Previous Story
Az íróvá válásról
Szerző: Rigel Éva
A ritka kivételtől eltekintve a kezdő írók azt gondolják, egyedülálló tehetséggel bírnak, ők lesznek azok, akiket váratlanul felfedeznek, és pillanatok alatt híres és nagy jelentőséggel bíró író lesz belőlük. Hatalmas rajongótábort és hatalmas vagyont gyűjtenek, noha tudjuk jól, a kettő egyáltalán nem függ össze, nem is következik egyik a másikból.
A kezdő írók még nem, vagy csak alig vannak tisztában azzal (mivel nincs rálátásuk és tapasztalatuk), hogy az íróvá válás egy soha véget nem érő folyamat, melynek lehetnek mérföldkövei, különböző állomásai, de igazából sosem tudhatja senki, mikortól mondhatja magáról, hogy ha eddig még nem is, a következő másodperctől már írónak számít. Itt most nem azokra az egykötetes (epub szerzői kiadásban) szerzőkre gondolok, akik a különböző internetes közösségi oldalakon előszeretettel nevezik magukat írónak – mindenki azt gondol magáról, amit akar –, hanem azokra az írogató emberekre, akiknek számos nyomtatott és elektronikus regényük és novellájuk megjelent már, évek vagy évtizedek óta mívelik az írásmesterséget, mégsem biztosak benne, hogy joggal nevezhetik-e magukat írónak. Természetesen ezek az íróemberek nagy rutinnal és még nagyobb (élet)tapasztalattal bírnak, a memóriájuk is (többnyire) rendben van, így képesek visszaemlékezni azokra a kezdeti kudarcokra és benyomásokra, amik az íróvá válás első lépéseikor érték őket, és a törekvésekre, amik ha csak egyetlen apró lépéssel is, de továbblendítették őket a megkezdett úton. Emlékeznek arra, mit, mikor, hogyan rontottak el, és arra is, hogy miként sikerült mindezt jóvá tenniük, legyőzniük, átlépni felette, elfelejteni… ahogy tetszik. Most hagyjuk azokat az embereket, akik kezdeti lelkesedését az első zsigeri gyűlölettől vezérelt gyomorszájas ütésként ható kritika végérvényesen eltántorított az írástól. Az ő bajuk valójában nem a kritikával volt, hanem saját magukkal (önértékelési zavar, befolyásolhatóság, kisebbrendűségi érzés, megfelelni akarás).
Az íróvá válás mérföldkövei jó esetben szépen sorban, egymás után következnek a képzeletbeli úton – befurakodhat a kiszámíthatatlan szerencse is –, de a kezdet többnyire zavaros, bizonytalan és reményvesztett. Nincs olyan társ, mentor vagy támogató, aki pontosan a megfelelő időben megmondaná, hogy mit, mikor, hogyan rontott el a kezdő, és hogyan javíthatja ki, rosszabb esetben vannak ilyenek, de a kezdő rájuk sem hederít, mert ő mindent sokkal jobban tud náluk. Azt, hogy hogyan kell jól írni, végképp. Az előbbieknek segítséget tudunk nyújtani, az utóbbiakat menet közben ki fogja ejteni a hatalmasra duzzadt egójuk.
Egyesek szerint csak kétféle kezdő író létezik: tehetséges és tehetségtelen. Mi azt mondjuk, sokkal többféle ismertetőjegyük van. Alapértelmezetten természetesen ott van a képezhető és a képezhetetlen, de ezeken belül még számos jellemvonást megkülönböztethetünk.
És hogy egy kis humort is belekeverjünk a vérkomoly fejtegetésünkbe, lássuk az írótípusokat!
.
.
A lelkes naiv
.
