.
Sötétség! Javaslat: jobban kiemelné a felütést, ha ide tennél egy sortörést.
Egy szűk résen beszűrődő fény melengeti nyughatatlan lelkem, mely szememben a remény sugarát ébreszti fel. Ha egy tükör lenne előttem, egy, a boltokban a felső polcot éppen elérő, időtépte barna hajú, a sírástól megfáradt, beesett szemű húszéves nőt látnék. Az a régi cserfes lány, aki voltam, eltűnt a félhomályban. Minden két évvel ezelőtt kezdődött, amikor megjelentek a jelei a Végső Csapásnak. Hogy ki és miért adta ezt a nevet, már nem is tudni. Erről senki nem beszél. Talán a végső pillanatokban megbúvó valódi arca ihlette, amikor már minden próbálkozásunk hiábavaló küzdelemnek látszott (egyeztesd az igeidőket). Azonban az Arkaszban ide nem kell vessző éjt nappallá téve dolgoztak a megoldáson. Azért vagyok itt, hogy elmondjam, hogyan tudtam meg az igazat az Elveszettek Birodalmáról. Én jártam ott azon a helyen, ami azért létezik, mert Mi, emberek sohasem tudjuk, hol a határ… ide nem kell gondolatjel Ez visszarepített egy gondtalannak tűnő napra, és búcsút inthettem addigi életemnek, amit akkor még nem is sejtettem.
***
A szöveg egyes részeinek elválasztását a *** szolgálja, fölösleges előtte és utána kihagyni egy sort. Ha mégis szeretnéd még hangsúlyosabbá tenni a szöveg tagolását, ne entert használj, hanem tegyél nagyobb térközt a *** előtt és után.
Egy vasárnapi szép nyári reggelen szép, nyári vasárnap reggelen, családommal éppen a kedvenc helyemen, a rózsakert és a kerti tó között reggelizünk vidám beszélgetés közben, melynek fő témája a nemsoká esedékes utolsó, négyesben töltött családi nyaralásunk. A nővérem, Emma, egy hónap múlva oltár elé lép, én pedig elkezdem az orvosi egyetemet.
– Én szívesen mennék Bora Borára. – gondolatban már ott is jártam.
– Tamara, én is elutaznék Fidzsire, de talán előbb kérdezzük meg a pénztárcát, melyiket bírja – válaszolt nevetve Emma, miközben anyánkra vetette pillantását. Ő mindig ilyen volt: vessző helyett kettőspont ami a szívén, az a száján. Ezen már meg sem lepődtem. Haját már csak Isten tudja, hány színben pompáztatta, de a legújabb aranyszőke árnyalat, mit cége egyik részlege fejlesztett, és ő önként vállalt tesztalanyként amelynek tesztelését ő önként elvállalta, telitalálat. A napsütésben szinte elvakít a középhosszú hullámain megtörő fény. Tökéletes alakját a térd fölé érő fölött végződő, virágmintás harangruhája modellé modellszerűvé varázsolja. Zöld szeme sötétjében elvész a tekintet, melyet lenyűgöző göndör pillái ellenállhatatlanná változtatnakják pillantását.
– Lányok… – közbevágott vágott közbe anya –, már pontosan tudjátok, hogy is megy ez. Mindenki elő a papirusszal, és kérem a kosárkába.
Összenéztünk Emmával, szavak nélkül is tudtuk, mit gondol a másik: Mivel a narrátor ezt gondolja, szerencsésebb dőlt betűvel jelölni. A gondolatjel nem indokolt. Ez lesz a legjobb! Már fejben felkészültem Fejben már felkészültem arra, hogy mi vár rám szeptembertől: vessző helyett inkább kettőspont halomnyi könyvek, kialvatlan álmatlan éjszakák, temérdeknyi rengeteg tanulás. Emma is ezt csinálta, és be kell valljam, elég jó vegyész lett belőle, de ezt azért nem hangoztatom, ha ő is jelen van. Apa is becsatlakozik a diskurzusba, aki az elengedhetetlen rituális kávéját hozza az asztalra. az asztalra téve elengedhetetlen kávéját.
– Az utolsó nyaralás, ahova közösen megyünk csak négyen, ezt is megéltem – mélázott el hangosan gondolataiban. Ne ugrálj az igeidőkben!
