Previous Story
Őszinteség
Szerző: Dávid Attila
(színpadi jelenet)
.
.
A színpadon egy átlagos szobát látunk: egy kanapén alszik a családfő, egy széken pedig üldögél (kötöget vagy olvas) a felesége. A szobába kintről bejön az egyik gyerekük, egy 16-17 év körüli fiatalember.
Fiatalember:
– Anyu…
Anya:
– Igen, kisfiam?
Fiatalember:
– Szeretnék veled őszintén beszélni…
Anya (a szívéhez kap):
– Tehát már tudsz róla!
Fiatalember (csodálkozva):
– Miről?
Anya:
– Hát arról, hogy el fogunk válni apáddal!
Fiatalember:
– Igen? De én nem…
Anya (a fia szavába vág):
– Tudom, hogy te nem értesz egyet a döntésünkkel, de ez már végleges! Egyszerűen nem férünk össze. Én meg akartam várni, hogy leérettségizz, de apád ezek szerint nem tudta tartani a száját, és időnek előtte elmondta neked! A fene abba a lepcses szájába!
A nő mérgesen az alvó férjéhez vágja, ami éppen a kezében volt (ha előzőleg kötögetett, akkor a gombolyagot, ha olvasott, akkor a könyvet) és sírva kirohan a szobából. A férje felébred, álmosan felül az ágyon és csodálkozva a fia felé fordul.
Apa:
– Mi az, mi történt?
Fiatalember:
– Apu, szeretnék veled őszintén beszélni…
Apa (a szívéhez kap):
– Úristen, tudtam!
Fiatalember (csodálkozva):
– Mit?
Apa (először rémülten, majd határozottan):
– Azt, hogy te más vagy, mint a nagy többség. Tudnod kell, hogy én melletted állok! Anyád még abban bízott, hogy neked is hagyományos családod lesz, de majd beszélünk a fejével! Mindenesetre nem csodálom, hogy ennyire kiakadt rajtad… Nem teljesen megszokott dolog még ez!
Fiatalember (értetlenkedve):
– Ööö… Én nem…
Apa (a fia szavába vág):
– Helyes! Ne is mondd el rajtunk kívül senkinek! Még megszólnának… Mindenesetre most leugrom a presszóba – egyszerűen muszáj meginnom egy kis töményet erre a hírre!
A fiatalember értetlenül néz az apja után, aki kiviharzik a szobából, miközben az ajtóban majdnem nekimegy az éppen befelé (a szobába) igyekvő 15-16 éves lánynak (a fiatalember húgának).
Fiatal lány (az apjuk után néz, majd a bátyja felé fordul):
– Milyen nagy a forgalom itt! Mivel akasztottad ki az ősöket, bátyus?
Fiatalember:
– Nem is tudom. Mindenesetre szeretnék veled őszintén beszélni, hugi…
Fiatal lány (a szívéhez kap):
– Ne is mondd! Sejtettem!
Fiatalember (csodálkozva):
– Mit?
Fiatal lány (sírva):
– Hogy megcsal engem az a szemét Zoli! És kivel láttad őt csókolózni? Biztos a Zsófival! Hogy én milyen szerencsétlen vagyok… brühühű…
A lány zokogva kirohan a szobából, a fiatalember pedig értetlenül bámul utána. Pár másodperc múlva a szobaajtón (egy járókerettel) lassan bejön a fiatalember nagypapája.
Nagypapa (vidáman):
– No, mi van? Mindenki megőrült ebben a házban?
Fiatalember:
– Nagypapi, szeretnék veled őszintén beszélni…
Nagypapa (határozottan):
– Mondjad csak, kisunokám!
Fiatalember:
– Nagypapi, nekem nincs kedvem elmenni a nyári sporttáborba…
Nagypapa (vidáman):
– Akkor ne menj, drága kisunokám, akkor ne menj!
A függöny lemegy.
.
.
Vége.
.
Kedves Thundersteel!
Köszönöm a dicsérő szavaidat! A fenti, „Őszinteség” című színpadi jelenetem nem indul(t) a „Két világ határán” fantasy novellapályázaton (több okból sem), tehát ez miatt nem kell aggódnod: ez az írás nem konkurenciája a tiédnek… 🙂
Kedves Csaba!
