Previous Story
Hosszabbítás
Szerző: Kereder Márk
Azt hiszem, készen állok a nagy útra. Megbékéltem magammal. Az összes bűnömmel, az egész kib.szott jó-keresztényi életemmel. Amiből már alig van vissza. A legnagyobb bűnöm zsoldját is megkaptam, rendesen megfizetek! A fizetség a rák. Már nincs erőm. Elmúltam hetven, mire várjak még? Ez a kórház… Ellenségemnek sem kívánom… Ellenség…
A legnagyobb bűnöm újra eszembe jut. Az a dzsungel ’67-ben, Ho-Si Minh városától vagy 50 mérföldre délre, valahol a Mekong-deltában. Jóisten tudja hol, de olyan délen már nem bombáztunk. Csak szűk egységekben kerestük őket. Ha találtunk egy sárgát, nem volt kegyelem. Istenem, háború volt! Mit mondjak?
Csak egyszer kellett megtennem. Alig tizennyolc évesen. Most is látom.
Az a hajnali köd. Párával telitett levegő. Fullaszt. Erőltetett menet a bozótban. Nyirkos, burjánzó növényzet. Jajgatás balról a levelek közül. McFly őrnagy leguggol. Némán int Joe-nak, s a nagydarab néger oson, mint a macska. Puskájával elhajtja a leveleket. A ferdeszemű partizán ott nyöszörög repeszdarabbal a térdében.
Csak mondja azon az érthetetlen halandzsa nyelvén. Valószínű könyörög. Nagyon fél. Reszket, amíg a fához kötözzük.
McFly odafordul hozzám:
– Na, Bobby, most a te beavatásod lesz.
Erősen rászív a dohányra, miközben a kezembe adja az M16-ost.
Tudom, mit kell tennem. Szememhez emelem a célzót.
Várok. A köd nem mozdul. A Vietkong remeg. Kurvára remeg. Már nem beszél. Nem gondolok semmire. Csak túl akarok lenni rajta.
McFly újra, hangosan:
– Bobby-fiú! Ez a sárga patkány megerőszakolná húgodat, anyád után! Tedd meg! Ő, vagy te! Ő, vagy mi! Dönts! – ordít már.
Látom a remegő pupillákat.
Megtettem. Krisztusom, azt sem tudtam, mit csinálok! Háború volt! Mind megtettük! A golyó olyan szerencsétlenül talált, hogy nem halt meg rögtön. A szeme alatti kráterből csak szivárgott a vér, talán nagyobb eret nem ért a lövedék. Utána még vagy négy órán át vergődött a szerencsétlen. Újabb golyót McFly nem engedélyezett rá. A beszédközpont valószínű sérült, mert addig egy szó sem jött ki a száján, míg hatalmas kínok között kiszenvedett szegény ördög.
.
.
Bob erre gondolt, mikor utoljára elaludt. A halál csendben jött és hangtalan dolgozott a kórházban.
Bob legelőször a fojtó párát érezte. Kinyitotta szemét. Nem látott semmit, csak foltokat. Lassan kitisztult minden. Újra az a köd. Az az átkozott dzsungel ’67-ben. Nem tudta mozgatni testét a kötelektől. Felnézett. A dörrenés előtt még látta az M16-os ráirányított csövét és saját, alig 18 éves arcát, ahogy rácéloz.
.
Nagyon köszönöm a válaszokat, sokat segítettetek igazán és Fer-Kai, mindenki igazán építő jellegű hozzászólást nyomott! Szuperek vagytok, köszi!
Talán úgy tudom megfogalmazni, hogy nem növekedett a tét.
Elején arról volt szó hogy meghal. Utána hogy valami trauma gyötri. Ezek után már nem komoly plusz, hogy meghalt és újra egy trauma gyötri.
Ho Si Minh-város vagy Saigon kérdésében: egyértelműen az utóbbi.
