Játék

Bagolyszem – Korrektúra

Az eredeti novella ITT olvasható.

Lépések alatt ropogó hó zaja törte meg az erdő csendjét. Már kora tavasz volt, de az utóbbi évek feje tetejére állt időjárása ismét jelet adott magáról, és tíz centis hóréteg alá vonta az éledő tájat. Az éles, szokatlanul hideg és tiszta levegőn még érezni lehetett a tavasz elfojtott leheletét. Akár a vulkánkitörés, amely lávával, majd áthatolhatatlan hamuval vonja be az alvó városok testét.

Nem értem teljesen a hasonlatot, nekem képzavarnak tűnik az előbb még megszemélyesített tavaszt (tavasz leheletét) a megszemélyesített vulkánkitöréshez hasonlítani.

A fák kérgére rakódó hóban kezdetleges állati odvak és fészkek körvonalai sejlettek fel, a jeges, zúzmarás hósapkák alól halott rügyek meredeztek elő. Az erdő turista útvonalaktól távoli, gyérebb pontja volt ez, ahonnan a vadállatokat már nem űzték tovább az emberi zajok. Most viszont, az érthetetlen hóvihart követő reggelen egyikük sem mutatkozott, egykori élőhelyük kiüresedett kagylóhéjnak tűnt csupán.

Ide érkezett Kriszti, lépéseivel felzavarva a megkövült csöndet. Tizenöt év körüli, magas és esetlen alakját egy hatalmas rajztáblatartó szögletessége ellensúlyozta. A lány a fejét félrebillentve vizsgálgatta a fákkal szegélyezett, de a gyér lombozatnak köszönhetően reggeli napfényben fürdő csapást, ahol egy cserjés szakította meg a fák egyhangúságát apró, hó alá temetett rügyeivel és fagyott virágszirmaival.

A „Tizenöt év körüli” értelmezhetetlen meghatározás, mert mit is jelenthet a „körüli”? Tizennégyet, tizenhatot vagy tizenhetet? Akkor miért nem azt írja a szerző? Ha nem fontos a lány életkora, írhatta volna, hogy tizenéves.

A „magas és esetlen” jelzők negatív meghatározásnak minősülnek, amit a „szögletesség” nem ellensúlyoz, hanem fokoz.

Kell egy névelő a „fejét” elé, hogy érvényesülhessen az alany és a tárgy viszonya. Ugyanis a „lány fejét félrebillentve” azt jelenti, hogy valaki más billentette félre a lány fejét, míg „a lány a fejét” azt jelenti, hogy ő maga billentette félre a saját fejét.

Krisztit megérintette ez a csírájában elfojtott küzdelem. A súlyos csomag szalagját kioldva munkához készülődött. Állványt szúrt a cipője alatt megkeményedett hóba, ráhelyezte a fatáblát, és papírt, akrilfestéket elrendezve hozzá is látott a festéshez, néha körbetekintve, elidőzve az erdő magányában. Remekül érezte magát.

A „munkához készülődött” itt helytelen, mert már a szalag kioldásával is munkához látott. Túl sok a határozói igenév.

Javaslat:

Krisztit megérintette ez a csírájában elfojtott küzdelem. Kioldotta a súlyos csomag szalagját, állványt szúrt a cipője alatt megkeményedett hóba, ráhelyezte a fatáblát és egy papírt, majd elrendezte az akrilfestéket, és hozzálátott a festéshez az erdő magányában. Remekül érezte magát.

Finom ecsetvonásokkal dolgozott, sűrűn váltogatva a színeket, hogy minél jobban megörökíthesse a hó ezernyi szikrázó színét a havon megtörő napfénnyel és a rügyek éles zöld tükröződésével. Fél órát, egy órát vagy csak fél percet, esetleg egy örökkévalóságot tölthetett el így, nem véve tudomást az arcát csípő hideg szélről sem.

A határozói igenevekre szükség van a nyelvben, de ha sok van belőlük, élettelenné teszik a cselekményt.

Hirtelen összerezzent. Ágak reccsenése lopakodott a tudatába. Az ecseteket és a festékes tálkát leverve ugrott félre, a zsákmányállatok kimerevedett testtartásával kémlelt a hang irányába.

Sem embert, sem más fenyegetést nem látott. Mindössze egy élénk narancsvörös szempár villant rá a hó fehérségéből, az egyik fa mellől. Egy jól megtermett bagoly volt az.