Nagyon szépen köszönöm kedves szavaidat és a gratulációt! 🙂
Minden kétséget kizárólag, ez egy remek írás!
Gratulálok hozzá!
Kedves Daemonita!
Köszönöm szépen a dicséretet! Örülök, hogy tetszik az írásom… 🙂
Üdv:
D. Attila
Kedves Lea Linda!
Köszönöm szépen a hozzászólását! Valóban, a fenti jelenetem komoly oldalát is lehet nézni. Talán sikerült úgy megírnom, hogy a vidám jelenetek kedvelői mellett a komoly darabok híveinek is tetszik/tetszhet.
A felvetésére reagálva: szándékomban áll további írásaimat is (egyenként) elküldeni a Küzdőtérre, hátha – kivárva a sorukat – felkerülhetnek ide azok is.
Még egyszer köszönöm a hozzászólását!
Üdvözlettel:
Dávid Attila
Kedves bitang!
Ez a jelenetem ennyire még nem tetszett senkinek. 🙂
Védőügyvédem már van (Márk személyében), úgyhogy téged megteszlek hivatalos kritikusomnak…
(Hiába, no, nekem is elkél a fényezés! 🙂 )
Köszönöm kedves szavaidat és a vállveregetést!
ROHADTJÓ!!!
Vicces, jópofa, van üzenete, mondanivalója, frappáns. Maga a tökély, na! 🙂 *és A bitang most hosszan és roppant lelkesen veregeti D. A. vállát*
Kedves Tamás!
Neked is igazad lehet… 🙂
Köszönöm a hozzászólást!
Úgy gondolom, hogy egy sporttábor is lehet kellően nagy jelentőségű a fiú számára, pl nagy sporttehetség, és család már lázban égett, na miket vihet végbe, ha rendesen ráfekszik a dologra.
Kedves Fer-Kai,
most is igazad lehet…
Köszönöm a felmentést! 🙂
Kedves Attila,
szerintem is fontos, hogy „a többi szereplő ne csak a srác mondanivalójának témáját értse félre, hanem annak jelentőségét is” – ez az érem egyik oldala -, ugyanakkor nehéz elhinni, hogy egy „piszlicsáré” ügyet a fiú így vezessen be: „szeretnék veled őszintén beszélni”.
Minden a mértéken múlik: a többiek által feltételezetthez képest legyen jelentéktelen a fiú mondandója, az ő számára viszont legyen elég fontos ahhoz, hogy indokoltan így vezesse be. Különben az ő józansága is megkérdőjeleződik, és a szinte hisztérikusan reagáló családtagok szintjére süllyed le. A fiú és a nagypapa józanságára egyaránt szükség van ahhoz, hogy a többiekkel való kontraszt igazán hatásos legyen.
De mindegy is… a vádat ezennel elejtem! 🙂
Kedves Márk!
Arra gondoltam, hogy ha valaha peres ügyem lesz (de ne legyen),
akkor tényleg téged kérlek fel a védelmemre… 🙂
Kedves Fer-Kai!
Neked is igazad lehet. 🙂
Én még arra gondoltam, hogy a fenti jelenetemben az a dolog, amit kifogásolsz (tudniillik a főszereplő srác nagy feneket kerít egy tulajdonképpen „piszlicsáré” ügynek), segíti azt, hogy a többi szereplő ne csak a srác mondanivalójának témáját értse félre, hanem annak jelentőségét is. Szerintem így dupla (ezáltal nagyobb jelentőségű is) a félreértés, hiszen nem egy „világvége-jelentőségű” ügyet cserélnek fel egy másik világvége-ügyre, hanem egy jelentéktelen témából kreálnak egy borzasztóan fontos másikat…
Szia Fer-Kai, hadd idézzen én is Tőled:
„A poén itt az, hogy a srác nem tudja elmondani, amit szeretne, mert mindenki – a saját prekoncepciója rabjaként – úgy veszi, mintha tudná, mit is akarna mondani a fiú. És ez sokkal inkább róluk szól, mint a fiúról.”
– Így van! Ez IS a poén!
