TEL: 29 954 303 - E-MAIL: info@triviumnet.hu

A kandalló hidege

Szerző: Fer-Kai

Volt egyszer egy kályhásmester, akiről azt mesélték, hogy bárhová, bármiből meleget tud varázsolni. Kemencét készít a víz hátán feltorlódó jégtáblákból, kályhát rak a szélfútta hóhegyekből, kandallót épít a jégveremből is. Hetet-havat összehordtak az emberek, ám abban mindenki egyetértett, hogy Kálmánhoz hasonló mestert nem hordott még hátán a Föld.
Sokan megkeresték – egyre távolibb vidékekről, idegen országokból is. Mire észbe kapott, szinte csak hálni járt haza, de azt is egyre ritkábban. Bárhová ment, szívesen fogadták, mert melegséget vitt magával, és meleget hagyott maga után. Nem győzték magasztalni a munkáját, és őt magát. Akkor sem fukarkodtak az elismeréssel, amikor pénzre váltották.
Kálmán észrevette, hogy ha néhanapján hazalátogat, egyre hidegebb fogadja. Családján kevésbé látszott, hogy fáznának, hanem ő dideregve kuporgott a kandalló előtt, amelyet saját kezűleg épített. Még messzebb, még hosszabb ideig vállalt munkát, de miután kisütkérezte magát a távoli dicsőség fényében, még inkább vacogott az otthoni tűz mellett.
Közeledett a karácsony. Advent utolsó hetét már otthon töltötte, és úgy fázott, mint még soha. Úgy tűnt, mintha vékony jéghártyán keresztül látná, hogy felesége és a gyermekei szótlanul jönnek-mennek a házban, majd egész napra eltűnnek, hogy a pompásan kivilágított városban költsék a pénzt ajándékokra – amennyit csak akarnak.
Kálmán egyedül maradt. Tehetetlenül nézte a kandallóban pattogó tüzet, mely képtelen volt kifűteni a szobát. Rakta, csak rakta rá a fát, de hiába. Arra gondolt, hogy le kellene bontania a művét, és egy újat építeni helyette, amely meleget hoz az ünnepekre. Szokatlan fásultság bénította tagjait, miközben remegés rázta belülről. Látta, milyen szép a kandallója – csak épp a lényeg hiányzott belőle.
A szikrák egyre közelebb pattogtak hozzá, és apró tűzmanók váltak ki belőlük.
– Fázik a kályhásmester? – vihorásztak. – Hát ezen könnyen segíthetünk!
Még közelebb férkőztek hozzá, de ahelyett, hogy meleget hoztak volna, magukba szívták azt a keveset is, ami volt. Kálmán elhűlve látta, hogy deresek lettek a falak és a bútorok. A mennyezetről jégcsapok lógtak, s csepegve nőttek egyre nagyobbra. Jeges rémület szorította össze a szívét.
Az egyik tűzmanó, úgy látszik, megszánta:
– Pszt! Elárulom, hogyan tudsz meleget varázsolni a kandallódba.
– Ho-ho-ho-hogyan? – vacogott Kálmán.
– Dobd bele a szívedet, és égesd el! – mondta a manó, s szétpukkadt, mint egy buborék. A többiek követték a példáját, és a mester ismét egyedül maradt. Meglátszott a lehelete, miközben fagyott ajkaival szavakat próbált formálni:
– Mi-cso-cso-cso-da? So-ha-ha!
Tiltakozása úgy hangzott, mintha a tűzmanók kacarásztak volna rajta. Vagy inkább ő, saját magán?
Elmosolyodott. Furcsa módon, az ajkai most engedelmeskedtek – mintha enyhült volna a fagy. Feleségére gondolt, és a gyermekeire, akiket élőbbnek látott képzeletben, mint amikor itthon voltak. Szája szélesre húzódott, és minden, ami ezután következett, ebből a mosolyból táplálkozott. Benyúlt a kebelébe, gyengén lüktető szívét megfogta, és határozott mozdulattal beledobta a tűzbe.
A kályhásmester szíve lángra lobbant. Gyönyörű színekben pompázott, majd parázslani kezdett, mígnem elhamvadt. A hamuból egyszer csak szikraeső kezdett záporozni, és aranyfényben csillogó, apró angyalok lettek belőlük. Kálmán mellkasához röppentek, és csilingelő kacagással belevetették magukat. A kályhásmester nagy melegséget érzett, szinte kibírhatatlan forróságot. Reszketett, de már nem a hidegtől, hanem a kitörni készülő kacagástól. Kinyitotta a szoba ablakait, aztán az ajtóhoz sietett, és kabát nélkül kilépett a szabadba.
Advent utolsó napja volt. Az utca végén a felesége és a gyermekei közeledtek teli szatyrokkal, csomagokkal. Kezük-lábuk elgémberedett a hidegtől – alig várták, hogy hazaérjenek. Csodálkozva látták, hogy miközben Kálmán eléjük siet, hullámzón remeg a levegő körülötte.
.

