KÜZDŐTÉR

Káprázat

Szerző: Fellegvári Egon
.
Hyland felügyelő bosszúsan kicsapta a kocsi ajtaját, majd a sáros gödörbe lépett. Keserűen szemlélte mocskos cipőjét, melyet oly gonddal fényezett ma reggel.
A bakon ülő férfi szó nélkül, sietősen hajtott tovább a londoni ködben.
A hotel nyálkás falaira ráfért volna egy alapos tatarozás. Az ablaktáblák zöme bágyadtan csüngött az októberi hűvösségben. Belépve a hallba, a felügyelőt megcsapta a mindent átható dohszag. Bágyadt gyertyafény világította meg a szegényes berendezést, a kókadt virágokat, a kormos falakat. Az összekarcolt, felpattogzott festékkel ékesített pult mögött vele egykorú, negyven év körüli kreol bőrű férfi ült faarccal, hanyag testtartással.
A felügyelő utálkozva nézte az ezüst karika fülbevalót, és a virágmintás inget viselő portást. Arra gondolt, inkább az emeleten strázsáló rendőrt fogja kikérdezni.
Köszönés nélkül indult felfelé. Negyedik emelet! Évek óta komoly problémái támadtak a szívével, a lépcsőzés hatalmas megerőltetés volt a számára. Gondosan kesztyűt húzott, úgy ért csak a rozoga korláthoz. A penészes falakon kifakult tapéta agonizált, átható bűze kísérte a betolakodót, aki iszonyodva, lehajtott fejjel szaporázta a lépteit.
Jack Jarvis, régi ellensége, eszméletlenül feküdt az egyik mocskos szobában. A gondolat most hidegen hagyta, érezte szíve megint rendetlenkedik. A második fordulónál ernyedten, fuldokolva ült le a poros, rojtos szőnyeggel borított lépcsőre, nem törődve nadrágja tisztaságával. A kényszerű pihenő alatt a pengeéles logikájáról hírhedt felügyelő zavaros tekintettel markolászta selyemmellényét. Az volt az érzése, mintha a mozdulatlanná dermedt idő a sötétséggel összefogva akadályozta volna a továbbhaladásban. Azonban akaratereje most sem hagyta cserben. Botja segítségével kitartóan folytatta a lépcsők elleni küzdelmet.
A folyosón posztoló fiatal, pattanásos arcú, langaléta rendőr készségesen ugrott a segítségére az utolsó pár lépcsőfoknál.
Hyland botjával hadonászva tartotta távol a kéretlen jóakarót, aki megszeppenve ugrott félre.
– Meséljen, Parker – mondta szuszogva.
A rendőr vörös fejjel, zavartan álldogált. Eleinte kereste a szavakat, ám látva felettese dühtől torzult arcát, belekezdett mondandójába:
– Itt járőröztünk Wilsonnal a Cob utcában, mikor egy rémült férfi futott felém, s megragadta a karomat. Mire felocsúdtam…
– A lényeget, Parker!
– Izé, szóval… artikulátlan üvöltéseket hallottak az emeletről. A portás és a lakók kitódultak a folyosóra, s együttes erővel hatoltak be a bezárt szoba ajtaján. A szomszéd kért tőlünk segítséget. Azonnal felismertem Jack Jarvist, aki üveges szemmel hevert a padlón – mondta büszkén.
– A tanúk elmondása szerint senki nem távozott a szállodából abban az időben – tette hozzá.
Parker elégedetten dörzsölte a kezét, úgy érezte minden fontos információt közölt.
– Azóta el sem mozdultam innen. Wilson járőr sietett el önért… – mondta, de érezte, jobb, ha csöndben marad.
Hyland leemelt egy gyertyát a falról, s türelmetlenül lépte át a küszöböt.
Mintha hurrikán száguldott volna végig az egyetlen helyiségen. Szegényes berendezéséből alig maradt valami. Szekrény, asztal, székek maradványai hevertek mindenütt.
Jarvis az újságpapírral fedett ablak alatt, tükörcserepek tucatjai közt feküdt.
Hyland óvatosan közelítette meg a hörgő férfit, akinek a ruhája cafatokban lógott, szájából vér szivárgott, mely az alsó ajkát borító sárgás anyaggal keveredett. Golyó ütötte lyuk éktelenkedett a zakóján.
