Previous Story
Igazoltatás
Szerző: Müller Márta
Hé, álljon meg! Nem hallotta, hogy fütyültem?
Dehogynem.
Maga pirosban rohant át az úttesten!
Na és? Nem szabad?
No, ne szórakozzon velem! Nem ismeri a KRESZ-t?
Nem. Ki az?
Honnan került maga ide?
A Szíriuszról.
Aha, szóval szír! Migráns?
Az micsoda?
Ne játssza nekem a semmit se tudót! Van valamilyen papírja?
Nincs.
Hogy került ide? Mikor jött be az országba és mit akar?
Egy TX-2018-s szállító repült el itt a bolygó mellett tegnap este, ő hozott. A közelben van valami dolga, a Marson, de hamar elintézi, holnapra már itt lesz, felvesz, és megyünk tovább. Gondoltam, addig én körülnézek itt egy kicsit.
No, nem megy maga most sehová, hanem velem jön.
.
.
Az ezt a mondatot követő pukkanás során az igazoltatott személy hirtelen eltűnt, mintha levegővé változott volna, a rendőr viszont egy pillanatra elszédült, majdnem el is ájult. De hamar magához tért, tompa fejfájással beült a kocsijába és a saját ügyeletükre hajtott.
Mi van, Józsi? Te ma szabadnapos vagy, nem? Mit keresel itt? – ezzel fogadták a többiek.
Nem volt itt valami szír migráns? — kérdezte bizonytalan hangon. – Igazoltatni akartam valakit, de hirtelen eltűnt.
Majd előkerül, mi ütött beléd? Agyadra mentek a migránsok, hogy még a szabad napodon is rájuk gondolsz?
Józsi próbálta elmondani, hogy mi történt.
Szerintem kicsit sokkal ittál – viccelődött vele az egyik kolléga. – Menj haza, és aludd ki magad, holnapra rendbejössz, meglátod.
.
.
Aznap este a belügyminisztert felhívták az ENSZ-ből.
Egy kis félreértést szeretnék tisztázni – kezdte a telefonban a magas rangú nemzetközi tisztsegviselő, természetesen angolul.
Félreértést? Miféle félreértést? – a belügyminiszter dühöngött magában, mert éppen egy magánkapcsolatával volt elfoglalva, amiben megzavarta a hívás. Azonkívül mindig utálta, ha angolul kellett beszélnie, telefonban különösen.
Járt egy kedves vendégünk ma reggel ott nálatok, egy másik bolygóról frissen érkezett, és még nem volt tisztában az itteni szokásokkal.
Igen? – motyogta a telefonba a belügyminiszter, aki egy szót sem értett az egészből, és nem tudta eldönteni, hogy ő maga a részeg, vagy akivel beszél. Lehet, hogy valami őrült meghack-elte ezt az ő szupertitkos telefonját?
De a telefon másik végén az illető mindenből semmit sem érzékelt, csak nyugodtan beszélt tovább:
Szóval, arra kért, hogy üdvözöljem a nevében az intézkedő kollégátokat, és adjam át az üdvözletét. Ugye, megteszed?
Hogyne, persze, szívesen. – A belügyminiszternek továbbra is fogalma sem volt arról, hogy kinek és milyen üdvözletet kellene átadnia, de önkéntelenül megkönnyebbült a gondolatra, hogy ezek szerint sehol semmi tragédia nem történt, és mindjárt befejezik ezt a beszélgetést.
Akkor köszönöm. Bye!
Bye!
.
.
S folyt tovább az élet a maga útján.
.
Kedves Tarja!
Igazán örülök, hogy neked tetszett ez a kis novellám, 🙂
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a korrektúrát!
Üdv:
Márta
Kedves Márta!
Korrektúra elérhető: http://triviumnet.hu/igazoltatas-korrektura/
Az írás alapgondolata vicces, könnyed, kritikus hangvételű, elgondolkodtató. A színvonala talán egy iskolai házi feladatéval egyenlő. Első szárnypróbálgatásnak mindenféleképpen megfelel.
Túl azon, hogy értem és jogosnak tartom a korábbi hozzászólók kritikáit, mindent egybe vetve, részemről ***.
Ha van fejlődési szándék az íróban, csak biztatni tudom: írjon tovább bátran, tanulva a kommentekből. Szerintem mindenki ilyen színvonalon kezdi az írást, legfeljebb nem mer vele kiállni a nagyérdemű elé (akik most ugye mi volnánk). Márta bátor volt, és ez tiszteletre méltó.
Kedves Márta!
Természetesen értjük, hogy egy kívülállónak a földi dolgok, emberi viselkedések nagyon banálisak le(het)nének.
