Luca – Korrektúra

Zajos volt az iskola udvara. A gyerekek élvezték a hirtelen jött tavaszt, és a tanórák közti szünetet vidám játékkal töltötték el a szabadban. A kislányok kiszámolósat játszottak, vagy rímbe szedett mondókákat mondtak, és ütemesen összeütötték tenyerüket a szemben lévő társukéval, míg a fiúk fogócskáztak, vagy fociztak. A lányok és a fiúk rendszerint külön csoportra oszlottak, ahogy ebben a korban lenni szokott, és csak akkor keveredtek egymással beszélgetésbe, ha éppen keresztezték egymás útját. Apró problémák voltak ezek, mint például ha a fiúk, a lánytársaság közé rúgták a labdát, amikor a női tanács épp összebújva pusmogott valami nagyon felnőtteset, vagy épp a lányok kezdtek el hangosan vihogni, vagy énekelni a fiúk bosszúságára. Ilyenkor elhangzott egy-két gúnyos megjegyzés a másik fél részére, de semmi maradandó nem hangzott el köztük, amit egy copfhúzással, vagy egy bokán rúgással ne lehetett volna a legmesszebb menőkig megoldani.

Hiányzó és felesleges vesszők.

A „csak akkor keveredtek egymással beszélgetésbe, ha éppen keresztezték egymás útját” zavaros a vonatkozó névmások cserélgetése miatt. Ha az első tagmondatban „akkor” szerepel, a mellérendelő mondatrészben nem szerepelhet „ha”, csak az amikor. Ugyanis az „amikor” megerősítést jelent, míg a „ha” feltételezést.

Ugyanez vonatkozik a következő mondatra is: a „ha” helyett amikor szükséges.

Az” egymással beszélgetésbe” szórendjét megváltoztatnám: beszélgetésbe egymással.

A „női tanács” kifejezést érdemes dőlt betűkkel írni, vagy idézőjelek közé tenni, jelezve, hogy nem egy valódi felnőtt női tanácsról van szó.

részére” helyett részéről

A fiúk vezére Víg Jani volt. Termetével és ügyességével kimagaslott a fiúk közül, ő volt a legjobb sportoló, és csak akkor lehetett zavarba hozni, ha a leckéről faggatta a tanítónő. Szerette magára vonni a többiek figyelmét, és besöpörni az elismeréseket, ha valami olyat hajtott végre, ami a többiek számára megoldhatatlan volt.

Vesszőhibák.

Az „akkor” és a „ha” helytelen párosítása (lásd fentebb)

Most is épp az iskola melletti öreg diófa ágán csimpaszkodott, és testi erejét mutogatván tízszer is felhúzta magát. Majd elengedte az ágat és nagyot huppanva a fűben földet ért. De hogy hitele is legyen az előbbi mutatványnak karjait megfeszítve mutogatta tovább izmait az őt körülvevő fiúknak. Egyik- másik meg is nyomkodta azt, majd a sajátját is, mintegy összevetve a kettőt, majd elismerőleg bólogatott, hogy ez bizony igazán elismerésre méltó.

A „Most is épp” már új bekezdés.

Vesszőhibák.

Túl sok a „majd”.

A „földet ért” szórendjét megváltoztatnám: ért földet.

Voltak azonban örökös szerencsepróbálók, akik mindig megkísérelték felvenni a versenyt Janival, és rögtön utána megpróbálták a bemutatót leutánozni. Ilyen volt a Nagy Zoli is, az elsődleges trónkövetelő, de leginkább csak önmaga hitt benne, hogy van ő is olyan erős és ügyes, mint a Jani, mert próbálkozásai rendre kudarcba fulladtak. A többiek már ismerték és nem is vették komolyan, ha jelen volt Jani is. Most is épphogy kétszer sikerült felhúznia magát, majd kipirosodott arccal, szuszogva feladta és nagy mérgesen földet ért, ahogy elengedte az ágat. Zoli ilyenkor rendszerint egy nála gyengébben próbálta kudarcát kiküszöbölni, és ha látta, hogy valaki mosolyog rajta, azt egy-két alattomos ütés kíséretében terelte afelé az elhatározáshoz, hogy legközelebb ezt ne tegye.

A „Voltak azonban” már új bekezdés.

Vesszőhibák.

A „Most is épphogy” és a „Zoli ilyenkor” értelmezésében ellentmond egymásnak, mert a „most” egyetlen pillanatot jelöl, az „ilyenkor” általános és folyamatos bemutatás.

A „földet ért” helyett jobb lenne a lehuppant.

Az „afelé az elhatározáshoz” helyett afelé az elhatározás felé.

Jani ezeken a dolgokon keresztül nézett, és széles vigyor kíséretében tekintett körbe társain és fürdött a dicsőségben. A többiek csodálattal teli pillantásokkal adóztak vezérüknek és voltak, akik ennek hangot is adtak. Meg persze voltak olyanok is, akik nem becsülték sokra magukat és nyilvánosan soha nem mutatták meg, hogy ők maguk mire képesek.