A felügyelő kíváncsian vizslatta ellenfelének a fájdalomtól felismerhetetlenné vált arcát.
Kétségtelen, Jarvis végre kézre került. A bűnöző négy hónapja szökött meg a börtönből, ahova rablásért jutott, s mostanáig nyomát sem lelték.
A felügyelő alaposan átnézte a szobát. A remegő gyertyafény az őrjöngés nyomait pásztázta. Szebb napokat látott bádoglavór keltette fel az érdeklődését, amely horpadtan pihent a fal mellett. Sárga, zselés anyag pulzált benne.
Mit sem törődve eleganciájával, letérdelt a kemény, poros padlóra. A gyertyát a titokzatos valamihez közelítette, mely hirtelen megelevenedett, és a meleg felé kúszott.
Óvatosan felé nyúlt, ám amaz hirtelen az arcára tapadt. Hyland előtt elsötétült a világ, és erőtlenül zuhant a földre.
.
***
.
A nap sugarai kellemesen simogatták a díványon ébredező férfit. Friss kávéillat kúszott be az ízlésesen berendezett szobába. Dúdoló női hang kísérte a gramofonból áradó, lágy dallamokat.
Hyland elégedetten nyújtózkodott, majd az ágy melletti asztalkára kikészített szivarok közt turkált. Kéjesen gyújtott rá. A füst lustán lebegett a rózsaillattal terhes szobában, mintha számba venné kincseit, annyi tárgyat érintett, amennyit csak tudott. A férfi a kandalló fölött trónoló festményre vetette a szemét. Barna hajú, fiatal hölgy tekintett határozottan a világba. Kecses nyaka, szelíd ívű, érzéki ajka, hatalmas barna szeme elvarázsolta a szemlélőt.
Felesége, kezében gőzölgő kávéval és süteménnyel megrakott tálcával, belépett szobába. Egymásra mosolyogtak.
– Jól aludtál? – kérdezte az asszony. Légies mozdulattal tette le a reggelit az ágy melletti asztalkára.
– Örülök, hogy otthagytad a rendőrséget, jót tett neked – mondta, miközben a kávéval matatott.
Aggódva figyelte férje pillanatra elboruló arcát, mélyülő homlokráncait. De az azóta eltelt hat hónap – mely nyugalmat, a szívpanaszok megszűnését, és nem utolsó sorban házasságuk elmélyülését vonta maga után – elsöpörte a neurotikus múltat.
Hyland már hetek óta az emlékiratain dolgozott, melyért szép előleget kapott egy neves kiadótól. Eleinte nyugtalankodott, megrettent a hatalmas feladattól, ám örömmel látta, jól halad a munkával.
Sűrű szivarfüstbe burkolózva, hosszú pillanatig tűnődött a következő fejezet nyitányán, mikor felesége új frizurájára tévedt a tekintete. A mai vacsora meghívásnak még a gondolatától is kirázta a hideg. Legszívesebben egész nap az emlékek bűvkörében lebegve a szobájába zárkózva írt volna, viszont Barbara lelkesedését nem akarta letörni.
– Kíváncsi vagyok az új szomszédra – szólalt meg a férfi. – Milyennek találod?
– Kellemes modorú, szimpatikus úriembernek tűnt. Mikor felőled érdeklődött, elmondtam, hogy visszavonultál, és a memoárodon dolgozol. Nagyon megörült, mert ő is hasonló cipőben jár.
Hyland felvont szemöldökkel nézett Barbarára, és lelkiismeretfurdalása támadt, hogy keveset foglalkozik vele. Magához vonta, homlokára könnyű csókot nyomott.
– Képzeld, neves világutazó, és a kalandjairól szeretne könyvet kiadni. Azért is költözött ide néhány hónapra, hogy nyugodtan dolgozhasson – mondta lelkesen az asszony.
Kibontakozott férje öleléséből, majd a szobájába indult átöltözni.
Pontban délelőtt 11-kor lépték át a szomszéd ház küszöbét.
Vendéglátójuk személyesen invitálta be a házaspárt.
– Bocsássanak meg, de az inasom ma kimenős – szabadkozott a nagydarab, őszülő hajú, középkorú férfi.
