Previous Story
Az út mentén
Szerző: Willow West
Az aszfalt hideg volt, a rajta heverő kis test még meleg. Az oldalán fekve, kinyújtott lábakkal úgy tűnt, mintha a cica csak aludna. Nem volt vér, csak az útról felszálló reggeli pára visszhangja. Színes, tarka leveleket és újságok maradékát sodorta a szél.
Az autók jöttek-mentek körülötte. Néhányan kikerülték, mások mit se törődve vele áthajtottak rajta. A következő kerék dobott rajta egyet, groteszk testhelyzetben hagyva az ártatlan kis élőlényt. Egy másik jármű visszabillentette az eredeti állapotába. Így ment ez már órák óta.
.
.
A kisfiú bánatosan figyelte a halál szomorú táncát, miközben egy tarka cica fejét simogatta, aki nemrég csatlakozott hozzá. Ültek ott ketten, várva valamire. A fiú az anyukájára, a cica talán arra, hogy valaki befogadja. Anya jönni fog, gondolta. Haragudni fog, hogy elszakadt a nadrágja, és a cipője is koszos lett. Amikor elment, nagyon sírt, biztos az összepiszkolódott ruha miatt. De ha visszaér, már nem lesz szomorú, és talán megengedi, hogy hazavigye a macskát. Már végiggondolt mindent. Ő fogja etetni, takarít is utána, játszani is fog vele. Anya nem engedte, hogy kutyájuk legyen, mert sok vele a probléma: sétáltatni kell, mondta, és iskolába járni vele. Anyának nincs erre ideje, sokat dolgozik. De a cicát nem kell se tanítani, se sétáltatni, vagyis nem lehet kifogása ellene. Ráadásul hasznos is, megfogja az egeret. Nem mintha náluk lenne egér, de így biztos nem is lesz. Magában mosolygott, miközben a cica füle tövét vakargatta. A kis állat elhelyezkedett az ölében, és halkan dorombolt.
Egy újabb kocsi taszította távolabb tőlük az úton heverő macskatetemet, magára vonva újra a fiú figyelmét. Biztos fájhat neki, gondolta. Ő is elesett itt az úton nemrég, ezért is szakadtak el a ruhái. Véres és poros lett, és mindene nagyon fájt. De nem sírt, mert ő már nagyfiú, ahogy anya szokta mondogatni, és a nagyfiúk nem sírnak. A fájdalom is elmúlt már, nagyon hamar elmúlt. Azóta itt ült az út szélén és várta anyát. Anya nemsokára jönni fog.
Egy újabb autó jött, de ez most nem hajtott tovább, mint a többiek, hanem lassított és megállt az út szélén. A kisfiú arca felragyogott, végre megjött anya. De nem ő szállt ki a kocsiból, hanem egy ismeretlen hölgy. Odasétált a cica teteméhez, óvatosan felemelte, és elhaladva a kisfiú mellett, levitte az útról. A fiú oda akart szólni neki, hogy ez milyen rendes dolog volt, de nem mert. Nem szabad szóba állni idegenekkel.
– Látod – mondta a fiú a cicánk –, vele mehetnél. – De a cica nem mozdult az öléből.
A hölgy szemében könnyek csillogtak, ahogy visszasétált az autójához. Utoljára még visszapillantott a macskára, majd beszállt a vezetőülésbe és elhajtott. A visszapillantó tükörbe pillantva nem látott maga mögött mást, csak az üres járdát és az aszfaltot, ami megannyi halál emlékét őrzi. Köztük egy árva macskáét és egy fiúét, aki az anyukáját várja.
.
Nagyon köszönöm a véleményed, örülök, hogy ütősre sikerült 🙂
Ütős volt a csattanó a végén. 🙂
Semmi gond, a könyveket is az utolsó oldallal kezdem 🙂 mindenképp megnézem 🙂 Írok-írok : ) És köszi 🙂
Ajjj, akkor most jól elszúrtam a poént 😀 De azért nézd meg, tényleg nagyon jó film 🙂 És írj sokat!
Bevallom, még nem láttam a Hatodik érzéket, de most már biztos megnézem 🙂 nagyon köszönöm a dicséretet 🙂 örülök, hogy tetszik az írás 🙂
Szia!
Nagyon köszönöm 🙂 Örülök hogy tetszik 🙂
Köszönöm 🙂
5* 🙂
Szia!
Csatlakozom az előttem szólóhoz, jól el lett kapva a történet hangulata.
Gratulálok hozzá!
Annyira éreztem már a közepe táján, hogy a kisfiú is csak egy szellem, akár a cica az ölében. A Hatodik érzék című film jutott róla eszembe, ahol a pasas ugyancsak nem tud róla, hogy már nem él, és mi is csak a végén döbbenünk rá. Ugyanaz a libabőr érzés volt, köszönöm az élményt. Nekem nagyon tetszett az írás, remélem olvashatok tőled még mást is a jövőben.