TEL: 29 954 303 - E-MAIL: trivium@triviumnet.hu

A vizsga

Szerző: Dávid Attila

A vizsga napján nagyon ideges volt. Amikor – kicsit késve – biciklivel az Oktatóközponthoz ért, az oktatója egy idősebb férfival kedélyesen beszélgetve már a gyakorlóautójuk mellett várta. – „No, most már mindenki itt van, aki számít – akkor akár mehetünk is!” – viccelődött mosolyogva az oktató, és mindhárman beültek az autóba: az oktató az anyósülésre, az idősebb férfi hátra, ő pedig természetesen a sofőrülésbe.
Az autó egy pöccenésre indult, és úgy tűnt, esze ágában sincs lefulladni, nem úgy, mint a korábbi gyakorlásokon már annyiszor. – „Ez jó jel.” – gondolta, majd megkérdezte: – „Merre menjek?”. Az idősebb férfi egy pillanatra abbahagyta az oktatóval való beszélgetést, és azt mondta: „A piactér felé, a legrövidebb úton.” A férfi biztatóan mosolygott rá a tükörben, és az oktató is vidámnak tűnt. – „Talán nem lesz baj.” – gondolta. Nem is volt: útközben mindenhol megadta az elsőbbséget, ahol kellett, kanyarodáskor indexelt, a stoptábláknál megállt. Nem haladt sem túl gyorsan, sem túl lassan. Úgy érezte, most szinte tökéletesen vezet, úgy, ahogy soha még, s ahogy már soha nem is fog. A reflexei tökéletesen működtek akkor is, amikor a nagy forgalmú piactér közelében egy gyerek kirohant a járdáról elébük az útra – idejében lefékezett és megállt, az autó még csak nem is érintette a kissrácot. Amikor a gyerek visszaszaladt a járdára, ő újra tovább akart menni az autóval, de az idősebb férfi barátságosan a vállára tette a kezét, és megszólalt: – „Köszönöm, rendben vagyunk.” Ő megkönnyebbült: ezek szerint sikerült a vizsga! Keze-lába remegett a megkönnyebbüléstől, és úgy érezte, most egy-két hétig biztosan nem tudna vezetni – most jött ki rajta az elmúlt hetek gyakorlásainak feszültsége.
Az idősebb férfi kezet nyújtott neki és az oktatónak is, majd elköszönve kiszállt az autóból és elsétált. Ő csodálkozva nézett utána, azonban az oktató sürgetőleg megszólalt: – „Most, hogy rendben elhoztuk az apósomat a piacra, lassan vissza is mehetnénk az Oktatóközponthoz. Ott már biztosan vár minket a vizsgabiztos, s indulhat a vizsga!”
.

Kapcsolódó hozzászólások

  1. Dávid Attila

    Kedves bitang!
    Jól látod, „A vizsga” című írásomban nincs mélyebb üzenet. Csak egy helyzet van,
    ami a történet utolsó mondatáig (talán) másnak látszik, mint ami.
    De ami a lényeg (idézet tőled): „Jót mosolyogtam a végén. Feldobott.” 🙂

  2. A bitang

    Nem olvastam végig ezt a sok hozzászólást, csak a legfelső néhányat, de annak van igaza, aki azt írta, hogy egy forgalmi vizsgánál nem számít happy endre az ember. 🙂 Az Őszinteség is tetszett, ez is tetszik, noha ez közel sem olyan sokrétű, egy fél órája böködöm a monitort egy ásóval, de még mindig nem találtam benne mélyebb üzenetet annál, hogy lakó- és pihenőövezetben fokozott körültekintéssel hajtsunk.
    Nem mintha ez gond lenne. Jót mosolyogtam a végén. Feldobott.

  3. Dávid Attila

    Kedves Raistlin lánya!
    Egyfelől örülök, hogy tetszett neked a fenti („A vizsga” című) novellám, másrészről viszont tisztáznom kell egy félreértést: a történetben ami látszólag véget ér, valójában csak az utolsó mondat után kezdődik el. És egyáltalán nem biztos, hogy pozitív kimenetelű lesz a vége, sőt…

  4. Dávid Attila

    Kedves Thundersteel!
    A fenti, „A vizsga” című írásommal kapcsolatban is köszönöm a dicséretedet! 🙂 Érdekes, hogy rajtad kívül mások is már megjegyezték, hogy nem azt várták a történet végének, mint amit írtam…
    Más:
    Sok sikert a pályázatodhoz!

  5. Dávid Attila

    A fenti („A vizsga” című) írásomat – az én előadásomban – meghallgathatjátok az alábbi linkre kattintva:
    https://soundcloud.com/user-426466170/david-attila-a-vizsga

  6. Dávid Attila

    Kedves Márk és kedves HBJ!
    (Ismételten) köszönöm a kedves szavaitokat! 🙂
    Szerintem is az „erősebb” műveim közé tartozik a fenti „A vizsga”, a többi írásom (szerintem) általában gyengébb, mint ez – de hátha majd egyszer egy új művemmel túlszárnyalom ezt is… 🙂

  7. HBJ

    Márk nem tévedett. Ez minden nyelven szuper írás.