Optimista, nyitott, fogékony, szorgalmas, meg van győződve róla, hogy mindenki épp olyan kedves és jóindulatú, mint ő. A kritikákat (a zsigerieket is) szépen megköszöni, ígéri, hogy megfogadja, és hálás, amiért foglalkoztak a művével. Egy meghatározott pontig hajlandó bárminemű javításra, de a lelke mélyén (még magának sem ismeri be) bántja az elutasítás. Bármikor hajlandó a bétázásra, könnyedén megdicsér másokat, és reménykedik, hogy egyszer ő is képes lehet hasonló „dicsőségre”. Sokszor hosszú évekig vagy évtizedeik áll ugyanazon a szinten, és végül megelégszik néhány sikermorzsával.
.
.
A lelkes elszánt
.
.
Optimista, határozott, pontos elképzelésekkel és célokkal rendelkezik. Sokat olvas, közben jegyzetel, igyekszik ellesni a „nagy írók” trükkjeit. Példaképei többnyire nehéz sorsú írók és költők, akik kanyargós, de végül eredményes pályát futottak be. Könnyen barátkozik, gyakran vesz rész különböző rendezvényeken, ahol ismerősöket, támogatókat gyűjthet. Általában jó íráskészséggel rendelkezik, de tehetségét rendre elherdálja. Hosszú ideig képes a kitartó munkára, de a kelleténél nagyobb egója sokszor meghiúsítja céljai elérésében.
.
.
A higgadt elszánt
.
.
Fát lehetne hasogatni a hátán, semmiféle kritika nem zökkenti ki, el sem olvassa őket. Meg van győződve a saját tehetségéről, de a kétely egy aprócska szikrája azért naponta meg-megbirizgálja sérülékeny öntudatát, ezért folyamatosan önigazolást keres. Sokat és jókat ír, de nem tud mit kezdeni az irományaival, mert a látszat ellenére nincs konkrét célja, többnyire döntésképtelen. Keresi a megoldást, és az előrehaladásért sok mindenre hajlandó, akár még komoly tanulmányokba is belekezdhet, ám az idő előrehaladtával végül legyőzi a kilátástalanság és értelmetlenség érzése.
.
.
A higgadt törekvő
.
.
Részletesen kidolgozott terve van, pontosan tudja, honnan indult és hova akar elérni. Tisztában van a tehetségével (vagy a tehetségtelenségével), de hajlandó a többletmunkára, folyamatosan tanul, figyel. Általában megveti a többi kezdőt, kevés kapcsolata van velük, magányos farkas. Elismeri mások tehetségét, de ritkán dicsér. Tudja, hogy a siker előfeltétele (többnyire) a kemény munka. Csak akkor hajlandó a javításra, ha megérti a hibái lényegét, egyébként foggal-körömmel ragaszkodik elképzeléseihez. Idővel jó író válhat belőle, de csak akkor, ha alázattal aláveti magát az írásnak, és nem akarja legyőzni a „versenytársait”.
.
.
A mániás depressziós
.
.
Általában rendkívül tehetséges ember, nem csak az írás terén, hanem más művészeti ágakban is jeleskedik. Természeténél és jelleménél fogva zaklatott, periodikus szakaszokat él meg, kiszámíthatatlanul váltakozik életében a mániás és a depresszív időszak. Időnként emberfeletti munkára képes (akár napi 50-60 ezer leütést is lepötyög a billentyűzeten), máskor magába fordul, megcsömörlik az írástól és a világtól cuzammen. Képtelen a kiegyensúlyozott életritmusra, a világot alkoholizálással, dohányzással – horribile dictu – drogokkal igyekszik elviselhetővé tenni. Általában pályája elején fut be, nagy lángolás után hosszú ideig csak parázslik. A fellobbantó szikra végül sajnos késve, vagy egyáltalán nem éri el.
.
.
A mániás törtető
.
.
Pontosan tudja, mit, mikor, hogyan és ki által érhet el. Részletes, napra lebontott projekttel rendelkezik, ennek megfelelően képezi magát. Egója hatalmas, mindenki felett állónak képzeli magát. Rendszeresen hirdeti egyediségét, különállóságát, és dühös, amiért senki sem érti az ő művészetét. Valódi tanulásra, fejlődésre azonban képtelen. Szeret kétes dicsőségekben fürödni, írónak hívatja magát, miközben lebecsüli a többiek eredményeit. Ritkán rendelkezik valódi tehetséggel. Amennyiben időben fejbe kólintja valaki, és visszarántja a földre, a tehetségesebbjéből jó író válhat.
