TEL: 29 954 303 - E-MAIL: trivium@triviumnet.hu

A barna bőrcipő

Szerző: C. C. Brown

Már két órája kísérgették a francia multicég embereit. Egyik építkezésről a másikra mentek. Az egyik cipője iszonyatosan szorította a lábát. Reggel még észre sem vette, vagyis csak annyira, hogy picit szokatlan volt, de betudta az előző napi hasonlóan sűrű programnak. Biztos bedagadt, vagy ilyesmi. Ezért is inkább ezt a barnát vette fel, mert ez kényelmesebb, mint a fekete. Tegnap egyébként is fél kettő volt, mire hazaért. Sacinak már délután küldött üzenetet, hogy ne várja a vacsorával és készítse ki a barna bőrcipőjét, mert másnap abban szeretne menni. Az asszony már aludt, mikor hazaért.
A cipőt fél éve vette Rómában, mikor három napig azon a halálosan unalmas gépészeti kiállításon voltak Péterrel, az új kollégájával. Péter jó fej srác. Bár tíz évvel fiatalabb mint ő, de a humora fergeteges, és nagyon alkalmazkodó, így a korkülönbség gyorsan át lett hidalva néhány hónap munka után.
Rómában első este arról beszélt kissé spiccesen, hogy egyetlen vágya az, hogy két nő kényeztesse egyszerre. Ez teljesült. Olyan jól összehaverkodtak, hogy a kiállítás után Péter meghívta Róma egyik legelitebb vigalmi negyedébe, és ő fizette mindkét örömlányt.
– Na, milyen tündér keresztanyád vagyok neked, öregem? – kacsintott rá Péter, mikor hajnalban visszatértek szállásukra. Másnap volt idejük vásárolgatni. Sacinak parfümöt, és egy szép sálat vett, magának ezt a barna bőrcipőt. Péter a feleségének táskát vett, bár ő el sem tudta képzelni Ágiról, a szerény és egyszerű nőről, hogy ezt a piros Louis Vuitton táskát valaha is használni fogja.
Péter, mikor meglátta a bőrcipőt azonnal vett ő is magának egyet, mert nagyon tetszett neki.
– Ne félj, nem mindennapi használatra veszem, öregem! – nevetett Zsolt kissé hökkent ábrázatába – majd csak különleges alkalmakkor hordom. Mondjuk ha a szeretőmhöz megyek! – kacsintott.
– Na, ne nézz így, csak tréfáltam! – csapott a hátára, és még jobban nevetett.
Ő persze vele nevetett, de elgondolkodott azon, hogy vajon Zsoltnak valóban van e szeretője vagy csak viccel. Mert a kurvák azok nem számítanak. Ki az, aki nem próbálná ki egy néhány napos kiküldetésen? De egy szerető… az már komolyabb dolog. Újra eszébe jutott Ági, a szürke kis egér, aki istenként bámult az ő Péterére.
Ő Sacival nem tudná megcsinálni. Szerette a feleségét.
Összejártak néha. Hol Péteréknél, hol náluk, hol valami szép helyen vacsoráztak. Saci nyílt, folyton mosolygó, lendületes stílusa szöges ellentétben volt Ági csöndes, és alázatos természetével. A két nő nem sokat tudott egymással beszélni, inkább ők hármasban beszélgettek mulatoztak, Ági meg csak hallgatta őket, s néha el- elmosolyodott férjére nézve.
De ez a rohadt cipő most úgy nyomta a lábát, mintha valami satuban lenne. És még este hatig ezeket kell boldogítaniuk. Még szerencse, hogy itt van Péter is. Igazából ő viszi a prímet, sztorizgat és elszórakoztatja a franciákat. Neki szerencsére csak a műszaki kérdésekre kell válaszolnia. Hálásan gondolt arra, hogy kollégája leveszi a válláról ezeket a terheket. Tegnap ugyan Péter kora délután elment, és neki kellett elvinni a franciákat vacsorázni, de megígérte, hogy ma, és holnap ő csinál nekik esti programot. Zsolt ezt már egyáltalán nem bánta, főleg most, hogy ez a rohadt cipő teljesen nyomorékká teszi. Haza akart menni végre, egy jó vacsora után befeküdni a fürdőkádba és olvasni valami jó könyvet. Aztán az esti hírek után elnyúlni a jó puha ágyában. Esetleg hozzábújni Sacihoz, ha nem bánja. Ma reggel úgy is olyan kedves volt, és bújós, mint amilyen már évek óta nem. Meg is jegyezte viccesen, hogy biztos túl sokat költött valami új cuccra, és vaj van a fején, azért kényezteti őt. Az évek során ezt már megtanulta. De nem bánta, mert ilyenkor Saci néhány napig olyan volt mint a mézeshetekben. Saci nem is nézett ki harminckilencnek. Jól karbantartotta a testét, és az arca is fiatalos volt. Milyen szerencsés is vagyok, gondolta Zsolt.
