Previous Story
Az Idegen
Szerző: Dávid Attila
Márta néni kis híján szívszélhűdést kapott, amikor kinézett a konyhaablakon az udvarra: éppen egy pár méter átmérőjű, fémszínű lapított gömb – már-már valami nagyobbfajta korong – szállt le a csirkeudvar közepén. Laci bácsi (Márta néni férje) épp nem volt otthon – megint a kocsmában ette a fene – úgyhogy Márta néni nem kérhette meg őt, hogy csináljon (végre) valamit.
Márta néni arra gondolt, hogy talán megint a szomszéd suhancok akarnak tőle csirkét lopni. Magához vette a konyha sarkából a cirokseprűt és szigorú arccal, de azért kicsit remegő térdekkel megindult kifelé, az udvarra. Egy-két méterre megállt a lapos fémszerű gömbtől, és egy kicsit félve nézett rá, mert még soha nem látott ilyesmit (úgy látszik, ezek a szomszéd kölykök nagyon találékonyak, mindig kitalálnak valami új csirkelopási módszert). Ekkor lassan felnyílt a lapos gömb teteje, és óvatosan elkezdett kimászni belőle Valami. Márta néni annyira megijedt a szürkészöld színű, kocsonyaszerű Valamitől, hogy elkezdte csapkodni a seprűnyéllel. Mint tudjuk, a seprűnyéllel való csapkodás mindig hatásos: a Valami gyorsan visszamászott a lapos gömbbe, és visszazárta a gömb tetejét. Egy-két másodperc múlva a gömb hangtalanul felemelkedett, s ahogy jött, úgy el is repült, szinte függőlegesen felfelé.
Márta néni elégedetten nyugtázta, hogy sikerült megakadályoznia az újabb csirkelopást, bár a gömb repülni tudásán kicsit csodálkozott – de hát ezek a mai fiatalok nagyon értik a modern technikát, amihez ő sajnos egyáltalán semmit sem konyít. Mindenesetre nagyon büszke volt magára, hogy ilyen gyorsan, a férje segítsége nélkül is el tudta intézni ezt a dolgot.
.
.
(…)
.
.
Xrgiorg a bázisra visszafelé repülve már meg is fogalmazta a jelentését: „Az Idegenekkel való kapcsolatfelvétel kísérlete teljes kudarcba fulladt. A véletlenszerűen kiválasztott Idegen nagyfokú agresszivitást tanúsított – bizonyára a társai is ugyanilyen agresszívek. Megelőzendő egy esetleges hosszan elnyúló háborút velük, javaslom a lakóhelyük – vagyis a Kék Bolygó – azonnali, gyors megsemmisítését…”
.
Kedves Zsuzsa!
Köszönöm az ötletet! A hangfelvételem még az előző notebook-omhoz csatlakoztatott régi fejhallgatós mikrofonnal készült, de azt már nem tudom használni. Ha új felvételt fogok készíteni, valószínűleg az új notebook-om (vagy pedig az új telefonom) beépített mikrofonját próbálom ki először, aztán ha az nem lesz jó, akkor kipróbálok valami mást.
Még egyszer köszönöm a segítséged! 🙂
Kedves Attila!
Szerintem túl közel van a mikrofon a szádhoz a hangrögzítésnél. Nem tudom mit használsz, csiptetőset, álló (magad elé letehető) mikrofont, vagy mobillal csináltad, de a lényeg az, hogy szerintem túl közel van, próbálgasd különböző módokon, messzebb tenni, mással rögzíteni. Én vettem egy pár ezer forintos egyszerű, kis kerek fülhallgatóval rendelkező mikrofont. Az egyik oldalon van a mikrofon, állítható is kicsit. Ha a fejemre tettem, akkor hasonló (susogások, rezonálás) volt, mint a te felvételed. Végül az vált be, hogy a nyakamra akasztom, így lejjebb van a mikrofon. Laptopra csatlakoztatom, így a laptop előtt ülve a képernyőről tudom felolvasni. Próbáld messzebb tenni kicsit a mikrofonodat. Én az Audacity nevű programot töltöttem le a laptopomra, abba rögzítem és tudom kicsit vágni is.
A fenti („Az Idegen” című) írásomat – az én előadásomban – meghallgathatjátok az alábbi linkre kattintva:
https://soundcloud.com/user-426466170/david-attila-az-idegen
Kedves Attila!
Köszönöm, hogy leírtad a véleményedet „Az Idegen” című írásommal kapcsolatban. Annak külön örülök, hogy kiemelted azt is, ami tetszett, és azt is, ami nem tetszett a művemben! 🙂
Üdv!
