Previous Story
Az okos kütyü
Szerző: Müller Márta
Miért csuktad be az ablakot?
Mert lejárt a tizenöt perc.
Na és?
Annyi az előírás.
Nem érdekel az előírás. Tavasz van, friss levegőre vágyom.
A séta csak délutánra van beütemezve.
Na, épp azért, nyisd ki megint az ablakot!
.
.
Ez a bolond gép! Még jó, hogy kinyitotta az ablakot. Manapság már csupa ilyen felügyel a magamfajta magatehetetlennek ítélt öregekre. Szomorú, szomorú nagyon. Már nem is emlékszem, mikor láttam utoljára embert. A magamkorabeliek elhaltak már rég, a fiatalok meg nem törődnek velünk. Néhány percre ideszólnak naponta a monitoron, aztán kész. Jól vagy? Jól vagyok. Megvan mindened? Igen, Alfi ellát.
Alfi ellát. Alfi ez a csoda kütyü. Még veszekedni se lehet rendesen vele. Át kellett volna írnom a programját, még amíg fiatalabb és erősebb voltam. De ki gondol akkor erre! Az utolsó napokra, az utolsó hetekre, hónapokra. És ha tudnánk, hogy mennyi van még hátra?
Lehet, hogy Alfi tudja? Lehet, hogy az ő programjában már ez is benne van?
Ha belegondolok, nem ismerek senkit, senkit, de senkit, aki túlléphetett volna a századik évén. Én pedig a jövő hónapban leszek száz éves. Van egy tervem, bár még nem tudom, hogyan látok hozzá.
.
.
Néhány nappal később.
.
.
Mit csinálsz? Oda nyúlnod neked tilos…
No, szerencsére elhallgatott. Sikerült gyorsan deaktiválnom. Most lássuk a programját.
Hmmm, más mint az én időmben, de nem feltétlen intelligensebb. Ez az! Megvan, amit kerestem! Micsoda gazság! Itt van világosan: az elkészítendő ital a százéveseknek. Amitől mély álomba merülnek. Vagyis világosan szólva meghalnak. No, ezen módosítunk valamit. És még a bábut is el kell készítenem, mielőtt Alfit újraélesztem. Még szerencse, hogy annyi lom maradt itthon, az ilyesmit mindig csak akkor szállítják el, mikor valaki meghal. Meghal! Istenem, ez az emberek szava, az emberek világának az ősrégi szava, ezeknek a kütyüknek nyilván nem jelent mást, mint teljes kitakarítást. Hol van már az a kor, mikor az idősek meghagyták, hogy kedves, régi tárgyaikat ki kapja majd, ki örökölje! Nem tudom, hogy a lányom elvisz-e innen majd valamit emlékbe, vagy az égetőbe kerül minden.
.
.
A születésnapom előtt néhány nappal a lányom kérdezte, hogy mit szeretnék ajándékot. Ígérte, hogy meglátogatnak valamennyien, úgy, mint minden évben egyszer, a születésnapomon.
Eljött a cselekvés ideje. Alfi az egyik reggel egy frissen készített itallal kínált. A módosításom következtében korántsem olyan ártalmassal, mint gondolta. Illetve, ki tudja, mit gondolnak az ilyen kütyük? Lehet, hogy sok ember van, aki örül, hogy hozzásegítik a halálhoz? Lehet, hogy az alfik nem is érzékelik, mit jelent nekünk, embereknek a halál? Alfit egy rövidzárlattal használaton kívül helyeztem, tudtam, hogy van benne egy automatikus üzenetküldő, amelyik ilyenkor jelez a Központba. Elrendeztem mindent, ahogy terveztem, a bábut befektettem a magam helyére az ágyba. Elbújtam az ajtó közelében, hogy időben kiosonhassak.
Alig pár perc telt el, mire megérkezett a két Service Kütyü. Az én fiatalkoromban az ilyet még mentőszolgálatnak hívták. Talán a fiatalok, akik csak kint az utcán találkoznak velük, még ma is azt hiszik, hogy ezek valamiféle mentők. Az nem ismert, hogy az is a feladatuk közé tartozik, hogy mikor eljön az ideje, „kimentsék” az embereket az életükből.
Ezek most az Alfitól ment üzenet alapján nem nagyon vizsgálták az ágyban fekvő „halottat”, azt bepakolták egy ládába. Mikor Alfin megállapították a rövidzárlatot, őt meg berakták egy másikba. Az egyik megy az égetőbe, a másik a javítóba. Ha Alfit hamar megjavítják, a jövő héten már egy másik idős emberre vigyáz. Vajon megtalálnak a programjában minden módosítást?