1967-ben (az ottani folyó neve alapján) már régóta így hívták, az ellenségnek számító kommunista Ho Si Minh-ről csak a háború után, 1976-ban nevezték el a vietnamiak. Egy amerikai veterán katonának biztosan Saigon; számára ez a demokratikus szabadság jelképe. Emiatt érezhették úgy, hogy jogosan háborúznak.
Az írás bennem olyan benyomást keltett, mintha egy hollywoodi forgatókönyvet olvasnék.
Erősen ki van spekulálva benne minden, közönségsikerre törekszik. Naturális részletek kívánják fokozni a hatást, miközben elég lenne csak a lényeg. A túlzott részletekben buktatók rejlenek. Például: egy szem alatti golyótalálatot tényleg túl lehet-e élni négy órán keresztül? Miért kell pontos időtartamot megadni, nem elég, hogy sokáig szenvedett még? A jobb agyféltekében lévő beszédközpont valóban sérülhetett-e a szem alatti golyótalálattól? Talán ha alulról lő ferdén felfelé, de az nem valószínű. Nem ájul-e el a szerencsétlen, egy ilyen helyzetben?
Minden megkérdőjelezhető állítás, tárgyi tévedés rontja az írás hitelét. Ha konkrétumokat írunk, nem árt ellenőrizni. A fölösleges részlet, még ha helytálló is, elvonja a figyelmet a lényegtől.
Ha fontos a beszédközpont megbénulása (a drámai végkifejletet szolgálja), akkor a főszereplő rák helyett kaphatott volna inkább agyvérzést, amely beszédképtelenséggel jár. De akkor kellett volna egy indok is, hogy miért olyan rettenetes (mindkét szituációban) a beszédképtelenség – például valami fontosat szerettek volna közölni. Dramaturgiailag alaposan végig kell gondolni, fel kell építeni a történetet, hogy ne rogyjon meg sehol.
Az ötlet, bár nem igazán eredeti, annyiban megfogott, hogy a veterán katona úgy érzi, halálos betegségével megbűnhődött már a háborús jogokat is semmibevevő, kegyetlen tettéért. Noha egy ilyen betegség bárkit elérhet anélkül, hogy az illető gyilkos lenne, és viszonylag szép kort megért volna. Túl könnyen felmenti magát, de a magasabb, isteni törvények elől nem tud kibújni. Ezek a sorstörvények – még ha úgy érezzük is –, nem bosszúállóak, hanem a belső változást, a lélekfejlődést szolgálják.
Nem azt várom el, hogy valami olyasmiről szóljon, amiről korábban még senki nem írt, az irreális lenne.
De úgy érzem, nem sikerült elég nagyot dobbantani, egy régi emléktől szenved, és aztán ismét egy régi emléktől szenved, sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz a vége. Számomra ez egy háborús napló, de semmi kiemelkedő. Úgy szerintem jobb lehetett volna, hogy simán leírni, mi történt háborús történetként, és aztán na ismétlés másik szögből.
Ha ilyen bűnbánatos, akkor amúgy aligha kerül a pokolra, legalábbis nem a kereszténység szerint.
Köszönöm Attila, sokat segítettél!
És köszönöm mindenkinek a külső szemeket.
Ti is bármikor számíthattok rám. 😉
Szép napot!
Szia Márk!
Érdekes volt olvasni a művedet, jó értelemben. Ahogyan már előttem leírták külön érdekesség, hogy ezt a 100 minire írtad. Tetszett az alapgondolat, viszont a kivitelezés már egy két helyen nálam is botlott. Először is tényleg túl tömény volt. Nem kell minden bajt és szenvedés belezsúfolni egy ilyen kis termetű novellába, mert azzal egy csomó helyet elveszel a karakter kibontásától. Énszívesen olvastam volna még fiú érzéseiről, ahogyan vívódik még önmagában, és ha persze jó keresztény lenne, min ment keresztül, hogy nemtett egyből bűnbocsánatot, hasonló. Ettől függetlenül nagyon szépen összeraktad, és a szövegezés is tetszett, kissé akadozott, bár egy haldoklótól mást nem várni. Azonban lehet megpróbáltam volna E/2-ban írni a szöveget, így nem lett volna a szemszögváltás a végén, és talán egységesebb lett volna a novella. A mcfly szerintem is szerencsétlen megnevezés, én is arra gondoltam, mint a többiek. A csattanó szerintemtökéletes volt, nem kell ezen mit magyarázni. Pokolra került, és azt kell átélnie újra és újra. Egyébként írtam már egy hasonló extrémrövid színdarabot, az is hasoló mondanivalójú.