Miután lesegítette a kabátjukat, bemutatkozott.
– Samuel Rich vagyok. Köszönöm, hogy megtiszteltek látogatásukkal. Kérem, kerüljenek beljebb.
A nappaliban kellemes meleg fogadta őket. A látványosan berendezett szoba ámulatba ejtette a szomszédokat. Vastag, keleti szőnyegen lépdelve próbálták befogadni a töménytelen, színpompás látnivalót. A kandalló felett míves kardok függtek, a fehér faburkolattal borított falon ismeretlen tárgyak ékeskedtek. Aranyszínű, selyem sötétítő függönyök lógtak lustán, kéjelegve szívták magukba a füstölők egzotikus kipárolgásait.
Rich itallal kínálta vendégeit, kellemes hangja tökéletes harmóniába olvadt össze a berendezéssel.
– Mr. Hyland, szeretnék mutatni önnek valami egészen különlegeset. Miután ön a rendőrségnél szolgált, bizonyára értékelni fogja.
A vadászjelenetet ábrázoló spanyolfal eddig is vonzotta a tekinteteket, de a mögötte megbúvó, a lambériába szinte észrevétlenül simuló fülke tartalma lenyűgözte az exfelügyelőt. A gyertyafényben historikus lőfegyverek keltek életre.
Hyland elragadtatottan lépett a tárgyak bűvkörébe.
A hirtelen támadt huzat, melyet a becsukódó ajtó okozott, teljes sötétségben hagyta a férfit.
– A játszmának vége, barátom – mondta Rich.
„Kerin, hallasz?” – szólalt meg egy hang a fogoly fejében.
„Már csak rád várunk! A hajó indulásra kész. Nem maradhatsz ezen a bolygón.”
Miután percek múlva sem érkezett reakció, a hang szemrehányóan folytatta mondandóját.
„Tudjuk, hogy te rongáltad meg a hajtóművet. Ne tetézd a már így is súlyos bűneidet.”
Hyland értetlenül szemlélte a körülötte zajló eseményeket, bénultan álldogált börtönében. Az ajtó alatti résen füst gomolygott be, egyre elviselhetetlenebbé téve a bent tartózkodást. Hyland erőtlenül szólongatta feleségét, majd elájult.
.
***
.
Sparks felügyelő maga volt a megtestesült gondterheltség. Az ásítozó orvost figyelte, aki fejcsóválva tárta szét a kezét.
Gyomra ismét rendetlenkedett, ezért enyhén görnyedten járt-kelt a szobában. Gyöngyöző homlokát zsebkendőjével törölgette, és az ágyon fekvő Hyland arcát vizslatta. Különösen a szájából szivárgó sárgás anyag keltette fel a figyelmét.
Az orvos sosem találkozott ilyen anyaggal, a felügyelőnek azonban rémlett, hogy a Jack Jarvis haláláról készült jegyzőkönyv említett valami hasonlót.
Sparks fázósan húzta össze magát. A kandallóban nem égett a tűz, pedig október közepén járt az idő.
Összeráncolt homlokkal figyelte, ahogy a holttestet elviszik. Próbálta összeszedni a gondolatait, de rosszullét környékezte. Legszívesebben ivott volna az ágy melletti asztalon lévő konyakból.
A tűzoltók hamar megfékezték a tüzet a szomszédban, ám a füstszag ebben a helyiségben is átvette az uralmat.
Volt kollégáját többen is látták, amint hatalmas füstfelhőbe burkolózva kitámolygott a másik házból. Mielőtt kilehelte lelkét, emberfeletti erővel sikerült lakásába átevickélnie. Láttak még egy testes férfit és egy lefátyolozott arcú nőt karonfogva kisétálni a ház melletti sikátorból – valószínűleg szerelmi légyottjukat zavarta meg az egyre szemtelenebb füst.
Sparks a szobát uraló festmény hatása alá került. Ismerte Barbarát, kinek életvidámsága annyiszor elkápráztatta. Néhány éve halt meg tbc-ben. Attól a pillanattól kezdve Hyland zárkózottá, mogorvává vált. Minden energiájával a munkájára koncentrált, nem ismert irgalmat sem kollégáival, sem a bűnözőkkel szemben.
A felügyelő úgy döntött, mégis iszik a konyakból barátja emlékére.
.