A történetről az jutott eszembe, mikor egyszer régen az a zseniális ötletem támadt, hogy orkokat, embereket és tündéket űrhajókkal, tankokkal meg lézerfegyverekkel kéne összeengedni saját csillagbirodalmaik védelmében… …úgy félévvel később akadt a kezembe egy W40k könyv… 😀 😀 😀
Egyébként a szerző stílusát kiforratlannak érzem, még ebben a rövid szövegben is akadnak szép számmal bosszantó megfogalmazások, ugyanakkor értékelendő a sci-fi és a humor ötvözésének kísérlete. Az ilyenfajta történetekkel kapcsolatban mindig felmerül bennem, hogy vajon mi emberek vagyunk ilyen „egyszerű” gondolkodásúak, és testáljuk át ezeket idegen fajok általunk elképzelt gondolatvilágára, vagy azokból ténylegesen hiányozna a fejlettebb gondolkodásból eredő bölcsesség? Számomra legalábbis annyi jött le Xrgiorg-ról (aki vélhetően nem svédkínai), hogy egy „lehetséges jövő” elkerülése végett népe, vagy megbízója vagy akárki/akármi akinek a jelentése készült, képes elpusztítani egy bolygót és/vagy kiirtani annak teljes élővilágát. Békés nép ilyet nem tesz… nem békés meg nem szarja össze magát egy háború lehetőségétől. Persze mindez csak az én szubjektív álláspontom.
…ami tetszett…
– a humor alkalmazása egy valójában igenis véresen komoly eseményen, a hétköznapi ilyetén összevetése a rendkívülivel szerintem igen szórakoztató tud lenni.
…ami kevésbé…
– van még mit csiszolni a szerzőnek a saját stílusán, mire tökéletesen magára talál (Hajrá!!!)
– ilyen történet „VÓTMÁ”
Amikor a fenti, „Az Idegen” című írásomat elkészítettem, azt hittem, hogy feltaláltam a spanyolviaszt, de ahogy az Eve által korábban belinkelt novella is, úgy Grecsó Krisztián „Hajnali találkozás” című, általam csak utólag elolvasott régebbi írása (az alábbi linken) is azt bizonyítja, hogy egymástól függetlenül több íróembernek is eszébe juthat földönkívülieket ereszteni derék parasztemberekre… 🙂
http://www.barkaonline.hu/szepirodalom/17-pr/341-hajnali-taloz
Kedves meggy!
Köszönöm a hozzászólást! 🙂
Kedves Márk,
neked is igazad lehet. 🙂
Kedves Csaba!
Köszönöm a hozzászólásodat! Az első benyomás tényleg gyakran meghatározó lehet… 🙂
a zárójel tényleg ciki, csakhogy Mikszáth is élt vele, meg Rowling is… stb…úgyhogy határeset 😀
nekem a poénból az agresszív seprű értelmezése, félreértelmezése hiányzott – ha ez poénerősítő, akkor akár hathatott is volna…
Szia!
Humoros, egyszerű írás. Úgy látszik ez az idegen, a rövid látogatása során mégis tanult valamit az emberektől. Miszerint: az első benyomás mindig fontos, és meghatározó. ?
Kedves Fer-Kai,
köszönöm a befejezés-javaslatodat, valóban hihetőbbnek tűnik ezzel a történet. Azonban már változtatni nem tudok az eredeti sztorin, mert több helyen eredetiben jelent meg, és nem szeretném, hogy párhuzamosan több szövegváltozat fusson belőle. Ráadásul, tulajdonképpen nem azért „neveztem” ezt az írásomat a Küzdőtérre, hogy átírjam, hanem azért, hogy a vele kapcsolatos hozzászólásokban foglaltakat felhasználjam/alkalmazzam/figyelembe vegyem az ezután elkészítendő írásaimban. Mindenesetre még egyszer köszönöm, hogy leírtad, hogy milyen befejezéssel lenne hihetőbb a történetem! 🙂
Kedves Attila, köszönöm a megértésedet.
Töprengtem, miként lehetne elfogadhatóbbá tenni a felderítő munkáját, jelentését.
Hirtelenjében ez jutott eszembe:
„Az Idegenekkel való kapcsolatfelvétel kudarcba fulladt. A századik véletlenszerűen kiválasztott Idegen is agresszivitást tanúsított – nem maradt kétségem afelől, hogy a magukat embernek nevező lények mind ilyenek. Megelőzendő egy hosszan elnyúló háborút velük, javaslom a lakóhelyük – vagyis a Kék Bolygó – azonnali, gyors megsemmisítését…”
(Elnézést a belekontárkodásért.)
