TEL: 29 954 303 - E-MAIL: info@triviumnet.hu

Beázás – Javított

Szerző: C.C. Brown

Javított verzió
.
Arra ébredek, hogy víz csepeg az arcomra a plafonról. Lerúgom magamról a takarót, a súlyából érzem, hogy már jó ideje csepeghet. Káromkodva botorkálok a villanykapcsolóhoz, mert tök sötét van. Egy percre fény önti el a szobát. Látom a lakktól lekopott parketta feketés szélét, ahogy a vizet szomjasan magába szívja, majd hirtelen nagyot durranva robban szét a villanykörte, szikrázva hullik alá akár egy apró tűzijáték. Az ágy mellett vannak a ruháim, így kénytelen vagyok visszamenni és megkockáztatni, hogy a meztelen talpamba üvegszilánkok kerüljenek. Úgy lépkedek, mintha tudnám, hogy hol vannak az égő darabjai, ám mielőtt az ágyhoz érnék, éles fájdalom hasít a lábujjamba, ahogy a szilánk felrepeszti a vékony bőrt.
– Hogyazazúristenit! – kiabálom felfelé, és nagyot csapok a vizes ágyra. Olyan, mintha valaki odapisilt volna. Az öngyújtót lekapom az éjjeliszekrényről, majd pislákoló fényénél, lábfejem kitekerve próbálom megtalálni a bőrömbe ékelődött üvegdarabot. Végigsimítom a bőrt, és az ujjam is elvágom, amikor megtalálom. Dühösen tépem ki bosszúságom egyik okozóját. Papírzsebkendőt szorítok rá, majd ráhúzom a zoknim, úgy bújok a nadrágomba és a cipőmbe. Szitkozódva magamra rántom az ingem, és már bátrabban vágok át a sötét szobán, egyenesen az előszoba ajtóig. Felrántom, és a halványan megvilágított lépcsőházban elindulok a fölöttem lévő emeletre. Közben azon gondolkozom, hogy mit fog szólni a fekete fiú, amikor reggel hazaér, és meglátja, hogy minden csuromvíz a lakásában.
Mondjuk, nem én tehetek róla, de akkor is úgy érzem, mintha az én hibám lenne. Már bánom, hogy bekéredzkedtem hozzá éjszakára. De egyetlen hostel sem volt ilyen későn nyitva, ő meg az ötödik sör után hátba vágott, úgy mondta, “Sean, barátom, aludj nálam, nem lesz semmi gond! Éjjeliőr vagyok egy építkezésen. Holnap keresel magadnak majd valamit.” Két dolcsit kért, nem rossz üzlet. Erre pont most történik ez a francos beázás…
A valaha kékre festett kopott ajtó alól is folyik a víz. Mit csinálnak ezek? Elmentek nyaralni, és nyitva felejtették a csapot? Dörömbölni kezdek. Jókora festékdarab hullik le az ajtóról, az öklömre is tapad belőle. Semmi válasz, de a mellette lévő ajtón kilép egy rózsaszín pongyolás öregasszony hajcsavarókkal megspékelve, és rám vakkant, hogy mit képzelek? Mutatom a vizet a lábam alatt, az meg vállat von, majd becsapja az ajtót. Persze, nem az ő arcára csordogál a nikotintól sárga plafonról a másik lakás mocskain átfolyó víz, hanem az enyémbe.
Újra dörömbölök, majd próbaképp elfordítom az ajtó gombját, s az enged. Beszólok, hátha valaki előbújik. Nem mennék be szívesen, ha valami kétszáz kilós izomagy lépne a szűk előszoba folyosóján elém, de mivel senki nem válaszol, továbbmegyek. Lábam alatt tocsog a víz, keresem a forrást, ahonnan előtör. A lakás elrendezése ugyanaz mint a fekete srácé. Látom, hogy a fürdőszoba ajtó alatt vékony csíkban kiszüremlik a fény. Bekiabálok, hogy van-e ott valaki, de senki nem válaszol, azonban hallom, hogy a csapból folyamatosan csobog a víz, folyik tovább az ajtó alatt egészen az edzőcipőm fehér orráig. Most veszem észre, hogy színe van a víznek, mégpedig enyhén rózsaszínes, vagy inkább piros. Nem gondolkozom tovább, hanem benyitok. Egy apró vézna lány fekszik ruhástul a kádban, körülötte minden csupa vér. A lány