A „Jani ezeken” már új bekezdés.

keresztül nézett” egybeírandó

Hiányzó vessző.

tekintett körbe” helyett körbetekintett

Magyarázat: ha azt akarod kifejezni, hogy Jani széles vigyor és nem szomorú vigyor vagy sejtelmes vigyor (stb.) kíséretében tekintett körbe, akkor helyesen írtad, de – és ezt igazolja az előző tagmondat igéje és igekötőjének viszonya is – ha azt akarod kifejezni, hogy Janit nem érdekelték ezek a dolgok, ezért csak egyszerűen körbetekintett a társain, miközben fürdött a dicsőségben, a folyamatos cselekvés fenntartása érdekében mindkét tagmondatban az igekötőket ugyanúgy kell elhelyezned.

Ez volt Kis Vince, akit mindenki csak Dugónak hívott, mert kicsi volt, és kövér. Ő volt az, akit a legelőször küldtek el a tanárhoz elkérni a labdát, és őt állították mindig a kapuba is, mert lassú volt, és ügyetlen. De Kis Vince, vagy, ahogy mindenki hívta, Dugó, ha senki nem látta, szintén megpróbálta Jani gyakorlatait. Legtöbbször azonban ezek csúfosan sikerültek, így Dugó rendre elkönyvelte, hogy önmagában nem jó semmire és jobb, ha a nagy hal árnyékában marad.

Az „Ez volt Kis Vince” már új bekezdés.

Vesszőhibák.

Ezért soha nem szólt vissza, ha Dugónak hívták, pedig utálta ezt a gúnynevet és mindig megcsinálta, amit kértek tőle. Tette mindezt azért, mert úgy gondolta, hogy még mindig jobb utolsónak lenni a sorban, mint teljesen egyedül. Most is megvárta, míg elszéledt a csapat a fa körül, majd mikor már nem láthatta senki, az ág alá lépett. Hosszan, igézve nézte, mint amikor egy hullócsillagot lát az ember és kíván valamit, majd nagy levegőt vett és ugrott egyet, karjaival nagyot kaszálva a levegőbe. Azonban még az ujjai hegyével sem sikerült megérintenie az ágat, ellenben ügyetlenül kicsúszott a lába földet éréskor és fenékre esett. Nem történt baja, nyomban felugrott és tenyerével leporolta a nadrágját, közben szétnézett maga körül, és örömmel nyugtázta, hogy nem volt tanúja az esetnek. Majd feledve a dolgot a többiek után loholt, mert mint már mondtam, nem szeretett egyedül lenni.

A „Tette mindezt, mert úgy gondolta” okhatározói mellékmondatában szerepel a „mert”, ezért az első mondatba be kell helyezni az „azért” mutatónévmást.

A „míg elszéledt a csapat a fa körül, majd mikor” többszörösen hibás. Egy fa körül nem lehet elszéledni, mert ez azt jelentené, hogy folyamatosan körülötte szédelegnek.

Javaslat: Miután a csapat szétszéledt.

A „mikor” időhatározó, de itt vonatkozó névmási szerepben van. Helyesen: amikor.

Túl sok a „majd”.

Az „azonban” és az „ellenben” azonos értelmű kötőszók, egy mondaton belül nem használjuk.

Hiányzó vessző.

A „mert mint már mondtam” csúnyán alliterál.

A lányoknál is megvolt a szigorú rangsor. Ebben a szűk kis közösségben Bíró Etelka személye volt az, aki meghatározta a dolgok zajlását. Úri kislány volt, ami nemcsak kifinomultságában mutatkozott meg, hanem gőgben, dacban, vagy ha valami kedve ellen volt, akkor rosszindulatban is. Bár élete leginkább úgy alakult, ahogy szerette volna, mert megkapott mindent, amit csak akart. Apja fűrészüzeme a legnagyobb gyár volt a városban, s mint ilyen, egyetlen itt helyben. Sok családapát látott el munkával, itt az osztályban is a legtöbb gyerek apja nála dolgozik. Nem mondható rossz munkahelynek, de a keresetért keményen meg kellett dolgozni. Az öreg Bíró épp annyit adott, hogy a család ne haljon éhen, de ne is lakjon jól eléggé. Mert az éhes ember lázad, a jól lakott, meg gondolkozik. Bíró András tudta ezt, és megtalálta az arany középutat. Most pedig szinte az egész város neki dolgozik.

A lányoknál is” már új bekezdés.

Túl sok a „volt” létige. A negyedik helyett betehető a „történt”.

A „Bár élete leginkább úgy alakult, ahogy szerette volna, mert megkapott mindent, amit csak akart.” ebben a formájában értelmezhetetlen.

Javaslat: Élete többnyire úgy alakult, ahogy szerette volna, mert megkapott mindent, amire vágyott.

