Previous Story
Milyen érzés magadat látni?
Szerző: Galambos Tamás
– Milyen érzés magadat látni? – kérdezte, miután vért köpött.
– Csak véletlenül nézel ki úgy, mint én! – kiáltottam. A kezemben megremegett a még füstölgő pisztoly.
– Mi egyek vagyunk! Az a különbség, hogy én valóra váltottam az elfojtott vágyaid! – emelte fel a tekintetét. Akárha a tükörképem bámultam volna, a pillantása valósággal hipnotizált.
– Nem igaz! – üvöltöttem teljes hangerővel.
– Nézz magadba! – Megemelte a hangját, mire újabb adag vért köhögött fel. – Untad a léha, hedonista életed. Ezért jelentkeztél a teleportációs kísérletre, ami megduplázott. – Minden szava késként döfött. – Mivel én hivatalosan nem létezem, meg mertem tenni, amire te csak gondoltál.
– Egy gyilkos selejt vagy, nem több! – Kétségbeesetten beleeresztettem még három golyót, mire elcsendesült. A sikátor falához rogytam, egész testemmel rázkódtam, a gyomrom felkavarodott az undortól. Újra és újra végigpörgött bennem a gyilkos pillanat, tudtam, hogy soha többé nem felejthetem el. Azon kaptam magam, hogy egyre szívesebben idézem fel az érzést, hogy elpusztíthattam őt, hatalmat kaptam egy élet felett. Szembe kellett néznem a szomorú ténnyel, hiába próbáltam görcsösen tagadni. A másolatom igazat mondott! Azzal, hogy elkövettem az első gyilkosságot, magam is átléptem egy határvonalat. Előbb-utóbb olyan leszek, mint ő. Meg kell ölnöm magam másodjára is! A fejemhez emeltem a fegyvert…
.
Köszönöm a véleményeket. 🙂
Bitang, igazad van! Arra nem is gondoltam, hogy: vagy megmagyarázzuk rendesen, hogy miért lett öngyilkos és lefestjük a belső tájat, ami a csávóban van az öngyilkosság előtt, vagy pedig nem mondunk semmit, ezáltal legalizáljuk a cselekményt, érzelmileg indokolttá tesszük az elhallgatással gyakorlatilag, mert akkor beleképzelhető a vivódás – gondolat „megérése” – cselekménnyé szilárdulása. Jó!
Más: „gravatár”, vagy mi, ahol be lehet állítani fotót asszem.
Üdv!
Cyberpunk noir, ez volt az első benyomásom. Az öngyilkosság nem éppen újszerű témáján rengeteget dob az unikális megközelítés, amiért mégis csak a négy csillagot adtam, az a vége: én húznék ebből a kacifántos magyarázkodásból, a kevesebb néha több.
Galambos Tamás, Richard Morgan vagy álnéven? 🙂 Szvsz bejött.
Szia Tamás!
Részben egyetértek az előttem szólóval, illetve lényegében szerintem teljesen igaz, amiket felvetett. Én mégis Jó-ra gondoltam értékelni ezt az írást. Tudod, azok, amiket korábban olvastam Tőled, attól ez sokkal-sokkal jobb! Azok nagyon csapongóak voltak. Ez az ötlet is remek. A terjedelem miatt a lelki háttér nem tudott kiforrni. Kicsit feltöltöd a végét, kitűnő írás lesz. Nem a régiek viszonylatában gondolom jónak, hanem önmagában is jó ez, csak a lelki indokok valóban, nekem is hiányzanak. Szerintem a logikával nincs gond, meg lehet ezt magyarázni, de meg KELL magyarázni. Az öngyilkosság nem kósza gondolat sosem. Azt mondom egyébként, hogy nagyon jó úton haladsz! Üdv!
Nehéz elképzelni – nem túl életszerű -, hogy ilyesmi (teoretikus) fejtegetések vezetnek végül egy öngyilkossághoz. Már csak azért is, mert ugyanilyen joggal elmélkedhetett volna arról is, hogy végre sikerült megszabadulni egy veszélyes „gyilkológéptől”, tehát (jóleső hatalomérzete ellenére egy) ön- és mindenkit érintő védelem volt.
Az sem kikezdhetetlen logikájú levezetés, hogy előbb-utóbb törvényszerűen olyanná fog válni, mint ő. Miért? Elfojtott vágyai ellenére őneki több önuralma is lehet – pláne, ha tényleg „szembenézett önmagával”, és tanult belőle. Nem túl hiteles, hogy egy ilyen sorsfordító, életút-választó helyzetből számára csakis öngyilkosság lehet a „kiút”.
Az írás terjedelméhez képest sok (és nem túl meggyőző) magyarázkodás miatt szerintem elerőtlenedett a vége.
Érdekes és elég paradox helyzet: vajon ez az „első” és „utolsó” (ön)gyilkossága is kéjes hatalomérzettel töltötte el?