hullafehér, talán már nem is él, de azért odapattanok, kirántom a vízből az élettelennek tűnő testet. A súlya akár egy gyereké, de látszik az arcán, hogy már közelebb van a harminchoz, mint a húszhoz. A szobába viszem. Lerugdosom a sörösdobozokat az ágyról, ráfektetem, majd felkattintom a villanyt. A csuklóján néhány centiméteres vágás éktelenkedik, ahonnan még mindig folyik a vér. A köntöse ott lóg az ágy egyik szélén, kirántom belőle a vékony övet, a csuklójára kötözöm, hogy megszűnjön a vérzés. Kezét magasba emelem, hogy még véletlenül se folyjon több vér ki ebből a testből, végül az öv másik végét a falilámpa tartójára kötöm. Most úgy néz ki mint valami szexuális játékot játszottunk volna, ami rosszul sült el.
Körülnézek, és felfedezem a telefont az asztalon. Tárcsázom a 911-et, dadogva elmesélem, hogy mi történt, de amikor a pontos címet kérdezik, akkor elakadok, mert fogalmam sincs. Mondom a diszpécsernek, hogy várjon egy percet, és átrohanok a hajcsavarós öregasszonyhoz. Az először nem nyit ajtót de kitartó vagyok, úgyhogy résnyire nyitja, a biztonsági lánc mögül néz mit akarok. Kérdezem a címet, az meg gyanúsan méreget, majd végül elmondja. Meg sem várom, hogy befejezze, már rohanok is vissza a telefonhoz. Miután elhadarom a címet azt mondják, nézzem meg, hogy él e még a hölgy. Ráteszem a nyakára az ujjam, ahogy a diszpécser mondja, de nem érzek semmit, bár ideges is vagyok, a saját vérem lüktetését inkább érzem az ujjamban, a karomban, a fejemben. Aztán kifújom a levegőt, újra odateszem mindkét ujjam a nyaki ütőérre, vagyis ahol sejtem, és érzek valami enyhe lüktetést. Gyorsan mondom, hogy igen úgy néz ki, hogy még él. Erre azt mondja, hogy igyekeznek, majd leteszi a kagylót.
Most eszmélek csak fel, hogy még csobog a víz a fürdőszobában. Berohanok, elzárom a csapot, majd visszamegyek a lányhoz. Körülnézek a szegényes kis szobában. Semmi extra. Vasalódeszka, magnó, tévé, néhány felbontatlan sör, sok üres doboz mellette. Üveghamutartóban csikkek bűzlenek. Megakad a szemem egy fényképen az asztalon, egy sörösdoboz alatt. Kiszedem, lefejtem róla a ráragadt dobozt. Fény alá tartom. A lány van rajta, kicsit élénkebb színben mint most, kezében apró karamell színű kislány, mellette fekete bőrű pasas pózol. Úgy néznek ki, mint egy család. Lehet, hogy elhagyta a nőt a pasas, de hol a gyerek?
Átmegyek a másik szobába, ami tele van ruhákkal, bőröndökkel. Egy összecsukható gyerekágy van a szoba sarkában, egyik szélén hosszú fülű nyúl lóg le. Hol vannak már a mentősök? Idegesen járkálok fel alá a szobában, mire végre meghallom a mentő hangját. A kék villogás bevilágítja az egész utcát.
Felrántom az ajtót, mikor meghallom, hogy a lift megáll. Hagyom, hogy a szobába vonuljon a három mentős a felszerelésével. Húsz perc sem telik el, a lány már a hordágyon, bekötözve.
– Szerencséje van, hogy megtaláltad! – mondja az egyik pasas – Alig maradt benne élet.
– Mi lesz vele? – kérdezem.
– Kap vért, hamarosan jobban lesz…testileg – húzza el a száját – A fiúja vagy? – néz végig rajtam.
– Nem, én csak a szomszédból izé… ismerős.
– Értem. Akkor nem tehetsz róla – veregeti meg a vállam, én meg hülyén vigyorgok. Elmennek. Kilépek utánuk a lakásból. Az öregasszony kinéz, kérdezi, hogy meghalt-e a lány. Mondom, hogy nem. Azt mondja, pedig talán jobb lett volna neki. Két napja, hogy azonosítania kellett a barátját, és a kislányát, akik autóbalesetben meghaltak.