– Nyugi, Márk édes, még nem vagy öreg, csak öregszel, de én így is szeretlek – tette hozzá anya, és adott neki egy csókot. Valójában nem is az öregedéstől félt, inkább attól, hogy nemsokára Emma esküvője után nem sokkal már talán majd nagypapának szólíthatjuk.
***
Feje búbján kopaszodó haja deresedett, mégis ám a kor még sármosabbá is tette, ráadásul miután konditermet csinált az egyik dolgozószobából, a kék ingeiben is látszott az eredmény. Zöld szemi szeme úgy csillogtakott a reggeli napsütésben, mint a tenger hullámai a napfelkeltében. Egy szó, mint száz, szemrevaló apám volt. Egyébként anya mellett sem lehetett csak úgy elmenni. Szürkészöld pillantása, az első találkozásukkor levette apát a lábáról. Persze nem kellet anyát félteni, tudta ő, hogyan rebegtesse pilláit, aminek egy férfi sem tudott ellenállni. Ezt tovább fokozta gyönyörű, szőke, göndör hajkoronája. Istenem, ha nekem annyi hajam lehetne! pont helyett felkiáltójel, hiszen ez egy óhajtó mondat Fiatalon szépségkirálynő volt, és két gyerek után is megtartotta alakját. A város divatikonjaként híresült el vált híressé. Tűzpiros, spagettipántos ruhája úgy adta ki idomait, mintha egy címlapbólról lépett volna ki elő. És nem, nem plasztikai műtétekkel érte el ezt a bomba nagyszerű eredményt, hanem egészséges életmóddal, és persze apa is rendszeresen edzésben tartotta, de nem mennék bele a részletekbe, hiszen gyerekek is vannak köztetek. De hol is tartottam?
***
– És mi legyen a desszerttel? – Mindenki Emmára figyelt, mert ő már a nagy nap közelében járt, de mi még csak egy kérdést hallottunk.
– Milyen desszert? Készítenél valamit? – kíváncsiskodott anya, ugyanis tudta, hogy bár Emma istenien főz, a sütés nem az ő kenyere asztala.
– Tessék? Szóltál? – kapta fel fejét Emma, aki nem is vette észre, hogy hangos gondolkodásba kezdett bele. hangosan gondolkodik.
– Nem én csinálok desszertet – fojtotta anyába a szót –, hanem majd a cukrász, akit még fel kell hívnom végső egyeztetésre, mert egyelőre nem döntöttük el, hogy trüffel ízű, vagy inkább citromszelet citromos sütemény legyen felszolgálva a torta után.
– Legyen mindkettő! vessző helyett felkiáltójel, új mondat Ha már lúd, legyen kövér! – viccelődtem, látván a kétségbeesettséget kétségbeesést az arcán.
Igazából 1 egy hete ilyen banyara. Jó, ez lehet, hogy ez erős kifejezés még tőlem is, de banya is, meg ara is viselkedésében. Apa már rég elvesztette a fonalat, milyen sütemény és milyen torta várható. Annyi kóstolót hoztak neki, hogy ő már a diétát fontolgatja, ugyanis másképp nem fog beleférni a múlt héten elkészült öltönyébe. Mégis mindezek ellenére Mindezek ellenére mégis mindig hidegvérrel kezeli a rázós helyzeteket. Nyugodt hangon csak ennyit mondott: pont helyett kettőspont, és már megint ugrálsz az igeidők között!
– Ha engem kérdezel, én egy harmadikat is felvennék a menübe, jó részét úgyis én állom. – ekkor mindenki hangos nevetésben tört ki. – Lányom, és Tomit azért még látjuk az esküvő előtt, vagy ő már úgy gondolja, szerencsétlenség látni az arát a nagy nap előtt? – kérdezte kicsit szemrehányóan. Tomi előtt a szereplő témát vált, ezt célszerű lenne valahogy érzékeltetni. Pl.: „Majd témát váltva azt kérdezte: (…)”
***
Tomi Emma vőlegénye volt, akit áthelyeztek az Arkaszba. Hozzám képest óriás, kreolbőrű égimeszelő. Fekete haja folyton a szemébe lógva nőtt le, és csak ki–kikukucskált mögüle. Igeidők! Ha nem lett volna szemüvege, minek tetejére helyezte amelyre rálógtak rakoncátlan tincseit, simán összetévesztettem volna bármelyik magas huszonévessel. Ekkor még csak annyit tudtam az Arkaszról, mint mindenki más. Egy intézmény, ahol a Végső Csapás ellen küzdenek.
