Gondolatok

Szerző: Daróczi Mónika

„Miatta veszítettem el mindent. A családomat, a barátaimat, Lilyt és Nicket is. A…kislányomat… Még csak nevet sem adhattam neki. A karjaimban sem tarthattam.
Az életem odalett. Az elmúlt huszonnégy évem arról szólt, hogyan üldözzek el magam mellől mindenkit, aki fontos számomra, hogy az életeik biztonságban legyenek tőle.
A halálával viszont nem lesz minden a múlté. A régi életem sosem kapom már vissza. A sebek, amiket ejtett a lelkemen, nem forrnak be. Akiket elmartam magamtól, nem jönnek vissza többé. A kislányom halott marad. Ezzel már nem vagyok képes megbirkózni. A tehetetlenség felismerése teljesen felemészt. Amit tett, nem tudom visszacsinálni. Akiket megölt, már nem tudom visszahozni. Ha megpróbálom, a „Rossz” elnyel. Belőlem táplálkozik, az erőm használatával egyre hatalmasabb lesz, egyre nehezebben tudok küzdeni ellene.
Azt hittem, ha meghal, a „Rossz” is eltűnik. De nem így lett. Még mindig próbál a felszínre törni és hatalomra kerülni. A kínzó fájdalom ami ezzel jár, egyre elviselhetetlenebb. Mintha szét akarna tépni belülről.
Még kitartok, amíg bírok, de félek, már nem tudok sokáig ellenállni. A remény, ami az erőt adta a küzdelemhez, lassan szertefoszlik. Már nincs miért harcolnom. Már nincs kiért harcolnom. Egyedül maradtam…
Ha a „Rossz” legyőz, és felülkerekedik rajtam, akkor mindennek vége. Én fogom okozni azoknak a halálát, akiket szeretek, és mindenkiét, aki él. Amíg életben vagyok, senki nincs biztonságban. Egy időzített bomba lettem, aminek kiakadt az időmérője, így csupán rajtam múlik, hogy mikor robban fel, és öl meg mindenkit. Szeretném ezt elkerülni. Gyűlölöm ezt az érzést; a tudatot, hogy én leszek az, aki elpusztít mindent.
Csak abban bízom, hogy Lily elegendő erővel rendelkezik ahhoz, hogy legyőzzön, ha ez bekövetkezik. Az ő ereje tiszta. A „Jó” legyőzheti a „Rosszat”. Egyedül ő lehet képes megmenteni a világot. Tőlem…”
.

Facebook hozzászólások

  1. Mónika

    Csak akkor tudom kijavítani a hibám, ha tudom, mi az. Épp ezért köszönöm, hogy mindenre kitértél.
    A szövegrésszel az a baj szerintem, így, a hibák rámutatásával, hogy csak akkor lehet megérteni, ha az egész regényt olvassuk. Ott már előtte meg van minden információ, ami szükséges ennek a részletnek a megértéséhez. Ezeket az információkat-vagy legalább néhányat- kellett volna elrejtenem benne, hogy itt is érthető legyen.
    Egyébként itt csak két személyiségről van szó. A főhős természetes és a “Rossz” által kapott gonosz oldaláról.
    Akiről beszél, (“Miatta veszítettem el mindent……”, “Azt hittem, ha meghal, a “Rossz” is eltűnik”) az az antagonista, aki végül meghalt, így a főhős azt remélte, hogy már nem kell félnie attól, hogy bánt valakit(az antagonista), ahogy a kis lányát is, és nyugodtan élhet tovább.

  2. Kereder Márk

    Szia Mónika,

    erről beszéltem, ez egy nagyon jó regény lehet! Viszont szerintem hiba volt, – illetve én nem csináltam volna – hogy így kiragadok egy ilyen részt.

    Fenntartom ebben az esetben a véleményem, hogy:
    “…záadjuk a felkarikázott kolbászt, majd megpirítjuk. Lehúzzuk a lábast a tűzhelyről, megszórjuk a pirospaprikával. Átkeverjük, majd hozzáadjuk a megmosott, megtisztított és felvágott…”

    Ebből nem tudok sajnos meg semmit az ételről és olyan rész van kiragadva, amit – szerintem – nem lehet értékelni.

    Jobb lett volna, ha ilyet ragadsz ki:
    ” A hagymát megtisztítjuk és kockára vágjuk. Kevés olajat forrósítunk egy lábasban, beletesszük a hagymát, üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a felkarikázott kolbászt, majd megpirítjuk. ”

    Ez már egy viszonylag beleélhető rész és tudjuk, hogy – legalább egy ici-picit – mi lehet a szitu.