Ön egyféle szempontból, egyirányú perspektívából nézte, mutatta be, hogy egy idegen hogyan látná.
Egy másik ember (értsd.: jelen esetben „idegen”, magyarul az Író az idegen lény szemén keresztül) pedig más
irányultságú „banalitásokat” (nincs is ilyen szó! 🙂 ) látna.
Ha jobban belemegyek, akkor az már a vékony jég tartománya.
Mélyfilozófiába lehetne merülni az Igazság, Valóság, stb… természetét illetően, ha vitáznánk erről.
Erősen hit kérdése lenne minden álláspont. Abszolútum létezik-e egyáltalán? Szerintem csak egy. Az a Szeretet.
Bármennyire csöpögősen hangzik. Nem megyek jobban bele, de a Szeretet nem ítél(kezik). Semmilyen perspektívából sem. Maximum azt mondja, hogy: „én így látom”.
(Érzem most is, hogy ropog alattam a jég, mert most meg már mindenki hülyének néz, hogy nem vagyok hajlandó
az ő álláspontját magamévá tenni. Nem vagyok hajlandó – most már – partoldalakra állni. Elegem volt. Elnézést.)
Abban is igaza van, hogy nem tudtam beleélni magam. Tényleg nem. Feltétlenül az én hibám. (?)
Nekem tényleg erőltetett, ne haragudjon. Most csak az írásról beszélek.
Viszont a formaiságra vonatkozó kritikák azt hiszem objektíve is lehetnek jogosak.
Őszinte szívvel kívánok Önnek sok örömet az írásban!
Üdvözlettel:
KerederM.
Örülök a hozzászólásoknak, még akkor is, ha az én szememben nagyon elmennek a lényeg mellett. Èppen ezáltal azt jelentik a számomra, ami egyébként triviális, hogy ahányan vagyunk, annyiféleképpen gondolkodunk, és látunk rá a világra. A tökéletes kidolgozottság kritikával nem tudok mit kezdeni, a kísérő levélben írtam, hogy ezek a rövid történetek (a következők is), olyanok a számomra, mint egy régi festőnek egy nagy képhez készített vázlatrajzai egyikei.
Ami viszont a mondanivalóját illeti, olyan Olvasókban reménykedtem, akik bele tudják élni magukat egy néhány napra ideérkező látogató fejébe. Nem akarom magyarázni.
De mindenkinek köszönöm, aki vette a fáradtságot, hogy leírja a véleményét, a hozzászólását.
„Mint amikor a gyerekjáték négyzet alakú lyukába kalapáccsal beleverjük a hengert.”
Márk, ehhez nem kellene kalapács, csak ha fordítva van a dolog 🙂
(A szóviccben, mint kiindulásban, alighanem igazad van.)
Nekem meg úgy tűnik, mintha egy szóviccre lenne ráerőszakolva egy történet.
Volt egy – valamilyen – szóvicc és egy „kör sokszögesítése”-féle módszerrel történetté alakítottuk.
Mint amikor a gyerekjáték négyzet alakú lyukába kalapáccsal beleverjük a hengert.
Vagy amikor az ember részegen kitalál valamit, megcsinálja, másnap hajnalban meg valahogy ködösen
emlékszik valami hülyeségre… de biztos nem csinálta meg! ÁÁÁ! Olyan nincs! … Aztán oldalranéz… és ott szuszog mellette a haverja csaja… :DDDD
Elnézést, csak oldom a hangulatot. VICCELEK! Senki se sértődjön meg! Különben is ez egy Küzdőtér.
De a lényeg: szerintem sem szerencsés az ötlet és a kivitelezés.
Bocsánatot kérek a véleményemért. Ne haragudj Márta.
Hogy egy kis konkrétumot is írjak a történet logikai oldaláról:
El kéne dönteni, hogy ha idegenek érkeznek az űrből, az döbbenetes hír-e, vagy sem.
A rendőr és a belügyminiszter reagálásából úgy tűnik, hogy az, mert el sem hiszik. Az ENSZ magas rangú tisztségviselője úgy tesz, mintha ebben semmi különleges nem lenne, sőt már-már meghívott vendégről van szó. Hogy a „vendég” miként került kapcsolatba az ENSZ-el, azt homály fedi, miként azt is, hogy ez miért nem lett világszenzáció.
A „vendég” mindössze csak ennyi magyarázatot ad a rendőrnek:
„Egy TX-2018-s szállító repült el itt a bolygó mellett tegnap este, ő hozott. A közelben van valami dolga, a Marson, de hamar elintézi, holnapra már itt lesz, felvesz, és megyünk tovább. Gondoltam, addig én körülnézek itt egy kicsit.”
