak és a köztük lévő távolság újra kezdett lecsökkeni.
– Nem szeretném, ha ez… – még végig sem mondta, amikor a nő gyorsan közbevágott.
– Nincs gond. – a férfi felé fordult – Majd beveszem az allergia gyógyszerem. Már rég nem volt szükségesem rá, de még valahol biztos meg van. Azt hiszem. – közben az ujjaik szorosabban fonódtak össze.
A lépéseik lassan elhaltak, ahogy megérkeztek a nő lakása elé.
– Akkor feljössz? – a férfi egy kissé meglepődött, de azon nyomban el is mosolyodott a kérdés hallatán.
– Miért is ne. – és már hajolt volna, hogy megcsókolja, amikor a hölgy a kezét felemelve megállította benne.
– Ne értsd félre, de előbb bevenném a gyógyszert, mielőtt még újabb tüsszögő roham törne rám, ami pedig e közben. – az ujját váltogatotta köztük, majd megállt a partnere felé – Nem igazán szexi. – a másik megértően bólintott egyet, miközben a nő a táskájában keresni kezdte a kulcsait.
– Tudod, nem igazán szoktam ilyet tenni az első randin. – a keze megállt és felnézve a szemük találkozott – De azt hiszem, miattad kivételt teszek. – a bók hallatán még nagyobb mosoly gyúlt ki a férfi arcán, amire egyből reagálni akart, de a hölgy folytatta tovább.
– Egy kicsit izgulok is, mert a háziállataim nem nagyon szeretik az idegeneket. – mélyebbre túrt benne és látszott rajta, hogy egyre idegesebb lesz. – Főleg ilyenkor teliholdkor a legrosszabb. De azt hiszem téged nagyon is… A fenébe! – felnézett és magában vissza próbált emlékezni, hogy hova rakhatta.
– Nem hagytad véletlenül… – már kezdte volna a férfi, amikor felkiáltott
– Meg van! A zsebemben volt. – kitapogatta mindkettőt a nadrágján, majd a szája kikerekedett a döbbenettől.
– Mi a baj?
Az ajka lassan formálta a szavakat, szinte már csak suttogta.
– Amikor kivettem a zsebkendőt, akkor eshetett ki belőle. – rohanni kezdett, a partnere már követte volna, mire a hölgy megkérte, hogy várja meg itt.
– Maradj csak. – nyugtatta meg, de látva, hogy a férfi hajthatatlan egy gyors csókot, nyomot a szájára – Szeretném még ezt folytatni. – a cipőjének kopogását hallgatta, miközben arra gondolt, milyen jól alakult is az este.
Eltelt pár perc, a csend pedig egyre zavaróbbá vált. Míg végül elindult a járdán, amikor meghallotta a nő sikolyát. Azonnal szaladni kezdett a hang irányába, majd a járdán megtalálta a partnere táskáját és annak taralmát az aszfalton. Körbenézett. Már a mobiljáért nyúlt volna, amikor meghallotta, ahogy megmozdul a közeli csatornafedél. Leemelte a tetejét és már is elkezdett lemászni a létrán. Minél lejjebb került annál nehezebben tudott lélegezni a szagok miatt. Leérve azon nyomban bele lépett a szennyvízbe, de még azzal sem törődve elkezdte a nevét kiáltani a nőnek.
Nem tudja mennyi ideig mehetett a járatokban, de a levegő egyre fojtogatóbb volt és többször is rájött a köhögés. A falak mentén végig döglött patkányok hevertek, fölöttük pedig hatalmas karmolások. Meg akarta volna közelebbről is nézni, amikor meghallotta újból a kiáltását. Befordult egy elágazásnál, majd egy lebomlott fal törmelékei között talált rá. A nő a földön feküdt, ruhája szét volt szaggatva, sminkje pedig teljesen lefolyt az arcán. A lépéseket hallva felnézett és meglátva a férfit azon nyomban a karjába rohant.
– Istenem, de jó, hogy itt vagy! – a teste megremegett a feltörő könnyektől és úgy nyögte ki a szavakat. – Azaz izé… lehúzott ide… aztán meg… – még szorosabban ölelte át.
– Semmi baj, most már itt vagyok. Minden rendben lesz. – elkezdte lassan kivinni, miközben a vállába kapaszkodott.
Mentek egy darabig, mire a hölgy hirtelen megbotlott és elesett. A férfi már a kezét nyújtotta neki, amikor a mozdulat abbamaradt, ahogy a földre esve fájdalmasan felkiáltott.
Hátranézett és egy óriási krokodil szájában volt a lába, ami legalábbis még arra emlékeztette. A még éppel rugdosni kezdte az állat fejét. Hívta a nőt, hogy segítsen, amikor az árnyak közül előbukkant egy újabb. Még mielőtt arrébb gurult volna a vadállat bekapta a kezét és erőteljesen elkezdte maga felé húzni. A lábánál is éppen ez történt. A férfi sírt, könyörgött, hogy valaki segítsen rajta, miközben érezte, ahogy az izmai elkezdtek megnyúlni és elszakadni a testében.