    Másik felvetésem a személyek, az én “szintjeinek darabszáma” – szerintem nem egyértelmű – mivoltára utal:
    szerintem úgy kellene, hogy alapvetően 2 van: jó én, ami az igazi, továbbá a rossz én, ami a befolyásolt és hamis.
    (Ez persze a valóságban sem ilyen egyszerű, de mégis ezt gondolom jónak ebben az esetben.)
    Lehet, hogy hibásan, de én a szövegben a kettő helyett hármat vélek felfedezni:
    “Azt hittem, ha meghal, a „Rossz” is eltűnik. ” Én ezt úgy értem, hogy a rossz ént akarom megölni, s akkor a “Rossz” is eltűnik. Mintha lenne egy jó én, egy rossz én, és egy másik rossz én, aki befolyásolja a rosszat, hogy rossz legyen.
    Ezt lehet, hogy félreértettem. Akkor viszont azon lehet – építő kritikával javasoltan – gondolkodni, valaki miért értette félre. Mert nem egyértelmű? Vagy túl pici a részlet, vagy nem jól megválasztott? (Pl. ha a lánya hal meg, akkor tűnik el a Rossz?)

    Kifejezetten örülök, hogy az elég szerencsétlenül erősnek sikeredett kritikámat úgy vetted, mint ahogy az veszi, akiből Író lesz!!! 🙂
    A regény, – amiket a kommentedben elmondtál, azok alapján – felettébb izgalmas lehet és kiváló témaválasztás!
    Üdv!

  3. Mónika

    Az lemaradt, hogy egy nézőpontból íródott az egész, a főszereplő gondolatait mutatja be, amikor már nem tud tovább küzdeni a “Rossz” ellen

  4. Mónika

    Sziasztok! Köszönöm szépen, minden féle kritikát szívesen fogadok, valóban abból tanul a legtöbbet az ember 🙂
    Megpróbálok mindenre választ adni.
    Igen, ez egy regényből kiragadott rész, amibe talán több információt kellett volna “elrejtenem”, hogy meg lehessen érteni mindent.
    A “Rossz”, a narrátor (főszereplő), mondjuk úgy most röviden, hogy másik énje. Egy misztikus erő, ami megváltoztatja a személyiségét, és akarata ellenére gonosszá válik. Ez a szövegrészlet arról szól, amikor már fejben feladja a küzdelmet( mert próbál küzdeni ellene, és ez fájdalommal jár), hogy ez a “Rossz” elfoglalja, uralkodjon felette. Úgy érzi, hogy már nincs miért harcolnia, elveszített mindent, mindenkit akiért érdemes volt,mert az antagonista olyan dolgokat tett(megölte a lányát, stb.), ami fájdalmas volt a főhős számára. A fájdalom, a düh és az ehhez hasonló érzések pedig a “Rosszat” erősítik.
    “Az erőm használatával egyre erősebbé válik” : szintén egy olyan rész, ami hosszabb kifejtést igényelt volna. Ez a misztikus erő varázserőt is ad a főhősnek, amit, ha használ szintén a “Rosszat” erősíti.
    Ha a “Rossz” legyőzi, akkor egy hihetetlenül erős gonosszá válik, akinek nem számít más, csak a világ elpusztítása.
    Remélem, így egy kicsit érthetőbb.

  5. Kereder Márk

    Bitang, bírtam a hozzászólásod. 🙂 Örülök, hogy nem olyan lehúzó, mint az enyém.
    Mégis, ha a konkrét írásról nyilatkozunk: ez nem elhallgatás. Több annál.
    Ha fentit elhallgatásnak tituláljuk az olyan, mintha azt mondanánk, hogy a sivatag az olyan tó, amiben nincs víz.
    Fenti írás – ha az az egész, ami itt van – rendkívül hiányos.
    A vívódást én is érzem, ez jó pont. Viszont a hiányosságok miatt nekem hiteltelen, nagy szavakkal történő
    hajigálásnak tetszik.
    Hülye módon azt gondolom, hogy egy őszinte, lehúzó kritikából többet lehet tanulni – én is ezt szeretném! – mint a pironkodó pc-nyelvezetből. Ezért elnézést kérek még egyszer az Írótól is!
    És még az is lehet, hogy nincs igazam!!!

