TESZ

Mielőtt bekopogtatsz a kiadó ajtaján

Szerző: Rigel Éva

Amikor úgy érzed, hogy a műved megérett a kiadásra, valószínűleg könyvkiadót kezdesz keresni. Információt gyűjtesz, ismerősöknél puhatolózol (esetleg protekciót próbálsz szerezni), az időd legnagyobb részét arra fecsérled, hogy elküldöd a művet a létező összes kiadónak (amelyiknek a profilja egybevág a művedével, de olyannak is, amelyiknek nem, hátha megtörténik a csoda), majd elkezdesz várni, és teszed ezt stresszesen és türelmetlenül, mert mindenáron szeretnéd már nyomtatásban látni a műved. Közben igazából semmi mást nem teszel, nem írsz újabb művet (jobb esetben írni kezded a trilógiád következő részét), esetleg belekukkantasz pár írói műhely fórumába, „bétáztatod” a művet, és előlegképpen próbálsz begyűjteni néhány morzsát az elismerés és siker tortájából.
Rosszabb esetben teszed mindezt úgy, hogy még el sem készült a műved. Már a félkész részeket is a nagyérdemű elé tárod, felfeded a terved, kérdésekkel bombázod az írótársakat, majd amikor neked nem tetsző véleményeket és javaslatokat kapsz, megsértődsz, esetleg elveszíted a lelkesedést, és egy újabb befejezetlen mű kerül a fiókodba/mappádba, szemetesedbe.
Mielőtt bekopogtatsz a könyvkiadó ajtaján (természetesen nem biztos, hogy a fizikai valóságban), nem árt, ha annyira véglegesre írod a műved, amennyire csak lehet. Amiben te már nem akarsz semmit sem javítani, mert úgy érzed, egyetlen betűt sem lehet hozzátenni, vagy elvenni belőle. A legnagyobb csapda, amibe belesétálhatsz, miután befejezted a műved, hogy azt hiszed, tökéletes. Minden a helyén van benne, a karakterek élnek, a dialógusok ütnek, a cselekmény izgalmas, a végkifejlet egyedi és zseniális. Szerinted.
Most akkor dühítselek fel, törjelek le, vagy csak egy kicsit bizonytalanítsalak el, amikor azt mondom, felejtsd el azt a művet, amit beküldtél a kiadóhoz? Ha fel is figyelnek rá (kész csoda), a hosszas szervizúton, amíg a szerkesztő első rápillantásától, a lektoron, korrektoron, tördelőn és még mindenféle egyéb kiadói munkatárson át eljut a nyomdáig és még azon is túl, olyan mérvű változáson megy keresztül, hogy a végén alig ismersz rá.
Tudom, hogy most mire gondolsz.
Te ezt ugyan meg nem engeded senkinek! A te művedet, senki sem írhatja át, nem gyomlálgathatja, nem vehet el belőle, és nem tehet hozzá, akkor inkább ne is adják ki! Hiszen ez a te ötleted, a te gondolataid, a te munkád, időd és energiád, reményed és sóvárgásod.
Gondolod, hogy ez érdekli az olvasót?
Tudom, hogy megdöbbensz és talán mérges leszel, amikor ezt elolvasod, de ha eddig nem tudtad volna, hadd világosítsalak fel! Csak hogy értsd, miért nem kell/kellett a műved egy kiadónak sem.
.

Még nincs neved

A könyvkiadás valójában egy üzleti vállalkozás, amiben a tulajdonosok nyereségesek szeretnének lenni, és eszük ágában sincs kockáztatni a profitot (nincs ezzel semmi baj). Ezért a legtöbbször olyan szerzők műveit adják ki, akiknek a nevét már ismerik az olvasók (nem biztos, hogy az ő műveik jobbak a tieidnél). Ritkán egy icipicit azért kockáztatnak, hátha az eddigieknél nagyobb profitot sikerül termelniük egy-egy új szerzővel, ezért elvétve sikerül bejutnia a pixisbe a kezdő írónak is, de ahhoz vagy zseniális művet kell alkotnia, vagy felettébb rámenősnek kell lennie, vagy protekciót kell szereznie. Esetleg mindhárom.
.

A műved nem passzol a kiadó profiljába

Minden kiadónak van stratégiája, kiadási politikája, rövid és hosszú távú terve. Ha a te műved nem felel meg ezeknek a kritériumoknak, ha kedvesen is, de eltanácsolnak, és/vagy javasolják, hogy keress olyan kiadót, ahol megfelel. Ez színtiszta üzlet, semmi személyes, mindeni csinálja a dolgát.
.

A kiadónak nincs elég munkatársa a beküldött kéziratok kezelésére

Elképzelni sem tudod, milyen sok ember ír, vagy próbál írni jelenleg Magyarországon. Mindenki (vagy majdnem mindenki) azt szeretné, ha a művét kiadnák, esetleg befutott író válhatna belőle, de legalább kaphatna pár dicsérő szót. Ezért a művét biztos, ami biztos alapon elküldi az összes létező kiadónak, és azt hiszi, napokon belül (horribile dictu, öt perc múlva) kap választ. Képzeld el, hogy ugyanezt teszi több ezer írópalánta. Vajon hány kézirat porosodik a kiadók sarokszobáiban, és hány lapul a számítógépeken törlésre ítélt mappákban úgy, hogy soha senki nem néz beléjük?
Felelősségteljes olvasószerkesztők és megbízott szerkesztő munkatársak időnként kapnak olyan feladatot (a pályázatokra küldött műveknél is előfordul), hogy keressenek a halmazokban egyedi hangokat, fedezzenek fel ismeretlen zseniket. Mivel azonban tízezres nagyságrendű kéziratot képtelenség végigolvasni, elolvassák az első oldalt, majd belelapoznak itt-ott, és ha nem fogta meg őket a szöveg, félredobják.
Te pedig reménykedve vársz, és közben elképzeled, ahogy épp átveszed az irodalmi Nobel-díjad.
.

Rosszul írsz

Ezt közölhettem volna finomabban is, hogy nem írsz elég jól, vagy nem írsz annyira jól, hogy felfigyeljenek rád, senki sem ért meg téged, de ez nem lenne igaz. Rosszul írsz, és nem vagy hajlandó belátni. Nem fogadod el a segítséget, nehezen tanulsz és fejlődsz, makacs vagy, esetleg túl nagy az egód.
Pedig lehet, hogy csak egy picurka változás kellene, csak egy apró, igaz lépés, és megállíthatatlan lehetnél.
Meggyőződésem, hogy minden ember valamilyen céllal született erre a világra, mindenkiben van valami jó és hasznos, és mindenki fejleszthető valamilyen szinten.
Ha hajlandó vagy feladni magadból egy kis darabot, a helyén elférhetne mindaz, amire vágysz.
Mielőtt bekopogtatsz a könyvkiadó ajtaján, gondold végig, hogy valóban ezt akarod-e!
.