 

Eredeti verzió
.
Arra ébredek, hogy csepeg a víz az arcomra a plafonról. Lerúgom magamról a takarót a súlyából érzem, hogy már egy ideje csepereghet. Káromkodva odabotorkálok a villanykapcsolóhoz, mert tök sötét van. Egy percre fény önti el a szobát látom a lakktól lekopott parketta feketés szélét ahogy a vizet szomjasan magába szívja, majd hirtelen nagyot durran a villanykörte és szikrázva hullik alá a sötét szobában, akár egy apró tűzijáték. Az ágy mellett vannak a ruháim így kénytelen vagyok visszamenni és megkockáztatom, hogy a meztelen talpamba üveg szilánkok kerüljenek. Úgy lépkedek lábujjhegyen mintha tudnám hol vannak az égő darabjai de mielőtt az ágyhoz érnék egy éles fájdalom fut át a talpamon ahogy a szilánk felrepeszti a vékony bőrt.
– Hogyazazúristenit! – Kiabálom felfelé és nagyot csapok a vizes ágyra. Olyan mintha valaki odapisilt volna. Az öngyújtót lekapom az éjjeliszekrényről, a pislákoló fénynél jóga pózban valahogy felfelé fordítom a lábam, hogy lássam hol a szilánk. Persze semmit nem látok, csak a vércsíkot ahogy utat vág magának a talpam redői között. Végigsimítom a bőrt, most az ujjam is elvágom amikor megtalálom. Dühösen tépem ki. Papírzsebkendőt szorítok rá majd ráhúzom a zoknim úgy bújok a nadrágomba és a cipőmbe. Persze az is teljesen vizes. Káromkodva rántom magamra az ingem és már bátrabban vágok át a sötét szobán, egyenesen az előszoba ajtóig amit felrántok majd a halványan megvilágított lépcsőházban elindulok a fölöttem lévő emeletre, közben azon gondolkozom, hogy mit fog szólni a fekete fiú, ha reggel hazaér és meglátja, hogy minden csuromvíz a lakásában. Mondjuk nem én tehetek róla, de akkor is úgy érzem mintha az én hibám lenne, már bánom, hogy bekéredzkedtem hozzá éjszakára. De egyetlen hostel sem volt már ilyen későn nyitva ő meg öt sör után azt mondta, “haver gyere hozzám, nem lesz semmi gond! Éjjeliőr vagyok egy építkezésen. Holnap keresel magadnak majd valamit.” Két dolcsit kért, nem rossz üzlet. Erre összevizezem az ágyát… A valaha kékre festett kopott ajtó alól is folyik a víz. Mi az francot csinálnak ezek? Elmentek nyaralni és nyitva felejtették a csapot? Dörömbölni kezdek. Jókora festék darab hullik le az ajtóról, az öklömre is tapad belőle. Feketén virít az előző festés a foltban. Semmi válasz, de a mellette lévő ajtón kilép egy rózsaszín pongyolás öregasszony hajcsavarókkal megspékelve és rám vakkant, hogy mit képzelek? Mutatom a vizet a lábam alatt, az meg vállat von majd becsapja az ajtót. Persze, nem az ő arcára csordogál a nikotintól sárga plafonról a másik lakás mocskain átfolyó víz hanem az enyémbe. Dörömbölök újra majd próbaképp elfordítom az ajtó gombját s az enged. Beszólok, hátha valaki előbújik. Nem mennék be szívesen ha valami kétszáz kilós izomagy lépne a szűk előszoba folyosóján elém, de mivel senki nem válaszol tovább megyek. Lábam alatt tocsog a víz, keresem a forrást ahonnan előtör. A lakás elrendezése ugyanaz mint a fekete srácé. Látom a fürdőszoba ajtó alatt vékony csíkban kiszüremlik a fény. Bekiabálok, hogy van-e ott valaki de senki nem válaszol, azonban hallom, hogy a csapból folyamatosan csobog a víz, folyik tovább az ajtó alatt egészen az edzőcipőm fehér orráig. Most veszem észre, hogy színe van a víznek mégpedig enyhén rózsaszínes, vagy inkább piros.Nem gondolkozom tovább, hanem benyitok. Egy apró vézna lány fekszik ruhástul a kádban, körülötte minden