Szó sincs itt az ENSZ-ről, hogy ő „kedves vendége” lenne a világszervezetnek.
Arról sincs szó, hogy az illető olyan-e, úgy néz-e ki, mint az emberek, csak vélhetjük ezt, hiszen a rendőrnek nem tűnt fel semmi különlegessége. Pedig az igazi csoda az lenne, ha a Szíriuszról – egészen más körülmények közül – érkező lény olyan lenne, mint egy ember…
Szabadnapos-e a rendőr, vagy sem? Amikor intézkedik, úgy tűnik, hogy munkában van, amikor az ügyeletre érkezik (ahol név szerint ismerik, sőt a munkabeosztását is), ott úgy tudják, hogy szabadnapos…
A történet számtalan sebből vérzik. Nem lehet ilyen ellenmondásos, végig kellene gondolni, hogy hihető legyen – ha jó, akkor a maga hihetetlen csodáival is.
Az első fele után sajnos jön az írás második fele, amely oly mértékben életszerűtlen és érdektelen, hogy alulmúlja az első felét.
Sokkal több szellemesség és átgondoltság kellene ehhez, vagy talán műfajt váltani – bár kreatív ötletekre, logikus felépítésre minden írásműnél szükség van.
Napoleon Boulevard – Szállj el a hülye űrhajóddal
-dalszöveg-
Talán fél nyolc előtt
Egy csütörtök délelőtt
Leszállt egy űrhajó
A Mechwart téren
Kicsit füstölt, picit égett
És bár úgy-ahogy kinézett
Látszott, nem volt
Túl könnyű útja
És a tömeg egyre nőtt
Így csütörtök délelőtt
A Moszkva tér meg
Lassan beállt végleg
Sőt megtelt a Széna tér
Anyázás sodorta szét
És a dudáját
Mindenki nyomta, csak nyomta
A sor a hídig állt
A 6-os hosszú sorban állt
Senki sem tudta
Hogy hol lehet a vége
Mindenütt autók, meg
Ingerült, elkésett
Emberek vártak
Csak vártak
Értem, hogy nem tudtad
Hogy itt csak azok parkolhatnak
Akik egyébként itt laknak
Ez egy fontos szabály
Szállj el, szállj el
A hülye űrhajóddal
Nem érdekel, hova
Csak itt ne állj
Így múlt el a délelőtt
Hangos kétségek között
Azt, hogy meg lehet-e tudni már
Hogy hé, bent mi vár?
Senki sem erőltette nagyon
Elég volt az ablakon
Csak úgy távolról
Be-bekopogtatni egy-egy kővel
Hé, odabent, ha érted
Úgy aggódunk érted
Még a végén eltalálunk
Itt maradt végleg
Pedig bent minket várt
Több, mint száz évet szállt
Azért, hogy végül ránk találjon
Értem, hogy nem tudtad
Hogy itt csak azok parkolhatnak
Akik egyébként itt laknak
Ez egy fontos szabály
Szállj el, szállj el
A hülye űrhajóddal
Nem érdekel, hova
Csak itt ne állj
Miért nem, miért nem
Magyarul beszélnek fönn
Az égben, hogy értsen
Minket, akiből űrhajós lesz
Mégsem egy helyzet
Átvágni a galaktikán, és
Nem beszélni nyelvet
Amit értenénk
Szállj el, szállj el
A hülye űrhajóddal
Nem érdekel, hova
Csak itt ne állj
Egyébként az írásról: értem én a viccet. Nekem a szöveg – természetesen tudom, hogy a banális mivolta volt az egyik cél – mégis szubjektíve úgy érzem, hogy picit erőltetett.
Az írásmód – bocsi – pocsék. Nincs gondolatjel, a központozás rossz. (Persze, mint beszélek én, én is belesülök! 🙂 )
((((((( Értem a finom utalásokat is, pont ezért írom, de csak rengeteg zárójelbe rejtve merem írni: az aktuálpolitika mindig nagyon-nagyon kényes téma. Én itt sosem nyúlok hozzá, nem is fogok. Maradjon meg ez az oldal politika-mentesnek. Nekem rengeteg Barátom van innen is és onnan is, mindegyik eszméletlen jó arc. A politizálással a művészetben csak Barátokat vesztünk. Ugye senki sem akarja az olvasótáborának felét elveszteni? … Vékony jég. … De ez csak egy vélemény… Ha nem akartok flame-war- t, akkor csak az írásról menjen szerintem a továbbiakban vita…))))))))