Tükör által homályosan… rész szerint – Korrektúra

Hányszor lehet eltemetni valakit, aki a szíved része?

Bátyám és nővérem évekig tartó távolléte a családtól nem okozott akkora traumát a lelkemnek, legalábbis az adott élethelyzetben nem, mert mióta emlékeim vannak, ők csak ritkán (bátyám meg még ritkábban) voltak jelen az otthoni életben. Bár az évek múlásával egyre fájóbb élmény volt bátyám távolsága, de testvérvesztést életemben először 17 évesen éltem át.

Az „akkora” mutató névmást csak hasonlítószóként vagy jelzőként használhatjuk, itt azonban egyik eset sem áll fenn. Javaslat: nem okozott túl nagy traumát.

A „meg” kötőszó felesleges, és egyébként a teljes zárójel az.

A „bár” kötőszót megengedő értelmű, valamilyen közlést utólag módosító mondat mellérendelő tagmondatában nem használhatunk „de” kötőszót. Rendben, értem, hogy ez így bonyolultnak látszik, elég annyit megjegyezni belőle, hogy ahol van egy „bár” ott nincs „de”.

17 helyett tizenhét.

Sajnos ugyanazt a testvéremet aztán többször is temettem: párszor „csak” a lelkemben, és egyszer a szó szoros értelmében.

Azóta sem sikerült eltemetni a lelkemben… élő, sajgó seb az emléke.

Ez itt ellentmondás.

Nem is tudom, mennyire objektív az emberi visszaemlékezés. Nem biztos, hogy tiszta az a tükör, a múlt tükre, amibe belenézünk, hiába gondoljuk mi annak.

Sebaj! Akkor ez egy ilyen szűrt emlékezés lesz csupán, mely magán hordozza szívem érzéseit.

Se vele, se nélküle. Ezek voltunk mi.

Már alsó tagozatos korában kínosnak tartotta megfogni a kezem az utcán. Azt hiszem, addig fogta csak, míg apánk láthatott. Aztán megegyezéses alapon elengedtük egymás kezét, pedig engem nem zavart, amikor fogta…

Időhatározóként szebb az amíg.

Nem volt szerencséje: igazi fiúként mindent csinált, csak éppen tanulni nem tanult. Elég izgága gyerek volt, lehet, hogy ma már lazán kapna valamilyen gyógypedagógiai címkét, akkor viszont nem volt ilyen „lazaság”. Ha lett is volna, szerintem nem került volna a megfelelő szakemberek elé.

Anyu beszámolt egy esetről, amikor öcsém még nagyon kicsi volt, és valamit félrenyelt. Kórházba került, oxigénsátorban volt. Már nagylány voltam, amikor hallván ezt a történetet, tényleg felderengett egy homályos emlékfoszlány egy látogatásról, ami illett az anyu által elmeséltekre. Viszont, ha nem mondja, magamtól nem ugrik be az a kép.

Kettőspont nem kell.

Szóismétlés.

A „hallván” túl modoros.

A „tényleg” helyett az akkor a megfelelőbb (az „amikor” miatt).

Javaslat: Kórházba vitték, oxigénsátorba került. Már nagylány voltam, amikor hallottam ezt a történetet, és akkor felderengett egy homályos… stb.

Bár az egymásrautaltság, és egymásba kapaszkodás a bajban, meghatározta kapcsolatunkat, mégis sokat verekedtünk egymással. Aztán beárultuk egymást. Talán ilyen sokszor volt az is, hogy falaztunk egymásnak: legalábbis remélem, hogy legalább ennyiszer…

Egy vessző felesleges.

A kettőspont helyett pont hatásosabb (és persze a következő már új mondat).

Feszültség az öcsémben is lehetett miattam, a bezzeg gyerek miatt, a nővér miatt, akinek az árnyéka sem tudott ő lenni, és iskolában, otthon másba sem ütközött, mint a bezzeg Juditkába. Nyomasztó teher: ma nekem, akkor az öcsémnek, hogy magas a mérce, amit akaratlanul állítottam neki, és amivel folyamatosan szembesítették. Sikerélményben nem volt része.

Úgy emlékszem, mégsem gyűlölt meg érte. Összeforrasztott minket apám eszelős, kegyetlen nevelésének és családvezetésének aktív szenvedése.

