TEL: 29 954 303 - E-MAIL: trivium@triviumnet.hu

Holnap hatkor világvége

Szerző: Serfőző Anna

Akkor van gáz, mikor már a halhatatlanok is meghalnak. Nem mintha eddig olyan rózsás lett volna a helyzet. Na de ez után? Thor halott. És a többi isten szénája sem áll sokkal jobban. A Ragnarök elkezdődött, mi pedig semmit sem tehetünk ellene. A Kilenc Birodalom, bukásra van ítélve, hamarosan elérkezik az örök sötétség. Én pedig még most is azon kesergek, hogy eltört a kedvenc kardom, ami nélkül majdhogynem tehetetlen vagyok, bármekkora hősnek is tart mindenki. Egy szóval katasztrófa!
Komótosan sétáltam egy zsúfolt utcán. Ember tömegek áramlottak szembe velem. Mint egy hatalmas, vad szürke áradat, ami minden útjába kerülőt félresöpör. Többen nekem jöttek, és utána még ők voltak felháborodva. Csakhogy ez cseppet sem érdekelt. Lehajtott fejjel baktattam egyenesen előre.
Egyszer csak éreztem, hogy valaki meglökött hátulról és a következő pillanatban már bucskáztam is előre az úttest felé, de szerencsére egy rendőr még épp időben visszarántott. Na, igen. Ezután pedig kezdődött a kérdezősködés, hogy miért nem vagyok az iskolában. Megrántottam a vállam. Végül is mit mondhattam volna? Azt, hogy nagy haverok vagyunk a skandináv istenekkel és épp próbáljuk megakadályozni a világvégét? Vagy ott helyben kiröhögött volna, vagy egyből beleszólt volna az adóvevőjébe, hogy az ötös szektorban valaki megszökött a diliházból.
Várható volt a válasz, amit a zsaru a vállrándításomra reagál. „Irány az őrs!” Nekem pedig pár nappal – vagy inkább órával? – a világvége előtt nem volt túl sok kedvem a hátralévő időmet azzal tölteni, hogy a rendőrök próbálnak rájönni mégis ki vagyok én. Majd valakinek egészen biztosan beugrott volna a tegnap esti „nagyszerű” akcióm, amikor is Loki már megint átvágott. Aznap úgy ötödjére!
Mindezek tudatában fogtam magam sarkon fordultam és futásnak eredtem. Nem volt nehéz lehagynom a rendőrt, mert messze földön én voltam az egyik legjobb futó, szerte a Kilenc Birodalomban.
Mélyen a szemembe húztam a kapucnim, majd újra lehajtottam a fejem és tovább folytattam az utamat a menedék felé.
Többen is utánam fordultak. Talán azért, mert egy viking pajzs volt a hátamra szíjazva vagy, talán azért mert egy holló ült a vállamon, de az is előfordulhat, hogy azért, mert az óriással folytatott csata közben megsebesültem és így több sebből is véreztem. Ám az sincs kizárva, hogy valaki felismert a tegnapi híradóból és máris a rendőrség számát tárcsázza. Ki tudja? Mint már említettem engem ez már a legkevésbé sem érdekel. Pár nap és mind a kilenc birodalom elpusztul, és az örök sötétség fog uralkodni az egész világon. Király!
Ezekkel a „vidám” gondolatokkal baktattam hazafele, mikor valaki hirtelen berántott az egyik sikátorba. Már épp jól orrba akartam vágni mikor feltűnt, hogy akinek épp most ragadtam meg a torkát az nem más, mint Rosa.
Hosszú, kócos barna haja a szemébe lógott, a tekintetével pedig engem fürkészett. Az arcán látszott, hogy ő is ugyanolyan rémült és elkeseredett, mint én. Egyikünk sem akart meghalni a világvége miatt. Csakhogy ezzel az volt a baki, hogy a Ragnarök már elkezdődött.
– Mit keresel itt? – néztem rá szúrós szemmel.
Nem válaszolt. Valamivel később leesett, hogy azért, mert még mindig a torkát szorongatom. Szóval elengedtem, ő pedig a földre rogyott.
– Hát, hogy is mondjam… Nem épp arra számítottam, hogy a következő találkozásunkkor meg akarsz majd ölni – dörzsölte a nyakát.
– Bocs – morogtam. – De újra megkérdem. Mit keresel itt?
– Nem az a kérdés, hogy mit. Inkább az a kérdés, hogy kit – nézett rám azzal az átható tekintettel, ahogy mindig, mikor valami drámai bejelentést akart tenni.
– Akkor kit keresel itt? – húztam össze a szemem, rosszat sejtve.
– Téged.
– Mégis miért?
– Nem tudom, de talán neked is feltűnt, hogy hamarosan itt a világvége és nekünk tennünk kéne valamit, ha nem akarunk meghalni – emelte meg a hangját, de végül nyugalmat erőltetett magára.
– Miért mégis mit csinálhatnánk? Szálljunk szembe egyedül az ellenséggel?! Vagy mi?! – fakadtam ki. Az arcomon látszott a düh, de Rosa továbbra is nyugodt maradt.
– Nem egyedül. Az istenek segítenek nekünk.
– Az istenek nem tehetnek semmit. Gyávák, félnek, hogy ők is úgy járnak, mint Thor. Nem fognak segíteni! – néztem rá dühödten.
– Nem mindenki, de azért egy páran mégiscsak a mi pártunkat fogják.
– Például ki?
– Például én – lépett elő a sikátor sötétjéből Loki, a tűz és a csínytevés istene.
– Te… – sziszegtem, majd előrántottam a pótkardom.
.