Köszönöm, hogy olvashattam!
Attila
Köszönöm László, tudnál konkrétumokat is írni esetleg? Azzal segítenél, mert így csak a levegőbe puffogtatsz.
(Ugyanis nem értem a kritikád, biztos bennem van a hiba.)
– Irodalmi szempontból például mit javítanál?
– Továbbá konkrétan mi volt a hiteltelen neked a halál okozásánál?
Köszi a választ, Üdv!
Elég gyenge írás.
Irodalmi szempontból is lenne rajta javítani való, az pedig egyértelműen érződik, hogy nem hogy az író nem volt sosem hasonló helyzetben, de még csak nem is beszélgetett el senkivel, aki lett volna. Itt persze nem a halálról, hanem a halál okozásáról beszélek.
Szia Tamás!
Köszi, hogy elolvastad!
Csavarnak szántam a legvégét. Vagyis csattanónak. Nem tudom, átment-e, amit előző hozzászólásomban írtam a mondanivalónak. (Már arra is gondoltam, hogy „nem érthető”, hiszen ezt aztán végképp nem tudom eldönteni, ugyanis az én agyam találta ki és ugyanazzal az aggyal persze, hogy értem! 🙂 )
„Az alaphelyzet számomra egyáltalán nem új, rengetegszer feldolgozták…”
Persze, hiszen ez egy szituáció. Ezek szerint minden szituáció, amit többször megmutattak elcsépelt?
Pl. elcsépelt mondjuk a történelmi regényeknél minden csatajelenet is? Csak kérdezem.
…
Szóval, ha nem érthető a csattanó, akkor igazán elbazilikáztam.
(Vagyis nem mindenki számára érthető? Zsuzsa, stb… asszem értette.)
Nem tudom, ezért kértem a véleményetek.
Ez egy küzdőtér.
Nem a legjobb írás, azt tudom természetesen. De azért, mert az emberek egy része nem érti?
Üdv!
Nem volt rossz, de annyira nem is fogott meg.
Az alaphelyzet számomra egyáltalán nem új, rengetegszer feldolgozták, talán részletesebben ki kellett volna fejteni, vagy kis balladai homályt és csavart beletenni.
Szia C.C. Brown; Szia Csaba!
Köszönöm, hogy elolvastátok és végül is Nektek tetszett és az a lényeg, hogy az Olvasóknak tetszik-e.
„Hosszabbítás” azért a címe, mert a mondanivaló lényege, hogy Bobby hiába várja a halált, az nem kegyes lesz,
ráhúz, rátesz egy lapáttal, hosszabbít, nem egyből Istenhez kerül a lelke, hanem abba a testbe, amit ő ölt meg! Gyakorlatilag az előzményekből tudjuk, hogy a több órás szenvedés vár rá, s azt is, hogy nem tudja a „titkot” (hogy átkerült egy másik testből) átadni sem senkinek, mert a golyó beszédközpontot talált el. Csak az általa okozott szenvedés megélése után tud továbbmenni. A lényeg: amit másoknak okozunk, visszahull ránk. Bármi legyen is az. A legelképesztőbb módokon akár.
A „köteles” rész: dráma miatt, illetve hogy Bobbyfiú beavatása tiszta legyen, ne mozogjon, ne fusson a szerencsétlen. Szerintem életszerű. Több golyót pedig azért nem, mert fogyóeszköz és takarékoskodni kell. Valamint a kés azért nem, mert Mcfly egy szadista rohadék volt. De jogos!!! Amit ilyen kis terjedelemnél magyarázni kell, az nem jó oda, mert elviszi az Olvasót! Köszi a felvetést!