A „lopakodott a tudatába” lassú folyamat meghatározhatatlan a eleje és a vége, míg az „ugrott félre” gyors reakció egy váratlan eseményre, így ütik egymást. Amikor valaki a festékes tálkát is leveri, annyira megijed, akkor ott a reakciót kiváltó eseménynek is hirtelennek és váratlannak kell lennie.

A „zsákmányállatok kimerevedett testtartása” szerintem nem általánosságban jellemző.

A bagoly tollának mintázata mintha a fa kérgéből nőtt volna ki, két tollfüle ziláltan, havasan hátrahajlott, bal szárnya természetellenes szögben állt el a testétől. Az állat erőtlenül próbált távolabb ugrálni a bokrok közé, de hamarosan elakadt a vastag hórétegben.

Szükséges a „testétől” helyhatározó.

Kriszti tanácstalanul vette sorra a lehetőségeit. A szülei a négyes dolgozatok körül kialakult vita eredményeként egy hétre elkobozták a mobilját. Így kiesett az a lehetőség, hogy segítséget hívjon, vagy kikeresse az interneten a helyi állatorvosi rendelő vagy a madárvédő egyesület címét. A legközelebbi állatkert 30 km-re, egy másik városban volt.

Szükséges egy névelő a „négyes dolgozatok” elé.

Az eddigi szövegben alig néhány vesszőhibát találtam csak.

Haza snem vihette a baglyot, mert bár az állandóan dolgozó apja legalább most sincs ott, az anyját még bőven otthon találhatja. Ha az anyja azt látná, hogy Kriszti lóg az iskolából egy koszos madár miatt, akkor biztosan kiabálna vele és kitalálna valami rafinált büntetést, amelyet aztán vagy betart, vagy még rosszabb esetben egyszerűen megfeledkezik róla a depressziós vagy mézes-mázas feledékenység ködében. Kriszti anyja körülbelül annyira becsülte az állatokat, mint a piszkot a cipője talpán. Kriszti néha úgy érezte, hogy ő is csak egy állat az anyja szemében. Kis karmos állat, aki azt sem tudja, mi a jó neki, nem termel hasznot senkinek, csak festeget, mint egy állatkerti majom a kamerák előtt.

A sárgával és a kékkel jelzett mondatokat át kell szerkeszteni, mert így zavarosak, túlírtak, és érdektelen információkat tartalmaznak.

Javaslat:

Haza nem vihette a baglyot, mert bár az állandóan dolgozó apját nem, az anyját még bőven otthon találhatja. Ha az anyja látná, hogy egy koszos madár miatt lóg az iskolából, biztos kitalálna valami rafinált büntetést, amit aztán vagy betartat, vagy megfeledkezik róla a depressziós feledékenysége ködében.

A „Kriszti anyja” helyett csak „az anyja” a helyes, hogy ne váltsunk nézőpontot.

(eddig közeli egyes szám harmadik személyű volt a narráció)

Kriszti meg az állatokat becsülte többre az embereknél. A bagoly csőrétől és hegyes karmaitól azért így is félt. Pedig a madár ebben a hidegben elpusztulna, mire ő segítséget kér, ebben a beteg állapotában egy róka is könnyen elragadhatná.

Itt egy kis szövegvezetési gubanc van. Értjük, hogy Kriszti mit akar tenni, és közben mitől fél, ennek ellenére mégis megteszi, amit akar, de… No, ezt kell jobban felépíteni.

Javaslat:

Kriszti ellenben az állatokat becsülte többre az embereknél. Tudta, hogy mire segítséget kérhetne valakitől, a sérült bagoly a hidegben elpusztulna, vagy egy róka elragadná.

Krisztit ez a gondolat meggyőzte. El kell vinnie a madarat, biztosan talál majd megoldást. Miután elpakolt, a levetett pulóverével és a sáljával kibélelte a táblatartó két oldalát, és elindult az állat felé. majd Nnémi csatározás után sikerült is befognia, és a rajztáblatartóba erőszakolnia az állatot. Kriszti összekötötte a táblatartó két szalagját, majd óvatosan, a két keze között markolva felemelte a csomagot. A rögtönzött szállítódoboz szerencsére elégnek bizonyult ahhoz, hogy az állat elférjen, levegőt is kapjon, mégse mozoghasson túl sokat.

El kell vinnie” helyett magával kell vinnie a jobb.

Hiányzó névelők.

Felesleges a mozdulatok túl részletes leírása.

Az „erőszakolnia” túlságosan negatív cselekmény.

