TEL: 29 954 303 - E-MAIL: info@triviumnet.hu

Gyertyaviasz

Szerző: Willow West

A kezemben tartott gyertya lángját figyelem. Ahogy táncol a sötétben. Ahogy a leheletem fuvallatára meginog. Ahogy a fekete viasz cseppfolyóssá válik általa. Moccan a kezem, apró fekete viaszgyöngyök gördülnek le a gyertya oldalán. Figyelem a szabálytalan kis cseppek útját, ahogy barázdákat vésve a gyertya oldalára megszilárdulnak.
Az egyik nagyon közel áll meg a kezemhez. Milyen lenne, ha elérne?
Újabb billentés. Figyelem, ahogy egyre közelebb ér a bőrömhöz, ahogy túlcsordul a gyertya testén.
Apró fájdalom. Már nem is érzem. Ennyi lenne hát? Csak egy múló pillanat, mintha meg sem történt volna.
A lángot nem is figyelem. Csak a viaszt. Mozdulnom sem kell, túlcsordul a gyertya peremén, lassan, cseppenként borítja be a kezem. Már a csukómnál jár az olvadt patak. A fájdalom is kúszik, pillanatokra érzem csupán.
Felemelem a másik kezem. Az egyik körmöm a megszilárdult viasz alá illesztem. Megbűvölve figyelem, ahogy könnyedén lepattan rólam – másfajta fájdalom. Mintha megszabadulnék a saját bőrömtől.
Hiányzik.
Újra érezni akarom. Pillanatnyi kín és élvezet.
Felszabadulok. Aztán vége lesz.
A gyertyára nézek. A hibátlan testére, a hibátlan bőrömre. Nem történt semmi.
A cseppek most a valóságban is útjukra indulnak, és én nem állítom meg őket.
Mert érezni akarom.
.

Facebook hozzászólások

  1. Kereder Márk

    Én észre se vettem a barázdákat, de jogos szerintem a megjegyzés. Nekem is jólesett a sokszor hamis vidámság mellett egy ilyen, picit sötétebb, de hiteles írás. Bár én nem most olvastam először,de ez olyan, hogy akárhányszor olvasva élvezet. Búék mindenkinek!

  2. Fer-Kai

    Aprólékos leírásokat tartalmazó, gondosan fogalmazott írás.
    Épp emiatt jelzek egy fogalmazásbeli kicsinyke figyelmetlenséget:

    “Figyelem a szabálytalan kis cseppek útját, ahogy barázdákat vésve a gyertya oldalára megszilárdulnak.”

    Lecsorgó viaszcseppek esetében nem lehet szó vésésről, azok barázdákat húznak a gyertya oldalára.
    Kekeckedésnek tűnhet, ám egy hiperrealista – és igen rövid – szöveg esetén minden apróság fokozottan számít.

    Amúgy jó írás, csak témájánál fogva nemigen érint meg engem.
    Az én “morbiditásom”, hogy ennek ellenére, a szilveszteri vigasság idején, e cseppet se vidám írásnak és jó tollú szerzőjének hosszú perceket szentelek. Talán épp azért, mert jól ellenpontozza a sokfelé igen erőltetettnek – már-már őrültnek – tűnő vidámságot, harsányságot.

  3. Kereder Márk

    Igen, a blogon kintlevés azt hiszem minden pályázaton kizáró ok, tehát nem baj, ha kint van Triviumon is természetesen. Nekem meg pont a hosszabban gondolom az érzéseket jobban átadni. Ami Neked röviden, gyorsan megy tökéletesen, azt én csak sokára tudom elérni, ha el tudom egyáltalán. 🙂 BÚÉK!

  4. Willow West

    Kedves Márk!
    Nagyon köszönöm a véleményed, a blogon is és itt is rengeteget jelent. Ha te nem javaslod, sose kerül ki ide. 🙂 Örülök hogy emnyi gondolatot indított el benned ez a rövidke irás, ez igazán nagy elismerés nekem 🙂
    Nekem egyenlőre ezek a rövid irások jönnek, mert könnyebb igy egy érzést, egy gondolatot megragadni és kifejezni, remélem lassan a hoszszabb történetek is megtalálnak 🙂
    A lényeg, hogy hálás vagyok a véleményedért 🙂 Köszönöm.
    Üdv: Willow

  5. Kereder Márk

    Szia, kérlek hadd másoljam ide, amit a blogodra írtam ezen írás alá:
    “… ez valóban, tényleg, minden szava helyén van, szuper! Kellőképpen feszültségteremtő, van benne mondanivaló (az első látásra történő történésnél sokkal-sokkal mélyebb lényeg: azt feszegeti, hogy miért kell nekünk, embereknek a szenvedés. Mert kell, nyilvánvaló. A legszebb gyönyörben is szenvedünk, a legnagyobb szenvedésben is gyönyörben van részünk. Elnézést a nagyon profán és vulgáris példáért, szemléltetésért: szeretkezés közben az ember párjának az arcán milyen kifejezést lát? Mosolyt, vagy szenvedés-maszkba torzult gyönyört? Ne ugye! Hiszem, hogy eredendően a szenvedés kihagyhatatlan faktora a boldogságunknak, nem azt mondom, hogy szeretünk szenvedni, hanem azt, hogy a szenvedéssel SZEMBEN vagyunk boldogok. Ahhoz viszonyítva, annak perspektívájából. Mint a fény: ha nem lenne árnyék és sötétség, nem is tudnánk, mi az a fény.) Sőt, továbbmegyek, néha tényleg a szó szoros értelmében szeretünk szenvedni. Ezt inkább most nem ragozom. Szóval: súlyos, filozófiai mondanivaló, szép és letehetetlen csomagolás. Semmi művi manír, álszentség, vagy túlírás. Ez a mű tökéletes…”
    Hát azóta is így gondolom.
    Egyetlen apróság, amit én a tökéletes írásodon máshogy csináltam volna:
    “A cseppek most a valóságban is útjukra indulnak…” A “valóságban is”-t nem értem. Mintha az előtte lévő csak képzelgés lett volna. De nem az volt. Ezzel a “valósággal” arra akarsz utalni, hogy az Életben is akarod érezni a fájdalmat? Szerintem nem kell ez a “valóság”-dolog. Csak összezavar. Engem legalább is. Értettük, hogy az Élet a párhuzam. (Vagyis én ezt gondolom erről a műről, más nem tudom hogy van vele…)
    Több írásodat olvasva azt gondolom, nagyon jól bánsz az E/1-el, a “rövidség”-gel pedig zseniálisan. Nekem például kín szenvedés rövidíteni valamit.
    Engedd meg, hogy leírjam még: most azt gondolom, szinte kár “ellőni ezt a rakétát”. Szerintem valami illetékes pályázaton lenne a helye. Elnézést, belegondolva: úgyis írsz még sok ilyet! Szóval köszi, hogy kiraktátok. 🙂

Hozzászólás

*

Solve : *
24 ⁄ 8 =