– Oh, látom megismerkedtél a kedvenceimmel. – a nő odalépett a randi partnerének kezét marcangoló állathoz és végigsimított a pikkelyes hátán. – Szeretnek játszani az ételükkel. – már elindult volna kifelé, amikor a férfi utána kiáltott.
– Te beteg ringyó! Ezt nem fogod… – egy harmadik bukkant elő, amely egyenesen az arcát vette célba és éles fogaival megragadva letépte az egészet.
Pillanatokon belül három felé tépték a testét, melyet behúzva az árnyak közé újra elcsendesedett a csatorna. A nő halkan fütyörészve haladt az alagutakban. Mi lenne, ha legközelebb csak a szex után mutatnám be a kedvenceimnek? – a gondolattól elpirult és már alig várta, hogy mikor lesz a következő alkalom. Elkezdett felmászni a csatornából kivezető létrán, de még útközben egy pillanatra megállt és egy csókot dobott a sötétbe.
– Jó éjt drágáim! – a felszínre érve még utoljára lenézett.
A holdfény tükörképe ott csillogott a hullámzó szennyvízen. Aztán újra sötétségbe borult, ahogy visszatette rá a csatornafedelet.
.
Felült és lehúzva magáról a takarót kimászott az ágyból. Még mielőtt elfelejteném – gondolta és odament az asztalhoz, elővett egy papírt, míg nem helyette inkább bekapcsolta a számítógépet. Hol lehet ilyen későn? – miközben várakozott, a paplan üres oldalára tévedt a pillantása. Az orrát megint megcsapta az a kellemetlen szag, ami már napok óta a lefolyóból száll fel. Azt mondták, hogy a közeli csatornával lehet valami gond és hogy hamar meg fogják oldani, ehelyett napok óta bűzben kell élnünk – de nem törve tovább rajta a fejét a gép felé fordította a teljes figyelmét.
A sötét szobát betöltötte a képernyő fénye. Kihúzva az asztal alól a széket leült rá és egyből a szövegszerkesztő programot nyitotta meg. Még a tiszta fehér lap teljesen be se töltődött, de ő már írni kezdet. Nem volt semmi épp kéz láb ötlete. Vakon és a semmibe révedve kopogtak a billentyűk az üres ház falai között. Közen lassan valami összeállt. Egy esemény láncolat, ami különböző cselekmények összefonódásaként bontakozódik ki egyetlen egy környezeti adottság segítségével – ami számára éppen a telihold volt. Ezután már semmi sem állíthatta meg. Megállás nélkül írt. Ilyenkor már egy másik világban volt. Még ő sem tudta sokszor felébreszteni ebből a transzból és ha mégis megtörtént, azt egyikük sem bánta meg. De váratlanul megállt.
Elakadt. Akart még valamit, ami megadja a lezárását vagy éppen annak az ellenkezőjét a műnek. Tökéletesnek kell lennie – a gondolataiba még alig merült el, mikor meghallotta és hátra fordította a fejét. Az ajtó tárva nyitva volt, de sehol senki. A székkel együtt fordult és ki kiáltott.
– Szívem? – a válasz csak a csend volt –Ha te vagy az, most nincs időm a játékaidhoz. – ugyanúgy semmi, így visszafordult a képernyő felé.
Miközben az ajtó hangtalanul bezárult és valaki nesztelenül mögé lopakodott.
– Valami még hiányzik. – elkeseredetten nyögött egyet – De micsoda? – a könyökeit az asztalra téve belemarkolt a hajába és várta, hogy jöjjön az ihlet.
A sötétségből egy penge csillant meg a számítógép fényében, mely egyre közeledett felé.
– Mit szólnál egy gyilkossághoz? – meghallotta a fülénél a suttogást és még mielőtt megfordulhatott volna a nyakához tolta a kés hegyét. – Azt mondják a legjobb írások, mind a valóságon alapulnak. – a férfi finoman húzta a bőrén át egészen az álláig, majd onnan az arcát súrolta végig.
Ahol pedig a kés volt ott következőleg már egy csók vagy egy harapás követte. Nem tudta melyik fog jönni, de minden idegszálával azon volt, hogy kiderítse a sorrendet. Mindig tévedett.
Képtelen volt megszólalni mindeközben, mert tudta, ha egy nyikkanást is tesz, akkor mindennek vége.
– Szóval? –az ajkával végigsimított a fülcimpáján, majd lassan elkezdte csókolni. – Kíváncsi vagy, hogyan csináltam? – elmosolyodott és felé fordulva megcsókolta.
– Minden egyes részletére. – már elkezdte volna mondani, amikor felállva a székből elhallgattatta egy csókkal – De előbb. – az ágyhoz vezette és ledöntve rá lehámozta róla a véres ruhadarabjait, aztán mellé bújt.
Az ablakából már nem látszódott a telihold képe. Sötét felhők takarták el. Egyszer az ő élete is ilyen volt. Nem látta a fényt nagyon sokáig. Aztán rájött, hogy nincs is értelme keresni. Mert valami sokkal jobbat talált helyette. Őt.
Átölte és hallgatta a finom, megnyugtató lélegzését a férfinak, közben mosolygott, mert érezte, hogy ez az este nagyon különleges volt.
.