A „Kriszti” helyett elég az aztán. (Az előző két mondatból már tudjuk, hogy Kriszti az alany.)

Az út egy részén még továbbra is hallatszott a keserves, sírásszerű hang, és az állat a lehetőségeihez mérten próbált kiszabadulni. A menekülési kísérletek hamarosan ritkábbá, erőlködőbbekké váltak, mert a szorosan összekötött tartó pedig ellenállt az időnkénti kitörési rohamoknak.

Az ok-okozati összefüggésre figyelni kell. Azért lettek ritkábbak a menekülési kísérletek, mert a tartó ellenállt. Tehát nem „pedig”.

A lány megnyugodva, a ruhafosztástól fázósan nagyot sóhajtott, és hosszú, állandóan útban lévő rozsdabarna haját félrelökve rálesett a karórájára. Már elmúlt negyed nyolc, tehát majdnem túllépte a festésre szánt másfél órát, a festmény épphogy elkészült, és csak addig száradt, amíg a bagollyal foglalkozott. El sem tudta képzelni, hogyan telt el így az idő. Ha kihagyja a következő buszt, akkor elkésik az első órájáról, amelyre az erdei tájképet festette.

Mit tegyen, menjen inkább haza a város másik végébe, vállalva a büntetést, lássa el, etesse meg a madarat, és hívja fel otthonról a madárvédőket, vagy inkább később szálljon le a buszról, és a postáról telefonáljon? Akárhogy is legyen, a késés biztos. Remegés fogta el. A művészeti szakközépiskola bármely más tárgyáról gondolkodás nélkül ellógott volna el, de nem a festészet órákról nem.

Itt csak pár stilisztikai hiba van.

Azokról az órákról semmiképpen. Már csak pár hét volt hátra a vizsgáig, és Kormay tanár úr nem csak a lógósokkal bánt szigorúan, hanem a későkkel is, száraz hangon kinyilatkoztatva, hogy a haldoklásról szóló hivatalos, két tanú által hitelesített orvosi igazolás nélkül senkinek nem engedélyezett még a részleges távolmaradás sem.

Kriszti tisztán emlékezett a tanár arcának gunyoros vonásaira és a megvető nevetésre egy hetekkel korábbi óráról, amikor társai némi késéssel érkeztek. És persze az éktelen kiabálásra is: „Nocsak! Hiszen maguk szobafestői karrierre aspirálnak!? Nem jól teszik, a megrendelők elpártolnak az ilyen hányaveti vállalkozóktól! Maguknak úgyis van jobb dolguk, menjenek csak, és gondolkodjanak el alaposabban az életcéljaikon!”

Vagy „hiszen”, és akkor felkiáltójel a mondat végén, vagy „hiszen” nélkül kérdőjellel.

Az emlék szinte fejbe vágta. Borzasztóan gyávának és szerencsétlennek érezte magát, ugyanakkor képtelennek arra, hogy elviseljen egy ehhez hasonló atrocitást.

Hát jó – gondolta. – Gyáva vagyok, de akkor is elintézem, hogy a szerencsétlen bagoly segítséget kapjon. Majd megkérem a portást, hogy hívjon segítséget, és amíg megérkeznek, nála hagyom. Rendes az öreg, minden rendben lesz.

Kriszti némi megkönnyebbültséggel nyugtázta a döntését, valahogyan mégsem érezte magát nyugodtabbnak. Az erdő melletti buszmegállóhoz érve egy padnak támasztotta a táblatartót, hogy megnézze, minden rendben van-e a bagollyal. A parázsszerű szemek vádlón szikráztak fel rá.

megkönnyebbültség” helyett megkönnyebbülés

Hiányzó névelő és ragos főnév.

Ismét elszégyellte magát, és lopva a közelben álló középkorú úrra tekintett. Talán van mobilja, és ő elmagyarázhatja neki a helyzetet. De miután ugyanaz a rosszalló bagolytekintet villant vissza rá, végigmérve rajta és a méretes csomagon, inkább letett a tervéről. A busz hamarosan megérkezett, Kriszti néhány perc múlva helyet is foglalt egy tágasabb, négyüléses rész egyik koszlott bőrpárnáján, óvatosan maga elé helyezve a táblát.

Hiányzik egy személyes névmás (alany), hiányzik egy vessző (ezért kell az új alany).

