A Város védője

Szerző: Fer-Kai

A sikló felért a legfelső várfal tetején trónoló állomásra. Kis zökkenéssel megállt, és a fülkék ajtaja kinyílt. A kitóduló utasok között volt egy többgyermekes pesti család.
– Ide álljatok – vezényelte őket Apa. Rengeteg turista fotózkodott a várfal korlátjánál; szépséges háttér volt mögöttük Budapest látképe a Dunával. A pesti család kicsit odébb felsorakozott Apa fényképezőgépével szemben.
– Peti, énrám nézz…
Peti azonban a zöldre színeződött szobrot bámulta. A bronzból öntött óriásmadár úgy tárta ki szárnyait a Duna felé, mintha fel akarna röppenni a talapzatáról. Hatalmas kardot tartott a karmai között. A fiú izgatottan figyelte, s ekkor egy érces hang csendült fel a szívében:
– Képes vagy hallani engem, tehát te is segíthetsz védeni a Várost.
– Védeni?
– Nemcsak a Várost, hanem az itt élők lelkét is, hogy tisztább, jobb legyen. Akarsz-e a védők seregéhez tartozni? Múltbéli hősökhöz, sárkányokhoz, sólymokhoz, sasokhoz, oroszlánokhoz, angyalokhoz, akik a házakon, tereken, hidakon élnek? És jólelkű, tettre kész ismeretlenekhez, akik közülünk valók?
– Akarok!
– Ha befogadnak téged, aranyszínű lesz a kardom. Holnaptól figyeld a jelet!
– …és mosolyogj – intette Apa.
Peti aznap éjjel belázasodott. Hiába tiltakozott reggel, otthon kellett maradnia – az ágyból sem kelhetett fel. „Hogyan fogom látni így a jelet? Egyáltalán, befogadnak-e maguk közé? És mi van, ha csak képzelődtem” – őrlődött.
Tehetetlenségében a mobilját kezdte nyomkodni. Egyszer csak észrevett egy előző napi fényképet, amelyet Apa osztott meg vele. Felszisszent a meglepetéstől. A siklónál álldogáló család mögött ott látta a Turulmadarat – aranyszínű karddal a karmai között.
.

Facebook hozzászólások

  1. Joe

    ****
    Népmesei világ, a modern korba átültetve. Üdítő elgondolás.
    Szórakoztató, felemelő olvasmány, bár kissé túl szűkszavúnak találom. A szerző kommentjeiben hivatkozott mélyebb mondanivaló szándéka nekem a műből nem jött át, mert nem vagyok járatos azokban a kultúrkörökben, amikről ő alapból feltételezte, hogy mindenki számára nyilvánvalóak.
    Az értékelésem: 4 csillag.

  2. Fer-Kai

    Köszönöm, Márk, köszönöm Bitang!
    Fel lehet ezt fogni egyfajta koanként is, mely a zen buddhizmus jellegzetessége (de a szúfiknál és más ezoterikus vallásirányzatoknál is fellelhető).
    Paradox történet, mely kizökkent a megszokott, sablonos gondolkodásból; újszerű, intuitív gondolatokat ébreszt – megcsillanó fény a tudatunkban.

  3. Kereder Márk

    Bitang, igazad van, kérdés, hogy a kardon való napfény csillamos “aranyossága” legitim aranyosság-e a feladat (városvédés) jóváhagyására? Vagy egy “kiskapu”, s nem is az őrzők szándéka szerint ítéltetett oda a védés joga a srácnak, merthogy egy optikai, a lényegtől és a szóban forgó döntéstől független természetes dologról van szó?
    😉
    Nem kötekedek, csak az igazadat támasztom alá: minden sor mindenkinek mást jelent. Nekem is és Neked is. Ez így van, tehát így van JÓL, mert minden jól van, ami a Teremtő Akarat szándéka szerint való. Nem véletlenül lettünk ilyenek, amilyenek. Az Ő képe.
    Ebben szerintem Fer-Kai is meg tudna erősíteni.

