Previous Story
Amikor a hal fára mászik
Posted On 2019 febr 09
Szerző: Rigel Éva
Brian: Figyeljetek, kérlek! Kérlek! Egy-két dolgot tisztáznunk kell!
Tömeg: Beszélj! Halljuk mind a kettőt!
Brian: Nos… Mindnyájan tévedtek! Nem kell követnetek engem! Nektek nem kell követni senkit sem! Nektek önállóan kell gondolkoznotok! Ti mind egyéniségek vagytok!!!
Tömeg: Igen. Mi mind egyéniségek vagyunk!
Brian: Ti mind különbözőek vagytok!
Tömeg: Igen, mi mind különbözőek vagyunk!
Valaki a tömegből: Én nem!
.
/Brian élete, 1979/
.
Előzőekben már taglaltuk azt az elvárást, hogy te népszerű akarsz lenni mint író. Erre egyetlen kézenfekvő választ adtam: írj olyat, ami népszerűvé tesz, vagyis olvadj be a tömegbe, próbálj megfelelni az elvárásoknak, légy olyan, amilyennek az emberek látni szeretnének téged, és írj olyat, amit olvasni szeretnének tőled.
.
.
De mi történik akkor, ha te nem népszerűségre és sikerre hajtasz, nem ezek az elsődleges céljaid, hanem önmegvalósításra törekszel, és az egyéniséged igyekszel kibontakoztatni?
Erre is csak egyetlen (másik) választ adhatok: ne akarj másnak látszani, mint ami vagy, és ne írj olyat, ami nem a lelkedből fakad.
Mert ha nem vagy elég óvatos, tapasztalatlanságodból eredően olyan magas falnak ütközhetsz, amit te kevésbé érzékelsz, de amit az olvasók felnagyítva látnak, és valószínűleg megrettennek tőle.
.
.
Pontosan miről is beszélek itt már megint?
Létezik egy ördögi kör, avagy a 22-es csapdája (ahogy tetszik), amiből nem tudsz kikeveredni, ha nem látod pontosan a céljaidat, és nem jársz határozott léptekkel az odavezető úton.
Az olvasók azt olvassák, amit kapnak, amit a könyvkiadók megjelentetnek a számukra.
A könyvkiadók azt jelentetik meg, ami nekik profitot hoz, mert fenn kell tartaniuk magukat, ehhez pénzre van szükségük, ezért olyan műveket vesznek meg az íróktól, amiket – véleményük és üzleti terveik szerint – az olvasók keresnek.
Az írók – ha szeretnék megjelentetni a műveiket nyomtatott formátumban – kénytelenek olyan műveket alkotni, amiket a könyvkiadók megvesznek tőlük (lásd: „Ha népszerű akarsz lenni, írj olyat, ami népszerűvé tesz”), ezért egy időre vagy akár véglegesen kénytelenek feladni vágyaikat, terveiket, hogy befuthassanak íróként, és elismerjék őket (lásd: „Találd meg a célközönséged, döntsd el, hogy kinek akarsz írni. Legalább eleinte.”)
Így a könyvkiadók megkapják, amit várnak az íróktól, az olvasók pedig megkapják, amit eléjük tesznek a könyvkiadók.
.
.
Mindenki megkapta, amit szeretett volna?
Ha az olvasók mindig ugyanazt kapják (zsánerben, tematikában, az írók személyében), fogalmuk sem lesz arról, hogy létezik azoknál sokkal jobb, szebb, másabb, ha a könyvkiadók nem mernek kockáztatni, és nem, vagy kevésbé jelentetik meg az ismeretlen, kezdő írók műveit, mondván, bizonytalan a siker (és a bevétel), hiszen az olvasók nem ismerik a kezdő írókat, nem fogják venni a műveiket, ha az írók nem merik felvállalni önmagukat, és azt írni, ami a szívükből és lelkükből fakad, mert attól tartanak, hogy a kutyának se kellenek a műveik, ezért azt írják, amit hitük és tapasztalataik szerint elvárnak tőlük, soha semmi sem fog megváltozni, és senki sem kapja meg, amit valóban szeretne.
.
.
Ki a hibás?
Senki és mindenki. Az írók, a könyvkiadók és az olvasók is. Sőt még a kritikusok és az önjelölt véleményformálók is.
Ez utóbbiak azért, mert általában igyekeznek követni a trendit, visszaszuszakolni a sorba azt, aki túlzottan kitűnik, mert nem értik, ezért nem fogadják el a különbözőségét, egyediségét, szokatlanságát. Esetleg valóban véleményt és így trendet akarnak formálni.