Négy-öt megállóval később idős hölgy szállt fel gurulós szatyorral és még két-három kézi táskával. Erőlködve megállt Kriszti előtt, majd röpke hatásszünet után dühösen rákiáltott.

Nahát, nézzék csak ezeket az önző fiatalokat! Négy ülésen pöffeszkedik a motyójával! Aki meg öreg, fáj a dereka, az préselje be magát a bevásárlásával a legkisebb helyre, igaz?

Hát tessék, ha már ilyen szépen kéri. – felelte a lány rosszul leplezett bosszússággal, és elindult a hátsó, elkülönített állóhelyek irányába.

Nem azt mondom, hogy nem létezik ennyire arrogáns és agresszív öregasszony, de ezt itt mégis túlzásnak érzem.

Központozási hiba (nem kell pont a gondolatjel elé).

Hiányzó vessző.

Bármilyen óvatosan lavírozott a csomaggal, az a kanyarban hozzáütődött egy kapaszkodórúdhoz. A bagoly egyből lármát csapott, ráadásul iszonyatos, szúrós szag kezdett terjengeni felőle. Az iménti hölgynek több sem kellett, máris rikácsolt a sofőr felé.

Szükséges egy helyhatározó.

A „rikácsolt a sofőr felé” helyett szebb a rikácsolni kezdett a sofőrnek.

Egy neveletlen tacskó valami büdös madarat hozott fel a buszra, ideszaratja, terjeszti a betegségeket! Azonnal szállíttassa le! Még ilyet! Én ilyen körülmények között nem vagyok hajlandó utazni!

A lány a sofőr reakciójáról már lemaradt – a busz beállt az iskolához közeli megállóba, és egy leszállót követve Kriszti is leugrott a járműről, meg sem állva a művészeti szakközépiskoláig.

Szinte feltépte az eklektikus díszítésű kiskaput. Az nagyot nyikorgott rá. Kriszti ezután átvágott a hó alá temetett, de zabolátlan indáival, féktelenül ágazó tujáival így is vadnak ható, megtört elevenségével hivalkodó udvaron. Éppen belépett volna a megfakult, százéves épületbe, amikor eszébe jutott az iménti baleset.

Te jó ég, csupa szar a táskám… a festmény! És a bagoly! Biztosan megütötte magát – gondolta.

Az épület hátánál, a galagonyabokrok jótékony takarásában belelesett a táblatartóba. Az csípős bűzt árasztott magából, és két merő bagolyszem volt a belseje. Az állat rásziszegett Krisztire, és sikertelenül a keze után kapott. Kriszti óvatosan a járdára helyezte az madarat, a bokor, a fal, a kerítés és a táblatartó kelepcéjébe zárva őt. Ezután felmérte a helyzetet. A sál, a tábla és a táska belseje menthetetlen volt. A sértetlen pulóverrel betakarta a baglyot, letörölgette az eszközeit, kivette a festményt. Az állatot óvatosan magához szorítva otthagyta a jobb napokat látott pakkot, és bement az épületbe.

A portán kezdetben minden a várakozásának megfelelően ment alakult. Pali bá, az öreg portás megértően hallgatta, sőt, megígérte, hogy telefonál, és tartja frontot. Kriszti egy búcsúzó pillantást vetett a bagolyra, és már sarkon fordult volna, amikor furcsamód olyan érzése támadt, hogy nem csak az arcát, de a háta közepét is szúrós bagolyszemek méregetik. Ekkor meghallotta az ominózus tanára metsző hangját.

Stilisztikai hibák, vesszőhibák.

Az „ominózus” helyett inkább nevezzük meg a tanárt.

Nyüsti, maga mit csinál még idelenn? Hol van a felszerelése? Pár perc múlva kezdődik az órám!

A hórihorgas alak kopott, harminc évvel azelőtt igen divatos, khaki színű összeállítást viselt, nyakán hanyagul átvetett, szétmosott sál hervadozott. Barna szeme furcsa, narancssárgás fényben, ellenkezést nem tűrő szigorral villant a lányra.

Ekkor megláthatta a pompás állatot, ahogyan az szárnyaszegetten, mégis méltóságteljesen, fejét lassan körbefordítva, tollait borzolva áll a portás asztalán. A tanár arcán elképesztően látványos csatába kezdtek az érzelmek. Levegőfogytán, furcsa mohósággal a hangjában, így szólt:

Még ilyet! Engedély nélkül állatot hoz az iskolába! Ezért még számolunk! – Majd határozottan, szokott modorában folytatta. – De ha már így esett, ne hagyjunk ki egy ilyen nem mindennapi témát. Gyönyörű fülesbagoly. Vigye fel a terembe! Mindenkinek remek gyakorlás lesz a vizsga előtt.