csupa vér ami lassan szivárog a víz alól a felmetszett csuklójából. A lány hulla fehér, talán már nem is él, de azért odapattanok, kirántom a vízből az élettelen testet. A súlya akár egy gyereké, de látszik az arcán hogy már közelebb van a harminchoz mint a húszhoz. Berohanok vele a szobába, lerugdosom a sörös dobozokat az ágyról, ráfektetem majd felkattintom a villanyt. A köntöse ott lóg az ágy egyik szélén, kirántom belőle a vékony övet, a csuklójára kötözöm, hogy megszűnjön a vérzés. Felemelem, hogy még véletlenül se folyjon több vér ki ebből a testből végül az öv másik végét a falilámpa tartójára kötöm. Most úgy néz ki mint valami szexuális játékot játszottunk volna ami rosszul sült el. Körülnézek, felfedezem a telefont az asztalon. Tárcsázom a 911-et, dadogva elmesélem, hogy mi történt de amikor a pontos címet kérdezik akkor elakadok, mert fogalmam sincs. Mondom a nőnek, hogy várjon egy percet, átrohanok az öregasszonyhoz. Az először nem nyit ajtót de kitartó vagyok, úgyhogy résnyire nyitja, a biztonsági lánc mögül néz mit akarok. Kérdezem a címet az meg gyanúsan méreget majd végül elmondja. Meg sem várom, hogy befejezze már rohanok is vissza a telefonhoz. Szerencsére megvártak a vonal másik végén, és miután elhadarom a címet azt mondják nézzem meg, hogy él e még a hölgy. Ráteszem a nyakára az ujjam ahogy a mentős mondja, de nem érzek semmit, bár ideges is vagyok a saját vérem lüktetését inkább érzem az ujjamban, a karomban a fejemben. Aztán kifújom a levegőt, újra odateszem mindkét ujjam a nyaki ütőérre, vagyis ahol sejtem és érzek valami enyhe lüktetést. Gyorsan mondom, hogy igen úgy néz ki, hogy még él. Erre azt mondja, hogy igyekeznek majd leteszi a kagylót. Most eszmélek csak fel, hogy még csobog a víz a fürdőszobában, berohanok, elzárom majd visszamegyek a lányhoz. Körülnézek a szegényes kis szobában. Semmi extra, vasaló deszka, magnó, tévé néhány felbontatlan sör, sok üres doboz mellette. Üveghamutartóban csikkek bűzlenek. Egy fényképen akad meg a szemem az asztalon az egyik sörösdoboz alatt. Kiszedem, lefejtem róla a ráragadt dobozt. Fény alá tartom. A lány van rajta, kicsit élénkebb színben mint most, kezében apró karamell színű kislány, mellette fekete bőrű pasas pózol. Úgy néznek ki mint egy család. Lehet, hogy elhagyta a nőt a pasas, de hol a gyerek? Átmegyek a másik szobába, tele van ruhákkal, bőröndökkel, egy összecsukható gyerekágy a szoba sarkában, egyik szélén hosszú fülű nyúl lóg le. Hol vannak már a mentősök? Idegesen járkálok fel alá a szobában végre meghallom a mentő hangját, a kék villogót a ház bejáratánál ami bevilágítja az egész utcát. Felrántom az ajtót mikor hallom a liftet megállni, hagyom, hogy a szobába vonuljon a három mentős a felszerelésével. Húsz perc sem telik bele a lány már a hordágyon, bekötözve.
– Szerencséje van, hogy megtaláltad! – mondja az egyik pasas – Alig maradt benne élet.
– Mi lesz vele? – kérdezem.
– Kap vért, hamarosan jobban lesz…testileg. – húzza el a száját – A fiúja vagy? – néz végig rajtam.
– Nem, én csak a szomszédból izé…ismerős
– Értem. Akkor nem tehetsz róla – veregeti meg a vállam én meg hülyén vigyorgok. Elmennek. Kilépek utánuk a lakásból. Az öregasszony kinéz, kérdezi, hogy meghalt-e a lány. Mondom, hogy nem. Azt mondja, pedig talán jobb lett volna neki. Két napja, hogy azonosítania kellett a barátját és a kislányát akik autó balesetben meghaltak.
.
.
.
.
.
.

