KÜZDŐTÉR

A Város védője

Szerző: Fer-Kai

A sikló felért a legfelső várfal tetején trónoló állomásra. Kis zökkenéssel megállt, és a fülkék ajtaja kinyílt. A kitóduló utasok között volt egy többgyermekes pesti család.
– Ide álljatok – vezényelte őket Apa. Rengeteg turista fotózkodott a várfal korlátjánál; szépséges háttér volt mögöttük Budapest látképe a Dunával. A pesti család kicsit odébb felsorakozott Apa fényképezőgépével szemben.
– Peti, énrám nézz…
Peti azonban a zöldre színeződött szobrot bámulta. A bronzból öntött óriásmadár úgy tárta ki szárnyait a Duna felé, mintha fel akarna röppenni a talapzatáról. Hatalmas kardot tartott a karmai között. A fiú izgatottan figyelte, s ekkor egy érces hang csendült fel a szívében:
– Képes vagy hallani engem, tehát te is segíthetsz védeni a Várost.
– Védeni?
– Nemcsak a Várost, hanem az itt élők lelkét is, hogy tisztább, jobb legyen. Akarsz-e a védők seregéhez tartozni? Múltbéli hősökhöz, sárkányokhoz, sólymokhoz, sasokhoz, oroszlánokhoz, angyalokhoz, akik a házakon, tereken, hidakon élnek? És jólelkű, tettre kész ismeretlenekhez, akik közülünk valók?
– Akarok!
– Ha befogadnak téged, aranyszínű lesz a kardom. Holnaptól figyeld a jelet!
– …és mosolyogj – intette Apa.
Peti aznap éjjel belázasodott. Hiába tiltakozott reggel, otthon kellett maradnia – az ágyból sem kelhetett fel. „Hogyan fogom látni így a jelet? Egyáltalán, befogadnak-e maguk közé? És mi van, ha csak képzelődtem” – őrlődött.
Tehetetlenségében a mobilját kezdte nyomkodni. Egyszer csak észrevett egy előző napi fényképet, amelyet Apa osztott meg vele. Felszisszent a meglepetéstől. A siklónál álldogáló család mögött ott látta a Turulmadarat – aranyszínű karddal a karmai között.
.