Igen, abszolút igaza van Fer-Kai-nak, van jól sikerült és kevésbé jól sikerült abszurd.
Szerintem ezek között nem is igazán van éles határ, pont az abszurd jellegéből adódóan.
Magyarul: ízlés kérdése.
Például:
képzeljétek, ismerek olyan személyt, akinek nem teszik a Lart pour lart.
Én sikítva röhögök Boborjánon, Besenyő Pista bácsin, stb…
Az a zsenialitás nem tetszik valakinek!!! Felháborító!!! 😀 😀 😀
Kedves Fer-Kai!
Köszönöm második hozzászólásodat is. Igaznak, logikusnak tűnik, amit leírsz, érdemben nem tudok vitatkozni vele.
Kedves Eve!
Teljesen egyetértek veled – sőt, megkockáztatom, hogy az én hősömnek, Márta néninek is ez volt élete nagy napja, akárcsak az általad belinkelt novella Gáspár bácsijának, mert mindketten más dolog miatt büszkék arra a napra, mint ami miatt büszkének kellene lenniük… Kedves Eve, köszönöm a hozzászólásodat!
Kedves Tamás!
Köszönöm szépen a hozzászólást. Teljesen igaz, hogy a zárójeles közbevetés nem túl szép módszer az információadagolásra (ráadásul a szöveg esetleges felolvasása itt könnyen megtörhet), de én már régóta alkalmazom, és nehezen tudok megválni tőle. A történet vége valóban nem kívánatos, én se szeretném, ha földönkívüliek szétlőnék a bolygónkat – az írásomban inkább azt szerettem volna kiemelni, hogy a sorozatos negatív hozzáállás akár tragédiához is vezethet…
Kedves Márk!
A te véleményedet is köszönöm! Örülök, hogy te is úgy látod (mint én), hogy egy kis valóságferdítés még belefér egy (kitalált) írásba. A „lapos gömb”-bel kapcsolatban szerintem teljesen igazad van – én csak azért nem használtam az írásomban a „csészealj” kifejezést, mert éreztetni akartam, hogy a történetben szereplő néni nem ismeri fel, hogy egy UFÓ-t lát, csak a Föld alakjához hasonlatos nyomott fémgömböt látja benne, amit a szomszédja csirkelopó szerkentyűjének hisz. Szerintem azt is teljesen jól látod, hogy valójában a néni teljesen békés természetű (lenne), csak azért csapkod, mert – tévesen – veszélyben hiszi a csirkéit. A földönkívüli pedig lehet, hogy szintén békés természetű lenne, de ebből a csapkodásból – szintén tévesen – azt a következtetést vonja le, hogy itt ellenségesen fognak vele és társaival viselkedni az emberek, és ezért javasolja a bolygó megsemmisítését. Így a történet – bár humorosan indul, de a dupla félreértés miatt megváltozik – végül tragikus vagy tragikomikus lesz. Lehet, hogy úgy kellett volna megírnom, hogy vagy elejétől végéig humoros legyen, vagy elejétől végéig tragikus… Kedves Márk, még egyszer köszönöm a hozzászólást, és a négyest is! 🙂
Márkkal vitatkoznék egy kicsit, hisz nemcsak véleményt, ítéletet szoktam mondani, hanem érvelni is. Márk szintúgy, ezért érdemben lehet vele párbeszédet folytatni.
Márk hozzászólásából idézek:
„És a humoros írásokba bármilyen valóságferdítés belefér, ezért nem szempont a vizsgálatuknál
az életszerűség. Pont ettől az életszerűtlenségtől lesz humoros, ez a vicc forrása gyakran, mint az abszurdnál.
Fer-Kai-jal azért nem értek egyet, mert, mint írtam, egy abszurd művet nem vizsgálhatunk a realitások talaján. A gyalog-galopp-ban sem mondjuk, hogy: “De’iszen a nyúl nem is öl embert!”
Szerintem kétféle életszerűtlenség létezik. Egyik az ügyetlenségtől lesz életszerűtlen, hiteltelen, a másik úgy, hogy megjelenít egy szokatlan, kiforgatott, akár abszurd, s ezáltal életszerűtlen(nek tűnő) mozzanatot, de aztán logikusan, következetesen ehhez tartja magát. Ettől a furcsa mozzanat egyszer csak hihetővé, életszerűvé válik. Gondoljunk a népmesei „csodákra”, varázslatos történésekre – akár a Harry Potterre is. Ha az emberi lélek mélyrétegében visszhangra talál az a bizonyos szokatlan mozzanat, mely logikusan megy tovább, akkor elfogadjuk, szinte természetesnek tartjuk azt. Az első meghökkenés után a vérnyúl létét is elfogadjuk, ha utána következetesen vérnyúlként viselkedik.