.
.
A borderline
.
.
Folyamatosan identitászavarral küzd, nincs önbecsülése, nincs kialakult énképe. Érzelmi kitörések jellemzik. Két véglet között mozog. Az írásait az egyik percben az egekig magasztalja, a másikban minden előzmény nélkül törli, vagy széttépi, átmenet nincs. Nincsenek hosszútávú céljai, gyakoriak a szélsőséges megnyilvánulások. Képes a kritikusait a mennybe emelni, majd a másik pillanatban a földbe döngölni. Sosem lesz belőle igazi író, mert képtelen túllépni a saját világán.
.
.
A szerencsefia
.
.
Rendszeresen bejön neki az élet. Mindig jókor van jó helyen, a megfelelő emberekkel tart megfelelő kapcsolatot. Ő a tipikus „mi kutyánk kölyke”. A „nagyok” rendere beveszik a buliba, időben értesül a megjelenésekről, és a bekerülés érdekében hajlandó a javításra. Hajlékony, simulékony a jó értelemben (aki nem hajlik, törik). Többnyire tehetséges, de a cél homályos, az odavezető útban igazából nem hisz. „Munkássága” csak addig tart, amíg benne van a brancsban. Ha időben észbe kap, nagyon jó író válhat belőle.
.
.
Természetesen ezek a definíciók csak a tapasztalat szülte viccesnek szánt megfogalmazások, az embereket nem lehet beskatulyázni. Mindenkit más vezérel, mindenkinek más a célja, és más eszközt választ az eléréséhez.
Egy dolog azonban biztos: manapság túl sok ember ír, túl sokan szeretnének írók lenni, és lássuk be, a legnagyobb részüknek nem fog sikerülni.
Ha tíz emberből nyolc ír, és csak kettő olvas, vajon kinek ír az a nyolc?
.
.
Csak annyit szeretnék hozzáfűzni, tényleg nem akarom a vitát szítani, Isten őrizz, csak ennyi:
– Nagyon sajnálom Forgách Csaba Urat a családjában történt betegség miatt, tiszteletem, hogy erről ilyen nyíltan beszélt és jobbulást kívánok természetesen.
továbbá
– Én nem éreztem ezt az írást sértőnek! Humoros volt és én sokat épültem belőle.
– A benne lévő igazságok pedig évtizedes tapasztalatra épülnek, ezzel nem kell vitatkozni.
– Jogosnak érzem a felhígult könyvpiac elleni „harcot”, még oly módon is, ha a tehetségteleneket már a legelején egy határozott „ütéssel” eltántorítjuk a további csalódásoktól, s ami még rosszabb, attól, hogy kiadják a sz@r írásukat, így tovább „szentségtelenítve” a könyv fogalmát.
– Ha tehetségtelen vagyok, én is azt akarom, hogy vágják a képembe. Nem vagyunk Óvodások. Onnantól kezdve műkedvelő még lehetek/maradhatok.
– Olvassa el az Éva rákeresett műveit. Van joga kritizálni.
– Tényleg átérzem Csaba érzéseit is, de gyerekek! Nehogy már felpumpáljuk magunkat ilyenen!
Ön is tudja, érzem, hogy tudja, hogy a legfontosabb a Szeretet. Minden más mese és álbölcsesség!
Üdv!
Kedves Forgách Csaba!
Köszönöm az építő jellegű kritikát, feltételezem, tiszta szándék vezette, amikor írta.
Mivel időt és energiát szánt arra, hogy kérdéseket tegyen fel nekem, úgy tisztességes, hogy tételesen válaszoljak.
