5 máspdperc
Játék

5 másodperccel éjfél előtt /első javítás/

Jelige: A fiú, akit elrepített a szél
.
Első javítás
.
Mindenki bevonult a nappaliba, a kezében egy pezsgőspohárral. Bekapcsoltuk a tévét és figyeltük a képernyőn megjelenő órát.
Péter, Réka, Simon és Adél is köztünk voltak. A négy jó barát.
Ölelkező karok, mosolygó arcok gyűrűjében álltak.
Közeledett az éjfél.
Már csak 5 másodperc és itt volt az újév.
Így hát elkezdtünk visszaszámolni:
.
– 5!
.
…Péter az ágya szélén ült. Felöltözve, rajta a legújabb öltönye és cipője. Egy alkalomhoz öltözve, csak azt nem tudta még, hogy melyikre. A kezében egy gyógyszeres dobozt szorongatott. A szemei a sírástól vöröslöttek. A lába előtt a földön minden felé fényképek hevertek. Mindegyiken egy volt a közös.
A vele együtt töltött pillanatok elevenedtek fel a képek által. Szerette a születésnapokat, bulikat, a túrázásokat, de legfőképpen azokat, melyen csak ketten voltak. Mosolyogva, egymást ölelve és mindig boldogan. Felvette az egyiket, mire újra potyogni kezdtek a könnyei.
– Nem! – kiáltotta és a falhoz vágta a kezében tartott dobozt.
A szemével figyelte a padlóra hulló tablettákat, mint apró utolsó esélyeket. A fejét megfogva próbált megoldást találni, a testét fájdító kínra, a lelkét szorongató fájdalomra és a szívén ejtett sebre. Végül a kezeit levéve, az asztalához sétált. Kihúzta a legalsó fiókot. Belenézett. Már nyúlt volna érte, amikor a csörgés megállította. Megnézte alaposan. Elgondolkodott, aztán becsukva, gyorsan felvette a telefont.
– Halló! Igen. Nem… Nem felejtettem el haver. Már is ott vagyok. – de még mielőtt kilépett volna a szobájából, még utoljára oda pillantott a fiókra…
.
Péter nem várta meg a végét és már is egy hajtásra kiitta a poharából a pezsgőt. Erre mindenki figyelt, ellenben csak egy valaki tekintetét akarta magára vonni. De ő felé se fordult.
.
– 4!
.
…Réka az ágyon feküdt és várakozott. Míg nem hallva az ajtócsattanást felkelt. Elkezdte összeszedni a ruháit a földről, közben amilyen gyorsan csak tudott fel öltözött. Mikor elkészült, akkor a polcról elvette a pénzt és az ajtó felé haladva kinyitotta a retiküljét. Amikor megfogta a kilincset, akkor már a bankjegyek nagy részét berakta. Kitárva pedig észrevette a férfit. Aki a pénzre felfigyelve gúnyosan elmosolyodott, majd megragadta a nő torkát. Csak annyira szorította meg, hogy képes legyen visszavezetni a szobába és a falhoz szegezni. Ahol aztán a feje mellé téve mindkét kezét sarokba szorította.
– Azt hitted, nem jövők rá, hogy meglopsz? – Réka elfordította az arcát, mire a férfi megragadva maga felé fordította.
– Nézz, rám miközben hozzád beszélek! Te az enyém vagy. – végignézett a testén, aztán megállt a fejénél, mire közelebb húzta magához – A cuki kis pofiddal együtt. – egy ideig még nézte a nőt, majd elengedte.
Réka még mindig a falnak dőlt és figyelte, ahogy a férfi minden pénzét elveszi, még azt is, amit elrejtett a púderes dobozába.
– Ja és ami a kilépésedet illeti. – erre a nő felnézett és a tekintetük találkozott – Tekints úgy rá, mint a munkádra. Jönnek és mennek, de te mindig megmaradsz. – körbenézett a szobában, majd elmosolyodott.
– További szép estét! Kellemes Újévet, szívem. – Réka reményvesztetten csúszott le a padlóra, ahol összekuporodva sírni kezdett.
Könnyeitől a szemfestéke szétfolyt az arcán. Nem törődött vele. Most az egyszer nem kellett szépnek lennie. A táskájából viszont meghallva a csörgést egyből abba hagyta. Odakúszott és kivéve a mobilját felvette.
– Igen. Szia! Máris megyek, csak volt még egy kis munkám az irodában. – mosolygott és remélte, hogy ez a hangján is érződik – Alig várom már a ma estét. Nálatok találkozunk. Puszillak! – ahogy lerakta a jókedve azon nyomban eltűnt az arcáról.
Összeszedte a holmiját és csendben kiment a szobából…
.
Réka egy maga állt a falnak dőlve. Kerülte mindenki tekintetét, de legfőképp a férfiakét. A pezsgőt még a számolás előtt lerakta valahová, mert nagyon fájt a torka.
