Previous Story
Az idegenvezető ajándéka
Szerző: Müller Márta
Furcsa kérdései vannak ennek a csoportnak, ezt éreztem végig, mialatt velük voltam. Fogalmam sincs, hogy honnan jöhettek. Már a legelején, mikor a kérdésemre viccesen csak annyit mondtak, hogy egy másik bolygóról, már akkor is volt bennük valami furcsa.
Aztán persze én is viccelődtem velük.
— Nézzenek körül itt a városban az utcákon! Akik nadrágban mászkálnak, általában azok a férfiak, és akik szoknyában, azok a nők!
— És akik sem nem férfiak, sem nem nők?
— Azok a fák, és azok nem mászkálnak.
— És ha mégis?
— Akkor bármit felvehetnek!
Dühöngtem magamban, bár igyekeztem nem mutatni. Minek bosszantanak ilyen hülyeségekkel! Ráadásul ma már igazán sok nő mászkál nadrágban is, ezek éppen olyan jól tudhatják, mint én. Ha csak nem jöttek valami olyan helyről, ahol mindenki csak valami nagy fehér vagy fekete lepelben mászkál. De azokat nem szokták engedni utazgatni, legalábbis azt hiszem.
Minden nap akadt valami. Kérték, hogy meséljek nekik a Föld történetéről röviden. Azután kételkedtek mindabban, amiket elmondtam.
— Azt mesélte nekünk, hogy felszámolták a rabszolgaságot, de nézze csak, ott megy egy rabszolga!
Egy fiatal fickóra mutatott, akinek orrában, fülében, szájában karika lógott.
— Miért tettek rá annyi karikát? Többször megszökött már a gazdájától?
Mit felelhetnék erre? Hogy nincs gazdája, legfeljebb barátnője, és ez a divat? Olyanoknak, akik úgy csinálnak, mintha azt sem tudnák, hogy mire való a piros lámpa az utcán? Betegre magyaráztam magam nekik, aztán csak annyit kérdeztek:
— De miért pont piros? Van a piros színnek valami mágikus hatása, ami távol tartja a gonosz szellemeket?
Mágikus hatása? Hol élünk mi, az őserdőben? A piros lámpa arra való, hogy az autósok megálljanak. Mágikus hatása rájuk legfeljebb egy rendőrnek van, hogy tényleg megálljanak.
Engem akarnak bosszantani, hogy ennyi idiótaságot mondanak? Ha ezek tényleg földönkívüliek lennének, és a bolygójukon még olyan fejletlen a civilizáció, hogy mágikus hatásokról beszélnek, hogy kerültek ezek ide?
A pénzt ismerik vajon? Hogy itt minden pénzbe kerül, és még az a szegény idegenvezető is abból él?
.
.
Mikor a néhány napnak vége lett, és az idegenvezető a társaságtól elbúcsúzott, borravalóul csak egy követ kapott. Nagyon dühöngött magában, de nem mutatta. A követ lehajította otthon a polcra. Még ha arany lenne, gondolta magában, vagy valami, amin látszik, hogy régi. Tele érthetetlen vésésekkel. Az olyasmire sokan vevők.
A kő ott hevert aztán a polcon, sokféle kacat között. Két év múlva egy archeológus barátnője felfigyelt rá, ő pedig kedveskedve nekiadta.
A lány megvizsgáltatta a követ, és kiderült, hogy egészen nagy különlegesség. Olyan anyag, amilyet még soha nem találtak a Földön, és valamilyen különleges tulajdonságokkal rendelkezik. Az értéke felbecsülhetetlen.
Az idegenvezető megint csak mérgelődött, hogy ezt is csak akkor tudta meg, amikor már nem volt az övé.
.
Ez ugyebár egy scifi lenne. Legalábbis én annak véltem. Tőlem talán ez áll a legkevésbé távol, tekintve, hogy magam is írok ebben a műfajban.
Az pedig, hogy az írásodat ellenvéleményezők véleménye nem érdekel, hát, ahogy gondolod, de biztos vagyok abban, hogy mindenki, aki hozzászólt, nem rossz szándékkal tette.
Kedves Márta!
Ezt írtad: „ki mit milyennek lát, az nagy mértékben saját magán múlik.”
És ilyennek láttad, amit én az elgondolkodtatás szándékával írtam:
„Gonoszkodó, a lényeget távolról sem érintő hozzászólásokra a jövőben nem fogok felelni.”
Feltehetőleg most utoljára próbáltalak elgondolkodtatni Téged.
Kedves Fer-Kai,
ki mit milyennek lát, az nagy mértékben saját magán múlik. Mint már írtam, én azokban az Olvasókban reménykedtem, akik megértéssel tudják nézni azt is, ami távol áll önmaguktól. Összes hozzászólásodból úgy látom, hogy nálad nem ez a helyzet.
Az írások tetején ott van mindig a szerző neve; ajánlom, a jövőben kerüld el az írásaimat, s ezzel többeket megkímélsz. Gonoszkodó, a lényeget távolról sem érintő hozzászólásokra a jövőben nem fogok felelni.
Márta
Kedves Márta!
Van, ami ízlésen múlik, és van, ami nem.
Hogy szép-e egy épület, az részben ízlés kérdése.
De ha recseg-ropog a szerkezete, és rogyadozik, az nem magyarázható szubjektív vagy műfaji okokkal. Se szépnek, se jónak nem tekinthető.