Facebook hozzászólások

  1. C.C.Brown

    Köszönöm szépen 🙂 igyekezni fogok, remélhetőleg ennél jobbakat is összehozni!

  2. Willow West

    Szia!
    Nekem nagyon tetszett a hangulata és a vége is, igen elgondolkodtató számomra 🙂 Remélem sok ilyen írást olvashatok még tőled 🙂

  3. Braun Kriszti

    Kedves Gábriel, köszönöm az észrevételed ?

  4. Gabriel Wolf

    Szia,

    Ha megengedsz egy apró észrevételt… 🙂
    Nem belekötni akarok, hanem segíteni abban, hogy érthetőbb legyen a dolog, akár most, akár a jövőre nézve.

    Tehát szerintem ez a mondat nem stimmel:
    “Látom a lakktól lekopott parketta feketés szélét, ahogy a vizet szomjasan magába szívja, majd hirtelen nagyot durranva robban szét a villanykörte”
    – Először is nem a lakktól kopik le a parketta, hanem a használattól/járkálástól/csoszogástól kopik le a lakk a parkettáról.
    – Szerintem nem a parketta széle szívja itt be a vizet mondjuk a falnál, hanem a folt, ahol már nincs lakk.

    Tehát én valami olyasmit írtam volna, hogy:
    “Látom, ahogy a megkopott parkettán foltokban hiányzik már a lakk. Ezek a kis zsírtól és kosztól fekete szigetek most szomjasan szívják magukba a vizet.”
    – Végezetül:
    Én attól a résztől kezdve, hogy “majd hirtelen nagyon durranva” új mondatot kezdenék. Szerintem ez már egy új gondolat/más téma.

    Egyébként tetszett az írásodban maga a beázás ötlet, a nikotinsárga plafon és az egyéb lepusztultságra utaló borongós elemek. Ezek már eleve adnak egyfajta vészjósló, sötét hangulatot az egésznek, amitől már rögtön az elején thrilleres lesz a sztori.

  5. Kereder Márk

    Én köszönöm, élveztem a történetet, szerintem jól írsz. Az időbeliség
    -vitánkra: kérlek olvasd el, amit itt Lászlónak írtam. Írj még sok ilyen jót! Üdv!

  6. C.C.Brown

    Köszönöm szépen, hogy olvastátok és leírtátok a véleményeteket a novellámról. Márk, végül is igazad van, nem lehet a jövőbe látni, de az éppen akkor megtörtént eseményeknél valóban unalmas lenne leírni minden egyes mozdulatot.
    ” Odamentem a villanykapcsolóhoz és felkapcsoltam…” De köszönök minden észrevételt tényleg 🙂 Ez a műfaj még újdonság számomra, kezdőnek számítok benne. Ösztönösen írok. Szeretek egyes szám első személyben írni, mert így jobban meg tudom ragadni az eseményeket, megélhetőbb lesz számomra. Jó lenne tudni, más hogy van vele, de nekem sokszor csak egy mondat vagy egy mozzanat jut eszembe és írni kezdek. Fogalmam sincs, hogy mi kerekedik ki belőle. Ez a beázás is … valahogy nem ott, és nem azzal akart megtörténni ahol, és akivel megtörtént. Az első korrektúra után lekonyult a szám, mert nem gondoltam, hogy ennyire csapnivaló… 😀 Nehéz lenyelni a kritikát, de nem lehetetlen. 🙂