Azzal kezdem, hogy nekem nincs könyvkiadóm. Egy egyesület elnöke vagyok, mely tisztség sok munkával jár, sok idővel, sok olyan tevékenységgel, ami megnehezíti, hogy annyi időt töltsek saját művek írásával, amennyit szeretnék.
A kezdő írókról van némi tapasztalatom, én is az voltam egykoron, a barátaim és társaim az egyesületben szintén, tudom, ki, mit hisz az írói pályafutása elején saját tehetségéről, terveiről, lehetőségeiről. Sok levelet kaptam ez ügyben kezdő íróktól, akik tanácsokat kértek, elmesélték az egész életüket.
Ami a két nyomtatott könyvemet illeti, annyiban igaz az állítás, hogy a Cherubion Kiadó Osiris sorozatában valóban két regényem jelent meg önállóan, de mellette antológiákban címadó regényként még három regényem, illetve kisregényem, és még négy regényem és kisregényem.
Ezeken túl más szerzői néven a Cherubionnál egy címadó regényem és egy kisregényem, illetve novelláim, más kiadóknál két regényem és több novellám. Ezeket az írói neveket nem tervezem mostanában felfedni, a szerződés még néhány évig köt.
Az Avana Új Galaxis 12. kiadványának főszerkesztője voltam, az Álmodj saját mesét! mesekönyvnek és további öt antológiának szerkesztője. Vezettem online íróiskolát, és jelenleg a saját vállalkozásomban is van néhány írópalánta, aki kérte az okítást.
Nem szólom le a kezdő írókat, hiszen az egyesület is azért jött létre, hogy tehetségeket fedezzünk fel, támogassuk őket, és lehetőséget biztosítsunk nekik a megjelenésre. Ezen kívül aki személyesen engem keres meg, mindig számíthat a segítségemre, már amennyire időm engedi.
Az „egykötetes epub” pejoratív értelmezése valóban rosszul érintheti azokat, akik bizonyos közösségi oldalakon írónak hívatják magukat anélkül, hogy ennél többet tettek volna le az asztalra.
Eredeti képesítéseim szerint szülésznő vagyok és műtősnő, intenzíves szakápoló, családgondozó, multimédiafejlesztő. Több, mint harminc évet töltöttem el az egészségügyben szülőszobán, műtőben, baleseti intenzív osztályon, koraszülött intenzív osztályon, genetikai kutató laborban, család- és nővédelmi tanácsadóban, gyermek nőgyógyászati tanácsadóban, gyermek pszichiátrián.
Van némi rálátásom az egészségügy számos területére.
Ami a pszichiátriai betegségek parodizálását illeti, sajnálom, ha valaki magára vagy a családtagjaira vetíti. Kizárólag az írásra vonatkoztattam, de elfogadom, hogy ez másokat sérthet, és megkövetem azokat, akik emiatt rosszul érzik magukat. Azonban valóban vicces meghatározásnak szántam, és aki benne van egy ideje az írók-kiadók közösségében, érti.
A cikkem nem arról szól, hogy bírni kell a kritikát. Arról „A kritikáról” című cikk szól. Ön ezt összekeverte.
Ön a hozzászólása végén utasít engem, mit tegyek, és mit ne tegyek.
Én nem utasítom önt, csak kérem, hogy mielőtt ítélkezik mások felett, előbb tájékozódjon, igyekezzen megismerni az illetőt, az életét, a motivációit, és a napi tevékenységét. És, ha bizonyítottan különb nála, csak akkor kritizálja a tetteit.
Remélem, amikor majd jobban megismer engem, minket, elölről kezdhetjük az ismerkedést!
Tisztelt Czinkos Éva,
Felkeltette az érdeklődésemet az Önök egyesülete, bár miután elolvastam ezt a cikket, már nem biztos, hogy Önöktől kérnék tanácsot írással kapcsolatban. A menyasszonyom ugyanis ezzel foglalkozik és neki kerestem ötleteket, ami segíthet.
Sok szempontból nem értem ezt a cikket, továbbá nem érzem megalapozottnak, jogosnak, továbbá korrektnek sem.