A „dolgozik” jelen idejű. Az igeidőket egyeztetni kell.

Szóval Etelka a kezdetektől tudta ezt, hogy tehetős családból származik, és ha lehetett, kihasználta. Egyszer összeveszett egy lánnyal az osztályban, mert ő maga bár külön zenetanárhoz is járt, az a másik lány mégis jobb eredményeket ért el zeneórán, mint ő. Etelka gúnyolni kezdte, az a lány, meg azt mondta neki erre, hogy csak azért tart ott mindenben, mert az apja tehetős ember. Etelka erre nem mondott semmit, csak sokatmondóan és gonoszul mosolygott , és tekintete hideg volt, és merev, mint a kígyóé.

A „Szóval Etelka” már új bekezdés.

Az „ezt, hogy” rossz szókapcsolat, ugyanis arra utal, hogy Etelka a tehetősségüket tudta a kezdetektől, de ez furcsa, mert a kezdetek nem utal arra, hogy a születését jelenti, vagy egy másik időpontot.

Javaslat: Etelka tisztában volt a kivételezett helyzetével, és amikor csak tudta, ki is használta.

Vesszőhiba.

Másnap a lány szomorúan jött iskolába, olyan szemekkel, amik elárulták, hogy sokat sírt az éjszaka. Később elmondta, hogy édesapját eltanácsolták a fűrészüzemből, mert úgy gondolták, kevesebbet dolgozik másoknál. De a lány tudta, hogy nem ez volt az oka és magát hibáztatta a történtekért.

A „Másnap a lány” már új bekezdés.

Hiányzó vessző.

Később el kellett költözniük, mert nem talált az apja munkát az egész városban. Ezután békén hagyta mindenki Etelkát, és hagyták, hadd élvezze kitalált szerepét, magasan mindenki és valamivel a föld fölött. Még az erős Víg Jani is kitért az útjából, mint amikor az ember csapást vált az erdőben, ha csalán növi be a megkezdett utat. Janival ellentétben viszont Etelkát nem sokan szerették. Volt két barátnője, Szabó Rozi és Pesti Margit, de ők inkább a gazdag barátnővel járó előnyök miatt barátkoztak vele, és hízelgett nekik, ha Etelkával együtt emlegették őket. A többi lány meg élte az életét, és igazodott hozzájuk, bár gyerekként, mégiscsak gyerek marad az ember lánya, s nem foglalkoztak mással, csak az örömteli játékkal.

A „Később el kellett” már új bekezdés.

Betűhiba, vesszőhibák, hiányzó névelő.

Így festett akkoriban ez az osztály, de volt valaki, aki egyedüliként nem tartozott sem a fiúkhoz, sem a lányokhoz, sem Etelkáék elit köréhez. Ő volt Luca. Bár minden gyermek szép, ahogy gyermeki naivitással hisz mindenben, amiről gyermeki eszével tudni véli, hogy jóra termett; és szépek lelkükben, mert az igaz és jó. Szépek, mert ha bár cselekszenek is rosszat, azt nem álnok gondolattal teszik, és igazán megbánják, igazán őszintén, és ha lehet, helyrehozzák vétküket. Szépek, mert őszinték, gondolataik tiszták, és hajlanak a jóra, ha az ember fárad azzal, hogy fogja a kezüket, hogy vezesse őket, ha azt akarja, hogy ember váljék belőlük.

A „nem tartozott sem a fiúkhoz, sem a lányokhoz” kétértelmű, mivel azt sugallja, hogy biológiailag nem tartozott.

Javaslat: nem tartozott sem a lányok, sem a fiúk csoportjához

A „bár” kötőszót megengedő értelműként használod olyan mondatokban, amik nem azok.

A pontosvessző felesleges.

Hiányzó vesszők és névelő.

De a gyermekeknek saját kis közösségükben mást jelent a szép, és ebben a jelentésében Luca nem volt az. Sajnos őt nem olyan külsővel látta el a Teremtő, amilyennek egy kislány látni akarja magát, ha a reggeli ébredés után megfésülködik, és megnézi magát a tükörben. Utálta a vörös haját, mely messziről elárulta őt, és nem engedte, hogy elbújjék a többiek közt. Utálta, mert keveseknek van, és akit ezzel vert meg a sors, azt a többiek rendre kinézik maguk közül. Megszólják, és gúnynevekkel dobálják. Valahogy úgy érzik, hogy ő kevesebb náluk, és ennek hangot is adnak. Így megy ez napról napra, míg már senki nem veszi észre a különbséget jó és rossz között.

Hiányzó vesszők, hiányzó névelő.

Az „elbújjék” modoros, helyette jobb az elbújjon.

A „Valahogy úgy érzik” nézőpontváltás. A távoli, leíró narráció itt átvált közeli, mindent tudóvá. Nem tudhatjuk, hogy mit érez a többi gyerek.