    A különböző őszinte kritikák (és nézőpontok) jogosságának elfogadása és tiszteletben tartása alap (lenne),
    mégis olyan messzinek tűnik, hogy ez az állapot általános legyen, mint Makó vezér Jeruzsálemhez.
    Nekem ez az írás kevésbé tetszik, mint pl. az az ablakos-fás Fer-Kai-tól. Az egészen-egészen szuper. Ez szerintem annyira nem. De hát mások vagyunk.

    Na, befejezem, még mielőtt felesleges lenne a Küzdőre írnom majd!
    (Ez csak vicc. Talán bírom a kritikát, még ha nagyon csípi is a szemem.)
    Üdv!

  4. Bitang

    Fer-Kai, régóta lelkes olvasód vagyok, így már bírok valamelyes háttérismeretekkel a munkásságodra nézvést. Ez a műved sem marad el színvonalában a korábbiaktól, sőt, a sokunk számára ismerős környezet még közelebb is hozza az olvasókhoz, mint az általad olyannyira kedvelt és gyakorta használt egzotikus helyszínek. Nyelvileg is teljesen rendben levő, kerek, velős, frappáns szöveg a túlírtság legcsekélyebb nyoma nélkül. Szerintem nincs itt szó semmiféle csodáról: megcsillant a nap a kardon, hát aranyszínűnek látszott a fotón. Ez azonban csupán az én olvasatom, s alighanem mindannyian másként értelmezzük. 🙂 Fer-Kai, ezúttal sem okoztál csalódást.

  5. Kereder Márk

    Fer-Kai, a dolgok máshogy látása átértékeli a múltat: igaz! Igazad van! 😉

  6. Fer-Kai

    Ezt a “csodát” belső folyamatként is fel lehet fogni.
    Peti “aludt rá egyet” és belázasodott, “lázba jött”, a belülről jövő megbízatás kapcsán. Nem is annyira külső “lényeknek”, őneki kellett elfogadnia önmagát, egyfajta új elhivatottsággal. Amikor a tudatváltás, tudatváltozás bekövetkezett, képes volt meglátni az aranykardot, a szellemi erőt, mert lélekmadara felszabadult.

  7. Kereder Márk

    Szia Fer-Kai!

    1.: ” Egyszer csak észrevett egy előző napi fényképet, … a Turulmadarat – aranyszínű karddal a karmai között.”
    Szóval már akkor vagy tudták, hogy befogadják, vagy – ami nem lenne meglepő mitikus lények esetén – szét tudják szedni a való múltat, majd módosítva össze tudják rakni.
    2.: Védjük a lelket, hogy tisztább legyen. Nekem ez nem jön össze. Az én lelkemet csak én tudom védeni. Vagy nem? És hiszem, hogy a lelkemet csak én tudom tisztára mosni. Ha én nem akarom, senki sem csinálja meg helyettem.
    3.: Még mindig nem értem, ki a támadó. A “Gonosz” arcetípusa? Az az egész világot és a lelkek összességét támadja, nem koncentrál egy-egy városra. Talán igazságtalan lenne is egy darab várost védeni tőle, a többivel mi van?
    De jobban belegondolva igazad van, az egy darab védés is jobb, mint a semmi. Ez igaz.
    Az is lehet, hogy a többi várost meg mások védik. Jogos!
    Azt is aláírom, hogy a mitikus lényeknek nagyon nagy jelentőségük van. És én is azt gondolom, hogy régen pl. egy vízköpőnek nem csak a csapadékvíz-elvezetése volt a kigondolt funkciója.
    Nem véletlen, hogy már nem díszítünk ilyenekkel, nem csak azért, mert nehéz kézművest találni, hanem mert nincs igény erre ebben a varázstalanított korban.

    Nekem picit hiányzik a valódi, konkrét veszély a történetből. Legalább az eszme szintjén megfogalmazva.
    De lehet, hogy csak nekem!
    Üdv, derűs napot!

  8. Fer-Kai

    Kedves Márk!