De, tanár úr! Reggel, az erdőben találtam a baglyot átfázva a hóban, törött a szárnya és régóta éhezhet. Ne tessék ilyet kérni, beteg, azonnal segíteni kell neki! Nem akartam elkésni, azért hoztam el. A portán hagytam volna, Pali bácsi mindjárt hívja a madárvédőket!

Ne feleseljen! Van fűtés, a madár egy órát már igazán kibír! Utána természetesen hívom a Madártani és Természetvédő Egyesületet, mégis mit gondolt? A szertárban talál egy üres kalitkát, tegye bele az állatot és készítse el a beállítást! Máskülönben ne lássam az órán, és vissza ne merjen szólni többet!

A lány teljesen elsápadt. Neki kell felvinnie ezt a teljesen legyengült madarat! Ha meghal, az az ő lelkén fog száradni. Meg persze a Kormay tanár úrén, de az nem érdekes. Elöntötte a jéghideg bizonytalanság. Kapja fel az állatot és szökjön meg vele? Mit tegyen?

Stilisztikai hibák, vesszőhibák.

A „levegőfogytán”-t nem tudom értelmezni.

A tanár, mintha hallotta volna a gondolait, közelebbről is megvizsgálta a fülesbaglyot, árgus szemekkel mustrálva a tollak mintázatát.

A lány kétségbeesetten odakiáltott a portásnak: foltban viszont rendellenesen frissnek, modernnek ható alkotások között. A plafonról lógó súlyos, fekete műtermi lámpák remegni látszottak, mintha éppen célba vennék a szűk folyosók eltévedt utasát. Az útvesztőben kanyar kanyarra, lépcsőre forduló és benyílás, termemből kiágazó folyosó érte egymást, míg végül Kriszti elért a szertárhoz.

Pali bácsi, tessék telefonálni, meghal a bagoly, ha most nem jönnek érte!

Nem lesz annak semmi baja, vidd csak fel – szólt vissza szelíden a portás, közben cinkosan mosolygott, kezét pedig a telefonkagylón pihentette.

Fogja a kulcsot és rögtön menjen fel, maga hisztérika! – förmedt rá dühösen a tanára.

A pirossal jelölt részt nem értem. Mi az a „foltban viszont rendellenesen frissnek, modernnek ható”? Ezt kiáltotta a lány a portásnak? Miért? Minek oda kettőspont?

A lámpák a remegésükkel vették célba a lányt? Ezt sem értem.

Ha Kriszti elérte a szertárt folyosókon és kanyarokon keresztül, tehát messze a portástól és a tanártól, hogyan kiálthatott vissza, és hogyan válaszolhattak neki?

Kriszti továbbra is duzzogva vette át a kulcsot, finoman átölelte a baglyot és, amennyire csak lehetett, igyekezett eltüntetni a megkönnyebbült örömöt az arcáról.

Most akkor elment a szertárhoz, vagy lent maradt a portán?

Ahogyan elindult a lépcsőn az emeletre, az öröme hamar el is párolgott. Mintha csak plüssjátékot tartana az ölében, a bagoly olyan könnyű volt. Bágyadt szívveréssel, fázósan összekuporodva, tollait szemrehányóan felborzolva szinte tűrte, hogy vigyék, bárhová, akárhová. Nagy szemeivel közönyösen nézett fel, íriszének vad, parázsló fénye megkopott. A lány nem bírta tovább, könnyekben tört ki.

Felesleges az „is”.

A „szinte” is felesleges, mert vagy tűrte, vagy nem tűrte, középút nincs.

(Ez olyan, mint a terhesség: egy nő vagy terhes, vagy nem, de nem lehet szinte terhes). 🙂

szemeivel” helyett szemével

A pont lemaradt az utolsó mondat végéről.

Bírd még ki egy kicsit – gondolta. – Mindjárt jön a segítség.

A folyosók végtelen labirintusnak tűntek, a szertár sehogyan sem került közelebb az ódon falak, a magas ablakok és a többnyire avíttnak, egy-két kis

Odabent a megszokott precíz, aprólékos rend fogadta, amelyet néhol egy-egy kibomlott, színes háttérvászon és egy-egy különös forma tört meg. És persze egy korábbi, papagájos kompozícióból megmaradt kalitka a sarokban.