Javaslat: Úgy érezhetik

Már Luca és a többi vörös hajú gyerek sem, akik csak azt érzik, hogy nincs helyük a többiek között, és ebben a világban ők tényleg nem férnek oda mások asztalához. Vörös haja mellé, ahogy az illik, szeplők is társultak kerekded arcára. Nyáron kimondottan szembetűnő, de az év többi részében is ott ékeskedtek arcán. Luca korábban azt hitte, hogy kisgyerekként valami nagy rosszaságot követett el, és a szeplőket maguk a pokolbéli ördögök lapátolták izzó kemencéjükből az arcára büntetésként, hogy amíg csak él, ne feledje, hogy a rosszakat megbüntetik. Bár sose emlékezett vissza, mi lehetett az a súlyos gaztett, amiért ezt érdemelte, de kis fejébe ez belevésődött, és elhitette magával.

A „Már Luca” már új bekezdés.

Hiányzó vessző.

A „bár” kötőszót megengedő értelmű, valamilyen közlést utólag módosító mondat mellérendelő tagmondatában nem használhatunk „de” kötőszót.

magával” helyett vele.

Egyszer azért megkérdezte az anyját, aki szintén arcán viselte ezeket a vörös jeleket, hogy az ő bűne mi volt. Anyja először nem értette, mit is akar a lánya, és csak pislogott, mint a béka, amelyik a moslékos vödörbe esett, majd harsány nevetésben tört ki, mikor Luca előadta nézeteit az ördögök parazsairól.

Az „Egyszer azért” már új bekezdés.

Hiányzó névelő, hiányzó vessző.

mikor” helyett amikor.

– Jaj, kislányom, dehogyis büntetés az! Miből is gondoltad ezt! Sőt egyenesen áldás! Tudod, a Jóisten annyira szeret minket, hogy arcunkra varázsolta ezeket a pöttyöket, hogy mindig szép piros, élettel teli legyen az arcunk!

– Akkor miért csúfolnak miatta mégis a többiek? – kérdezte a lány bánatos hangon.

– Azért, – mondta a szüleje, mert irigyek, hogy ők nem kaptak, és félnek, hogy őket nem szereti úgy az Isten.

Túl sok a mutató névmás.

Központozási hiba: a „szüleje, mert” közé kell egy gondolatjel.

Luca hosszasan, gyanakodva figyelte az anyját, vonásait fürkészve, mint az olyan ember, aki nem hiszi, hogy a másik igazat mond. Szüleje még sokáig mosolygott a dolgon, néha még a szemét is megtörölgette a sok nevetés miatt, Luca meg csak duzzogott a kemence sarkán, mint akinek túljártak az eszén.

Hiányzó névelő.

A „fürkészve, mint” közé nem kell vessző, mert a „mint” nem kötőszóként szerepel, hanem viszonyító hasonlítószóként.

– Inkább adott volna egy kölyökkutyát, ha annyira szeret! – morogta az orra alatt és részéről befejezettnek tartotta a kérdés megvitatását. Aztán végül is nem tudni, hogy a Jóisten szégyellte el magát, amiért rossz ajándékot adott ennek a kislánynak, vagy az anyja hallotta meg Lucát azon az estén, de még a héten egy kiskutya került a házhoz.

Hiányzó betű.

Esteledett már és vacsorához készülődtek. Luca terített, anyja meg a lábas körül ténykedett és az ételt kavargatta. Apját várták, aki bármikor érkezhetett a fűrészüzemből. Egyszer, mintha az apja hangját hallották volna kintről. Luca kilesett az ablakon, hát valóban az apja volt az, de húzott valamit maga után és ahhoz beszélt.

Az „Esteledett már” már új bekezdés.

Hiányzó rag, és hiányzó névelő.

Az „Egyszer,” helyett jobb a váratlanul.

– Anyu! – szólt anyjához a lány. Kivel beszélget Apu?

– Nem tudom, lányom! – mosolygott csibészesen az anyja, eredj és nézd meg!

Ennek a dialógusrésznek hibás a központozása.

Helyesen:

Anyu! – szólt anyjához a lány. – Kivel beszélget az Apu?

Nem tudom, lányom! – mosolygott csibészesen az anyja. – Eredj és nézd meg!

Luca izgatottan nyitott ajtót és most már tisztán hallotta apja szavait, és látta, ahogy valami fekete szőrgombócot húz a levelek közt egy madzagon.

– Gyere már, a nyakad nyúljon meg, mit makacskodsz itt, mint valami dáma! Tán nem gondolod, hogy ölbe viszlek haza, te, bolhadúc!

S azzal finoman, de határozottan húzta maga után azt a valamit, ami a madzag végére volt kötve.

A „hallotta” két l. már másodszor írtad helytelenül, tehát nem betűhiba volt.

A „makacskodsz itt, mint” közé nem kell vessző, mert a „mint” nem kötőszóként szerepel, hanem viszonyító hasonlítószóként.