Tovább:
„A srácnak azért kellene komolyabb mondandó, hogy ne legyen teátrális túlbuzgásnak, “ökörségnek” tűnő bevezetés a “szeretnék veled őszintén beszélni” megszólítás. Ismétlem, nem ebben van a poén – hiszen a fiú komolyan szeretne bejelentést tenni -, hanem abban, ahogyan a próbálkozását (ővele nem is nagyon törődve) fogadják, illetve rögtön félreviszik.”
– Szerintem ez IS a poén.
Poén a túlzás, a gondolatisággal nem teljesen passzoló retorika. Így lehetett szépen felépíteni.
Ha komoly lett volna a mondandó, a poén egy része totál elveszett volna.
Gondold el, ha bejelentette volna, hogy mondjuk:
– Nagypapa! Én komolyan azt akarom mondani, hogy elegem lett ebből a családból és
elköltözök!
(Mi lett volna? Ez vidám darab?)
Vagy pozitívan:
– Nagypapa! Én komolyan azt akarom mondani, hogy beállok az XY-szeretetszolgálatba és önkéntesként fogok Aids-eseket gyógyítani Afrikában!
(Mi lett volna? Nem veszett volna el pont a „profán” és a „komoly” ellentétéből fakadó poén?)
Ha bármelyik fenti lett volna, én pont emiatt tök lehúztam volna ezt a darabot.
Szerintem a viccekben és a poénos jelenetekben az életszerűséget fel lehet, néha fel kell áldozni, hogy a poén megfelelően működjön.
Senki, illetve kevesen néznek „Isten-néző” szemüvegen keresztül egy bohózatot.
A bohózat igen-igen ritkán tanító jellegű. Nem is annak szánt. Baj lenne, ha összekevernénk a szezont a fazonnal.
Ez szerintem hasonlít egy picit arra a demagóg hozzáállásra, mint amikor azt mondja valaki, hogy miért kell
mondjuk vidámparkokat csinálni, hány lélegeztetőgépet lehetne abból venni!
…
Kell a vidámpark. Milyen lenne az élet nélküle? Jobb lenne?
(Fenti egy direkt lesarkított példa.)
Vagy ne legyenek Sci-fi alkotások, mert az nem annyira tanít, mint a vallási témájú írások?
A puszta szórakoztatás minden formája felesleges?!
…
Nem tudom, Fer-Kai, de én nem szeretnék olyan világban élni, ahol a célirányosság, mint tanítás, – akár szeretetre, akár nem – megjelenése kizárólagos, más nincs.
Pont a lényeg veszne el.
Nagyon távol mentem így a végére, de a lényeg: szerintem nem baj, sőt jó, kell ez a „logikátlanság”. Pontosabban: ez kell, semmi más!
De ez csak vélemény! 🙂
Üdv!
Márk hozzászólásából idézek:
„Hadd tegyem hozzá, hogy szerintem bárminemű életszagú logikázás elvette volna a “bohózat” élét.
Pont ez a valószínűtlenség szükséges a műfaj logikájához.
Ha a srác valóban fontos dologgal állt volna elő, akkor már nem lenne poén.
Ha nem úgy kezdte volna, mintha fontos dologról lenne szó, akkor már eleve
halott történet “született” volna, ha szabad ilyen képzavarral élni.”
A poén itt az, hogy a srác nem tudja elmondani, amit szeretne, mert mindenki – a saját prekoncepciója rabjaként – úgy veszi, mintha tudná, mit is akarna mondani a fiú. És ez sokkal inkább róluk szól, mint a fiúról.
A srácnak azért kellene komolyabb mondandó, hogy ne legyen teátrális túlbuzgásnak, „ökörségnek” tűnő bevezetés a “szeretnék veled őszintén beszélni” megszólítás. Ismétlem, nem ebben van a poén – hiszen a fiú komolyan szeretne bejelentést tenni -, hanem abban, ahogyan a próbálkozását (ővele nem is nagyon törődve) fogadják, illetve rögtön félreviszik.
Márk,
lehet, hogy mondtam már, de benned egy védőügyvéd veszett el! 🙂
Köszönöm!
Hadd tegyem hozzá, hogy szerintem bárminemű életszagú logikázás elvette volna a „bohózat” élét.
Pont ez a valószínűtlenség szükséges a műfaj logikájához.
Ha a srác valóban fontos dologgal állt volna elő, akkor már nem lenne poén.