Az, a „megbékéltem” az elején valóban igen szerencsétlen szó. Igaz! Abszolút jogos, hogy ellentmondás van. Ha megbékélt volna, nem őrlődik! „Megbánás” szó kellett volna, hiszen ha valamit megbánunk, az pont azt jelenti, hogy nem éreztük helyénvalónak a cselekedetünket. A „megbánás” nem vonja maga után a megnyugvást. Őrlődhetünk utána is! Sőt! Pont arról szól! Jogos a szőrszálhasogatás, nagyon! 🙂
Köszönöm Nektek, hogy elolvastátok és hogy itt lehetek most. 🙂
Üdv!
Szia Zsuzsa!
Köszönöm a véleményed!
Válaszolok sorban:
a további történet a hely hiányában (max 2500 karakter) lett ilyen. Nagyon jó átgondolandó: a tartalom és a mondanivaló lehet, hogy nem megfelelő a terjedelemhez!
Igen, a repeszes rész: ösztönösen jött a „repesz”, az olyan „harci sérüléses”. Gondoltam én is, hogy nem illik a „nem bombázás”-hoz és én is a kézigránáttal legalizáltam magamban. De ha már másban is felmerül az összeférhetetlenség és gondolatban meg kell magyarázni, az elviszi az olvasás élményét. Hiába lehet kilogikázni a dolgot, említett kizökkentés miatt nem jó.
„Saigon”. Igazad van. Jobban illik. A filmekben is így hallani.
A McFly képzeld úgy született, hogy mindenképpen valami amerikait akartam természetesen. A karaktereket pedig a végén már a névelőkkel, stb… csökkentettem. 🙂 Így lett Mcfly. Tudom, h gáz, de hosszabb név nem fért bele.
Tök igaz, h ez is kirángat az élményből.
…
Amit most látok: a fő baja, hogy túl sok dolog van belesűrítve. A tartalom és a mondanivaló a terjedelem függvényében nem működik. Ezt már az írásánál látnom kellett volna, hiszen ha már valamit betűnként kell csökkenteni, az sose jó. Talán ez is a hiba…
Köszi Zsuzsa és Attila!
Szia!
Mivel a 100 minire írtad a novellát, meg kell jegyeznem, hogy jól spóroltál a karakterekkel, s mindezek ellenére igen hatásos írás lett belőle.
Én nagyon szeretem a drámai hangulatú történeteket. Nos, te nem bántál szűkmarkúan ebben az írásban a drámai elemekkel, bár kicsit az az érzésem volt, hogy biztosra akartál menni, hogy letaglózza az embert. Bár az kétségtelen, hogy egy háború mindig szörnyű, de amellett ott volt még a rák, a beavatás, az ellenséges katona szenvedése, szenvedni hagyása, valamint a csattanó, amit kétségkívül kitűnően megoldottál. Nekem mindez egy picit mégis sűrűnek tűnt a novella terjedelme miatt. Zsuzsának igaza van, jól írsz, ki lehetne bővíteni, el tudnám mindezt képzelni hosszú oldalakon keresztül. Bár most biztosan eredeti formájában akartad megmutatni nekünk.
Annyit szeretnék még mondani, hogy az elején írtad, hogy megbékélt a szereplő a bűneivel, saját magával. Nos, ha ez valójában így lett volna, akkor nem tudott volna ilyen felkavaróan visszaemlékezni a történtekre. Aki ennyit gyötrődik a múlton, az inkább belefáradt abba, és feladja a küzdelmet, nem pedig megbékél. No, de ez csak szőrszál hasogatás, de mentségemre legyen mondva, hogy Te kérted! 🙂 Egyébként egy ötös pontozási rendszerben a maximumot adtam volna rá.
Minden jót!