Hiányzó vesszők.

S azzal” helyett jobb a miközben.

A kiskutya sem hagyta magát és tappancsait megvetve, mereven szánkózott a rég lehullott levelek közt. Hogy hangot adjon annak, hogy mindez akarata ellen történik, acsarkodás szerű kiskutyamorgással jelezte nem tetszését. Luca közelebb ment és végre kirajzolódtak előtte a kutya vonásai. Ekkor összecsapta tenyerét és örömmel telve felkiáltott, – Ó, Jézusom! Egy kiskutya!

A „kutya vonásai” kifejezés az arcára vonatkozik, de valószínűleg a teljes kutya képe (alakja) bontakozott ki előtte.

[Azzal szaladni kezdett, hogy mihamarabb kezébe vegye ezt a csupa bozontos jószágot. Az még fel sem ocsúdott, abból, hogy pórázon húzva került ide, máris egy újabb ember tornyosult felette és nagy lendülettel rázta rajta a szőrt. Pici gomb szemeivel ránézett az új jövevényre és azonnal meglátta a békés szándékot, így ő is megenyhült. Főleg akkor, amikor ez az idegen levette nyakáról a fojtó madzagot és ölbe kapta majd magához szorította. Erre a kiskutya is viszonozta a kedvességet és megnyalta a segítő kezet, tanúbizonyságot téve arról, hogy barátságuk elkezdődött.]

A szögletes zárójelbe tett bekezdés zavaros az alanyok (a kislány és a kutya) többféle elnevezése miatt. Ezzel nézőpontot is váltasz. Figyelni kell a kislány nézőpontjára, a kutyáéra és az általános, eddigi mesélő narrációra is.

A „nagy lendülettel rázta rajta a szőrt” nem tudom értelmezi (a kutya nézőpontjából sem).

Javaslat a bekezdésre:

Azzal futni kezdett, hogy mielőbb kezébe vehesse a bozontos kis jószágot.

A kutya még fel sem ocsúdott abból, hogy egy ember egy madzaghoz kötve idáig húzta, amikor egy újabb, sokkal kisebb ember föléje tornyosult, és kis kezeivel a szőrét kezdte borzolni. Amikor azonban pici gombszemeivel rápillantott, meglátta rajta a békés szándékot, így megenyhült. Főleg akkor, amikor a kis ember levette a nyakáról a fojtó madzagot, ölébe vette, és magához ölelte. Ő viszonozta a kedvességet, megnyalta a segítő kezet tanúbizonyságot téve arról, hogy a barátságuk elkezdődött.

Eltelt így néhány perc, míg a két fiatal, az embergyerek és a kölyökkutya megismerkedett egymással. Luca apja, Péter bá, mellettük maradt, és könnyes szemmel nézte végig gyermeke örömét. Majd lánya hirtelen feleszmélt és szót intézett apjához.

Ne váltogassuk ugyanannak a szereplőnek a nevét egy-két mondatot belül, mert úgy hat, mintha nem ugyanarról lenne szó (ez sokaknál jelent problémát). Értem én, hogy a szerzők igyekeznek elkerülni a szóismétlést, de a szereplők (alanyok) nevének többszöri leírása nem szóismétlés.

Javaslat:

Luca apja, Péter bá, mellettük maradt, és könnyes szemmel nézte végig az örömüket. Ám Luca hirtelen feleszmélt, és így szólt az apjához:

– Apu! Hol találtad ezt a kiskutyát? Ugye ő már az enyém?

Apja megilletődött a hirtelen kérdéstől és akadozva válaszolt.

Háát .. öö .. hazafelé indultam, aztán ez a kis jószág meg itt kóborolt nem messze és olyan gazdátlannak látszott, gondoltam itt jó helyt lesz.

És, hogy mondandójának nyomatékot adjon, határozatlan mozdulatokkal mutatott az erdő irányába.

A hármaspont használata helytelen.

Helyesen:

Háát… ööö…

A „nyomatékot adjon, határozatlan” üti egymást. Mert nyomatékot csak határozottan lehet adni. A határozatlanság bizonytalanságot jelez, nem nyomatékot.

A „mutatott az erdő irányába” rossz szórendű.

Javaslat:

És hogy mondandójának nyomatékot adjon, az erdő felé mutatott.

– Még jó, hogy volt nálad madzag! – örömködött a lány.

– Az van nálam mindig, hátha meg kell kötni valamit – vágta ki magát az öreg. No, de menjünk bentebb! Még vackot kell neki csinálni valahol a fészerbe és a Nap már igencsak lemenőben van!

Az „örömködött” kommentben csúnya kifejezés.

A szereplők beszédének egyediségét, tájszólás jellegét meghagyhatjuk, de a narrációban és kommentebn, ami a narráció része, ne használjuk, hacsak nem tájjellegű a szöveg végig, de jelen esetben nem az.

az öreg” az apa egy újabb elnevezése, és zavaró.