Mivel nem szoktam a levegőbe beszélni, ezért meg is indokolnám, mire gondolok:
„a kezdő írók azt gondolják, egyedülálló tehetséggel bírnak”
Ön mire alapozva ír cikket a kezdő írókról és arról, hogy milyenek szoktak lenni? Önnek könyvkiadója van, ahol ilyen írójelölteket bírál el? Csak azért mert írt két nyomtatott/kiadott könyvet, már egyből írószakértő lett?
„nem azokra az egykötetes (epub szerzői kiadásban) szerzőkre gondolok, akik a különböző internetes közösségi oldalakon előszeretettel nevezik magukat írónak, hanem azokra az írogató emberekre, akiknek számos nyomtatott és elektronikus regényük és novellájuk megjelent már”
Önnek a moly szerint (tudtommal ez a legnagyobb könyv adatbázis Magyarországon) összesen két nyomtatott regénye létezik és további 6 epub-ban. Ráadásul körülbelül 10 éve nem jelent meg Öntől nyomtatott regény. Én úgy érzem Ön leszólja azokat az írókat, akiknek még nincs nyomtatott könyve, habár véleményem szerint nem ettől lesz valaki jó író (hanem az írás tartalmától és a rá kapott véleményektől).
A mai világban a magyar könyvpiac szinte a padlón van. Nincs pénz új írókat szerződtetni kiadókhoz. A legnagyobb tehetségeknek sem jut már hely. Tehát manapság már még kevésbé az számít, hogy milyen formátumú egy regény. Nem ez alapján kéne leszólni embereket. Inkább a rossz szándék szerint, vagy az írásaik tartalma miatt esetleg.
„És hogy egy kis humort is belekeverjünk”
Hol humoros az, hogy pszichiátriai betegségeket parodizál és karikaturizál? Továbbá milyen jogon kategorizál vagy elemez bármi ilyesmit? Pszichiátriai végzettsége van?
Az öcsém mániás depressziós és nem érzem viccesnek az Ön leírását erről a betegségről. Azért sem, mert fényévekre van sajnos a valóságtól. Több művészeti ágban jeleskedik? Napi 50-60 ezer leütést pötyög le? Emberfeletti munkára képes?
Elárulom Önnek, hogy az öcsém nem, hogy nem csinál semmi ilyet, de dolgozni sem tud. Leszázalékolták ugyanis fiatalon. Ennek a betegségnek a depressziós fázisában semmit nem csinál a beteg. Bezárkózik, alszik, fekszik és felvágja az ereit… A hiperaktív fázisban, habár valóban nagyon aktívak, de semmi használhatót nem tesznek sajnos. EZÉRT hívjuk betegségnek. Ha ezek az emberek művészek lennének, akkor egyik sem kórházban lenne, hanem mind világhírű művész lenne talán. Hiperaktív állapotban átrendezik a lakást ötször ok nélkül, nem alszanak, kupacokba hordanak mindent, aztán visszarendezik és kezdik megint elölről. Az családtagjaiknak kell mindig rendet rakni utánuk. Semmilyen alkotói munkát nem lehet végezni olyan állapotban, mert még a legalapvetőbb együttélésre sem képesek. Ha nem így lenne, nem kerülnének mind kórházba ön és közveszélyes állapotban kényszerzubbonyban. Ez egy szörnyű betegség. És nem arra való, hogy az ember alkosson vele és nem is arra, hogy valaki gúnyolódjon rajta viccesnek tartva ezzel önmagát.
Az ön cikkéből arra következtetek, hogy úgy gondolja bírni kell a kritikát. Akkor pedig még inkább, ha építő jellegű. Az enyém építő jellegű, ugyanis felhívnám arra a figyelmét, hogy:
-ne mondjon úgy lealacsonyító, degradáló véleményt kevés nyomtatott könyvvel (vagy eggyel sem) rendelkező írókról, hogy Ön sem áll kívül ezen a kategórián.