A lakás felszámolása pedig nem ennek a két Servce Kütyünek a dolga volt, tehát bezárták, és elmentek.
.
.
És én? Megpróbáljak visszamenni a saját lakásomba? Vagy van még benne nem kikapcsolt kamera, monitor? Nem tudtam.
Enyém a szabadság. Van még ember, ki szabadon élhet és halhat?
.
Abból, hogy gép egy időre leáll, még egyáltalán nem következik, hogy a nyugdíjas sikeresen meg is hekkeli, és át kéne vizsgálni az egészet.
Kedves Márta,
igen, valószínű jobban ki lehetett volna bontani logikailag, így nem maradt volna az olvasóban annyi, említett kérdőjel.
Amit én felhoztam, az a legnagyobb szerintem, mert az az írás egészét, már-már a jogosságát kérdőjelezi meg:
hogy lehet, hogy akinek hetei vannak hátra, ekkora tudatossággal, fizikai cselekvőképességgel rendelkezik,
és most a életvágyról nem is beszélek. Az életösztön, mely talán egy jól kidolgozott karakternél megjelenne, mint a szokatlanul erősebb mozgatórugó – megmagyarázva a cselekményt – , vagy éppen szokásosan: gyengülő, pislákoló jelzőfény csak – de akkor nem magyaráz.
Lesarkítva: ha a főhős 100 éves és a társadalom bevett gyakorlata az emberek „kimentése” az életből ebben a korban, mint írod, akkor ezt az állapotot egy romló állapotnak kívánkozik ábrázolni, VAGY PEDIG: még ilyen terjedelemben is MEGMAGYARÁZANDÓ – akár csak fél mondattal -, miért erős az a lélek és test még ekkor is, a „kötelező” eutanázia állapotában, hogy életszerű, átérezhető, s olyan történet legyen, amibe az ember el tud merülni, és elhiszi, hogy az a valóság, nem pedig 2019 Európája, ahol éppen leledzik.
A magyarázat birtokában én is megnyugodnék és tudnám folytatni az olvasást, mintegy helyet adva az érzésnek: „igen, ez lehet valós.”
(Mert bevallom őszintén én nem szatíraként, vagy bohózatként olvastam a művet, hanem úgy, mintha sci-fi-t olvasnék. A stílus, vagy műfaj, vagy micsoda „belövése” az Olvasóban: már prekoncepció, de ez van. Egy bohózatot máshogy olvasunk, mint egy sci-fi-t.
Én speciel ezért szeretem a műfaji megjelölést a cím alatt.)
Fenti „csak” a legnagyobb logikátlanság, mert én Márta hozzászólásával együtt sem értem, miért van, hogy egy „Mit csinálsz? Oda nyúlnod neked tilos…” – típusú mondat után a Központi Rendszer, amire az AI-k csatlakozva vannak nyilván, miért nem érzékeli hekkelésnek, vagy legalább is egy gyanús momentumnak a nyúlkálást.
Mindezek ellenére mondom: jó ez az ötlet és jó lehet ez, csak foglalkozni kell vele. Ez egy kitűnő alap. Az írás is picit olyan, mint egy ház: ha jó az alap, lehet rá tornyot építeni.
De ha nem jó az alap, a ház még elkészülte előtt összeroskad.
Viszont jó alappal, de recsegő-ropogó felépítménnyel rendelkező házba nem fogunk lakókat találni!
Én is csak látogatóba tévedtem be az épületbe, huzamosabb ideig nem maradhatok.
Persze, ez csak egy utcai kóborló véleménye, aki ritkán építkezik, azt se jobban, tehát
kéretik így kezelni.
Más lehet, hogy egyáltalán nem látja problémának, amit én írtam!!!
Üdv!
Fer-Kai és Márk,
köszönöm a hozzászólásaitokat, remélem nem veszitek rossz néven, de együtt válaszolok.
Először két személyes apróság rólam, amelyek talán segítenek a megértésben: az egyik, hogy bár nem száz éves vagyok még, csak hatvanhat, az öregséget már élem. S emiatt természetes a számomra az az állapot, hogy bár az ember teste gyengül, és sokkal kevesebbet bír, a szelleme nem feltétlen. (Még ha a fiatalokba néha ezt sulykolják is.)
Ennek megfelelően én át tudom érezni azt, amit a főhős itt átél. A másik, hogy aktív koromban szoftverfejlesztő, analitikus voltam, elég hosszú időn keresztül dolgoztam tranzakcióorientált rendszerekkel.