Ha csak gondolta, elég lenne dőlt betűkkel jelezni, vagy a narráció részévé tenni a lány gondolatait. A gondolatjel a nevével ellentétben nem a gondolatokhoz, hanem a hangos dialógusokhoz szükséges.

A szürkével jelzett mondat befejeztlen.

A kalitka meglepően méretes, ráadásul alul nyitható-zárható volt, így Kriszti egyszerűen lecsatolta a rácsozatot, a kalitka tálcájába tette a madarat, majd visszaillesztette a rácsokat. A madár sziszegéssel jelezte nemtetszését, és csőrével, karmával feszegetni kezdte a rácsokat. Kriszti néhány tökéletesen felesleges nyugtatgatás után egy zöld textíliát fogott hozzá a kalitkához háttéranyagként, és gondterhelten átment a közeli rajzterembe.

Ha „rácsozat”, akkor egy darabból áll, tehát nem rácsok.

Vagy néhány nyugtató szó, vagy nyugtatgatás, de nem lehet néhány nyugtatgatás, mert redundancia.

Köszönt a társainak. A teremben tizenöt vele egykorú fiatal ült az állványos, táblatartós székeknél, elcsigázottan, leverten a közelgő óra és a vizsgák baljós közelségétől.

Páran közülük visszaköszöntek Krisztinek, de fel sem néztek rá. Konfliktusa senkivel nem volt, de különösebb köteléke sem, és az osztályról egyébként is azt lehetett mondani, hogy, egy-két lazább-szorosabb baráti kapcsolatot leszámítva teljesen elkülönült egyénekből állt.

Ahogyan viszont a lány el kezdte a kalitkával és a textillel berendezni a diákok félkörében elhelyezett állványt, élénk érdeklődés támadt.

Felesleges vessző.

el kezdte” egybeírandó

De széééép! Ez igazi?

Ő honnan jött?

Szegény, mi a baja?

Jaj, engedd ki!

Most tényleg ezt a rusnya izét kell megfestenem?

Vidd innen a kacsát, allergiás vagyok rá!

A feltámadt nevetést a szélviharszerűen kicsapódó ajtó szakította félbe.

Mi ez a lárma? Viselkedjenek! – rivallt rájuk Kormay. – Tegye ki mindenki a falhoz a munkáját, és jöjjenek közelebb! Szirmay, ha még egyszer elhúzza a száját, nem engedem vizsgázni!

A teremben a késve szedelődzködők kelletlen, óvatos pakolászásán kívül teljes csend honolt.

Amikor elkészültek, a tanár az alázatos, a közönyös, az érdeklődő, a levert, a dacos és az üres tekintetek középpontjában megkezdte a kihelyezett művek mustráját.

Ha névelőkkel hangsúlyozod a jelzőket, tehát egyértelművé teszed, hogy olyan, és csakis olyan tekintetek középpontjában, akkor az igét és az igekötőt is egyeztetni kell, vagyis nem „megkezdte”, hanem kezdte meg.

Takács, maga szerint az a havas gyorséttermi szemét mégis hogyan kerülhetett a márciusi hó témájába?

Tudja tanár úr, fagyis pohár…

Értem. Végtelenül leegyszerűsítő és dekadens felfogás. Legközelebb jobban erőltesse meg az agyát, ha ez egyáltalán lehetséges!

Remek, Varga, már majdnem fél fokkal jobb a múlt heti rettenetnél. Ha éjt nappallá téve gyakorol, még a végén átengedem egy kettessel.

Kovács, maga semmit sem tanult az ecsetvonásokról? Egyfélét ismer, mint az óvodások?

Kerenszkij! Mi ez az absztrakt mázolmány? Tanuljon meg festeni, mielőtt az elvontságával kérkedne!

Nahát, Nyüsti. Érdekes színárnyalat, de milyen megfontolásból maratta át a képet?

A sárgával jelölt rész zavaros. Mivel a szerző gondolatjelekkel és tagolással beillesztette a tanár folyamatos beszédét egy már megkezdtett dialógusba, olybá tűnik, mintha párbeszédről lenne szó, pedig csak a tanár beszél.