Vesszőhiba.

A „Nap”-ot csak akkor írjuk nagy betűvel, ha csillagászati vonatkozása van, vagyis mint égitestre utalunk. A köznyelvben mindig kis betű akkor is, ha nem naptári napról van szó, hanem a világító, fénylő napról.

Luca ekkor felkapta a kiskutyát és apja mellett megindult a ház irányába, s nem is sejtette, hogy ezen a héten másodjára járnak túl az eszén a szülei, bár a másodikat kicsit sem bánta.

A „nem is sejtette” és a „kicsit sem bánta” üti egymást, mert ha nem sejtette, nem is bánhatta. Nem volt mit.

Hiányzik egy névelő.

Az este hamar eltelt, mint ahogy az jó társaságban lenni szokott. A kutyavacok építéshez még Luca anyja, Manci néni is kijött, és felajánlott egy rég nem használt, kopottas takarót, melytől a kiskutya igazi családtagnak érezhette magát. A sarokban csináltak neki helyet, és az új jövevénynek szemlátomást igencsak tetszett az új lakosztály. Nyakig bebújt a meleg kuckóba, csak fekete szemei mozogtak, mint az éjjeli bogarak a fény irányába.

A „Manci néni” itt már késői információ. Luca anyját akkor kellett volna megnevezni, amikor először szerepelt.

– Jó lesz itt neki! – mondta Manci néni.

– Ilyen helyen még a király kutyája is elhálna! – bizonygatta erősen Péter bá. Na oszt, nevet adtál- e már neki? – fordult oda lányához.

Központozási hiba. A „Na oszt” elé kell egy gondolatjel. A „Na” után pedig egy vessző.

Az elpirosodott a hirtelen jött felelősségtől, és restelkedve vallotta be, hogy ezen ő még csak nem is gondolkozott.

– Hát akkor törd a fejed igyekezettel, mert nem hívhatjuk örökké úgy, hogy gyere ide! Becsületes kutyakölyöknek, becsületes név dukál. S mivel Te vagy a gazdája immár, úgy illik, hogy te adsz neki nevet! – aggatta lányára a dolog súlyát Péter bá, majd bezárta a fészer ajtaját, és együtt elindultak a ház felé.

Az” helyett Luca.

Narrációban ne alkalmazzuk a tájnyelvet.

Te” helyett te.

Az a néhány lépésnyi idő csendben telt el. Majd amikor Manci néni kinyitotta az ajtót, Luca megszólalt:

– Olyan jó kétmaroknyi, súlyos kis jószág. Lehetne a neve Gombóc.

– Én is valami hasonlóra gondoltam. – nyugtázta az öreg, és becsukták az ajtót maguk mögött.

Hiányzó betű és hiányzó igekötő.

Központozási hiba: a „gondoltam” után nem kell pont.

Az éjszaka ennek a tudtában telt el. Reggel Luca, még kakasszó előtt fenn volt, s igencsak mehetnékje volt a fészer irányába, de mivel szülei még aludtak, így nem mert zajolni. Megvárta hát, míg mindenki felkelt, majd kirohant a fészerbe, hogy üdvözölje új barátját. Az már fenn volt, és az ajtónyikorgásra, éktelen ugatásba kezdett. Sok időt azonban nem tölthettek együtt, mert Lucának még dolga volt a tyúkokkal, aztán sietnie kellett az iskolába, mert kiskutya ide vagy oda, a tanítás azért nem maradt el.

Az éjszaka” már új bekezdés.

Szóismétlések, túl sok a létige.

Hiányzó névelő.

A tyúkok után megetette hát Gombócot is, majd lába alá vette az utat és elindult az iskolába. Bár legszívesebben otthon maradt volna kutyázni, most mégsem nehéz szívvel ment tanulni, mert úgy érezte, már neki is van barátja. Igaz, két lábbal több van neki, mint ahogy illene egy ilyen kislányhoz, ő mégis boldog volt vele. A többiekkel úgy sem tud soha játszani, mert kirekesztik, és ha mód van rá, kinevetik, vagy csúfolják. Persze nem mindenki, de azért ritkán telik el nap, hogy ne érje utol a rosszindulat.

A tyúkok után” már új bekezdés.

A „mint ahogy illene az ilyen kislányhoz” téves meghatározás, mert a „mint” viszonyszó, és a „két lábbal” nem rá, hanem a kutyára vonatkozik.

Épp csengetésre ért be, mindig, ahogy szokott. Jól kiszámolja az időt, hogy ezzel is kevesebb esélyt adjon a csípős nyelveknek. Már látja a többieket, ahogy lassan sorakoznak az ajtó előtt. Hangtalanul köszön nekik, és megpróbál eltűnni köztük.

– Szia, Róka! – kurjant rá Nagy Zoli, de tarkóján már csattant is a nyakleves, amitől mérgesen pattant hátra.