Egy irodalmi műre éppúgy érvényes ez.
Mónika,
nem hiszem, hogy magyarázgatnom kellene ezt az írást; úgy gondolom, az világos, hogy nem precíz természetrajzi lexikonba való szócikkely egyetlen sci-fi mininovella sem. Van, akinek megkapja a fantáziáját, és van, akinek nem. De gustibus non est disputandum.
Szia. Lehet, hogy velem van a baj, de én még most sem igazán értem.
1. Miért néznek ki ugyan úgy, mint az emberek?
2. Ha már úgy néznek ki, akkor milyen ruhát hordanak, ha azt sem tudják, milyenek vannak?
3. Az idegenvezetőnek -ha máshogy néznek ki -, nem tűnik fel semmi különös.
4. Elképzelted, hogy elmész valahová, ahol minden ismeretlen, és természetesnek tűnik, hogy idegenvezető után néz az „ember”. Szerintem nem az. Ha a piros lámpát, vagy a ruhákat sem ismerem, honnan gondolnám, hogy létezik-e egyáltalán olyan, hogy idegenvezető, vagy azt, hogy hol találom?
A lényeg, a mondanivaló pedig valahogy most sem jött át nekem, ettől függetlenül biztos van neki, csak én nem találom valamiért.
Kedves Tarja!
Örülök, hogy tetszett ez a kis novella.
A kérdésedre, hogy ha olyan tájékozatlanok, honnan tudták, hogy idegenvezetőt lehet fogadni:
elképzeltem, hogy elmegyek valahová, ahol minden ismeretlen, nem az a természetes, hogy idegenvezető után nézek?
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a korrektúrát!
Üdv
Márta
Kedves Márta!
Korrektúra elérhető: http://triviumnet.hu/az-idegenvezeto-ajandeka-korrektura/
Az az érzésem, hogy az írónak hagynia kellene a földönkívülieket, mint témát, és szerintem a humort is.
Talán azt sem kéne akarnia, hogy az írás „nagyot szóljon”. A hétköznapi történések ezek nélkül is számtalan abszurditást, csodát kínálnak, és tanulságot is.
A történetek felépítését jobban meg kellene konstruálni, a lényeget kiemelni, elmélyíteni.
Az alkotás szándéka mindenképpen pozitív, miként a kritika fogadása (vagy ügyes elhárítása) is. 🙂
Márk,
örülök, hogy ez már tetszett egy kicsit.
Az természetes, hogy te másképp írnád, minden író másképp ír, micsoda világ lenne, ha mindannyian egyformák lennénk! Ijesztő.
Köszönöm a hozzászólást, és Fer-Kainak is.
Üdv
Márta
Sziasztok,
jól tudom, hogy úgy tűnhet, hogy direkt jót akarok csak írni fenti írásról, mert nem akarok megbántani senkit…
Ez nem így van, szerintem el lehet hinni, hogy le szoktam írni azért a kellemetlen dolgokat is.
Ez az írás nekem kellemes meglepetés volt az előző után, szerintem ez nagyságrendekkel jobb.
Értem is az üzenetet: az idegenvezető, mint korlátolt, pesszimista ember / és ezáltal minden korlátolt, pesszimista ember: nem képes meglátni a jót, hasznosat, a csodát az életében, mert a saját nyűgjével van elfoglalva.
Ezt az üzenetet jóllehet én máshogy adtam volna át, (megint csak a szóviccre is utalok), ill. azért kell csiszolgatni még a stílust, a komikum átfordulását tanmesébe, stb…
Az utolsó mondat:
„Az idegenvezető megint csak mérgelődött, hogy ezt is csak akkor tudta meg, amikor már nem volt az övé.”
A korlátolt elme még a veszteség láttán is a külső körülményeket hibáztatja, hogy akkor tudta meg (mert hát valaminek a „megtudása” az kívülről érkezik szükségszerűen), ahelyett, hogy elgondolkodna, hogy ha nyitott lett volna a „más”-ra, akkor még ő maga is profitálhatott volna belőle.
Ez az üzenet is látszik, jó és jól a helyén van a végén.
Tényleg legyünk nyitottak a másik ember felé! Sosem tudhatjuk! Sosem tudhatjuk, mi áll mögötte.
Profán szituáció: ha valaki mérgesebben szól, ne üssük le a labdát, ki tudja hányan cseszték fel előttünk az agyát,
könnyen lehet, hogy mi meg még idegesebbek lennénk.
A pillanatnyi „elmezavaron” természetesen túlmutat, ha valaki nyugodtan és higgadtan ragaszkodik a mogorvasághoz, vagy a rosszindulathoz, stb… az már más kategória, azt nem kell eltűrnünk.
Mindent egybevetve: jó ez az írás, mert jó az üzenet, bár a kivitelezés (most nem a nyelvtan, hanem a történet)…
biztos az is jó, de én egészen másképp csináltam volna.
Nem kedvencem, de ezzel sincs semmi baj, ha valami pont nekem pont nem a kedvencem.
Üdv!
Megismerünk (?) egy idegenvezetőt, aki folyton dühöng.
Az olvasó inkább csak csodálkozik, hüledezik. Érzi, hogy humort kínálnak neki, de nem találja.
Biztosan őbenne van a hiba. Még csak kárörvendezni sem képes a végén.