.
– 3!
.
…Simon a nadrágját húzta fel éppen az ágy szélén, amikor Péter belépett a szobába.
– Adél mondta, hogy itt talállak. – a férfiak tekintete egy pillanatig találkozott, majd Simon visszafordult – Nem zavarlak? – barátja csak nem-t intett és felállva elkezdte befűzni az övét.
Péter az ajtó felé fordulva megfogta a kilincset és becsukta.
– Szerintem ideje lenne elmondani neki. – Simonra nézett, de mintha meg sem hallotta volna tovább igazgatta az ingét.
A férfi megállt a barátja mellett.
– Már az sem tudom, ki vagyok valójában. – Simon megfordult és megkérte, hogy igazítsa meg a nyakkendőjét.
Péter a kezébe fogta az anyagot és még a mozdulat közben is egész végig a barátja arcát figyelte.
– Minden nap csak szenvedek amiatt, ami… – Simon rátette a kezét a vállára, melytől úgy érezte, hogy ha egy percre is, de minden rendben lesz.
– Ne aggódj. – viszont Péternek ennyi nem volt elég, így mielőtt még elment volna, megragadta a gallérját és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.
– Csak mondd ki! … Kérlek. –már a könnyeivel küzdött, miközben kimondta a szavakat.
Simon látva barátja szenvedését, könnyíteni akart mindkettőjük lelkén. Ajkát kinyitotta, majd összezárta. Kereste a szót, melyet már annyi ideje magában tartott. Míg nem már kezdte megformálni, amikor az ajtó mögül lépésekre lett figyelmes.
– A buli után. – megfogta a barátja kezét – Ígérem.
Simon kiment a szobából. Péter letörölte a könnyeit az arcáról és nem sokkal később utána ment…
.
Simon végig érezte. De tudta, hogy ha egy pillanatra is odafordulna, akkor minden elveszne. Adél. A születendő babája. Az egész élete. Nem kockáztatott.
.
– 2!
.
…- Mikor mondod el neki? – Adél éppen sminkelt az asztalnál, amikor ezt meghallva Rékára nézett.
– Még nincs itt az ideje. – és már tért is vissza a szempillájához, viszont a barátnője még nem fejezte be.
– Akkor mikor lesz? – belenézett a tükörbe és a nők egymásra néztek – Amikor már magától is rá fog jönni? – erre Adél ledobta a szempilla spirálját és felállt.
– Boldogok vagyunk. –a tükör előtt maradt, kitakarva ezzel Rékát, és a haját kezdte igazgatni.
Barátnője ezt látva mellette megállt és próbált szemkontaktust teremteni, de mikor rájött arra, hogy ez esélytelen, akkor is kimondta.
– Igen. De vajon elég lesz-e az igazsághoz is? – erre Adél lassan lehajtva a fejét ránézett a hasára és végighúzta rajta a kezét.
Aztán, mint aki kínosan érzi magát abbahagyta, visszanézett a tükörbe, majd Réka felé fordult mosolyogva.
– Megkaptad végre az előléptetést? – Adél egy fésűt vett elő és egy pár tincset visszaigazított a többihez, közben ránézett a barátnőjére – Ideje lenne már, hogy megkapd. – Réka száján egy rángás ment végig és egy ideig nem is kereste barátnője tekintettét, majd végül viszonozta az érdeklődést.
– Talán a hónap végére. – pillantása ezután valahova a messzeségbe révedt.
Ezután minden szava, úgy tűnt csak egy valakinek szól. Önmagának.
– Elég keményen megdolgoztam érte. Szerintem végre meg lesz. – Adél ránézett, majd folytatták tovább a készülődést…
.
Adél érezte belül és ettől boldogabb volt, mint valaha az életében. El akarta neki mondani most rögtön. Aztán Simon ujjai megszorították a kezét és rájött, hogy mindent tönkretett.
.
– 1!
.
…Adél a hasán végig simítva mosolygott a tükörbe.
Fejében már százszor lejátszotta az élete minden apró lépéseit. Mindig előre tervezett és talán pont erre várt a legtovább. Ezért jelenti számára most egyben a legnagyobb boldogságot is. Gondolataiból kilépve észrevette Simont, ahogy hátulról átkarolja. Már ketten simítanak végig a pocakján. Aztán mintha csak megérezték volna, egyszerre pillantottak egymásra.
– Ti vagytok számomra a legnagyobb kincs a világon. – egyik kezét a felesége vállára tette és megcsókolta az arcát.
– Nagyon szeretlek titeket. – súgta a fülébe, mire Adél megfogta a férje ujjait.
– Mi is nagyon szeretünk téged. – aztán az asztalon lévő órára nézve elmosolyodtak és sietve felálltak.