Természetesen léteznek kritériumok, amikhez igazodni kell, de a műveket nem lehet uniformizálni még akkor sem, ha a különböző zsánerek jellemzőit illik betartani írás közben, egyébként sem az olvasók, sem a kritikusok nem tudnak mit kezdeni azzal a művel, amelyik nem kategorizálható.
A véleményezők többsége egyszerűen nem mer önállóan véleményezni, önállóan gondolkodni, mert akkor ő maga tűnne ki túlságosan a sorból (falkát akartam írni eredetileg, de az olyan izé… pejoratív), amit a többiek nem fogadnának el, és mivel ő maga a sor része akar maradni, inkább magáévá teszi a többiek véleményét.
A valóban önálló, egyedi, a trendet felrúgó véleményformáló olyan, mint az üstökös: amíg közelít, nagy figyelem övezi, amikor elsuhan és távolodik, a feledés homályába vész, de ha becsapódik, mindent tarol.
.
.
Rendben van, de akkor mit lehet tenni?
Kérdezheted kissé csodálkozva. Én pedig széttárhatom a karom, és válaszolhatok. Leírhatok ide neked egy csomó elcsépelt frázist, híres emberektől származó idézetet önmagad felvállalásáról, vagy levezethetem neked közgazdaságilag és/vagy áltudományosan, hogy kinek mit kellene először meglépnie ahhoz, hogy megváltozzon az univerzum. Mert legalább a teljes univerzumnak kellene megváltoznia ahhoz az összes asztrofizikai törvényével együtt, hogy az emberiség egy gondolatnyit változzon.
Az olvasók ne csak a trendit olvassák (tisztelet a kivételnek), a kiadók ne csak azt adják ki, amiről tudják (azt hiszik), hogy az olvasók keresik, és az írók ne (csak) azt írják, amiről azt mondták nekik, hogy népszerűvé teszi őket.
.
.
Hogy ez mikor következik be?
Honnan tudhatnám? De addig is, amíg bekövetkezik, te írd azt, ami a lelkedből jön még akkor is, ha a kutyának sem kell. És ne gondold azt, hogy tehetségtelenebb, rosszabb, értéktelenebb vagy másoknál.
.
.
Végezetül csak nem tudom megállni, hogy ne zárjak egy ismert idézettel bárkitől származzon is:
„Mindenki zseni. De ha egy halat az alapján ítélsz meg, hogy tud-e fára mászni, akkor egész életében hülyének fogja érezni magát.”
.
.
Előzőmhöz meg hozzáfűzném, hogy ez az idézet, nagyon illik a mai írasos es kiadói helyzethez, főleg mit Márk felvetett.
„Azt mondják, hogy minden emberben rejtőzik egy regény. Nos, én számos emberrel találkoztam, akiben még egy novella, sőt, egyetlen ép mondat se rejtőzött.” (Irwin Shaw)
Tisztelet a kis kivételnek. ??
Nillie
Elnézést, ha közbeszólok, de eszembe jutott valami. Mi van akkor, ha például egy mesét mesélsz újra, de nincs elég inforlációd a korról, amiről írsz és teljesen abszurd dolog lesz a végén? Az is elronthat szerintem egy művet, találkoztam ilyennel. Asimovnál, de Gemmell esetén is a korszellem miatt lehet, hogy kissé fura a mai olvasóknak. Ha jól emlekszem itt volt az a mondat, hogy „azt írd, amit ismersz” és ez lenne a fontos szerintem mindenkinél, aki ír. Lehet egy év vagy egy évtized, de az utóbbi esetén megérik a mű es pontosabb lesz. 🙂
Szerintem ne másszon a hal a fára, mert könnyen leesik. ?
Nillie
„Nem lehet egyik végpont sem valós: se a totál profitorientáltság, se az öncélú egyéniségmű-kiadások.”
E két szélsőség nem sokban különbözik egymástól, mert – mint írtad is – mind a kettő öncélú.
Egészen más, ha valaki nem egoizmusból ír, hanem úgy, mint valami „hangszer” egy magasabb erő, magasabb cél szolgálatában.
Egy tisztességes „író-kisiparos” – aki egyik végponthoz sem tartozik – is tiszteletet érdemel, de egy elhivatott művész messze meghaladja ezt. Szinte egy másik dimenzióból merít.