  8. Dávid Attila

    Márk,
    fogalmam sincs, hogy mit írtál,
    de ha te mondod… 🙂

  9. Kereder Márk

    Tutte le lingue super scrittura!
    🙂

  10. Dávid Attila

    Sziasztok!
    Szeretném megosztani veletek a mai jó híremet: 🙂
    nemrég vettem észre, hogy a fenti, „A vizsga” című írásomat lefordították olasz nyelvre egy műfordítói oldalon, ahova még évekkel ezelőtt én töltöttem fel az eredeti művemet, de akkor sokáig nem fordították le semmilyen nyelvre. Most azonban két művemet is lefordították olaszra, ezek közül az egyik „A vizsga”.
    Az alábbi linken tudjátok elolvasni az olasz fordítást (a magyar eredeti szöveg mellett):
    https://www.magyarulbabelben.net/works/hu/D%C3%A1vid_Attila-1974/A_vizsga/it/72095-L_esame?translationLang=all

  11. Dávid Attila

    Kedves HBJ!
    Köszönöm a kedves szavaidat! Örülök, hogy tetszett neked a történetem. 🙂
    Más:
    Biztos vagyok benne, hogy a száz miniben az én történeteim nélkül is remek sztorik vannak!

  12. HBJ

    A történet nagyon életszerű. Imádom az ilyeneket. (Lehet, azért, mert én is kizárólag valós alapon nyugvó történetek írásával kezdtem a novellaírást?)
    Gratulálok, írj többet, és szerintem helye lett volna a száz miniben!

  13. Dávid Attila

    Kedves Tina!
    Köszönöm az észrevételt!

  14. tina

    Nekem tetszett.
    Az a rengeteg Ő/ő azonban felesleges…

  15. Dávid Attila

    Kedves Eve!
    És én még azt hittem, hogy jó helyesíró vagyok… 🙂
    Köszönöm a segítséget!

  16. Eve

    Ilyesmikre utaltam:
    – „Ez jó jel.” – gondolta, majd megkérdezte: – „Merre menjek?”.
    Nem kell pont, ha igével folytatódik a mondat a második gondolatjel után, és persze nem kell idézőjel, ha van gondolatjel, és ha van gondolatjel, a mondatot kihozzuk a sor elejére.
    – „Talán nem lesz baj.” – gondolta.
    Lásd fentebb.
    Stb.

  17. Dávid Attila

    Kedves Fer-Kai!
    A leendő írásaimban igyekszem majd következetesebb, hihetőbb lenni.
    Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet a történetem (esetleges) hiányosságaira!

  18. Dávid Attila

    Kedves Csaba!
    Köszönöm a gratulációt, örülök, hogy tetszett neked a szövegem! 🙂

  19. Dávid Attila

    Kedves Eve! Köszönöm, hogy a védelmedbe vetted az írásomat. 🙂 Én is rég vizsgáztam autóvezetésből, akkor még elképzelhető volt az általam leírt szituáció, de lehet, hogy ma már elképzelhetetlen. Kérdésedre válaszolva: az eddigi megjelenései közül a Kalocsai szó és kép antológia 4. kötetébe valóban nem ilyen központozással került be a szöveg, a szerkesztő kivette az idézőjeleimet a szereplők megszólalásaiból (ha erre utaltál), de a Kalocsai Néplapban és a Kis Lant irodalmi folyóiratban kb. a fenti módon jelent meg (az utóbbiban talán csak az eredetileg „sürgetőleg”-ként szerepeltetett kifejezést javították „sürgetően”-re), legalábbis én – csak átfutva a szöveget – nem vettem észre más javítást, hacsak kötőjel/gondolatjel cserék nem voltak, mert azokkal mindig bajban vagyok:
    http://www.kalocsaineplap.hu/hu/content/davidvizsga/
    http://www.kislant.hu/palyazatok-–-proza/david-attila/a-vizsga.html

  20. Eve

    Nem szokásom, de most hadd vegyem védelmembe ezt az írást. Fer-kai részéről felmerült a kérdés, hogy életszerű-e ez a helyzet. Abszolút.
    „Nem olyan magától értetődő, hogy egy ilyen a szituációban őneki kelljen vezetnie az autót”
    Abszolút az. 🙂
    Amikor én vizsgáztam, valamikor i.e. 200 körül, a vizsga úgy zajlott le, hogy megérkeztem a tetthelyre, ahol már várt a jó öreg Škoda az anyós ülésen az oktatóval, hátul két idegen hapsival, egy öreggel és egy fiatallal. Az oktató látva a röpke meglepetésemet erélyesen kiszólt, hogy „drága hölgyem, most mi a fenére vár, tapsra?”, és intett, hogy üljek be. Ettől úgy megrémültem, hogy mint egy nyuszi szép illedelmesen beültem, egészen picire összehúztam magam, és elkezdtem szépen sorban az előírtakat: biztonsági öv, gyújtás, tükör, index, tükör, indulás…
    A hátul ülő öreg hapsi szólt, hogy menjek a vasútállomás felé. Közben két húzós helyzetnél, amit jól oldottam meg, odadörmögte, hogy „nagyon úgy fest, ezt a lányt át kell engedni”. Aztán a vasútállomásnál a fiatalabb kiszállt, köszönt az öregnek, hogy „szia apu, akkor két hét múlva jövök”, és futott a vonathoz. „Apu” pedig odaszólt nekem, hogy „jó, akkor most menjünk a piac felé”, miközben fel sem nézett, bőszen jegyzetelt.
    1. Úgy látszik, a vizsgabiztosok szeretik bevinni a zavarosba a vizsgázót (Cegléden elég szar ügy piacnapon a belvárosban autózni).
    2. Úgy látszik, nem egyedi eset, hogy vizsga alatt fuvaroztatják magukat, vagy a hozzátartozóikat.
    3. Amikor az oktatóm átvette tőlem a paraszolvenciának szánt Johnnie Walkert, a szeme sem rebbent. 🙂