Kapcsolódó hozzászólások

  1. A bitang

    A tizenéves narrátor hangját annyira pazarul sikerült eltalálni, hogy a szerző vagy maga is tizenéves, vagy zseni. Egy kicsit önismétlő, ami egy ilyen terjedelmű írás esetében nem jól veszi ki magát, elég egyszer is elmondani, hogy itt a világvége, különben önismétlésnek fog tűnni az, hogy nem csak egyszer mondod el azt, hogy itt a világvége, hanem önismétled magad. (Így!)
    Egyébként meg egy laza ifjúsági novella, kell ilyen is. 🙂 Nagyon nem szeretem az olyan kommenteket, mint Istváné alant, azon egyszerű oknál fogva, hogy az írói vénájú ifjakat támogatni és bátorítani kell, nem ostorozni és elvenni a kedvüket. Még akkor sem, ha mindent kétszer mondanak. Kétszer mondanak.
    A stílusa Darren Shan vámpíros sorozatát idézi, aztán az is mekkora világsiker lett.
    Írj még sokat, te Serfőző Anna! Remélem, tíz év múlva a te ifjúsági regényeiddel lesznek tele a könyvesboltok! XD

  2. István

    Ha ez a novella nem más, mint egy kisiskolás „világgá menésének” a története, a rivális cosplay csapattól elszenvedett vereség után, akkor a történet zseniális, és minden részlet a helyén van, és érthető.
    Ha nem, úgy kuka…
    Bocs…!

  3. Kereder Márk

    Szia Attila, dehogy bántom a Fantasyt! … csak nem szeretem. 🙂
    Igazságtalan vagyok vele szemben, mert nem az én világom.
    Tárgyi novella/részlet sem kizárólag azért nem tetszett nagyon (hanem csak négyes szinten),
    mert voltak benne kiforratlanságok, amiket írtál Te is, hanem azért sem sajnos, mert
    a világ nem áll közel hozzám. Ritka esetben olvasok fantasyt, megmondom őszintén.
    Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nincs szuper és kiváló fantasy – hogy ne lenne – csak
    mint valaki szereti az olajoshalat (én imádom), a gyerekeim meg utálják. 🙂
    Pedig van nagyon jó olajoshal is! 🙂
    (És ha megkérdezem a fiam pl, hogy szereti-e ezt a legjobb-féle olajoshalat, amit lehet kapni, természetesen tudható a válasz… Valahogy így vagyok én is, nem tehetek talán róla…)

    Visszatérve az írásra: én el tudom képzelni a folytatásként, hogy ez egy olyan „valóságok összecsúsznak”-féle
    szituáció, ami mondjuk a főhős E/1 elméjében van és beszivárog a „valóságba”, (bármit is jelentsen ez a szó 🙂 )…
    És máris sci-fit csináltunk belőle… 🙂 azt bírnám! 🙂
    Üdv!