Szia Márk! Nekem tetszett a történet. Egy fél oldalban sikerült összesűrítened egy ember utolsó gondolatait a halála előtt, és az egész életét – gondolom nyomasztó árnyékként – végigkövető emléket, mikor embert ölt. Nem vagyok egy „háborúsfilmeketfaló” alkat, és a Szakasz c. filmet is nagyon nagyon fiatalon láttam egy szabadtéri moziban (az akkori barátom kissé militáns alkat volt és úgy elmerült a látványban, hogy még a kezemet sem fogta meg, mikor röpültek a véres végtagok szerteszét). Én pedig egyetlen dologra fókuszáltam, hogy a szúnyogok ne faljanak fel. Szóval, amikor olvastam a történeted, nem ez a film jutott eszembe, hanem a Forest Gump, ami életem egyik meghatározó filmje volt, és vagy százszor láttam már. Tehát így el tudtam képzelni a miliőt. Viszont két dolog nem tiszta a számomra:
Nem tudom, miért az a címe, hogy „Hosszabbítás”. És azt sem értettem, hogy ha az a szerencsétlen vietkong ott fetrengett egy repesszel a térdében, akkor miért kötözték plusz a fához, és miért nem végeztek vele ott helyben? A kötelet nem sajnálta az örmester, de a golyót igen? Persze biztos voltak ilyen vérszomjas, embertelen vadállatok, akik hagyták kínlódni az áldozatukat, de ha a golyót sajnálta is, akkor legalább elmetszhette volna a torkát, vagy csak egy rántás és… De végeredményben a történet jó, és köszi, hogy megosztottad velünk! A válságon pedig gyorsan túl kell esni, hiszen olyan tehetséges ember vagy!
Hangulatos kis rövid olvasmány. Nekem személy szerint tetszett Bobby fiú végső lelki gyötrődése.
És a csattanót is jól eltalálta az írót.
Jó a csattanó a végén, de nekem hiányzik belőle, hogy mondjuk ez a purgatórium és utána lehet, hogy megbocsátást nyer, mert egész életében szenvedett attól, amit tett és megbánta, s most átélheti a másik szenvedését vagy mondjuk odaírtam volna, hogy mit mondott vagy gondolt a vietkong, például, hogy a másik, az amerikai is katona, megbocsát neki, mert besorozták, ő viszont meggyőződésből harcolt. Esetleg ez után még azt is, hogy amikor elviszik a volt katonát a halottasházba, a családtagjai olyan megkönnyebbülést látnak az arcán, amit 52 éve sosem. Jól írsz, jól érzékelteted a dzsungelt, a katonákat. Jó, hogy dőlt betűvel van megkülönböztetve a vietnámi rész. Tartalmilag viszont vannak megjegyzéseim. Azt írod, hogy arrafelé nem bombáztak. Hogyan került repesz a térdébe? Esetleg lehetett volna azt írni, hogy előzőleg kézigránátot dobtak oda, mert hallottak valamit. Én beírtam volna Ho Si Minh-hez, hogy az egykori Saigon, mert Saigon neve jól kapcsolódik a vietnámi háborúhoz mindenkiben. Nem tartom jónak a McFly nevet, mert én rögtön Marty McFly-ra asszociáltatam a „Vissza a jövőbe” sorozatból és az kirángat a történetből, ha az olvasó elkezd ilyesmire gondolni. (Az, hogy nem került bele a 100 minibe, nem jelent semmit, a válogatók ízlését tükrözi, sokból is kellett válogatni, az én egyikem sem került be, pedig szerintem jó volt.)
Hálás vagyok ismét a Triviumnak, hogy kirakta. Köszönöm!
TUDOM jól, hogy baj van vele, hisz nem került be a 100 legjobb minibe.
Viszont természetesen kezdő létemre nem tudom objektíven látni.
Kérlek segítsetek és tök őszintén, nem fogok megsértődni!
Most visszaadhatjátok a savazásaimat! :DDD
U.i.: ez most szentimentális lesz: tök jó idetartozni, valahova tartozni. Köszönöm Nektek és az Elnökségnek!