  21. Fer-Kai

    Kár, hogy előbb a hozzászólásokat olvastam el, és csak utána az írást. Így sajnos többet, maradandóbb élményt vártam.
    „Az Idegen” című rövid történethez hasonlóan ez is félreértésre – helyzetkomikumra – épül. A korábbihoz hasonlóan most sem éreztem teljesen megalapozottnak a helyzetkomikumot. Nem olyan magától értetődő, hogy egy ilyen a szituációban őneki kelljen vezetnie az autót – egyáltalán beülnie az autóba -, hiszen ez a hármas nem az a hármas.
    Ráadásul a jelölt kicsit el is késett a vizsgájáról (furcsa módon nem is kér elnézést emiatt), az igazi vizsgabiztos még sehol… Ebben a helyzetben nem logikus, hogy az oktató az apósát fuvarozgassa. Miért nem vitte el korábban, miért várták meg az elkéső tanítványt? Üzenhettek volna neki, hogy várjon, hiszen a vizsgabiztos sincs még itt… Mindhárom érintett semmibe veszi a vizsga kezdési időpontját – életszerű ez?

    A saját írásom alatt Istvánnal többek között a történetek logikai menetéről, ok-okozati összefüggéseiről, dramaturgiájáról diskuráltunk, és arról, hogy egyes hézagok ügyetlenségből erednek-e, vagy – szántszándékkal – a „balladai homályt” szolgálják. Úgy érzem, hogy egy helyzetkomikumra épülő, zárópoénra kihegyezett történetnél különösen fontos, hogy a komikum forrásául szolgáló félreértés hihetően legyen tálalva. Logikailag mindennek nagyon a helyén kell lennie, az egyetlen, szerencsétlen félreértés kivételével – illetve az is, minél inkább (logikusan) a kétértelműségből, félreérthetőségből származzon.

    A főszereplővel együttérezve olvastam a történetet, egészen odáig, mígnem kiderül, hogy vizsga helyett, épp ekkor az apóst kellett furikázniuk a piacra… Mosolygás helyett a főszereplőt túllicitálva gondoltam: „én ezt nem hiszem el”. Sajnos nem a csattanó váratlansága, hanem a számomra nemigen hihető körülmények miatt.

    (Lehetséges, hogy bennem van a hiba, és túl szigorú vagyok.)

    Egy kis pontatlanság, ellentmondás az utolsó bekezdésben:
    „az oktató sürgetőleg megszólalt:”
    „lassan vissza is mehetnénk”

  22. Eve

    Igen, tényleg olyan írásokat vártunk, amelyek máshol még nem jelentek meg. Örülök, hogy ez az írásod már megjelent, de ugye nem ebben a formájában? 😀

  23. Dávid Attila

    Kedves Márk!
    Örülök, hogy tetszik neked ez az írásom.
    Köszönöm a dicsérő szavakat! 🙂

  24. Guti Csaba

    Jól sikerült történet, jó csattanóval! Gratulálok!

  25. Dávid Attila

    Kedves Eve! A 100 Mini Történet pályázatra sajnos nem küldhettem be ezt az írásomat, mert úgy emlékszem (de lehet, hogy rosszul), hogy csak máshol meg nem jelent műveket lehetett nevezni a pályázatra – e művem azonban nyomtatásban és a neten is megjelent már több helyen. Egyébként nagyon tetszett nekem a 100 Mini Történet pályázat, mert ha az emlékezetem nem csal, akkor 2500 karakternél rövidebb írásokat várta(to)k, és nekem szinte minden írásom ilyen rövidke, mint ez, tehát a szöveghossz alapján szinte mindet beküldhettem volna a pályázatra (ha nem jelent volna meg mind már máshol). Más: a rossz központozásért elnézést kérek! 🙂

  26. Kereder Márk

    Jóóóóóó!
    Nem is!
    Kitűnő!
    🙂

  27. Eve

    Ha ez a szösszenet a 100 Mini Történet pályázatra érkezett volna, egészen biztosan bekerül a kötetbe, bár a szerkesztő – kis túlzással – túlórázott volna rajta. 🙂
    A központozás katasztrofális.

Hozzászólás

*