Tekintete azonban hamar megenyhült, amikor meglátta, hogy Víg Jani nevelgeti modortalan viselkedését. Azért annyit odaszólt neki, hogy jól van, na!, Nnem kell azért annyira erősködni, de tovább nem feszegette a dolgot.

Az „Épp csengetésre” már új bekezdés.

Hiányzó betűk, vesszőhibák, hibás írásjelek.

Víg Jani sem szentelt több időt a dologra, csak haladt a padsorok között, és leült a helyére. Tudni kell róla, hogy azonkívül, hogy erős és ügyes, igazi úriember, és nem tűri, hogy jelenlétében bántsák a gyengébbeket. Ő talán az egyetlen ember az osztályban, aki soha nem gúnyolta, vagy nevette ki Lucát, aki ezért hálás volt Janinak, és becsülte őt. Most is elégedetten vette tudomásul, hogy Nagy Zoli tarkója szépen pirosodik, bár örömének jelét semmivel nem mutatta ki. Leült mindenki és elcsendesedett a terem.

A „Víg Jani” már új bekezdés.

Hiányzó névelő, hiányzó vessző.

Ajtó nyílt és Kocsis Anna tanító nő lépett fel a katedrára. Az osztályfelelős jelentett, majd megkezdődött az óra. Nehéz csend telepedett ilyenkor a teremre, mintha csak ólomlábaival ránehezedett volna a nebulók mellkasára, melyek még a lélegzetüket is halkabban vették ezekben a percekben.

Az „Ajtó nyílt” már új bekezdés.

A „mellkasára, melyek” hibás szókapcsolat, mert a vonatkozó névmás nem vonatkozhat a „mellkasára”, csak a nebulókra mint alanyra.

Csontos, magasvolt a tanító nő. S bár idősödő korban volt, még hajadon. Szigorú volt a leckében, a nevelésben nem különben. Évtizedek alatt kimegtanulta kezelni a kellemetlenségekkel járó összes gyerekcsínyt. S úgy tartotta, kezelésükre legjobb gyógyír a szigor, szigor és még több szigor. Nem tűrte a tiszteletlenséget, a hanyagságot és a lustaságot. Kemény volt, és következetes. Diákjai tudták, mire számíthatnak tőle, ezért komolyan vették a tanulást. Mégis az óra eleji tíz perc maga volt számukra a pokol, ekkor villámként röpködtek Anna néni kérdései, hogy kiderítsék, mindenki felkészült-e a mai órára.

A „Csontos, magas nő” már új bekezdés.

Túl sok a létige.

Hibás igekötő, hiányzó vesszők.

Csattantak a kérdések, mint az ostorszíj és peregtek a válaszok, mint a búzaszemek. Végül a tanítónő egy pillanatra megállt, igazított tartásán, majd végignézett az osztályon, és egy alig észrevehető mosoly derült fel az arcán. Mára is mindent megtanultak., Ss ez örömmel töltötte el. Talán az egyetlen öröm, ami mely elérte sivár életét, de erre most nem gondolt. Csak az jutott eszébe, hogy mégis elérhet velük valamit az ember, ha nem engedi őket szabadjára. Aztán élesen témát váltott, és elvezényelte, mi is lesz az aznapi óra témája. A gyerekek közt engedett a feszültség. A tanítónő megfordult és szavakat kezdett írni a táblára. Az osztályban pedig nem megszokott morajlás kezdett el hallatszani.

A „Csattantak a kérdések” már új bekezdés.

Hibás mondattagolás, hibás vonatkozó névmás, vesszőhibák.

Először csak úgy tűnt, a feleletek vége oldozta fel őket a szigorú rendből, de nem csak erről volt szó. Mindenki az ablak felé meredt, és izgatott suttogások illantak szájról szájra.

Szóismétlés, hiányzó vessző.

Luca is arra tekintett, amerre a többiek, mert azért ő sem akart lemaradni a történésekről. Először nem látta, mit is kell figyelni oly feszesen, de ahogy követte mások tekintetét, egy mozgó alakot látott meg az erdő melletti úton elmenni. Most már megismerte. Bori néni volt az, vagy, ahogy a legtöbben hívjták, az öreg erdőlakó boszorkány. Luca soha nem értette, miért is nevezik így, mert ő csak egy öreg, megtört öregasszonyt látott benne. Mások azt mondták, hogy magányosan él egy viskóban az erdő mélyén. Nincs senkije, és az egyedüllét miatt elvesztette az eszét. Volt egyszer egy gyermeke, de azt felkínálta az ördögnek, mert örökké azt akarta szolgálni. Mindenféle főzetet készít, azt eszi, meg madárfiókát és tojásokat. Azért is nincs ebben az erdőben annyi madár, mint más erdőkben, ahol madárdaltól zajos minden. Itt az erdő csöndes és visszhangzik a baltacsapás, ha a fadöntők dolgoznak.