  6. Bitang

    Erős felütés, azonnal megragadja, és mindvégig fenn is tartja az olvasó figyelmét. A feszültség folyamatosan nő, a szuggesztív nyelvezet által sikerül átadni a narrátor belső vívódását.
    A szöveg mindazonáltal egy kissé zavaros. A végére vagy egy feloldást tennék – megválaszolandó a novella során felmerülő kérdéseket -, vagy teljesen nyitva hagynám, attól függően, hogy mi a célom. Az utóbbi megoldás nyugtalanítóbb, nyomasztóbb. Ugyanakkor a mai tendenciák errefelé mutatnak: az elhallgatás egyre kedveltebb írói fogás a hazai kortárs prózában.
    E kettő közül bármelyik módját választhatod a lezárásnak, ezt a jelenlegit azonban félmegoldásnak érzem. Rengeteget dobna a szövegen a nézőpontok egyeztetése is. Izgalmas narrációs technika, ha az elbeszélő két énje vitatkozik egymással, itt azonban egy picit zavaros, hogy mikor kinek a gondolatait “halljuk”. Le kéne tisztázni ebből a szempontból a szöveget.
    Nyelvi megformáltsága szépen harmonizál a témával, jó, lendületes írás – magával ragadja az olvasót. Pár elütés, kisebb helyesírási hiba benne maradt, például:
    “A…kislányomat…” – hiányzó szóköz
    “A kínzó fájdalom ami ezzel jár” – az “ami” elől hiányzik egy vessző
    A narrátor belső vívódását nagyon szépen, plasztikusan sikerült megjeleníteni, az író láthatóan birtokában van az ehhez szükséges szókincsnek is. Legfőbb hiányosságának azt érzem, hogy a narrátor személye nem mindig világos. Különösen az utolsó két bekezdést tisztáznám le ebből a szempontból. Jó megoldás lehet egyikük – a Jó vagy a Rossz – szövegeinek esetében a kurzívák használata.

  7. Kereder Márk

    Szia Mónika!

    Ne haragudj, nekem ez nem világos.
    Ha az, amiről írsz, az a bennünk lévő rossz (az első 3 bekezdésben ez olvasom-szerintem), tehát a rossz, ami a részünk – ha tetszik, ha nem – , akkor miért ezek a mondatok:
    “Azt hittem, ha meghal, a „Rossz” is eltűnik. ” – Akkor mi van? Ki, vagy mi akar a felszínre törni? A “rossz én”? Ő a (nagybetűs) “Rossz” is. Mintha ugyanannak a dolognak két nevet, illetve két nézőpontot adtál volna.
    Értem én, hogy küzd a szereplő a rossz énjével és az szinte külön életet él, így érzi a mesélő/átélő, de akkor is: szerintem egyel több szintet, felesleges/zavaró perspektívát hoztál be.

    Vagy ez van, vagy totál félre értettem az egészet. (!)
    Mind a kettő ugyanolyan eséllyel lehet valós, ezt gondolom most.

    Viszont, ha félreértettem, az fakadhat abból is, hogy 23 sorban nem lehet skizofréniát ábrázolni, vagy nagyon jól kell ahhoz írni. És nem értettem, illetve félreérthettem (?) azt, hogy ki és miért ölt? Ki az a Lily?
    Miért kell tőlem a világot megmenteni? Mert az oké, hogy rossz vagyok, de ha a világot is meg kell tőlem menteni, akkor feltételezem, óriási (!) hatalmam is van. (Honnan?)

    Szumma szummárum: ez a szöveg ilyen kis terjedelemben nem működik!

    Ha valami nagynak a része, akkor meg hiba volt kiragadni. Az idézőjel ezt feltételezi (kiragadott rész), de ez a szöveg így önmagában nem jó semmire.

    A fenti írás:
    Hány kérdőjelet rak belém? – Rengeteget.
    Hányat old fel? – Sehányat.
    Elnézést, én nem szeretném értékelni “csillagilag”.

    Ne haragudj. Tényleg nem akarok senkit bántani, főleg, hogy én sem vagyok jobb, de… egyáltalán nem tudtam átélni. Ez lehet az én hibám is. De folyton csak “nagy szavakkal való dobálózás”-nak éreztem az írást.

    (És mondom: elképzelhető, hogy ez egy nagy és rohadt jó novinak, vagy regénynek a része, de az olyan, mintha a bőségtálról csak a répát enném le és úgy kéne véleményt mondanom az egészről… 🙂 )

    Újraolvastam a kommentem: tök erős. De már nem törlöm ki. Inkább azt mondom: írd le ugyanezt “nagyban”. Ha megmagyarázod és végigviszed, kinek és mért kell tőlem meghalnia és “világpusztulnia”, lehet, hogy jó lesz és még én is megértem.

    :*

Hozzászólás

*

Solve : *
22 + 7 =