    1. “– Ha befogadnak téged, aranyszínű lesz a kardom. Holnaptól figyeld a jelet!”
    2. “– Nemcsak a Várost, hanem az itt élők lelkét is, hogy tisztább, jobb legyen.”
    3. Ez egy hosszú távra szóló vállalás, elköteleződés – egy kis fizikai gyengélkedés mit sem számít ebben. Inkább a lelkek védelméről van szó, mint a város létesítményeinek védelméről, hiszen ez utóbbi nagy részt az előbbi függvénye.

    Mivel ez egy rövid, sűrített történet, cseppet sincs túlmagyarázva, minden szó számít a megértéshez.
    Azon töprengtem egy kicsit, hogy a “lelki megvédést” ne fejtsem-e ki jobban, de úgy éreztem, hogy ha ez a (belső) párbeszéd röpke pillanat alatt zajlott le Peti és Turulmadár (mintegy a magasabb Énje) között, nem lehet jobban megmagyarázni. Petit is a különös szituáció, a jelképesség, végül pedig a “csoda” győzte meg, hogy felvállalja ezt a (z élet)feladatot), amely persze messze túlmutat a konkrét fővároson – a Város itt az egész látható és láthatatlan világhoz, organizmushoz való viszonyát jelenti.

    Még egy apró megjegyzés: én bizony találkoztam – nem is egy – olyan Pesten lakó munkahelyi ismerőssel, aki saját bevallása szerint évek óta nem járt a budai várban vagy a Gellért-hegyen. Úgy volt vele, hogy bármikor elmehetne oda, és aztán ennyiben maradt. Egy kisgyermekes családnak, még ha pestiek is, nagy élmény lehet felmenni a várba, pláne ha siklóval tehetik meg az utat. És egy ilyen kirándulást régebben is fotóval dokumentáltak (“ilyenek voltatok, voltunk akkoriban, és így nézett ki a város”), de a mai “posztolós” világban szinte mindent megörökítenek képeken, ennél érdektelenebb eseményeket is (“ilyen finom tortát ettünk a cukrászdában”).

    Örülök, Márk, a “cincálásnak”, hiszen nagyon tanulságos.

    Végül van egy “tanulságos” kérdésem is: felfigyeltél rá, hogy milyen sok különös, mitikus “lény” látható a városban, “akik a házakon, tereken, hidakon élnek?” Érezted, hogy ezek többsége nem csupán építészeti dekoráció, hanem valami magasabb, szinte mágikus feladat, jelenlét?

  9. Kereder Márk

    Szia Fer-Kai!

    Ez egy olyan apró szösszenet, hogy azonnal válaszolnom kell! (Ha már az értelmetlenséget nem értelmezhetem előző hozzászólás szerint… bocsi! … Maradok a tárgynál! 🙂 )

    Szép és felemelő.

    Három kérdés:
    1.) Ha tudta a madár, hogy a srác a kiválasztott, miért szívatta egy napig?
    2.) Mit kell megvédeni és mitől? Szép, boldog békeidő-ket idéző miliőben jön a városvédésre irányuló felkérés. Ekkora nagy gáz van?
    3.) Beteg kisfiú védi bármi ellen a várost?

    (+1 … tényleg, eskü, hogy nem kötekedni akarok, de egy pesti család miért fényképeszkedik Pesten ilyen elvetemülten, hogy egysorba legyetek és csííííz!. Én nem tudnám magam nagy hévvel fényképezni a Zala folyónál. Ahol az ember él az nem egzotikum a számára. Vesd össsze: “A napfényes Nápoly lakói nyári nyaralásra gyűjtenek.” />>> Ezért ne engem szidj, ez egy poén volt a hetvenes évek egyik Hahotájából. 😀 /)

    Bevallom tisztességesen, nem értem kristálytisztán, mi az üzenete az írásnak, pedig Nálad megszokhattuk, hogy VAN üzenet. Bennem a hiba.
    Vagy csak kötekedő vagyok és… szeretném, ha a következőt, amit én ide a küzdőre nyomok, azt szétszednéd!
    😉
    Üdv!

Hozzászólás

*

Solve : *
26 × 14 =