-ne kategorizáljon írókat és kezdőket úgy, hogy Ön nem egy könyvkiadó főnöke, vagy szerkesztője
-ne mondjon véleményt olyan betegségekről, melyekhez nem ért, pláne akkor ne, ha nincs hozzá végzettsége
-ne vicceljen betegségekkel, mert sokan abban szenvedhetnek
😀 Igen, lehet, hogy azért nem találom magam, mert kívül esem a kategóriákon negatív értelemben? 🙂 Az is lehet. Mindegy, szokták mondani, hogy a remény hal meg utoljára. Egy valaki tuti élvezi a dolgaim: a Kereder Márk! Már ez is valami! És mivel az én Univerzumomban én ülök a legelső sorban, a színdarab felőlem akár folytatódhat is… 🙂 S ha más nem nézi, vagy nem kiváncsi rá, én azért -ha néha személyiség-hasadva is-, de rendkívül jól szórakozok. Üdv!
Erről eszembe jut egy régi vicc.
Kovács rendőrnek gyereke születik. Bemegy a kórházba, hogy megnézze. Elindul a folyosón, és látja, hogy az első terem ajtajára ki van írva, hogy
„Itt vannak a szép és okos gyerekek”. Benéz, de nem találja a saját gyerekét.
Megy tovább, látja, hogy a másodikra ki van írva,
„Itt vannak a szép, de buta gyerekek”. Oda is benéz, de ott sincs a saját gyereke.
Aztán „Itt vannak a csúnya, de okos gyerekek”, ott sincs az övé.
Majd „Itt vannak a csúnya és buta gyerekek”… ott sincs.
Az utolsó terem ajtajára ki van írva:
„Itt van Kovács Pistike”.
U.I.: csak bízom benne, nem a borderline vagyok… Elvégre eddig még egyik írásom sem téptem szét és egyik Kritikusom sem küldtem el a síkporosba, ez eddig biztató jel… 😉
Szia Éva!
Képzeld, most betegen, náthásan kényszerültem nem menni munkába, így van időm. Válaszolok is gyorsan.
Az írásod megint nagyon kítűnő, humoros és igaz!
Természetesen ilyenkor mindig az ember szeretné magát megvizsgálni, ő éppen melyik.
De természetesen a nyilvánvaló elfogultság miatt ez nem lehet, illetve másnak lehet, hogy sikerül, én ritkán látom magam olyannak, amilyennek mások látnak. Nagyon ritkán igen, azok igazán értékes pillanatok.
Azt meg tudom saccolni, hogy kb. (!!!) mit gondolhatnak rólam, illetve pontosítok: talán azt, hogy minek van a legnagyobb esélye, ahogy látnak. Szerintem én a lelkes naív és a mániás depressziós lények sűrű váltakozásából állhatok! 🙂 De majd Te egyszer elmondod a véleményed! (Ha nagyon szépen megkérlek… 🙂 ), A mániásnál több szempontból magamra ismertem, kivéve azt, ami a tehertségről szól! 🙁 Most látom a „tehet”ség elgépelését, de direkt nem javítom, egész jól jött ki… 🙂
De szeretnék szerencse fia lenni!!!! De eddigi tapasztalatok sajnos nem ezt prognosztizálják.
MINDEGY IS!
Ameddig én szeretem (imádom) ezt csinálni, addig rendben van minden.
Mert sokszor TÉNYLEG valóságosabb az a világ, amit írok, mint pl. ez a billentyűzet, amin klimpírozok.
Főleg éjszaka, ha még meg is iszok egy üveg bort mellé… 😉
Ez nekem k. jó! Az meg, ha esetleg másnak is megmutathatom, hab a tortán.
Viszont az sem elvitatható, hogy nagyon törekszem arra, hogy más is lássa, építkezzen belőle.
Azt akarom, hogy más is átélje azt, amit én, ez tart ébren minden fél éjszaka.
(Azért fenti mondat is eléggé „rámutal” 🙂 )
Köszönöm Neked ezt az írást, nagyon élveztem!