Vesszőhibák, betűhiba.

Azt is mondják még, hogy esténként fekete macskává változik, úgy lopózik a házak körül, és beles az ablakokon. Ahol jár, ott beteg lesz a gyerek, vagy ha elpusztul a jószág, azt is ráfogják. Ha dögöt ellik a tehén, vagy ha meddő lesz a koca, az is az ő bűne. Olyat is hallottak már, hogy aszályos időben, amikor kicserepesedett a föld, azt mondták, éjszakánként ide járt az öreg boszorkány táncolni, és idehívta a nővéreit is, akik már rég elkárhoztak, de visszajártak azért olykor-olykor, mert örömüket lelték abban, hogy az emberekre rontást hoztak.

Azt is mondják” már új bekezdés.

Egyes-többesszám egyeztetési hiba.

Hiányzó vesszők.

Sok mindenért okolták hát a falusiak az öregasszonyt. Luca nem hitte el minden szavukat, de azért mégis félt tőle. Egyszer megkérdezte szüleit, miért bántják az emberek Bori nénit. Apja azt mondta neki erre, hogy az emberek sokszor beszélnek mindenfélét, sokszor maguk sem tudják, hogy mit, csak kimondják a szavakat, mert azt előttük mások is kimondták már, csak azért, hogy legyen téma. Elmondják, hogy valaki ezzé vált, vagy azzá. Vagy ezt tett, vagy azt. De azt nem gondolják át, hogy miért jutott ide, vagy a dolgokat, amiket elkövetett azt miért tette. Az emberek sokkal több időt eltöltenek a beszéddel, de csak néhány percet kéne arra szánni, hogy megértsük őket, és sokkal kevesebb szomorú ember lenne a világon, és a fecsegő emberek sem tűnnének annyira butának. Luca sokszor átgondolta az apja szavait, mire mindent megértett, de aztán megállapodott abban, hogy igazság van abban, amit mondott.

A „Sok mindenért” már új bekezdés.

Hiányzó névelő, hiányzó vessző, szóismétlés.

Bori néni nem mutatkozott sokat a faluban. Néha látják csak, amikor valamiért leoson a városba. Akkor a szatócs hamar kiszolgálja, csak hogy minél kevesebben lássák, hogy nála járt, de olyan is volt, hogy egyszerűen kidobták. Bár félnek az átkaitól, mert állítólag aki ilyet tett egyszer, annak a boltosnak, soha nem lehetett gyereke, bár fiatal volt és egészséges.

A „Bori néni” már új bekezdés.

Ilyenkor mindig itt megy el az erdő mellett, és komótosan szedi a lábait. Egy botot visz csak magával, mert lépései öregek és egy vászonzsákot, a portékának. A gyerekek mindig izgatottá válnak, mert látni akarják alakját, míg el nem tűnik a fák mögött, és bizony Kocsis Anna tanító nőnek ilyenkor meggyűlik a baja velük.

Az „Ilyenkor mindig” már új bekezdés.

Hiányzó névelő, hiányzó vessző.

Persze nem mindenki fél az öregasszonytól. Etelka, hogy megmutassa kivagyiságát, többször illetlen dolgokat kiabált Bori néni után, ha hazafele tartottak az iskolából, és úgy találták az öregasszonyt. Gőgös volt, és tiszteletlen, és meg akarta, mutatni, hogy ő nem fél senkitől, még ettől a vén erdőlakó boszorkánytól sem, akivel a gyerekeket szoktak rémiszteni, ha azok nem jól viselkednek. Etelka és a barátnői jót nevettek ezeken a gúnyolódásokon és a vénasszony tehetetlenségén, ahogy elhaló hangon rázta feléjük a botját. Luca ilyenkor mindig elszégyellte magát, és gyorsan elfutott a többiektől, mert nem akarta, hogy Bori néni rá is megharagudjon.

A „Persze nem” már új bekezdés.

úgy találták” helyett látták.

Hiányzó vesszők.

Összegzés:

A történet önmagában egy életkép, aminek főszereplője Luca, de sajnos az elején túl sokat olvashatunk a többi szereplőről, akiknek igazából – legalábbis ebben a részben – nincs komolyabb szerepük. A legfontosabb esemény a kiskutya érkezése, és ennek felvezetése értelmetlenül sok szöveggel történik.

Egyébként is túlírt a szöveg, sok a redundáns mondat.

A stilisztika kevésbé megfelelő, kissé zavaros, mintha a szerző nem tudná eldönteni, milyen stílusban szeretné elmesélni a történetet.

A narráció sokszor keveredik, zavaros.

Sok a mondattani, központozási, helyesírási és nyelvtani hiba.

Igyekeztem rávilágítani a hibákra, és javaslatokat is tettem a legtöbbször a javításra, amik persze csak tanácsok. Nem muszáj úgy javítani, de valamiképp javítani kell.

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Solve : *
14 × 29 =