Nekem erről az ördögi körről az is eszembe jutott, hogy – azt hiszem Popper-nél olvastam, ő mondta, vagy valaki más, ő csak mesélte? Most mindegy:
– Te, minden rendben az életedben?
– Igen. És ami nincs rendben… azt is rendben van, hogy az nincs rendben.
Csak azt akarom mondani, hogy semmi sem véletlen, ezzel együtt semmi sem örök, semmi sincs „lezárva”, egy folyamat minden, egy formálódás, egy massza, tele potencialitással és aktualitással, minden időpillanatban más, így ez a helyzet is ilyen. Nem lehet egyik végpont sem valós: se a totál profitorientáltság, se az öncélú egyéniségmű-kiadások.
A piac szerintem szabályoz. Ugyanúgy, mint az árban is. Ezért lehet „piaci ár”ról beszélni. Az eladó hat a vevőre, a vevő visszahat az eladóra. Ha valami drágább, mint a versenytársai, a kutya sem veszi, gazdaságtalanul meg nem adják.
Szerintem valahogy így lehet a divatos könyveknél is: még éppen megveszik azt a minőséget is, még van kereslet a jobbakra is, a kiadók is megélnek.
A szószaporítással annyit szeretnék mondani: ez így van és kész, ahogy Éva írta. Szerintem az írásban említett emberi tényezők miatt sem sokat tehetünk.
…
Egyébként trendeket persze meg lehet figyelni. Minőségbeli trendeket is? Egészen konkrétan: minőségi romlást is??? Ezt komolyan kérdezem.
Én speciel szélsőségesnek látom a helyzetet – amiket olvasok, az alapján, de az évente magyarul kiadott több millió oldal tekintetében a merítésem nagyon-nagyon gyér -, szóval szerintem szélsőséges: vannak, ami még gyújtósnak se jó, mert hamar elég, de van olyan (ponyva is!), amit simán taníthatnának bármilyen iskolában.
Szerintem ez régebben is így volt! Ezt rosszul gondolom? Most Istenkáromló leszek: Asimovot például szerintem rengeteg kortárs lepipálja! Elnézést, ez szubjektív vélemény, nem akarok ezzel senkit atrocitálni.
Ez a filmiparra hatványozottan igaz: a technika fejlődésével és az információ mindenki számára elérhetővé válásával olyan filmek születtek, amik elképzelhetetlenek voltak régen. Nézz meg egy régi Sci-fit! És egy JÓ mostanit. Persze, hogy most vannak rosszak is, de szerintem egy bizonyos értelemben kinyílt a világ.
Ez az infó- és technikai bumm pedig rengeteg – tényleg rengeteg! – művet, írást hozott magával. Ebben úgyanúgy van jó és rossz, csak most még nehezebb szelektálni, mert rohadt sok van mindenből.
Ez pedig egy ismertségre vágyó , szárnypróbálgató írópalántának a legrosszabb hír. Még az igen jókat is relatíve kevesen olvassák, hát még a nem olyan jókat!
…
A „régen minden jobb volt” keserédes álnosztalgiával való önszuggesszió szerintem nem jó, mert nem biztos, hogy igaz és csak arra jó, hogy jól elb.sszuk a kedvünket vele.
…
Az egész hozzászólásomból azt akartam kihozni, – igen szerencsétlenül megfogalmazva szerintem -, hogy tök mindegy, görcsöl-e az Írókezdemény, úgysem rajta múlnak bizonyos dolgok. Rajta „csak” az írás (egy része) múlik. Az meg kizárólag azon, van-e tehetsége és szorgalma. A tehetség az van, vagy nincs. Itt már csak a szorgalom lehet tényező, amire hathat az ember. A szorgalom meg szerintem csak akkor működik rendesen, ha az ember szeret (imád) írni. Akkor meg az már nem munka. Magyarul: minden megoldva! 🙂
Ha nem szeretsz annyira írni, az egész próbálkozásnak van értelme?! Ugye, hogy semmi. Ha pedig szeretsz, imádsz írni, a többit az Élet megoldja. Ezért csak lazán. … Én ezt vallom.
Idézőjeles „baj” akkor lehet, ha van szorgalom és nincs tehetség. Ez nehéz ügy. Itt lesz egy-két rossz nap. Amit én úgy szoktam feloldani, hogy olvasok egy jó Sci-fit, mert azt ugyanannyira szeretek, mint írni. 🙂
Igen, erre a fejezetre nagy szükség volt.
Féltem, hogy erről nem is esik majd szó… 🙂