Facebook hozzászólások

  1. Fer-Kai

    Ja, és a műfaja.
    Mesés történetnek neveztem. Ez kicsit megtévesztő, mert dicséretként hangzik, mint a “mesés kelet” vagy a “mesés kincsek”.
    Szabatosabban: mesenovella.

    (Hogy mi fán terem az? Olyan novella, amely mesefán terem.)

  2. Fer-Kai

    Tamás, igen, nevezhetjük allegóriának is, hiszen ez a mesés történet a jelképek nyelvén szól az olvasóhoz.
    Amúgy a klasszikus mesék, népmesék is. Azoknak is van egy elsődleges olvasatuk, aztán pszichológiai, illetve spirituális szinten is értelmezhetők.
    Az elsődleges olvasatuk azért rejt magában “csodákat”, mert azok csak magasabb szinten értelmezhetők “nem-csodaként”. Analógiás gondolkodást, értelmezési képességet igényelnek, illetve pszichikai és spirituális ismereteket, jártasságot. Különben egy ismeretlen nyelvnek vagy “nyelvjárásnak” tűnnek, sok zagyvasággal.
    Persze ez nem jelenti azt, hogy egy valóban zagyva történet ne lenne zagyvaság…
    Olvasd el a korábbi hozzászólásokat, szerintem azok sok mindent érthetőbbé tesznek a történetben.

  3. Galambos Tamás

    Allegóriának is erőltetett, mert a szenvedélyének, a tűznek adta a szívét, nem a családnak, nem tett értük semmit, ha ez a hasonlat valamit kifejez, az az, hogy még önzőbb lett.

  4. Galambos Tamás

    Ez mi akart lenni?
    Mesébe nem kéne szívet kitépni, de ha ez nem is gond, ez lenne a tanulsága, hogy valaki dobja tűzre a szívét?
    Allegória? Nem adta a szívét a családjának, elhanyagolta őket? Annak is erőltetett, illetve akkor mi a meseszerű körítés?

  5. Fer-Kai

    Köszönöm a kiegészítésedet.
    Én is ismerek egy kályhásmestert, illetve házaspárt Sopron közelében. A férfi jól menő mesterember, Ausztriába is átjár dolgozni. Az elhidegülés sajnos bekövetkezett a párjával, és tudtommal azóta sem lett jobb a helyzet. Eredetileg róluk mintáztam, nekik írtam ezt a történetet, évekkel ezelőtt. Végül is mindenkinek szól (nekem is), hogy óvjuk meg, tartsuk melegen az otthon tüzét. Az eleven tüzet – miként Guti Csaba fogalmazott a “Karácsonyi fuvallat” című írásában (mellyel vihart aratott).

  6. HBJ

    Az egyik ötös az enyém. Túl friss az emlék: az én kályhásmesterem a végén sem tudta kimutatni az érzelmeit. Most pedig már nincs rá módja.

  7. Fer-Kai

    Köszönöm, kedves Csaba.
    Igen, a főnixmadár is úgy tud megújulni, újjászületni a hamujából, hogy eredendően megvolt benne a Tűz.

  8. Guti Csaba

    Szia!
    Én is azzal kezdeném, hogy örülök, hogy olvashattunk itt tőled!
    Minden amit csinálunk, azt teljes szívvel kell tenni, miért éppen a szeretet lenne ez alól kivétel? Furcsán hangzik ez így, de úgy gondolom, hogy például, nem elég a teljes anyagi támogatás, ha nincs mögötte lelki törődés, szeretet. Az ember könnyen megváltozhat, és kiürülhet érzelmileg, miközben eltávolodik a valódi fontos dolgoktól. Ha rádöbben erre, képes nagy árat fizetni, hogy visszanyerje értékeit és a helyes utat. Persze csak ha azok eredendően benne voltak, mint ahogy jelen esetben is.
    Gratulálok hozzá, jó volt olvasni!

  9. Kereder Márk

    Fer-Kai, én is pontosan így látom.
    Pont nemrég írtam valakinek, hogy azt hiszem, én az egóm leredukálását nullára képtelen vagyok elérni (ahogy ezt a legtöbb vallás óhajtaná), hanem most ott tartok, hogy elképzelhetőnek gondolok egy olyan utat, mikor -ha már csökkenteni nem tudunk- az egót kiterjesztjük az egész emberiségre, magyarul: mindenkit annyira szeretünk, mint önmagunkat. Ilyen értelemben furcsa, de igaz lehet, hogy az ego végtelen módon való kiterjesztése nem egyenlő az ego növelésével, amit csak önmagunkra irányozunk. Szerintem ezt így lehetne fogalmazni: ahelyett, hogy senkit sem szeretünk, még magunkat sem (mert ez az ego “nullásítása”), inkább magunkat is és mindenkit szeretünk.
    Vagy létezik olyan, hogy magunkat nem, de mindenkit igen?
    Nem tudom.
    Utánagondoltam és jó így a történeted, nem volt egoista a Mester, inkább az történt, amit fentebb írtam.
    Üdv!

