Previous Story
Beszélgetések
Szerző: Dávid Attila
– Jöjjön csak aranyos, tessék csak válogatni ebből a szép szilvából! Olyan fáradtnak tűnik a néni, biztos messziről tetszett idegyalogolni. Nem? Csak a szomszéd utcából? Csak nem az a zöld kapus ház a magáé az utca végén? Nem? Hanem az a barna kapus ház az innenső sarkon? Aztán miért nem a férjét küldte bevásárolni – vagy inkább a gyerekét? A férje már évekkel ezelőtt meghalt? Ó, részvétem! Gyerekük pedig nincs? Ó, de kár! Szóval, egyedül él? De ugye, legalább egy kutyát tart? Az sincs? Hát, nagyon magányos lehet a néni! Én szívesen meglátogatnám, de én szinte mindig itt vagyok a piacon! … Mást nem tetszik kérni? Hatszáz forint lesz! Csak húszezrese van? Nem baj, megoldjuk! Most volt nyugdíj, értem én! De hát miért nem kisebb címletet vett fel az automatából? Ja, hogy nincs bankszámlája? Igaza van, én is otthon tartom a pénzt! Az a legbiztosabb! No, viszlát, jövő szombaton, friss áruval fogom várni!
.
.
Két héttel később
.
.
– Kezit csókolom aranyos, régen láttam! A múlt hétvégén is kijött, csak nem talált itt engem? Á, csak valami közbejött nekem, azért nem voltam itt. Mit? Hogy szombaton, amíg kijött a piacra, betörtek magához és elvitték a nyugdíját? Ha itt lettem volna, biztos nem történik ilyen!
.
Kedves Tarja!
Nagyon szépen köszönöm a korrektúrát! Az összes javítással egyetértek, nem találtam köztük olyat, amit ne éreznék helyesnek. A korrektúra után lévő értékelést is nagyon szépen köszönöm!
Kedves Attila!
A korrektúra elérhető a jobb oldalsávban: http://triviumnet.hu/beszelgetesek-korrektura/?fbclid=IwAR0K-AGntHQjP7yNkNPgjkJEzw-RHZeR5_Kr17zXCBoWp6rdcQOkK71ndt0
Kedves Atilla!
Megleptél ezzel a kritikával, mert amikor a fenti szöveget írtam, én nem gondoltam bele ilyen mélységébe a dolgoknak – ettől függetlenül lehet, hogy igazad van. Most úgy jártam, mint sok évvel ezelőtt „A Naprendszer újrafelfedezése” című írásommal, amit Antal József (az akkor még Új Galaxis nevet viselő sci-fi antológia akkori főszerkesztője) hosszan elemzett a saját blogján, és olyan rétegekre mutatott rá a novellámban, amelyek – így utólag, ha felhívják rájuk a figyelmet – valóban benne vannak az írásomban, de a mű elkészítésekor nekem e rétegek többsége eszembe sem jutott…
Üdv!
Bár csak néhány sor, a történetnek mégis számos olvasata van.
Az írás végig egyfajta bájos hangulatot áraszt magából, talán az elbeszélés módja, talán a beszélő stílusa miatt. Noha végig ott lebeg a „szilvaárus” minden kérdésében a csalárdság, valahogy mégsem lehet haragudni igazán rá. Pedig hát kéne ugyebár… 😀
A történet másik szereplője adja számomra a mű mélységét és egyben érdekességét is, hiszen a naivitás megjelenítése csak a felszínt karcolgatja, alatta sokkal mélyebb emberi sebek munkálnak, a magány és a veszteség, valamint a női minőség kudarca jelennek meg. Ezek lencséjén át vizsgálva pedig már koránt sem olyan biztos, hogy naivitásról van szó, vagy inkább az élettel szembeni apátia, önutálat vagy a teljes magábafordulás jelenik meg.
Kedves HBJ!
Örülök, hogy hihetően (az általad említett valós esetekhez nagyon hasonlatosan) sikerült elkészítenem ezt az írást.
Köszönöm a dicséreted! 🙂
A nyolcvanas évek második, és a kilencvenes évek első felében a megyei napilapnál voltam bűnügyi tudósító is. Nem tudnám kapásból összeszámolni, hány hasonló típusú ügy volt Nógrád megyében. A hiszékenységükre nagyon sokan fáztak rá, nem csak nyugdíjasok.
Gratulálok, remekül írtad meg!
Kedves Fer-Kai!
Köszönöm a korrekt kritikát! 🙂 (Csak remélni tudom, hogy az írásom valóban olyan jó, mint amilyen jó véleményed van róla.)
Írtad, hogy „…pszichológiai szempontból is érdekes…”. Nos, hasonló véleménnyel volt erről az írásomról Répási Tamásné, a kalocsai rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója (aki többek között előadásokat tart nyugdíjasoknak, amelyben felhívja a figyelmüket, hogy a csalók esetleg hogyan próbálják kifosztani őket). Ő azt mondta nekem, hogy e művemben jól eltaláltam a lényeget… (Úgy volt, hogy az egyik, nyugdíjasoknak szóló előadásán felolvasom ezt az írásomat, de azon a télen akkor éppen nagy hó volt, és nem akartam átverekedni magam a havon a város túlfeléig, ezért inkább lemondtam a felolvasást.)
Kedves Márk!
Köszönöm a dicséreted! 🙂
Úgy látszik, neked elég lesz mindig csak az írásaim első pár mondatát megmutatnom,
a többit úgyis kitalálod… 🙂
Kedves Tamás!
Örülök, hogy tetszett. 🙂
Frappáns, szellemes ötlet és megjelenítés.
A szélhámosok sajnos ügyes „kommunikációs szakemberek”. A történetbeli zöldséges is ravaszul álcázza magát: figyelmesnek, együttérzőnek mutatkozik, miközben minden, számára fontos információt kiszed az áldozatából. Dörzsölt, gátlástalan alak.
A zárómondaton elgondolkodtam: azon túl, hogy az olvasó számára alapvetően fontos információt tartalmaz, szinte beismerésnek tűnik. Már-már hihetetlen, hogy ilyen (bár kicsit kétértelmű) mondatot megkockáztasson egy tettes, de a naiv, jóhiszemű idős emberekkel szemben sajnos tényleg lehetnek ennyire pofátlanok, cinikusak, sőt még büszkék is rá, hogy milyen „jól” átejtették őket.
Így hát több, mint megmosolyogtató (tragikomikus) történet, pszichológiai szempontból is érdekes, tanulságos.
Életszerűen megfogalmazott monológ, se több, se kevesebb, mint amire szükség van.
Végig mosolyogtam!
Király vagy! 🙂
(Zárójelben megjegyzem, hogy szerintem nekünk egyféleképpen forog az agyunk, mert az „otthon tartom a pénzt”
mondattól fogva (eskü!) tudtam a végét. DE EZ NEM BAJ! Mert az is lehet – sőt az valószínűbb – , hogy sokan ugyanúgy tudták már a végét, akkor pedig nagyon jól ráérzel a kollektív tudatalattinkra (vagy mire).)
Jópofa volt. 🙂