Az árulás oltárán

Szerző: Thész Gabriella

PROLÓGUS
.
Csodálatos tájakon vonult végig maréknyi csapatom. Dicső harcosokat vezettem tán a legrettegettebbnek vélt csatába, ám egy bátor katonám se hátrált, egyetlen egy sem. Büszkén felemelt állal haladtak előre baktató, izmos lovaikon. Némely hegyek közt nótára zendültek. Rajtuk tartottam a szemem és hagytam, hogy átjárjon dallamaik különös hangulata. A mély hangok zengése visszaverődött a szorosban, eltöltött megannyi kép, perzselő múltam emlékei kísértetként vadásztak rám, és ott a szorosban megadtam magam annak a sok képnek, annak a tengernyi érzésnek és hagytam mindezt átszáguldani magamon.
Keserves bánat ült meg szívemen, ahogy kiértünk a pusztára, melynek sivár látványa se riasztotta a katonákat. Távolban látszott a Csodák Hegye, mely mostanra már nem is emlékeztetett arra a gyönyörűségre, ami miatt egykor nevét is kapta. Mikor aljába értünk a hegynek felpillantva leégett fák sorait láttuk.
A lovaink megriadtak a tájtól, idegesen fújtatva lépdeltek hátrébb, de keményen fogta ki-ki a maga kantárját és engedelmességre parancsoltuk hátasainkat. A lidércek hangja hallatszott már a fák közt. Gonosz árnyak húzódtak meg a koromfekete fák mögött.
Éles sikolyszerű hangok süvítettek el mellettünk újra és újra. A lidércek nem háborgattak minket fizikálisan, csak lelkünk tépázták, ahogy tudták. Alaktalan füst testükön csak két izzó vörös láng jelezte szemüket, melybe hosszan meredni vétek. Egyetlen katona se követte el ezt a hibát, már rég ismerték a lidérceket. Gyerekkoruk óta hallották a rémmeséket, csatáinkban meg annyiszor találkoztak velük szemtől szemben.
Egy különleges harcos volt közöttünk ki kezét felemelve fényt teremtett a zord tájon a tenyeréből sugárzott kifelé az a fénylő gömb és a lidércek a káprázatos varázs látványára hátrébb vonultak, oly messze tőlünk, hogy már hangjuk se háborgatta nyugalmunkat.
A hegy tetején irdatlan nagy kráter keletkezett. A hegytetőn már százával gyűltek a lidércek és egyre élesebb sikolyok hallatszottak, egyre jobban átjárt minket a hideg miközben a kráter mélyén örvénylett a forró lavina. Még érdekes csuklyás kísérőnk se tarthatta vissza azt, mi a hegytetőn várt ránk. Aztán megjelent főellenségünk Aodh. Sátáni szemeiben a tűz örvénylett, akárcsak a vulkán fenekén is. Meggyűlt benne harag és gyűlölet, minden mi az élet ellen van. Hatalmas volt, legtermetesebb katonámnál is magasabb, lehetett úgy két és fél méter. Teste akár az embereké, csakhogy az erek vörösen hálózták be amúgy is piros árnyalatú bőrét. Fekete szakálla hasáig leért, helyenként fémek fogták össze, hogy ne álljon szanaszét az a sok fekete szál. Fején egy sisak, mely részletesen ábrázolt egy vörös sárkányt, mely éppen támadni készült.
– Aodh, hát eljött a leszámolás ideje. – Intéztem határozottan hozzá szavaim. Leszálltam fekete paripámról úgy álltam meg pár lépésre tőle, a megtestesült gonosztól.
– Hát itt vagy és veled dicső sereged. – Nézett végig elégedetten a katonákon, majd szeme a csuklyás katonámon állapodott meg. Pokoli hangja a tűz erejével bugyogott ki sátáni száján.
– Láthatod. – Emeltem rá tekintetem, belenéztem egyenesen a szemeibe és ő látta, látott mindent.
Aodh más nyelven szólt fel ezután, a pokoli lények nyelvén, melyet mi nem ismertünk. A katonák mind leugrottak a lovakról és teljes harci szerelésben álltak várva a parancsom, a parancsom, mely nem fog már elhangzani.
A varázsló lepattant lováról, ő utoljára és megérezte a közelgő vészt. Felharsant dallamos hangja, özönlött szájából az a sok varázsos szó, melyet szintúgy nem ismertünk, ám késő volt, már mindehhez túl késő volt.
A lidércek füstszerű alakja átalakult, mintha testet öltöttek volna és nekitámadtak tűzzel a katonáknak. Én a levegőben feszültem ki, átjárt a kín, az égető tűz, de nem vettem le a szemem a katonákról. A dühöm éreztem magaménak, a dühöm és gyászom. A katonák gyötrelmes halálát üres tekintettel néztem végig, figyeltem miképp borulnak lángba, égnek meg egytől egyig és nem éreztem semmit csak a sivár keserűséget.
(…)
.

Facebook hozzászólások

  1. Kereder Márk

    Csak még az “első mondat”-hoz, első bekezdésre adalékként hozzátéve:
    “Nehéz dolog lárvának lenni.” mondatot én – nem vicc – cirka 30 éve olvastam gyerekként és megmaradt, azzal együtt, hogy miről szól az első bekezdés! A többit már elfelejtettem.
    És nem is szépirodalom.
    Persze, nem lehet ilyen írni “elsőre.”
    Ezért ne adja fel fenti író sem! Idő, kitartás. 🙂
    Kiemelt, hogy az első bekezdés üssön, vagy legalább is újítson, vagy meghökkentsen.
    A mai gyorsuló időkben főleg. Bárhogy is, de ne legyen sokszorlátott.
    Ez egy szuper kezdésre példa szerintem:
    http://triviumnet.hu/2017/10/09/mint-szel-hatan-a-toll/
    Az igazi kezdést figyeld: “Rezzenéstelen arccal hajítottam a levágott fejet a terem közepére….”
    😉
    Üdv!