Péter intett felé, és beszálltak a liftbe ami a tizenharmadik emeletre vitte őket a delegációval. Itt még dolgoztak a munkások, a beton oszlopok körül még hiányoztak a falak, és védőkorlát védte a látogatókat, amennyiben valaki az emelet szélére kívánkozott.
– Vigyázzanak, mert a korlátok nagyon labilisak. Kérem ne menjenek közel! – kiáltott oda az építésvezető.
Péter lendületesen mutogatott a csoportnak, hogy mi hol lesz, Zsolt pedig leült az egyik oszlop takarásába felejtett műanyag dobozra, és lehúzta a cipőjét, ami fájdalmasan kínozta a bal lábát. Belenézett, de semmi különöset nem talált benne. Már majdnem visszavette, mikor a szeme megakadt a cipő belsejében lévő arany színű számozáson. Negyvenkettes?! Hogy a csudába vehetett negyvenkettes cipőt, mikor neki negyvenhárom és feles volt a lába. Ritkán talált feles számozású cipőt, ezért is örült meg, amikor az olasz cipőboltban az eladó készségesen bólogatott, amikor megmérte a lábát, és hozta a feles cipőt. De, hogy került mégis a pénztárhoz egy negyvenkettes? Levette a másik cipőt, és belenézett. Abban a negyvenhárom és feles szám virított. Egymáshoz mérte a két cipőt és szemmel láthatóan az egyik kisebb volt. De hogy lehet, hogy ez eddig nem tűnt fel? Hiszen néhányszor már hordta és felettébb kényelmesnek is tartotta. Fejét csóválva erőltette vissza a másfél számmal kisebb cipőt a lábára. Felnézett. Péter épp valami humorosat mondott, és az egész társaság nevetett, majd a franciák visszaindultak a lifthez az építésvezető kíséretében. A pillantása lesiklott Péter cipőjére. Ő is AZT a cipőt vette fel! Pedig mondta, hogy nem fogja akkor hordani, mikor együtt vannak. A szeme feljebb vándorolt, és megállapodott a kollégája zakóján és ingén. Mintha tegnap délelőtt is ez lett volna rajta… de lehet, hogy téved. Újra a barna cipők ikertestvéreire nézett, majd felállt.
Egyszerre olyan gondolat hasított az agyába, amit hiába akart, nem tudott kizárni.
“Akkor veszem csak fel, mikor a szeretőmhöz megyek”- jutott eszébe Péter viccesen elejtett megjegyzése. Kiverte a jeges veríték. Lassan felállt, és a korláthoz sétált, ahol most Péter zsebretett kézzel nézett lefelé. A franciák az építésvezetővel a következő emeletre mentek.
– Péter – állt meg közvetlenül mögötte.
– Na, most mond öregem, ezt a kilátást! – mutatott körbe a férfi – Végig látszanak a budai hegyek.
– Péter… – mondta már kissé határozottabban Zsolt. Megvárta amíg a férfi megfordult és ránéz.
– Mi van veled öregem, szellemeket láttál? – nevetett rá, majd a szemébe nézve elkomorult.
Zsolt nagyot nyelt.
– Hányas lábad van?
– Negyvenkettes! – nézett le a lábára Péter, és csak ekkor vette észre, hogy két egyforma pár cipő néz szembe egymással.
– Megtennéd, hogy odaadod azt a párat, amelyik másfél számmal nagyobb a lábadra… öregem? – nézett most hidegen barátja szemébe Zsolt.
Péter arca falfehér lett és két lépést hátralépett. Zsolt utánakapott, de már csak Péter lábát sikerült elkapnia, s a negyvenhárom és feles, félpár, barna bőrcipő lassan lecsúszott kollégája lábáról.
.