Javaslat:

Értem. Végtelenül leegyszerűsítő és dekadens felfogás. Legközelebb jobban erőltesse meg az agyát, ha ez egyáltalán lehetséges!… Remek, Varga, már majdnem fél fokkal jobb a múlt heti rettenetnél. Ha éjt nappallá téve gyakorol, még a végén átengedem egy kettessel… Kovács, maga semmit sem tanult az ecsetvonásokról? Egyfélét ismer, mint az óvodások?… Kerenszkij! Mi ez az absztrakt mázolmány? Tanuljon meg festeni, mielőtt az elvontságával kérkedne… Nahát, Nyüsti. Érdekes színárnyalat, de milyen megfontolásból maratta át a képet?

Ezzel Kriszti utolsó pillanatban készített képéhez ért. Ahhoz, hogy csodálkozása tárgyát még inkább felderíthesse, közel hajolt a képhez, majd megfogta a sarkát.

Te jóságos, mi ez a szag?

Gyorsan elkapta a kezét. Arról vastag cseppekben guanó csöpögött.

Eltorzult, dühös arccal, sziszegve nézett a lányra.

Elnézést, a táblatartóban hoztam a madarat, nem vettem észre… – védekezett Kriszti.

Tanára ekkorra már kiviharzott a teremből, nyilvánvalóan higiéniai célzattal.

Amint biztonságos távolban hallották a lépteket, a tanulókból kirobbant az orkánszerű nevetés.

Miért lenne nyilvánvaló? Csak feltételezés.

lépteket” helyett lépteit

Nagy vagy, pacsi! – tartotta felé Szirmay a tenyerét, hatalmas vigyorral az arcán.

Természetesen az utóbbi barátnője sem hagyta szótlanul az esetet.

Hú, várom már, mit kapsz ezért, de addig is dobd ki a szaros mázolmányod meg a büdös tollgombócot, mert nem szeretnék madárinfluenzás lenni.

Nyugodjál le, nem leszel, de amilyen hülye vagy, megérdemelnéd…

Igen? Akkor este a suli előtt meglátjuk, ki mit érdemel!

Az „utóbbi barátnője” értelmezhetetlen. Kinek a barátnője? Az utóbb felszólalónak, vagy az utolsó (legújabb)… nem értem.

Kommentek híján azt sem értem, hogy kik vitatkoznak itt.

Majd én megmondom, ki mit érdemel, tüstént üljenek a helyükre! – lépett be újra a tanár.

Nos. Ahogyan látják, a mai órán szokatlan téma megalkotására nyílik lehetőségük.

Elfojtott röhögés hallatszott.

Mivel ugyanaz a személy beszél, nem kell új sorba tagolni a második mondatát.

Szükséges egy ige (hallatszott) a mondatba.

Kormay nem firtatta tovább az esetet, pusztán egy hideg pillantást vetett rájuk. A röhögőgörcs ellen ez is látványosan bevált.

Egy erdei fülesbaglyot látnak. Gyenge, de a betegségében is fenséges példány. Ezt próbálják meg visszaadni, és a tollak mintázatát is emeljék ki!

A nyugalmi állapot ezzel nagyjából helyreállt, a diákok csendben dolgozni kezdtek. Időnként egyikük-másikuk közelebb ment a madárhoz, hogy megfigyelhesse annak jellegzetességeit.

Kriszti is megpróbálta elkészíteni a portré első körvonalait, de gondolatai minduntalan elvonták a figyelmét. Torka görcsbe rándult, gyomra megállíthatatlanul remegett, és ráadásul rettenetesen fázott is. Folyton ki-ki leskelődött az ablakon, hogy jönnek-e már a madárért, majd, mivel majdnem háttal volt neki, elkeseredetten nézte a bagoly gubbasztó, tehetetlenül és sértetten borzolódó körvonalait.

ki-ki leskelődött” helyett ki-kileskelődött

Mi a jelentősége annak, hogy a madár háttal volt neki?

Rosszabbodik az állapota… – gondolta. – Kibírja egyáltalán, amíg érte jönnek? Tennem kell valamit. De hát mit tehetnék már?

Ha a narrációból kilépve a lány gondolatait írjuk le, dőlt betűvel tehetjük a legegyszerűbben E/1-ben, vagy a narráció részeként E/3-ban.

Pl.:

Tennem kell valamit!

De hát mit tehetnék én?!

Vagy

Tennie kell valamit.

De hát mit tehetne ő?!

Nagyot ugrott attól, ami ez után történt.

A bagoly egy hirtelen, kis híján teljes fordulattal, az villámgyors csavarral Kriszti felé tekerte a nyakát, és rávillantotta hatalmas, vádló szemeit. Néhányat cincogott, majd furcsán megrázta magát. Hamarosan gömbölyű bagolyköpetet öklendezett a ketrec rácsaihoz a lány elé, a rácsok közül pedig kipréselődött egy aprócska, lyukas egérkoponya.