  10. Fer-Kai

    Bitang hozásszólásához még egy kiegészítés:
    A Grimm-mesék, és általában a népmesék igen takarékosan bánnak az érzelmekkel. Inkább a körülményekkel, történésekkel, tettekkel utalnak rá.
    Andersen (gyakran népmeséken alapuló) meséi már sokkal érzelmesebbek, az érzéseket gyakran direkt módon is leírja, megmagyarázza. Sokkal novellisztikusabb mesék, mint a népmesék.
    Ez a kandallós mese, mesés történet tán a kettő között lehet – ebből a szempontból.

  11. Fer-Kai

    Márknak még egy gondolat:
    Van pozitív és negatív önszeretet.
    Pozitív, amikor “jól” szereti önmagát az ember; éppúgy, mint másokat. Szeretetébe minden lényt belefoglal, tehát saját magát is. Sőt, ez az alap, különben másokat sem tud igazán szeretni.
    Negatív az önző, rögeszmésen önérvényesítő, önigazoló “önszeretet” – ennek nem sok köze van a szeretethez… Csak a birtokláshoz, hatalomhoz. Az ilyen ember magát em tudja szeretni.

  12. Fer-Kai

    Te bitang! Még hogy nem közérdekű technikai közlemény?!
    Tömény fűtéstechnikai és életvezetés-technikai közlemény volt ez, kéretik betartani!

    (Amúgy, köszönöm szépen, bitang.)

  13. Fer-Kai

    Köszönöm a meleg fogadtatást.
    (félre ne értsd :))

    Mivel a hosszú távollétek, ottani sikerek, körülrajongások miatt a kályhásmester hidegült el az otthonától, otthoniaktól (önmagától) – ő felejtett el szeretni -, őneki kellett “felfűtenie” magát. A többiek érdekében is.
    Az otthoni, saját kandallójában érezte a hibát; már-már le akarta bontani, hogy újat építsen helyette. Jó helyen kapiskált, hiszen önmaga (is) volt a kandalló. Végül (belátással, mélyebb önismeretre szert téve) önmagát “bontotta le” és “építette újjá” a szíve átadásával, feláldozásával.
    A régi szíve “tűzmanós” volt, az új már “angyalos”.

  14. A bitang

    Parabolisztikus mese, a túlzott érzelgősség hibájába ügyesen _nem_ eső Grimm-reminiszcencia. Egyúttal az első 5*-om az oldalon, amit nem közérdekű technikai közleményre adok. Grats!

  15. Kereder Márk

    Szia, először is: de jó, hogy írtál ide!
    Az írásról: nem véletlenül adtam maxot… 🙂
    Igen a szeretet így működik. Ez nem olyan, mint a roulett, hogy betolod “all in”, aztán vagy lesz valami, vagy nem.
    Ha a szívedet dobod be, MINDIG nyersz! 🙂
    Az önzetlen szeretet megfogalmazása ebben a műben már-már triviálisan egyértelmű, a hasonlat szinte túl kézenfekvő, erre gondoltam legelőször, aztán arra, hogy jó ez így, hiszen néha az a jó, ha az emberek cifrázás nélkül kapják az arcukba az üzenetet, nem kell annyit agyalni.
    Aztán arra a kis logikátlanságra gondoltam, hogy a Mester a szívbedobással gyakorlatilag önmagát fűtötte föl, hiszen a srácai nem fáztak, ilyen szempontból olyan “önszeretet”-érzete van az embernek a cselekménnyel. Én úgy csináltam volna, hogy a srácok fáznak, ő meg bedobja a “kör(szív)-királyt”.
    De egy másik szempontból ez az önző jelleg (hogy magát melegíti fel a szívével) értelmet nyer és pozitív fennhangot kap, ugyanis arra is gondolhatunk: ha azért melegíti fel magát, hogy a srácoknak “jó melegük legyen” mellette, akkor már oké.
    Aztán tovább agyaltam, hogy mit adjak, aztán: üsse kavics, van ez jobb, mint négyes!
    Én ezt éreztem és ezt gondoltam.
    Szép volt, gratulálok.
    Még annyit, hogy az én “ötösömet” azért ne hagy figyelmen kívül! 🙂 (Írtad, hogy az egyest és az ötöst nem kell komolyan venni.)
    Üdv!

Hozzászólás

*

Solve : *
9 + 15 =