  7. Kereder Márk

    Szia László!
    Köszönöm, hogy írtál. Igazad van, abszolút lineáris a cselekmény, tök jó az írás. Engem egyedül az az “egy percre” kifejezés zavart, hiszen amikor ezt olvassuk “real-time”, akkor még nem tudjuk, hogy egy percig fog tartani ez a világosság. Felkapcsoljuk a villanyt. Utána robban el. Egyébként jó írás, nagyon beleélhető és érzelemdús. Jó, hogy sokan olvassák ezt az oldalt és megpróbálom én is a hozzászólásaim és az okoskodásaim visszafogásával nem csökkenteni ezt a számot! 😉 Üdv és jó olvasást/írást!

  8. László

    Nem látott bele a jövőbe. A cselekmény lineáris, csak nem írt le minden egyes mozdulatot, ami helyes is. Az olvasó kitalálhatja, hogy ha a kapcsoló felé indult, majd felgyulladt a fény, akkor közben ő felkapcsolta.

  9. Kereder Márk

    Még annyi, hogy a korrektúrát is elolvasva, abból elképesztően sokat lehet tanulni. Legalább is én azokból látom, mennyire kevéske vagyok… 😉
    Én is azt hittem, hogy lány az E/1,
    de szerintem ez nem feltétlenül hiba! Mindenki azt képzelheti bele, amit akar! (Ennek értelmében talán az a hiba, ha a végén konkretizálod a nemet.) Szóval szerintem lány lányt képzel, fiú meg fiút, s szerintem én azért képzeltem lányt, mert tudni vélem, hogy lány írta a művet. (Nem azért, mert esetleg “a hazai térfélre támadok”, nincs szó erről… 🙂 )

  10. Kereder Márk

    Szia, visszafogtam magam a hozzászólásoknál… Ennek sokan örülnek! 🙂 Viszont most megtöröm a csendet, azért, mert így akarom. 🙂 Továbbá azért, mert írói álnév ide vagy oda, szerintem más fórumon is “tudunk egymásról.”
    És nem utolsó sorban azért, mert szerintem várod. Talán.
    Szóval: csak a javítottat olvastam, de én abban is találtam hibát! :DDDD
    Pl.: amikor jelen időben írunk, akkor – szerintem – sosem utalhatunk rá, mi lesz a jövőben! Nem tudjuk!
    “Káromkodva odabotorkálok a villanykapcsolóhoz, mert tök sötét van. EGY PERCRE fény önti el a szobát látom a lakktól lekopott parketta… ” Ez nekem feltűnt azonnal. Nem konkrétan fogalmazódott meg, csak disszonáns volt, amikor odaértem, hogy “egy percre”, visszaolvasva jöttem rá, hogy szerintem nem illik oda ez a kép.
    Aztán – pedig nem kéne mindenképpen dicsérnem másokat, lehetne kritikázni keményen – szóval aztán ennyi az összes negatívum! Nem dicsérgetni akarok, szerintem tény, hogy ez az írás KITŰNŐ! Azt is adtam. (Persze az enyém csak egy a sok vélemény közül.) Nagyon érzelmes írás. Szokott hiányozni, ha valaminek nincs vége, csattanója, de annyira el van találva az érzelem és a hangulat, hogy most nem hiányzik. (Az nem csattanó, hogy “valami miatt” öngyilkos akart lenni. Persze, hogy volt oka, mindenkinek van, aki sajnos arra adja fejét.)
    Szóval tetszett, hogy alig pár sorban egy igaz életérzést, hangulatot, több életet meg tudtál jeleníteni. Hitelesen. Ez nem is olyan gyakori szerintem, nem mindenki tudja. Üdv!

Hozzászólás

*

Solve : *
22 ⁄ 11 =