Kapcsolódó hozzászólások

  1. Tiszai Gyula

    Szia!
    Nagyon tetszett a novella! Sejthető volt a cipőcsere, és gondoltam is magamban, hogy haj, ezt látom is előre, de végül csak megleptél a zuhanással. Pedig végül is az is elő lett készítve:)
    Egy részlet volt, ami miatt kicsit elvesztettem a fonalat és többször újra kellett olvasnom: „Ő persze vele nevetett, de elgondolkodott azon, hogy vajon ZSOLTNAK valóban van e szeretője vagy csak viccel…” Itt szerintem Péter neve kellett volna, hogy álljon, legalábbis nekem úgy lesz kerek. Jól érzem?
    Lehet, hogy az is bezavart, hogy csak nagyon sokára derül ki a főszereplő neve, és sokáig nem sikerült azonosítanom. Na mindegy.
    Szóval jó kis sztori! Köszönöm!

  2. Hum Attila

    Üdv!

    :D:D:D
    Jót szórakoztam, bár amikor Rómában egyforma cipőt vásároltak az urak (akik milyen ártatlanok amúgy :D), abból azonnal nyilvánvalóvá vált a cipőcsere bűnös esete. 😀 Mondjuk először azt hittem Zsolt löki le Pétert, de így is jó volt, sőt! 😀

    …ami tetszett…
    – profi írás, rövid, humoros, nagyon tetszett!

    …ami kevésbé…
    – nincs ilyen. Ha van is, átsiklottam a novella hibái felett.

  3. Galambos Tamás

    Nekem ez tetszett jobban, mint emelkedő, de utóbbi is jó volt. 🙂

  4. C.C.Brown

    Kedves Katalin,
    Köszönöm szépen, hogy visszalátogattál és elolvastad! 🙂

  5. Dobay Katalin

    Szuper ötlet, mesteri információadagolás! Lenyűgözött! Visszatértem, hogy újraolvasassam. Szívből gratulálok! 🙂

  6. C.C.Brown

    Igazad van, rosszul fejeztem ki magam a végén, mert csak a párját kellett visszaadnia ?

  7. C.C.Brown

    …őőő gondolta a fene ? De tetszik ?

  8. Galambos Tamás

    Kicsit lassan indult, de valóban érdekes ötlet sült ki belőle. 🙂
    Csak végén volt kicsit zavaró, miért kellett külön Péter zakóját megemlíteni? Nem a nagyobb párt, csak egy darabot kellett volna odaadnia neki.

  9. Fer-Kai

    Egy mozzanatot külön kiemelnék – akkor is, ha a szerző azt mondaná rá, hogy „gondolta a fene”.
    Jelképi ereje is van az elcserélt cipők méretkülönbségének: a gátlástalanabb, nagy dumás szereplő lábára került tévedésből nagyobb cipő, a józanabb – és kicsapongása miatt lelkiismeret furdalással küszködő – szereplő lábát pedig satuként szorítja a társára passzoló cipő.
    Bizony, rendkívül szorongató helyzetbe került, és ebben nem volt teljesen vétlen. Az egyforma (bár eltérő méretű) cipők finoman ezt is kijelzik.

  10. Willow West

    Szia!
    Nagyon ötletes írás, nagyon jó volt a hangulata, kellő mértékben adagoltad a feszültséget. A végén ha csak rájön szerintem is elég lett volna, de így is jó egyébként, bár nekem van így egy pici hiányérzetem, de ez szubjektív és csak én érzem, szóval ne feltétlen hallgass rám : ) Tetszett, tőlem jár érte az 5 csillag 🙂

  11. C.C.Brown

    Köszönöm Márk 🙂

  12. Kereder Márk

    Szia, nagyon-nagyon jó ötlet!!! Pont jó és ütős ekkora terjedelemhez. Az írástechnika nem hibátlan, de az tanulható. Az ötlet nem. Az ötlet miatt kitűnő! Szerintem, ha még megrágod párszor, színtiszta kitűnő lesz. De aztán lehet, hogy csak nekem kiforratlan kicsit a stilisztika. S egy abszolút szubjektív: ha nem ölöd meg a bestiális gazembert a végén, akkor is ugyanúgy ütött volna szerintem. Vagy nem? De, szerintem maga a „rájövés” is elég lett volna… Szóval gratulálok! Szuper!

Hozzászólás

*