  4. Hum Attila

    Üdv!

    Az alap ötlet akár lehetett volna jó is, de a kivitelezést és főként a szereplők viselkedését annyira nem találtam életszerűnek, hogy csak na! Viszont a következetlenségben nincs hiba, ez persze nem jó. Pl.: a rendőrt miért az érdekli, hogy a főhős nincs iskolában, miközben több sebből vérzik, egy viking pajzsot hord a hátán, (pót)kard lapul a ruhája alatt, és egy holló ül a vállán. Ez oly annyira különös megjelenés, hogy még a muglik közé keveredett varázslók képzetét is lepipálja. Erre a rendőrt az érdekli, hogy miért nincs iskolában.
    A (pót)karddal a mellényzsebben való bucskázásról már nem is beszélve.

    …ami tetszett…
    – jó alapötlet (bár nem rendkívüli)

    …ami kevésbé…
    – a szereplők nem tűnnek valóságosnak, papírmasé figurák. Loki karaktere meg egy az egyben balul sikerült MCU koppintásnak tűnik.
    – A mű(részlet) kivitelezésén volna még mit csiszolnia a szerzőnek, elsősorban a szereplőket lenne érdemes alaposabban kidolgozni. Másodsorban ha ez egy novella, akkor érdemes lenne adni neki valami történet szerűséget, bár úgy gondolom (és nem különösebben tölt el büszkeséggel a felismeréstől 🙂 ) ez egy hosszabb hangvételű írás részlete.

    Egyébként pedig szívesen elolvasnám az egész történetet, amennyiben a minőség meglépi azt a szintet, mert van benne szórakoztató potenciál.

    Márk, a Ragnarök egy skandináv mitológiai esemény, melyben az óriások vívnak meg az istenekkel, közben mindent elpusztítanak, még magukat is. Gyakorlatilag ebben a hitvilágban ez jelképezi a világvégét. Egyébként Loki nem az istenek oldalán harcolt a mitológia szerint. Amúgy meg minden történet, ami emberi elme szüleménye kicsit Fantasy is, szóval ne bántsd a Fantasyt! 😀 😀 😀

  5. Kereder Márk

    Szia!

    Amikor olvastam az első bekezdést, arra gondoltam, ezt fogom írni:
    „nekem nem jön össze ez a fiatalos hangnem ezzel a miliővel!
    Lehet, hogy csak nekem, hiszen ebben a fantasy-világban nem mozgok túl otthonosan.
    Mint egy kritika, olyan az első bekezdés…”

    Aztán nagyon jó dolog történik. Szinte zseniális!

    Engem ez az írás folyton, végig kétségek között tartott, s ezt a vége sem oldotta fel. Azt gondolhatnánk, ez baj, de végül is nem éreztem bajnak, hogy nem tudom meg: „világ a világban megbújva van-e, vagy megőrült a mesélő! De egyáltalán van különbség? Lényegi, az „én” szempontjából nézve nincs is különbség! Egy őrült a dolgait pont ugyanolyan valóságosnak éli meg, mintha az lenne valójában is. (Illetve valójában is az van, csak éppen: kizárólag neki. Ez értelmezhető így is.)

    Azért van pár dolog benne:
    a „Komótosan sétáltam” kifejezés nem jön össze a lökdösődéssel. A „komótosan” rossz szó szerintem ide mondatkezdésnek, hiszen az emberben meghatároz egy melankólikus, bágyadt életérzést, s jön szembe vele a mondat további része: átvitt és szó szerinti értelemben is: tolakodás.

    Mindösszesen: teljesen szubjektív okból adtam négyest (igazságtalanul!): nekem a Fantasy nem tetszik, mint „világ” – bár tudom, nagyon sokféle van itt is – azt sem tudom, mi az a Ragnarök.

    Jó írás a fenti!

    Üdv!

Hozzászólás

*