Ebben a részben időrendi gubanc van.

Gondoljuk át a cselekménysort!

A lány nagyot ugrik attól, ami ezután történt. Akkor ugrunk (ijedtünkben), ha valami megijeszt minket (zaj, egy váratlan kép, fájdalom stb.) tehát egy pillanat. Azonban a madár a pillanattól hosszabban tartó cselekvéssort vitt végbe: nyakat tekert, szemet villantott, néhányat(!) cincogott, megrázta magát, öklendezett… mindehhez idő kell. A lány ezen idő melyik fázisában ugrott?

Roppantul nemes állat – jegyezte meg Kormay lesújtottan.

Néhányan illedelmesen nevetgéltek.

Folytatták a munkát. Kormay körbejárt, hol becsmérelve, hol kiismerhetetlenül méregetve egyik-másik munkát.

A magyar nyelv egyik érdekessége, hogy gyanúgy nevezi a folyamatot és a produktumot is (pl. hímzés, tojás, munka), de itt szóismétlésként hat.

Nyüsti, maga ma már nem is akar dolgozni? Csipkedje magát, magára szárad a festék!

Már fél óra telt el, de a segítség sehol, a bagoly meg egyre kókadozott. A lány nem szabadult a bagoly „szemrehányásának” emlékétől. Az egérkoponya csupaszon fénylett rá: hasonló marad majd a kedves bagolyból is nem sokára, ezt akarod?

Tanár úr, a madár beteg. Azt akarja, hogy itt pusztuljon el az óráján? Legalább engedje, hogy vizet hozzak, és próbáljak rovarokat fogni neki.

Rovarokat? Télen? Hol?

Átmégy békába és kicsapod a nyelvedet? – Az egyik fiú beszólására osztálytársai gúnyos vihorászásba és nyelvpattogtatásba kezdtek, de Kriszti nem törődött velük. Kitartóan állta tanára tekintetét, amíg az nem felelt.

Nem is ártana felrázni a vén tollast, mert így elég gyászos téma. Akár egy kitömött állat. Na, majd én segítek ezen.

Ezzel kicsatolta a kalitkát, felemelte és kezére vette az elgyengült madarat. Állatkerti idomártól látott módon igyekezett elérni azt, hogy az állat kitárja szárnyát és menekülni próbáljon.

A bagoly, amely egy megvető zsarátnok-pillantásra méltatta csupán azt, hogy kézre vették akár egy cirkuszi papagájt, most felborzolta a tollait, és fujtatásra emlékeztető hangot hallatott. Fejét eltekerve körbejáratta narancsvörös szemét a termen, amely végül Krisztin állapodott meg, mintha csak azt mondaná: Itt az utolsó lehetőséged, mit teszel?

Igen – gondolta Kriszta, – Tényleg ez az utolsó lehetőségem. Én sodortam ebbe a helyzetbe, idehoztam, mert féltem ellógni. Ez csak egy hülye rajzóra.

Minden bátorságát összeszedve felpattant, előre sietett, és kikapta az állatot a tanára kezéből. Rohant ki az ajtón, mit sem törődve tanára kiabálásával, a feltámadó izgatott hangzavarral, a festészeti órákkal, a vizsgákkal, a megrovó, narancsvörös villanásokkal és a riadt kis hanggal a fejében. Már csak a bagolyra koncentrált.

A végefelé már kapkodott a szerző.

Ezzel” helyett Azzal

Milyen egy állatkerti idomár? Milyen a módszere? Érdekelne, de nem tudtam meg. Egyáltalán létezik állatkerti idomár?

Honan tudja egy bagoly, hogy milyen a cirkuszi papagáj?

fujtatásra” helyett fújtatásra

Ha a vonatkozó névmás a teremre vonatkozik, akkor a terem az, ami megállapodott Krisztin.

Javaslat: ki kell venni onnan azt az „amely”-t.

Kettőspont után kisbetűvel folytatjuk a mondatot (kivéve tulajdonév).

A gondolatot nem gondolatjellel jelezzük (lásd fentebb).

előre sietett” egybeírandó

Rohant ki” helyett kirohant.

Megosztás
Facebook
Facebook
RSS
Email
Google+
http://triviumnet.hu/2017/08/17/bagolyszem-korrektura/
SHARE