Épp ezzel van bajom itt. Hamar elfogadjuk, hogy egy kocsonyás földönkívüli jelenik meg sajátos járművével egy falusi portán, de azt nehezen veszi be az ember gyomra, hogy a felderítéssel (életbevágóan komoly feladattal) megbízott lény ilyen hanyag munkát végezzen. Mint felderítő válik hiteltelenné, míg például Márta néni a maga szerepében hiteles marad.
Ne mossuk össze a hiteles és a hiteltelen (ügyetlen) ésszerűtlenséget. Gondoljunk csak Örkény egyperces novelláira, melyekben az abszurd mozzanat következetesen, logikusan végigvonul. Épp ez a – gyakran mélyrétegeket érintő – kontraszt teszi oly hatásossá, remekművekké ezeket az írásokat.
(A jól sikerült viccekre, kabarészövegekre és -jelenetekre ugyanez érvényes.)
Ez az írás a maga terjedelmében épp annyit ad, amennyi kinyerhető belőle, sem többet sem kevesebbet. Egy apró szösszenet, avagy kétperces novella, egyetlen poénra épülve. Maga a poén valójában elcsépelt már, de ezzel a felvezetéssel megállja a helyét. Ha hosszabban lenne kidolgozva, ez a poén már nem lenne használható.
Nem szoktam hazabeszélni, de hadd idézzem ide a témában már klasszikusnak számító novellát! 🙂
(csak azért, hogy lássuk, hosszabban hogyan lehet…)
http://triviumnet.hu/2017/04/12/gaspar-bacsi-elete-nagy-napja/
A zárójeles közbevetés szerintem nem valami szép módszer az infoadagolásra.
A vége nekem a viccnek is rossz kategória.
Szia Attila,
én az első bekezdést „komolyan” olvastam, utána jöttem rá, hogy ez humoros írás.
És a humoros írásokba bármilyen valóságferdítés belefér, ezért nem szempont a vizsgálatuknál
az életszerűség. Pont ettől az életszerűtlenségtől lesz humoros, ez a vicc forrása gyakran, mint az abszurdnál.
Fer-Kai-jal azért nem értek egyet, mert, mint írtam, egy abszurd művet nem vizsgálhatunk a realitások talaján. A gyalog-galopp-ban sem mondjuk, hogy: „De’iszen a nyúl nem is öl embert!”
Ettől függetlenül azért az oximoronokat – ha kifejezetten nem eszköz ez – kerülni kell szerintem:
lapos gömb. A gömb nem lapos, az gömb. Mintha azt mondanád, hogy az ufónak hosszúkás kocka alakja volt. A lapos gömb helyett simán használhattad volna a jól bevált ősrégi csészealj-at.
…
Észrevettem, hogy a marslakó majdhogynem az emberiség legbékésebb tagját választotta (véletlenül), egy öreg nénit, mégis az alapján is halálra ítélt mindenkit. Mi lett volna, ha politikust választott volna?! 🙂 Sóval behintené a lángba borított bolygót.
Én négyest gondoltam rá. Biztatásul is.
🙂
Kedves Fer-Kai!
Köszönöm, hogy leírtad a véleményedet „Az Idegen” című írásomról. Ha csak megmosolyogtat pár embert (köztük téged), akkor már megérte megírni! 🙂 Megértem, hogy hiteltelennek tartod, hogy egy földönkívüli egyetlen földlakó seprűcsapkodásából messzemenő következtetéseket von le, de én – mivel nincs valódi tapasztalatom az esetleges földönkívüliek béketűrésének mértékéről – magamból indultam ki: pl. ha valahová ismeretlenül becsöngetek, ahol már a bejáratnál váratlanul felpofoznak engem, talán joggal feltételezem, hogy agresszív emberek laknak ott, akikkel valószínűleg nem jönnék ki jól a későbbiekben sem én, sem a társaim…
Ez a rövid, frappáns történet megmosolyogtatja az embert (például engem), de az igazán szellemes írások szerintem – paradox módon – komolyak is. Tragikomikusak, mélyen elgondolkodtatók.
Itt nem éreztem ezt az alaposságot, mélységet. Számomra hiteltelen, hogy egy kapcsolatfelvételre kiküldött földönkívüli egyetlen földlakó seprűcsapkodásából ilyen messzemenő következtetéseket vonjon le. Ha még vagy tucatnyi hasonló – mókásabbnál mókásabb – kalandba bonyolódott volna, akkor talán…