Közben is remélték, hogy nem nagyon maradtak le semmiről. Mert a szilveszteri buli már elkezdődött…
.
– Boldog Újévet! – kiáltottuk a szobában.
Fogadalmat tettünk egymásnak és külön is. Az pedig, hogy betartjuk-e, az már csak az Újéven és rajtunk múlik. Egymást ölelve, mosolyogva borultunk a másik vállára.
Nem gondoltunk a jövőre. Mert tudtuk, hogy előbb-utóbb, úgyis szembe kell nézni vele, ahogy a négy jó barátnak is.
.
Eredeti verzió
.
Mindenki bevonult a nappaliba és a tévét bekapcsolva kezdtünk visszaszámolni. Ölelkező karok, mosolygó arcok gyűrűjében álltunk. Közeledett az éjfél.
Már csak 5 másodperc és itt volt az újév.
.
5
.
Péter az ágya szélén ült. Felöltözve, rajta a legújabb öltönye és cipője. Egy alkalomhoz öltözve, csak azt nem tudta még, hogy melyikre. A kezében egy gyógyszeres dobozt szorongatott. A szemei a sírástól vöröslöttek. A lába előtt minden fele a földön fényképek hevertek. Mindegyiken egy volt a közös.
A vele együtt töltött pillanatok elevenedtek fel a képek által. Szerette a születésnapokat, bulikat, a túrázásokat, de legfőképpen azokat, melyen csak ketten voltak. Mosolyogva, egymást ölelve és mindig boldogan. Felvette az egyiket, mire újra potyogni kezdtek a könnyei.
– Nem! – kiáltott fel és a falhoz vágta a kezében tartott dobozt.
A szemével figyelte a padlóra hulló tablettákat, mint apró utolsó esélyeket. A fejét megfogva próbált megoldást találni, a testét fájdító kínra, a lelkét szorongató fájdalomra és a szívén ejtett sebre. Végül a kezeit levéve, az asztalához sétált, ahol kihúzva a legalsó fiókot belenézett. Már nyúlt volna érte, amikor a csörgés megállította. Megnézte alaposan. Elgondolkodott, aztán becsukva, gyorsan felvette a telefont.
– Halló! Igen. Nem… Nem felejtettem el haver. Már is ott vagyok. – de még mielőtt kilépett volna a szobájából, még utoljára oda pillantott a fiókra.
.
4
.
Réka az ágyon feküdt és várakozott. Míg nem hallva az ajtócsattanást felkelt. Elkezdte összeszedni a ruháit a földről, közben amilyen gyorsan csak tudott fel öltözött. Mikor elkészült, akkor a polcról elvette a pénzt és az ajtó felé haladva kinyitotta a retiküljét. Amikor megfogta a kilincset, akkor már a bankjegyek nagy részét berakta. Kitárva pedig észrevette a férfit. Aki a pénzre felfigyelve gúnyosan elmosolyodott, majd megragadta a nő torkát. Csak annyira szorította meg, hogy képes legyen visszavezetni a szobába és a falhoz szegezni. Ahol aztán a feje mellé téve mindkét kezét sarokba szorította.
– Azt hitted, nem jövők rá, hogy meglopsz? – Réka elfordította az arcát, mire a férfi megragadva maga felé fordította.
– Nézz, rám miközben hozzád beszélek! Te az enyém vagy. – végignézett a testén, aztán megállt a fejénél, mire közelebb húzta magához – A cuki kis pofiddal együtt. – egy ideig még nézte a nőt, majd elengedte.
Réka még mindig a falnak dőlt és figyelte, ahogy a férfi minden pénzét elveszi, még azt is, amit elrejtett a púderes dobozába.
– Ja és ami a kilépésedet illeti. – erre a nő felnézett és a tekintetük találkozott – Tekints úgy rá, mint a munkádra. Jönnek és mennek, de te mindig megmaradsz. – körbenézett a szobában, majd elmosolyodott.
– További szép estét! Kellemes Újévet, szívem. – Réka reményvesztetten csúszott le a padlóra, ahol összekuporodva sírni kezdett.
Könnyeitől a szemfestéke szétfolyt az arcán. Nem törődött vele. Most az egyszer nem kellett szépnek lennie. A táskájából viszont meghallva a csörgést egyből abba hagyta. Odakúszott és kivéve a mobilját felvette.
– Igen. Szia! Máris megyek, csak volt még egy kis munkám az irodában. – mosolygott és remélte, hogy ez a hangján is érződik – Alig várom már a ma estét. Nálatok találkozunk. Puszillak! – ahogy lerakta a jókedve azon nyomban eltűnt az arcáról.
Összeszedte a holmiját és csendben kiment a szobából.
.
3
.
Simon a nadrágját húzta fel éppen az ágy szélén, amikor Péter belépett a szobába.
