KÜZDŐTÉR

Őszinteség

Szerző: Dávid Attila

(színpadi jelenet)
.
A színpadon egy átlagos szobát látunk: egy kanapén alszik a családfő, egy széken pedig üldögél (kötöget vagy olvas) a felesége. A szobába kintről bejön az egyik gyerekük, egy 16-17 év körüli fiatalember.
Fiatalember:
– Anyu…
Anya:
– Igen, kisfiam?
Fiatalember:
– Szeretnék veled őszintén beszélni…
Anya (a szívéhez kap):
– Tehát már tudsz róla!
Fiatalember (csodálkozva):
– Miről?
Anya:
– Hát arról, hogy el fogunk válni apáddal!
Fiatalember:
– Igen? De én nem…
Anya (a fia szavába vág):
– Tudom, hogy te nem értesz egyet a döntésünkkel, de ez már végleges! Egyszerűen nem férünk össze. Én meg akartam várni, hogy leérettségizz, de apád ezek szerint nem tudta tartani a száját, és időnek előtte elmondta neked! A fene abba a lepcses szájába!
A nő mérgesen az alvó férjéhez vágja, ami éppen a kezében volt (ha előzőleg kötögetett, akkor a gombolyagot, ha olvasott, akkor a könyvet) és sírva kirohan a szobából. A férje felébred, álmosan felül az ágyon és csodálkozva a fia felé fordul.
Apa:
– Mi az, mi történt?
Fiatalember:
– Apu, szeretnék veled őszintén beszélni…
Apa (a szívéhez kap):
– Úristen, tudtam!
Fiatalember (csodálkozva):
– Mit?
Apa (először rémülten, majd határozottan):
– Azt, hogy te más vagy, mint a nagy többség. Tudnod kell, hogy én melletted állok! Anyád még abban bízott, hogy neked is hagyományos családod lesz, de majd beszélünk a fejével! Mindenesetre nem csodálom, hogy ennyire kiakadt rajtad… Nem teljesen megszokott dolog még ez!
Fiatalember (értetlenkedve):
– Ööö… Én nem…
Apa (a fia szavába vág):
– Helyes! Ne is mondd el rajtunk kívül senkinek! Még megszólnának… Mindenesetre most leugrom a presszóba – egyszerűen muszáj meginnom egy kis töményet erre a hírre!
A fiatalember értetlenül néz az apja után, aki kiviharzik a szobából, miközben az ajtóban majdnem nekimegy az éppen befelé (a szobába) igyekvő 15-16 éves lánynak (a fiatalember húgának).
Fiatal lány (az apjuk után néz, majd a bátyja felé fordul):
– Milyen nagy a forgalom itt! Mivel akasztottad ki az ősöket, bátyus?
Fiatalember:
– Nem is tudom. Mindenesetre szeretnék veled őszintén beszélni, hugi…
Fiatal lány (a szívéhez kap):
– Ne is mondd! Sejtettem!
Fiatalember (csodálkozva):
– Mit?
Fiatal lány (sírva):
– Hogy megcsal engem az a szemét Zoli! És kivel láttad őt csókolózni? Biztos a Zsófival! Hogy én milyen szerencsétlen vagyok… brühühű…
A lány zokogva kirohan a szobából, a fiatalember pedig értetlenül bámul utána. Pár másodperc múlva a szobaajtón (egy járókerettel) lassan bejön a fiatalember nagypapája.
Nagypapa (vidáman):
– No, mi van? Mindenki megőrült ebben a házban?
Fiatalember:
– Nagypapi, szeretnék veled őszintén beszélni…
Nagypapa (határozottan):
– Mondjad csak, kisunokám!
Fiatalember:
– Nagypapi, nekem nincs kedvem elmenni a nyári sporttáborba…
Nagypapa (vidáman):
– Akkor ne menj, drága kisunokám, akkor ne menj!
A függöny lemegy.
.
Vége.
.