Innen töröltem egy üres sort.
(…)
Innen is töröltem egy üres sort. Figyelj, hogy a bekezdéseket ugyanannyira húzd be. Jelöld ki az egész szöveget, és a felső csúszkával állítsd be a behúzást. Egységesre állítottam a behúzást az egész szövegben, mert összevissza voltak a bekezdések.
Mindent az elejéről kezdett.
– Valószínűleg nem hallottál még a Társadalom Tükréről – kezdte meg a beszélgetést.
– Valóban nem. Mi az a Társadalom Tükre? – kérdeztem eléggé feszületen, mert nem hittem, hogy ennek bármi is köze lehet hozzám.
– Egy kisebb városban éltek kik?, az átutazók vagy vendégek nem is tudtak semmit a város sötét oldaláról. Lakói abban hittek, hogy egy tökéletes társadalom alapja az elsőszülötteken alapszik. Ennek pedig feltétele, pedig az elsőszülött fiúgyermek. Ez a bekezdés nagyon kusza. Teljesen átfogalmaznám: „Volt egyszer egy kisebb város, amelynek a sötét oldaláról a vendégek és az átutazók nem is tudtak semmit. Ennek a városkának a lakói abban hittek, hogy a tökéletes társadalom az elsőszülött fiúgyermekeken alapszik.” Valamint egy enter hiányzott a bekezdés végéről.
– Sok a duma – gondoltam, de nem szakítottam meg félbe Tomit.
– Senki nem értette elméletüket, ők viszont már vallási piedesztálra emelték szinte vallásosan hittek benne. A lány elsőszülötteket még az anyák is megvetették, eltitkolták a létezésétüket. Azonban a fiúgyermekeknek sem volt áloméletük. A szülők megfigyelők voltak, a nevelésük része a megfélemlítésen alapult. Később az elsőszülöttek lánytestvéreik életéről. Egyre kuszábban fogalmazol. Most akkor csak megfigyelők voltak a szülők, vagy megfélemlítették a gyermekeiket? Az utolsó mondat értelmetlen.
– Ennek semmi köze az itt leírtakhoz!
– Csak arra kérlek, hogy hallgass végig. Ha több fiúgyermek is volt egy családban, őket olyan házba vitték, ahol vagy még nem volt fiúgyermek, vagy már kiröpült a családi fészekből. A gyerekek nem is tudtak róla, ha van testvérük, egészen 18 tizennyolc éves korukig. Az érdekes az, hogy ritkák voltak azok az esetek, amikor több mint 2 két gyermek volt egy családban. Ez volt a külcsín látszat. A sötét titkok a házak falai közt rejtőztek.
Közbe akartam megint szólni szólni megint, mégis úgy döntöttem, végighallgatom, hova is jut el fut ki ez a mese. Kiderült, hogy én is egy ilyen család gyermeke vagyok.
– Senki fejében nem fordult meg, hogy amit tesznek, az helytelen. Ez volt a normális az életükben.
Engem is eltitkoltak, egy sötét, hangszigetelt pinceszobában tartottak. Fényt csak abban az esetben akkor láthattam, ha a valaki bejött. Ahogy meséltem, beleborzongtam. Nem értettem, hogy lehet még az ember saját édesanyja is olyan kegyetlen gyermekével szemben. 1. Itt ki beszél? 2. Ha majdnem a teljes gyermekkorát sötétségben tölti, és sosem lát természetes fényt, súlyosan károsodik a szeme.
– Gondoskodtak róla, hogy a házban lakó fiúgyermekek is hallgassanak a lányok létezéséről. Egyetlen menekvése egy elsőszülött lánynak az lehetett, ha nem sokkal később született még egy gyermek, és felcserélték a sorrendet. A te esetedben Neked csak egy év múlva született testvéred. – Itt felkaptam a fejem. Tomi látta rajtam, hogy nagyon elgondolkoztam szavain.
– Talán máskor folytassam? – kérdezte.
– Nem! Ha már belekezdtél, fejezd is be!