Ha nem úgy kezdte volna, mintha fontos dologról lenne szó, akkor már eleve
halott történet „született” volna, ha szabad ilyen képzavarral élni.
Ez az Írás tökéletesen hozza a túlzás és hétköznapi logikától megfosztott jellegeket, ahogy
vígjátéknál szokás.
Tudjuk, hogy nem szokott ilyen beszélgetés lezajlani, s azt is tudjuk, hogy
nem mélyfilozófiai magasságokba (megint képzavar! 🙂 ) tör ez a mű.
A véres-szájú nyulat is iderángathatnám a filmből, de az abszurd lenne, mert az inkább „abszurd”. 🙂
Komolyan azt gondolom, megállná pl. egy szilveszteri műsorban a helyét.
(Ügyes az a Dávidgyerek, na!)
🙂
Kedves Fer-Kai!
Köszönöm, hogy hozzászólásodban kiemelted azt is, ami tetszett a jelenetemben, és azt is, ami nem. 🙂
Ami a jelenetem hiányosságait illeti: az alapötletemből (miszerint egy fiatal megpróbál őszintén beszélni a családtagjaival, de ők az „őszintén” szótól azonnal megrettenve nem engedik, hogy elmondja a mondandóját, hanem arra reagálnak, amit szerintük mondani akart volna) én ezt bírtam kihozni. Egy nagyobb tapasztalattal rendelkező (író)ember lehet, hogy jobbat/többet ki tudott volna hozni belőle…
Mulatságos, már-már tragikomikus kis jelenet; rámutat arra a nyílt vagy önkéntelen énközpontúságra, mely az emberek gondolkodásmódját, tetteit vezérli.
A fiatalember sem mentes ettől, mert – és ez talán a jelenet gyenge pontja – túl nagy feneket kerít a mondandójának. A „szeretnék veled őszintén beszélni” megszólításai indokolatlannak tűnnek egy olyan bagatell témához, bejelentéshez, amit el szeretne mondani – ráadásul minden egyes családtagnak. Nem igazán életszerű ez így, jobb lett volna komolyabb mondandót kitalálni neki. Nem olyan drámait, mint amilyet a többiek feltételeztek róla, de olyat, amit méltán vezethetne be így – például megismerkedett vagy szakított egy (talán különös) lánnyal, tanácsot szeretne kérni stb. Lényeg, hogy ez az ő problémája legyen, amire a többiek sajnos kevéssé „vevők”.
A humoros jelenetekben fontos eszköz a túlzás, de figyelmet kell fordítani a dramaturgia logikájára, életszerűségére is. Minél hihetőbb a félreértésekben bővelkedő történet, annál hatásosabb.
Jó a téma, jó a cím, hiszen tényleg erről és a visszásságairól van szó.
Tetszett, hogy a jelenetben van egy pozitív, egészséges gondolkodású szereplő, aki „rendet teremt”.
Kedves Zsuzsa!
Még nem láttam az Adáshibát (legalábbis nem emlékszem rá), de majd lehet, hogy egyszer megnézem.
Örülök, hogy neked is tetszik ez a jelenetem. 🙂
Kedves Márk!
Örülök, hogy ennyire tetszett neked ez a jelenetem. 🙂
A kérdésedre válaszolva: ha a Mikroszkópnak még nem is, de amatőr színjátszó társulatoknak
(köztük a helyben lévő Kalocsai Thália Társulatnak) már elküldtem a színpadi jeleneteimet, de eddig még nem adták elő színpadon egyiket sem.
Viszont a fenti – az „Őszinteség” című – jelenetem alapján a kalocsai gimnazisták egy-két évvel ezelőtt drámaórára forgattak egy kisfilmet, amit az alábbi linkre kattintva tudtok megnézni:
https://www.youtube.com/watch?v=IZaukl5b4ZI
Nekem Szakonyi Károlytól az „Adáshiba” jutott az eszembe. Érdemes megnézni, ha még nem láttad. Tetszik az írásod.
Nekem nagyon tetszett! 🙂
(Tudtam a végét, illetve nagyon sejtettem, de így is szuper!)
Simán lemehetne a Mikroszkópon (ha van még), vagy valahol, nem akarod küldeni?
És jó, hogy a kötelező szavakat kihagytad, amik pl: fridzsider, revolver, stb…
Jó volt, ügyes!
😉