TEL: 29 954 303 - E-MAIL: trivium@triviumnet.hu

A búcsúsok vasárnap este még hangosan bőgették a Rasputin-t. Kinn ültem a templom előtti padon és néztem, amint a dodgemes fiúk az utolsó cigijüket szívják. Aztán jött egy ember, cigányképű, egy sas volt a vállára tetoválva, és azt mondta, pakolás. A fiúk eldobták a cigit, a céllövöldés leoltotta a villanyt és lehúzta a rolót. A körhintás felesége paprikás krumplit melegített a lakókocsiban, odaérzett a szaga. Éhes voltam. Tizenkét évesen mindig éhes az ember lánya.

Otthon anyám nem szólt, csak felnézett a tévézésből, míg kenyeret vágtam magamnak. Mielőtt elaludtam, arra gondoltam, a búcsúsok már pakolnak, és hajnalban indulnak majd tovább. Jó messzire. Éjjel egy felé lehetett, amikor csattant a kiskapu apám után. Tudtam, ilyenkor zavar haza mindenkit Tenki, a kocsmáros. Visszafojtottam a lélegzetemet, és olyan kicsire húztam össze magam, amennyire csak lehetett. Apám benyitott, éreztem a szesz meg az izzadtsága szagát és megfeszült a testem az undortól. Alszol, suttogta kásás hangon, majd rövid szünet után elcsoszogott, és hallottam anyám fojtott hangját, majd megnyikordult az ágyuk rugója. A fejemre húztam a takarót, és elképzeltem, hogy most az uszoda kék vizébe csobbanok. A víz kék és hideg és ruganyosan ellen áll a testemnek. És én csak úszom, a fejem fölött villódzik a nap fénye, alattam a víz kékje, és megtisztulok, feloldódom ebben a mélységben.

Olyan halkan sikerült felöltöznöm, és eljönnöm, hogy a saját kutyánk sem ébredt meg rá. Az éjszaka tiszta volt, és hideg. Borzongtam, míg bebújtam a búcsúsok ponyvája alá, és rögtön elaludtam. Valahol a főváros környékén vertek tábort, és mire kikászálódtam a ponyva alól, már délután volt. A dodgemes fiúk cigivel a szájukban rakodták a kis autókat, meg sem láttak. A cigányképű kérdezte meg, hogy kerülök oda, már tegnap kiszúrta, hogy folyton ott csellengek körülöttük. Egyél, mondta a körhintás felesége, és szalámit adott, meg kenyeret.

Két napig voltam velük, gondoltam, majd keresnek otthon. Negyednapra értem haza, stoppoltam, és egy lány elhozott a házunkig. Szeplős volt, szemüveges, és azt mondta, máskor ne csináljak ilyen hülyeséget, hogy szó nélkül eljövök otthonról.

A kutya ugatott, anyám krumplit pucolt, és csak bólintott, amikor meglátott. Megjöttél, mondta, és szája sarkában billegett a cigi. Egy kis hamu a pólójára esett, baszd meg, morogta, és a mosogató fölé hajolt, hogy lepöckölje. Apád éjszakás, van hideg kaja a hűtőben, mondta, és kiment, hogy adjon a malacoknak. Este, elalvás előtt a körhintás feleségére gondoltam, a főztjére, a kezére, ahogy megsimogatta a hajam, amikor megköszöntem, hogy ennem adott.

Még volt egy hét a nyári szünetből, és másnap már korán reggel az uszodában voltam. Gyalog mentem, így a megspórolt pénzen lángost vehettem úszás után. Szerettem az ilyen reggeleket. A strandon a homok frissen gereblyélve, ragyogott a fű a napban. Minden olyan volt, ahogy elképzeltem. A víz dermesztően ölelt, éreztem, amint reszket a szám széle, aztán a testem tette, amit kell, és megszűnt a világ. Lebegtem, sodródtam, feszültem, ernyedtem. Csak a fényt követtem behunyt szemmel, és dobált a súlytalanság boldogsága. Alattam zöld mélység. A szabadság.

A lángosos bódéja előtt már kígyózott a sor, a hajamból csöpögött a víz a hátamon, és előttem egy szőke kisgyerek ugrabugrált a medence szélén. Rózsaszín köntöse volt, és emlékszem, arra gondoltam, milyen puha lehet az anyaga, amikor nagyot csobbant a víz. Még a papucsomat sem dobtam le, átölelt és húzott le a zöld mélység.

A köntösét láttam meg először, meg a szőke haját, ahogy lebeg a mélyben. Rossz ütemben vettem levegőt, megmarkoltam a haját és felrántottam. Kék volt a szeme, ahogy rám nézett, és buborékok libbentek ki az orrán.

AmMikor eszméltem, az úszómester rázott, a hátamat ütögette, és mindenfélét kérdezgetett. A kislány az anyja karjaiban kuporgott, öklendezve sírt. A szája és a szeme alja egészen lila volt. Az anyja a kezemet fogta és hadart valamit, az arcomat simogatva. A szememet nézte, a hajam cirógatta, és mosolygott. Közben sírt. És a fejét rázta. Aztán lángost hoztak nekem, meg üdítőt. Nem engedtek haza. A kislány apja magyar volt, azt mondta, valami attasé, és hogy engem örökbe akarnak fogadni, legyek a második lányuk, és éljek kinn velük Párizsban. Eszembe jutott az Eiffel torony, meg hogy meg kell majd tanuljam a nyelvüket, és világot látok.

Lehet róla szó, méregette anyám az attasét, majd leszívta a füstöt. Csak az apját várjuk még meg, mert az mondja meg tuttit és a pénzben is meg kéne egyezni, hunyorgott. Az idő lassan telt, végül anyám elszalajtotta a szomszéd fiát a kocsmába, apámért. Spicces volt, nem volt még ideje mólésra innia magát, ahogy anyám szokta mondani. Kis disznószeme ravaszul csillogott, aztán mit ér ez magának, sandított az attaséra, míg nehézkésen a székre huppant. Míg alkudoztak, a vízre gondoltam, a hideg kékségre, a mélységre. Párizsra. Az Eiffel toronyra.

Francokat, az a sok papír, meg az utánajárás, nem ért volna annyit az egész, zsörtölődött este anyám, míg ágyazott.

Ne bánd, suttogta később apám borszagú lehelettel, és lehúzta rólam a takarót.

Összegzés:

Erős írás, erős képekkel, szinte tapintható atmoszférával. A történet épp annyi, amennyit ér, nincs túlírva, „túlspilázva”. A szöveg egyszerű (pozitív), a történet ritmusa megfelelő, ha film lenne, mindenképpen fekete-fehér kópia lenne megsárgult képkockákkal.

A stílus jó, a karakterépítés kiváló ilyen rövid terjedelemben is.

Nincs benne sok hiba, könnyen javítható.

Zöld: pótlás

Kék: szóismétlés

Piros kihúzás: felesleges szöveg

Piros bold: új bekezdés

Narancs: hibás szó („ellen áll” egybeírandó, „hátamon” helyett hátamra, „nehézkésen” helyett nehézkesen)