  2. Kereder Márk

    Bocsánat, de én sem tudtam beleélni magam, de sajnos nem is tudom megfogalmazni, miért nem, mert
    azt hiszem egy csatajelenet jó kezdése lehet egy regénynek.
    Ha érdekes, figyelemfelkeltő és magával sodró.
    Tényleg nem tudom megfogalmazni miért nem működött, talán részben a korrektúrában jelöltek miatt, részben az E/1 elbeszélő távolságtartása miatt (én úgy éreztem, valahogy ő csak szemlélő), illetve én nem vagyok ráhangolódva???
    Ez a lehető legrosszabb kritika, amit írtam, mert szerencsétlen módon nem tudtam megmagyarázni.
    Illetőleg: szerintem a kritikák és a korrektúra is befolyásolt, tutira, nem szabadna olvasni a kritikaírás előtt.
    Elnézést. 🙂
    A kritikámon is elgondolkozva: lehet, hogy azért vagyok tanácstalan, mert maga az írás is “középszerű”, jellegtelen, érdektelen, szimpla és sokszorlátott? Nem hoz új szitut, új bevezetőt, stb… stb… egy regényhez.
    A jó regények is még a “zsánerirodalomban” is – nem lebecsülve a zsánerirodalmat!!! – erős felütéssel kezdenek.
    Az misztifikált “első mondat”-dolog nem túlmisztifikált.
    Pl.:
    “Nehéz dolog lárvának lenni.”
    🙂

  3. Hum Attila

    Üdv!

    A történetről nyilvánvaló okokból különösebben nem érdemes szót ejteni, ám annyit azért mégis, hogy a bevezetés semmi igazán magával ragadót nem hozott a számomra. Szerintem ennél már egészen az elején többet kell adnia a szerzőnek, mert én ennyi szöveg elolvasása után visszatenném a polcra a kötetet.
    A szerző stílusa még kiforratlan, ezért a szöveg csiszolatlansága érdessé teszi azt olvasás közben, talán ezért is jött át nehezen a hangulat. A karakterek kezelése – oké, tudom, hogy ezek egy hosszabb mű bevezető sorai – de éppen ezért felületesek, egy filmben esetleg elmegy ez így, de írásban jobban el lehet mélyíteni ezt a dolgot, és akkor nem kerít hatalmába az érdektelenség a lángra lobbanó bajtársak láttán, egy halt meg, vagy ezer, tökmindegy volt… Szóval nem éreztem, hogy a főhős tényleg kötődne a katonáihoz.

    …ami tetszett…
    – a történet lehet akár jó is, egy megfelelően átírt nyitánnyal máris belovagolhatunk a dolgok sűrűjébe

    …ami kevésbé…
    – minden bántás nélkül, a szerző stílusa még nem elég érett, ez persze nem igazi negatívum, hanem a személyes véleményem, szóval érdemes még csiszolgatni a szöveget!

  4. Galambos Tamás

    Ok így rendben, akkor lehet spórolni így, ha még nincs alany, de előző mondatokban többen is említve lettek.

  5. Eve

    Nem feltétlenül hiba nem jelölni az alanyt, ha egyértelmű, hogy ki cselekszik, csakhogy itt jelölve van: “a lovak”.
    A harmadik tagmondat igéje (és az alanya) az első tagmondat alanyára vonatkozik.
    “A lovaink megriadtak a tájtól, idegesen fújtatva lépdeltek hátrébb, de keményen fogta ki-ki a maga kantárját”
    Félreérthető.

  6. Galambos Tamás

    A korrektúrával kapcsolatban csak egy kérdésem lenne. Feltétlenül hiba nem jelölni alanyt, ha egyértelmű ki cselekszik? Csak a katonák foghatják a kantárt, a lovak biztos nem. Mondjuk itt semmi gond nem lett volna abból, hogy kiírjuk a katonákat, de felváltva cselekszik több szereplő, akkor már zavaró lehet mindig kiírni A ezt tette, B ezt tette. Egyik lehetőség szóismétlés csökkentésére, hogy nem kell feltétlenül kiírni alanyt, ha egyébként is egyértelmű, hogy pl csak egyikük döfhet.

  7. Eve

    Mivel a szerző jelezte, hogy minden véleményre kíváncsi, a pozitív és a negatív véleményre is, korrektúrát írtam a beküldött írásra a bántás legkisebb szikrája nélkül csupán a szerzők és az olvasók okulása céljából. 🙂
    A korrektúra végén összegzést írtam.
    Megtalálható a jobb oldali menüsávban a “Korrektúrák” menüpont alatt, vagy az alábbi linken:
    http://triviumnet.hu/az-arulas-oltaran-korrektura/

  8. Galambos Tamás

    A fizikálisan nekem nem illet a régies stílusú szövegbe.
    Nem forró lavina, hanem láva.

    Nekem picit gyorsnak tűnt a vége, szerintem ilyen hosszú előkészítés után jobban ki kellett volna fejteni egy picit.

Hozzászólás

*

Solve : *
20 ⁄ 20 =