– Rendben. Feltűnt a hatóságoknak, hogy minden első gyermek fiú, aztán vagy lány, vagy fiú. Az adatok gyűjtése során vették észre, hogy ez a múltra is visszavezethető múltban is így volt, ezért megfigyelték a helyet. Átutazóknak, munkát keresőknek álcázva kerestek bizonyítékot. Mire?
– Mégis kik? – kérdeztem, de erre választ nem kaptam.
– A beépültek hallottak pletykákat meghalt babákról, de a temetőkben csekély számú csecsemőnek volt sírhelye. Megpróbáltak közelebb férkőzni egy családhoz, de lehetetlennek tűnt külsősként. külsősként ez lehetetlennek tűnt.
Ez valami vicc? – gondoltam közben. – Mint egy „zs” kategóriás film… gondolat kurzívval
– Egy árva fiatal fiút küldtek oda, akinek az volt a feladata, hogy az utcákat rója, hátha felfigyelnek rá. Így is lett, és egy család befogadta. Sosem látta az elzárt lányt, de sikításokat hallott, azonban ezek, ahogy jöttek, úgy el is tűntek. Egyre közelebb került a családhoz, és sikerült kilesnie, hol is van a rejtett szoba. A sikítások nem jönnek és nem tűnnek el, ezt átfogalmaznám: „…de időnként sikításokat hallott, amelyek eredetéről azonban semmi közelebbit nem sikerült kiderítenie.”
– Most jön az izgi elfogós rész? – kérdeztem, bár nem volt éppen odaillő beszólás.
– Igen, ezek után már volt elég bizonyíték. Átkutattak minden házat, és többtucatnyi lányt találtak bezárva.
– Még mindig várok a tanulságra. – kezemet keresztezve karba tettem, tekintélyt parancsolóan kihúztam magam.
– A lányokat egy intézetbe vitték, hírből lehet csak tudni, hogy szörnyű állapotban érkeztek. voltak. – Kezdtem magamban összerakni a képet, pici emlékképek emlékfoszlányok (szóismétlés: kép) villantak fel szemem előtt. A sikolyok, amik az álmomban időnként még mostanában is felhangzanak megjelennek, akkoriak. – Ennek fényében szó esett a lelki és testi fenyítésről. Jó néhányuk nemi erőszak áldozatává is vált, köztük te is. – Ekkor megállt elakadt a lélegzetem.
– Hogy mondtad? Nemi erőszak egy kétévesnél? – hitetlenül kérdeztem.
– Igen, sajnos – válaszolta megrendülten, hiszen nemcsak én voltam iszonyatos állapotban a hallottak alapján, hanem őt is megviselte, hogy ezt neki kell elmondania nekem. Érezte, hogy egyre nehezebb feldolgoznom mindezt, ezért gyengéden megfogta a kezemet megfogta.
***
De a történetnek ezzel még nem volt vége. Tovább folytatva omlott össze bennem minden. Ez az utolsó mondat megint sántít. Másként fogalmaznék: „Tomi tovább mesélt, és szavai hatására minden más is összeomlott bennem.”
(…)
Izgalmas ifjúsági (YA) thriller lehetne: kísérteties díszletek, sötét titkok, viszontagságos gyermekkor. Figyelj az igeidőkre, mert nagyon sok helyen ugrálsz a jelen idő és a múlt idő között. A történet második felében egyre zavarosabban fogalmazol, ahol ez gondot jelent, ott javaslatot is tettem, miként lenne érthetőbb a szöveg. Nem kell mindent túlmagyarázni, a kevesebb néha több.
Érződik az írásodon az ifjúsági regények iránti érdeklődés, alighanem magad is főleg a Young Adult zsánerében olvasol. Nem kell minden szövegnek a világirodalmi klasszikusok szintjén mozognia, ám még egy tizenéveseknek szóló írásnak is rendben kell lennie nyelvtanilag. Az olvasó pedig kényelmesebben bele fog tudni helyezkedni a szövegbe, ha az minél érthetőbb.
Bernadett, olvass sokat és figyelmesen! Az olvasás a legjobb mód az írástechnika fejlesztésére. Gyakorolj is! Gondold át azt, hogy te hogyan mondanád, hogyan lenne életszerű. A legjobb korban vagy a tanulásra és a fejlődésre, ha igazán odateszed magad, remélem, egy pár év múlva még hallani fogjuk a nevedet – talán épp egy izgalmas ifjúsági thriller kapcsán.