Miért érdekes mind ez?
Mert amit Fer-Kai ellentmondásnak él meg, az a számomra csak understatement; vagyis olyanról hittem írás közben, hogy magyarázat nélkül is világos, ami egy laikusnak nem az. Tehát a jelen példánál: a deaktiválás és a rövidzárlat nem ugyanaz, különböző hibajelentéseket és reakciókat vonhat maga után. Például időnként a robot maga is tehette inaktív állapotba magát, majd ennek végén egy megnyugtató üzenettel jelentkezett a Központban. Ezeket az Öreg be- vagy átprogramozhatta, mármint az időzített üzenetküldéseket. Az ilyesmit még laikusnak is könnyű elképzelni, aki mondjuk már küldött dátumra beállított képeslapot emailben.
Szóval, szerintem az egészben nincs semmi szuperhősség, pusztán némi élettapasztalat és életvágy. (Ami egyébként gyakran még fizikai erőt is ad.)
Mindenesetre magamnak azt a tanulságot szűrtem le a hozzászólásaitokból, hogy ügyeljek jobban arra, hogy nem minden embernek ugyanaz triviális, mint nekem.
Üdv,
Márta
Szia Márta!
Az ötlet nem rossz, sőt, jó, nagyon jó.
Ezért vagyok szomorú, hogy mind a forma, mind a történet vezetése több helyen igen csak nem jó.
A formáról lehet, hogy írnak majd mások, de pl. egy a sok közül: miért nem használtál gondolatjeleket? Az itt megjelent másodikban már volt.
A történet vezetésében rengeteg – szerintem – logikátlanság van, kezdve a legnagyobbal:
a főhős egy erős, harmincas, céltudatos embert is meghazudtoló akarattal, fizikai erővel és tudatossággal viszi végig azt a szituációt, amiben már lemondtak róla.
Egy haldokló, akiket a társadalom eutanáziára ítélt, az a kezét nem tudja felemelni, nem hogy Rick Deckard-i hadműveleteket hajtson végre. 🙂
Ezt fel kellett volna oldani. Többféleképpen lehet, fantázia kérdése.
…
Szerintem az alapötletben rengeteg potenciál van, sokkal több, mint egy 3000 karakteres, formailag és logikailag rossz mű legyen belőle.
Márta, kérlek ezzel az alappal foglalkozz, mert ha ezt a nyersgyémántot megcsiszolod, még mutogatnivaló, díjnyertes ékkő is lehet belőle! Ahhoz viszont a csiszolási technikákat fejleszteni kell.
…
Mint látod, igen sokféle véleményeket kapsz az írásaidra. Ez azt jelenti, hogy megosztóak?
Nem tudom, csak azt tudom, hogy én az őszintét írtam. Következésképpen a „rosszul látod”- feliratú követ
rám lehet vetni, természetesen.
Üdv!
Ami nem igazán tűnik logikusnak nekem:
„Mit csinálsz? Oda nyúlnod neked tilos…
No, szerencsére elhallgatott. Sikerült gyorsan deaktiválnom. Most lássuk a programját.”
„Alfit egy rövidzárlattal használaton kívül helyeztem, tudtam, hogy van benne egy automatikus üzenetküldő, amelyik ilyenkor jelez a Központba.”
A robot elleni második akció után kijönnek a Service Kütyük. Az első alkalom (deaktiválás, átprogramozás) után viszont nem.
Nehéz elképzelni, hogy egy ilyen fejlettségű robot újra aktiválása után ne jelezné a Központnak, hogy deaktiválták és átprogramozták – hiszen, mint írtad, „van benne egy automatikus üzenetküldő, amelyik ilyenkor jelez a Központba”.
De ismétlem, ennek most nincs akkora jelentősége, mert a történet a drámai kifejlet miatt izgalmasabb és (összességében) hitelesebb hangvételű annál, hogy ez különösebben zavaró legyen.
Örülök, hogy ez legalább egy kicsit tetszik.
A kisebb logikai bukfencekből ha írnál nekem egy példát, azt megköszönném.
„Az előzmények ismeretében az utolsó két mondat elgondolkoztat bennünket a szabadság mibenlétéről és viszonylagosságáról.”
Ez kicsit félreérthető lett… Természetesen az utolsó két mondat előtti mondatokra gondoltam, és nem a korábbi mininovellákra.
Jó, hogy ez a mininovella lett a harmadik, mert ez sokkal jobban olvastatja magát, mint a korábbiak. