KÜZDŐTÉR, Uncategorized

Megállás – Konverziók

Szerző: Kereder Márk

I. verzió

Megállás
.
Üdvözlöm. Egyből a közepébe vágok, ha megengedi. Sokat gondolkodtam azon, miért úgy kezdődött el, ahogy. S aztán rájöttem, mindegy is, nincs jelentősége, hiszen csak az a lényeg, hogy elkezdődött. Azt a napot persze nem lehet elfelejteni. Pedig egy egészen hétköznapi reggel volt az aznapi, amikor kikeltem ágyamból, s a reggel profán hangulata meg is maradt, egészen addig, amíg meg nem láttam. Az a „valami” ott volt a megállóban. Először fel sem tűnt. Aztán valaki odament, és olvasni kezdte. Végzett, nézegetett még egy picit, majd felszállt az éppen beguruló járműre. Ő valószínűleg nem értette. Az nem érte el belül. Az, ami azóta bennem munkál. Szóval odaléptem. Olvasni kezdtem. Ez a mozzanat, ez az egészen jelentéktelennek tűnő apróság gyökeresen megváltoztatta az életem. Betűről betűre vissza tudom adni, hiszen az Esemény –én már csak így hívom: Esemény– utáni napokban számtalanszor lementem, vissza a megállóba és több százszor elolvastam, lemásoltam a szöveget. Azóta annyiszor átírtam, hogy a kezem görcsben van és minden körmöm teljesen beszakadt. De az lehet a rágástól is. Most betűhűen idézem a szöveget –nem is tudnám másképp.
Tehát a következő felirat volt olvasható azon a felületen:
.
Akkor
.
Akkor olvastam életemben először ezt az írást.
.
Akkor ért a szememhez első alkalommal ez a világos papíron lévő fekete betűk alkotta kép.
.
Akkor indult el a szememben lévő receptor sejtektől az ingerület az idegpályám kusza, bonyolult hálózatán keresztül az agyam hátsó részénél, a tarkómnál elhelyezkedő látóközpontba ez az információ-halmaz, hogy onnan aztán ismét a sejtnyúlványok igen szerteágazó labirintusán keresztül különböző helyekre eljusson, s a központ feldolgozhassa.
.
Akkor dekódolta értelmem ezeket a szimbólumokat, melyeket betűknek nevezünk.
.
Akkor kereste elő agyam a saját fogalomtárából a megfelelő jelentést az itt lévő szavakhoz.
.
Akkor állt össze az információ, melyet ezek a mondatok hordoznak.
.
Akkor kaptak jelentést ezek a sorok.
.
Akkor fogtam fel egységként ezt az szöveget, a motorikusan működő, hatékony szövegértési stratégiák többféle variációinak ötvözésével.
.
Akkor jöttem rá, hogy mit is csinálok valójában.
.
Akkor vettem észre, hogy élek. Itt a Földön vagyok. Emberként.
.
Akkor döbbentem rá ennek különlegességére és mérhetetlenül nagy értékére.
.
Akkor tudatosult bennem, hogy csak én létezem. Én vagyok az egyetlen egy és az összes hétmilliárd ember egyszerre.
.
Akkor eszméltem rá, hogy a körülöttem lévő emberek, akik itt sétálnak a városban, ők is én vagyok.
.
Akkor szembesültem vele, hogy az énünk egy közös én. .
.
Akkor értettem meg, hogy mennyire kell vigyáznunk magunkra, mindenkire, hisz minden egyén egy én..
.
Akkor.
.
Most.
.
.
Eddig az idézet. Ennyi a szöveg. Csak ennyi. Ennyi, nem több!
Nem több, értik?!
Most persze azt gondolják, meghülyültem. Mindenki azt gondolja. Nyugodtan gondolják csak, nem érdekel. Azóta semmi sem érdekel. Mert tudom, hogy…
.
Nem, ezt inkább most nem írom le.
.
Majd rájönnek.
.
Ha rájönnek.
.
Ha meg nem, az az Önök baja.
Mert én tudom. Már tudom. Az megcsinálta, bennem megcsinálta. Amit senkinek és semminek nem sikerült eddig soha! És közben boldoggá is tett. Még itt is lehet boldog az ember! Ezzel a boldogsággal még a gyógyszerek sem tudnak mit kezdeni! Nem-nem, de nem ám!
.
Szép este van egyébként. Vérvörös naplemente. Még a madarak is cserregnek. Úgy, hogy: cserrcserr-csicserr. Hahh!
.
Na, most már mennem kell, mert ilyenkor már zárják a folyosóajtót és még neadj’Isten kint maradok, akkor meg hogyan számolnak meg este, ha nem leszek a szobámban? Ha? Vicc! Ez vicc! Ez az egész egy vicc, értik?!
.


II. szerkesztett verzió

Megállás
.
Üdvözlöm! Egyből a közepébe vágok, ha megengedi.
Sokat gondolkodtam, miért úgy kezdődött el, ahogy. Aztán rájöttem, hogy nincs jelentősége, a lényeg, hogy elkezdődött.
Azt a napot nem lehet elfelejteni, pedig csak egy volt a sok közül egészen addig, amíg meg nem láttam… Az a „valami” ott volt a megállóban. Először fel sem tűnt, de valaki odament, olvasni kezdte, aztán felszállt az éppen induló járműre. Én is odamentem, és olvasni kezdtem. Ez a mozzanat, ez a jelentéktelennek tűnő apróság gyökeresen megváltoztatta az életem. Betűről betűre vissza tudom adni, hiszen az Esemény – én már csak így hívom: Esemény – után visszamentem a megállóba, és lemásoltam a szöveget.
Azóta annyiszor átírtam, hogy a kezem görcsbe rándult, és a körmeim beszakadtak…
.
Akkor
.
Akkor olvastam életemben először az írást.
Akkor ért el hozzám először a fehér papíron lévő fekete betűk alkotta kép.
Akkor indult el az információk áradata a szemem receptor sejtjeitől az idegpályáim kusza hálózatán az agyam látóközpontjába, hogy onnan a sejtnyúlványok labirintusán át különböző helyekre eljusson, és a központ feldolgozhassa.
Akkor dekódolta értelmem a szimbólumokat, amiket betűknek nevezünk.
Akkor kereste elő agyam a saját fogalomtárából a megfelelő jelentést a szavakhoz.
Akkor állt össze az információ, amit ezek a mondatok hordoznak.
Akkor kaptak jelentést ezek a sorok.
Akkor fogtam fel egységként a szöveget, a motorikus, hatékony szövegértési stratégiák többféle variációinak ötvözésével.
Akkor jöttem rá, hogy mit is csinálok valójában.
Akkor vettem észre, hogy élek… A Földön… emberként.
Akkor döbbentem rá ennek különlegességére és mérhetetlen értékére.
Akkor tudatosult bennem, hogy csak én létezem… Én vagyok az egyetlen és a hétmilliárd ember egyszerre.
Akkor értettem meg, hogy mennyire kell vigyáznom rájuk, hisz minden egyén egy én.
Akkor.
Most.
.
Ennyi a szöveg. Csak ennyi. Ennyi, és nem több!
Nem több, értik?!
Most persze azt gondolják, bolond vagyok, de engem nem érdekel.
Azóta semmi sem érdekel.
Mert tudom, hogy…
.
…ezt inkább nem írom le.
Majd rájönnek.
Ha rájönnek.
Ha meg nem, az önök baja.
Mert én tudom.
Már tudom.
Az megcsinálta.
Ami senkinek és semminek nem sikerült eddig soha!
És közben boldoggá tett.
Még itt is lehet boldog az ember!
Ezzel a boldogsággal még a gyógyszerek sem tudnak mit kezdeni!
De nem ám!
.
Szép az este… vérvörös naplemente… a madarak cserregnek… cserrcserr-csicserr…
Hahh!
.
Mennem kell, mert ilyenkor zárják a folyosóajtót, és ha nem jutok vissza a szobámba, nem tudnak megszámolni
Vicc! Ez vicc!
Ez az egész egy vicc…
Értik?!
.