– Adél mondta, hogy itt talállak. – a férfiak tekintete egy pillanatig találkozott, majd Simon visszafordult – Nem zavarlak? – barátja csak nem-t intett és felállva elkezdte befűzni az övét.
Péter az ajtó felé fordulva megfogta a kilincset és becsukta.
– Szerintem ideje lenne elmondani neki. – Simonra nézett, de mintha meg sem hallotta volna tovább igazgatta az ingét.
A férfi megállt a barátja mellett.
– Már az sem tudom, ki vagyok valójában. – Simon megfordult és megkérte, hogy igazítsa meg a nyakkendőjét.
Péter a kezébe fogta az anyagot és még a mozdulat közben is egész végig a barátja arcát figyelte.
– Minden nap csak szenvedek amiatt, ami… – a Simon rátette a kezét a vállára, melytől úgy érezte, hogy ha egy percre is, de minden rendben lesz.
– Ne aggódj. – viszont Péternek ennyi nem volt elég, így mielőtt még elment volna, megragadta a gallérját és kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.
– Csak mondd ki! … Kérlek. –már a könnyeivel küzdött, miközben kimondta a szavakat.
Simon látva barátja szenvedését, könnyíteni akart mindkettőjük lelkén. Ajkát kinyitotta, majd összezárta. Kereste a szót, melyet már annyi ideje magában tartott. Míg nem már kezdte megformálni, amikor az ajtó mögül lépésekre lett figyelmes.
– A buli után. – megfogta a barátja kezét – Ígérem.
Simon kiment a szobából. Péter letörölte a könnyeit az arcáról és nem sokkal később utána ment.
.
2
.
– Mikor mondod el neki? – Adél éppen sminkelt az asztalnál, amikor ezt meghallva Rékára nézett.
– Még nincs itt az ideje. – és már tért is vissza a szempillájához, viszont a barátnője még nem fejezte be.
– Akkor mikor lesz? – belenézett a tükörbe és a nők egymásra néztek – Amikor már magától is rá fog jönni? – erre Adél ledobta a szempilla spirálját és felállt.
– Boldogok vagyunk. –a tükör előtt maradt, kitakarva ezzel Rékát, és a haját kezdte igazgatni.
Barátnője ezt látva mellette megállt és próbált szemkontaktust teremteni, de mikor rájött arra, hogy ez esélytelen, akkor is kimondta.
– Igen. De vajon elég lesz-e az igazsághoz is? – erre Adél lassan lehajtva a fejét ránézett a hasára és végighúzta rajta a kezét.
Aztán, mint aki kínosan érzi magát abbahagyta, visszanézett a tükörbe, majd Réka felé fordult mosolyogva.
– Megkaptad végre az előléptetést? – Adél egy fésűt vett elő és egy pár tincset visszaigazított a többihez, közben ránézett a barátnőjére – Ideje lenne már, hogy megkapd. – Réka száján egy rángás ment végig és egy ideig nem is kereste barátnője tekintettét, majd végül viszonozta az érdeklődést.
– Talán a hónap végére. – pillantása ezután valahova a messzeségbe révedt.
Ezután minden szava, úgy tűnt csak egy valakinek szól. Önmagának.
– Elég keményen megdolgoztam érte. Szerintem végre meg lesz. – Adél ránézett, majd folytatták tovább a készülődést.
.
1
.
Adél a hasán végigsimítva mosolygott a tükörbe.
Fejében már százszor lejátszotta az élete minden apró lépéseit. Mindig előre tervezett és talán pont erre várt a legtovább. Ezért jelenti számára most egyben a legnagyobb boldogságot is. Gondolataiból kilépve észrevette Simont, ahogy hátulról átkarolja. Már ketten simítanak végig a pocakján. Aztán mintha csak megérezték volna, egyszerre pillantottak egymásra.
– Ti vagytok számomra a legnagyobb kincs a világon. – egyik kezét felesége vállára tette és megcsókolta az arcát.
– Nagyon szeretlek titeket. – súgta a fülébe, mire Adél megfogta a férje ujjait.
– Mi is nagyon szeretünk téged. – aztán az asztalon lévő órára nézve elmosolyodtak és sietve felálltak.
Közben is remélték, hogy nem nagyon maradtak le semmiről. Mert a szilveszteri buli már elkezdődött.
.
– Boldog Újévet! – kiáltotta mindenki a szobában.
Fogadalmat tettek egymásnak és külön is. Az pedig, hogy betartják-e, az már csak az Újéven és rajtuk múlik. Egymást ölelve, mosolyogva borultak a másik vállára. Nem gondoltak a jövőre. Mert tudták, hogy előbb-utóbb, úgyis szembe kell nézni vele.
.
Megosztás
Facebook
Facebook
RSS
Email
Google+
http://triviumnet.hu/2017/06/15/5-masodperccel-ejfel-elott/
SHARE