Az Éden foglyai

Forrás: Magyar Scifitörténeti Társaság

Véső Dániel (Danny Graver) nevével az elmúlt évek során sokszor találkozhattunk, jó néhány írása jelent meg a közelmúltban. Önmagáról nem sokat árul el blogján, mindössze ennyit: „A testem nem adom, a lelkem már nem az enyém!” Ez a kijelentés akár Az Éden foglyai c. regény mottója is lehetne, ha az Édenen hagyottak sorsára, életkörülményeire vonatkoztatjuk, hisz nehéz feladat volt számukra a daorokkal és az önmagukkal folytatott tudatháború.

A mű valamiféle távoli, elképzelt jövőben játszódik, pontosan nem tudjuk meg, mikor. Ez azonban nem vesz el a hitelességéből. A téma aktuális, hiszen napjainkban kutatások folynak, melyik bolygó lehetne alternatív otthona az emberiségnek, miután végleg meggyilkolta a Földet.

Nagy érdeme az írónak, hogy nem csinált űroperát a műből, noha a téma ennek utat engedhetne. A cím, bár evokálja, mégsem hozható kapcsolatba a Bibliával. Sejteti a cselekményt, s meglehetősen jót tesz neki az, hogy az Éden szóhoz a fogoly szót párosítja, melyhez negatív jelentéstartalmat is lehet párosítani. A címben feszülő esetleges ellentét lehetővé teszi, hogy az olvasó hosszú ideig emlékezzen rá.

Két szereplőcsoport vonul fel a műben: az Édenen ragadtak (vezérük: Olivia) és a megmentőik (vezérük: Donohan). A külső szálak a regénybeli jelen cselekményéhez csak közvetett módon járulnak hozzá. Ilyen például Donohan halott apja, akinek rögzített vallomása igen sokat lendít, változtat az események továbbhaladásán. Donohan a felvételt hallgatva útmutatást kap a már földi szférán túli apjától, ebből az üzenetből kiderül az is, hogy Donohan és Olivia között nincs rokoni kapcsolat, noha korábban azt hitték.

A szereplők között vannak motiváltak, demotiváltak egyaránt. Utóbbiakról nem sok információt kapunk (annak ellenére, hogy a regény első kötetében, az Édentől nyugatra c. műben néhányan igen fontos szerepet kaptak), főképp az Édenen ragadtak csoportjában találkozhatunk velük. Határozott céllal a két csoport vezetője rendelkezik, Olivia és Donohan.

Azt, hogy az Éden halálra ítélt, fertőzött és folyton támadott bolygó, ellensúlyozza az, hogy egy pár babát, új életet vár a sötét katakombákban. Ez szimbolizálhatja az új élet reményét, s mintegy előrevetítve sugallja, hogy a megmentők közel járnak, mind térben, mind időben.

A regény erkölcsileg néhol megkérdőjelezhető. Olivia, felhasználva különleges képességeit, pusztán azért kelt szerelmet Donohanben, hogy a férfi az Édenen ragadtak szabadítását vigye véghez. Donohan tudatába hatolva a lány irányítja a cselekmény ezen szálát. Miután végre létrejöhet a várva várt találkozás, meglepően közönyösek egymás iránt, a gerjesztett szerelem elmúlik. Ezáltal kissé megbicsaklik a regényben felvázolt motivált szál, melyet a két vezető képviselt. A lány pusztán eszközként használta a férfit. A tudatirányítás ilyen módon való alkalmazása erkölcsi normákat ingat.

A műbeli karakterek hitelesek, a mindennapokban elképzelhető emberek. Donohan eléri, hogy az Édenről oly sok információval rendelkező Fallin – akit a börtönből is kiszabadít – melléje álljon, segítse az akciót. Fallin is a nemes célért küzd, a regény elején gonoszként felvázolt jelleme megváltozik.

A regény szerkesztőelve, miszerint a fejezetek a, b, a stb. sorrendben követik egymást (ahol a – megmentők, b – foglyok) nem túl leleményes. A megmentők cselekményszála izgalmas, folyamként sodró, hisz nekik egy menekítő akciót kell véghezvinniük. A másik szál cselekménye ezzel ellentétben igen visszafogott tempójú: élelmet gyűjtögetnek, s néha-néha a daorok ellen védik magukat.

Bár a regény igényes megjelenésű, keménykötésű, lapjai közepes minőségű papírra vannak nyomtatva, ez sajnos elég könnyen szakad, főképp akkor, amikor az olvasó a túl szűk belső margók miatt erőkifejtéssel kényszerül a könyv e tájékát széthajtani, hogy ezáltal olvashatóvá váljék az ott lévő szöveg. Betűmérete apró, megerőlteti a szemet.
.