Az „aktív szenvedése” itt értelmezhetetlen.

16 éves volt, amikor –konkrétan nem tudom leírni az eseményeket, mert nem emlékszem – összepakolt, hogy elmegy. Kiakadtam. Azon is, hogy a szüleim engedik. Arra világosan emlékszem, hogy megkérdezték tőle:

-„van hova menned?” a válasz:

-„igen”.

16” helyett tizenhat.

A kihúzott rész felesleges magyarázkodás, az olvasót nem érdekli.

A narancssárga rész rossz központozás.

Javaslat:

Arra világosan emlékszem, hogy megkérdezték tőle, hogy van-e hova mennie, mire ő azt válaszolta, hogy igen.

Vagy:

Arra világosan emlékszem, hogy megkérdezték tőle:

Van hova menned?

Igen – felelte.

És szüleim ebben megnyugodva hagyták, hogy másnap reggel utoljára szálljon fel velem a vonatra, és tegye meg velem az utat, melyet évek alatt annyiszor tettünk meg együtt: jóban-rosszban, jól-rosszul, de mégiscsak együtt.

A „velem” szóismétlés (a második nem kell).

melyet” helyett amit a jobb.

Kettőspont nem kell.

Döbbenetet újabb döbbenet követett a lelkemben, mert akkor reggel elárulta nekem, hogy nincs hova mennie. De megy: bárhova, sehova, csak el innen. Első temetés ekkor.

A kettőspontokat nem jól használod.

Nem igazán tudtam feldolgozni, hogy elment. Sírva jártam suliba: másra nem emlékszem. Filmszakadás.

Fogalmam sincs, hova ment akkor, és utána, és egyáltalán hogyan élt:, miket élt ő át?

Csak arra emlékszem, hogy nem tudom mennyi idő múlva, de titokban igyekeztünk neki segíteni: én is, anyu is.

Vesszőhibák.

A pirossal kihúzott rész felesleges.

Anyu munkahelyére szökött be éjjelenként aludni. Olyankor anyu kajával is ellátta.

Többször váltott munkahelyet az öcsém, ugye nem tanult tovább, és anyu segített neki állást szerezni. Egyébként nem emlékszem, hogy kinél lakott, amikor nem anyu munkahelyén. Néha lányoknál. Helyes srác volt nagyon: végre egy sikerélmény. azt hiszem, ki is használta

Az „ugye” nem kell.

Viszont kell egy „neki” személyrag.

A narancsos mondat helyesen:

Helyes srác volt nagyon, azt hiszem, ki is használta.

Emlékszem egy nyári élményre: szüleim elutaztak nyaralni, egyedül voltam otthon. Egy este valaki zörget a redőnyön: az öcsém volt az. Jött élni:, aludni, enni, lenni csak békességben.

Egy este” helyett egyik este.

zörget” helyett zörgetett a helyes, mert egyeztetni kell az igeidőket.

Minek ennyi kettőspont?

Aztán egyszer csak, talán másnap teljesen váratlanul megjelentek anyuék. Apu kiakadt. De már nem emlékszem, hogy hogyan zárult ez a dolog.

Az összetartozás élménye maradt ez az emlék: újra otthon: hacsak ideig-óráig, de ott van, ahol lennie kellene…

Egy mondaton belül két kettőspont?! El kell felejteni a kettőspontokat!

19 éves vagyok:, már dolgozom a MÁV-nál. Éjszaka nem, de napközben be tudott jönni hozzám. Az emeleten összetoltam neki székeket, azon aludt. A fájdalom, hogy nem tudok neki érdemben segíteni, égette a lelkemet.

Karácsony: összeállítottam neki egy kis csomagot. Olyan suta lelkesedéssel adtam neki oda, mert a helyzet adta reménytelenség lehetetlenné tette az érdemleges ajándékokat…

19” helyett tizenkilenc.

Kettőspont helyett vessző.

Karácsony:” helyett Karácsonykor

Újabb emlékkép:

Tél van., Nnagyon hideg. Ülünk a 24-es villamoson az öcsémmel. Kockás flanel kabát van rajta: egyáltalán nem az időnek megfelelő vastagság, egy szürke sál a nyakában (mindkettő megvan a mai napig, a sálat szoktam is hordani: az ő emlékére). Lelkesen bíztatom, hogy ne féljen! Petiék biztosan segítenek!

Az első két mondat valójában egy mondat.

Irodalmi szövegben inkább ne használjunk zárójelet.

bíztatom” helyett biztatom

-„hiszen ismered Petit.! Rendes srác! Biztos, hogy aludhatsz náluk!

Rossz központozás.

Javaslat:

Hiszen ismered Petit! Rendes srác. Biztos, hogy aludhatsz náluk.

Mégis aggódik az öcsém, van benne kételkedés, de igyekszem eloszlatni. Hideg van. Odaérünk az egyetemi kollégiumhoz. Peti, Gyuri egy szobában. Nem emlékszem a beszélgetésből semmire, csak az elutasításra. Halványan dereng valami magyarázat arról, hogy neki otthon lenne a helye, és ők nem támogathatják abban, hogy lázad, stb.

A mondatok túl rövidek, és ez feleslegesen széttagolja a szöveget.

De az érzés, ami akkor a szívemet járja át, és az öcsém szeme, melyből a remény utolsó sugara is kihunyt, az belém égett. És ahogy akkor sírtam, úgy sírok most is, zokogok, és temetem az öcsémet: akkor másodszor.

járja át” helyett átjárta.

melyből” helyett amiből.

Filmszakadás: nem tudom hova ment, nem tudom hogyan élt utána.

Következő emlékem: katona. Örülök, mert itt Pesten katona. Ünnepélyes eskütétel március 15-én.

Erre a részre javaslat:

Filmszakadás. Nem tudom hova ment, nem tudom hogyan élt utána.

Következő emlékem róla az, hogy katona. Örülök, mert itt, Pesten katona. Ünnepélyes eskütétel március 15-én.

A katonaság alatt ugyanolyan hóhányó maradt: mindig talált valami kibúvót, hogy ne kelljen igazi sorkatonai szolgálatot teljesítenie:. nNyáron orrsövény műtétet vállalt be inkább, addig se volt a laktanyában.

Fiatalos lendület, nagy csibészség, csupa humor: erre emlékszem belőle. És arra, hogy úgy hívott: hugica. Talán azért is, mert ugrottam erre az elnevezésre.

20 éves vagyok, ő 19: oOktóber vége felé még találkoztunk egyszer, de Aakkor még nem tudtam, hogy utoljára. Úgy rémlik, mintha csak futólag lettünk volna együtt, nem is olyan hosszú ideig, de emlékszem, kikértem a véleményét a legújabb cipőmről, ami életem első magas sarkú cipője volt.

1993. október 30. : aAz örökmozgó, lázadó szívű, folyton viccelődő, de a szíve mélyén annyi sebből vérző ifjú megpihent örökre.

Harmadik temetés: az „igazi”. mégsem bírtam eltemetni. Azóta sem…

Javaslat:

A harmadik temetés volt az „igazi”, mégsem bírtam eltemetni.

Azóta sem.

Két szó a szalagon, ami az általam rendelt csokron volt:

HIÁNYZOL! Hugicád

Veszélyes dolog a múlt tükrébe nézni, mert ha sokáig nézed, hullámozni kezd a felszíne, mint a folyó, örvényessé válik, és magával ránt

Összegzés:

A történetben benne rejlik a megtapasztalás emléke, gondolom, van némi életrajzi vonatkozása is, mert eléggé eleven képeket mutat be a szerző.

Én elsősorban szerkesztői szemmel elemzem a műveket, úgy, ahogy átírnám, ha nekem kellene szerkesztenem. Igyekszem visszafogni magam, és csak annyi hibát bemutatni, amit a szerzők még el bírnak viselni.

Tehát ez itt az írástechnika, és nem a történet elemzése.

A hibák könnyen javíthatók, nem minősülnek súlyos hibáknak, egy kis odafigyeléssel könnyen elkerülhetők legközelebb.

Amire figyelni kell:

– tagolás (a történet egyik alappillére)

– sok és felesleges kettőspont

– magyartalan mondatok

– túlírás (kihúzott piros részek)

– nyelvtan (kötőszók, határozószók, névmások, írásjelek használata)

– központozás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Solve : *
23 − 16 =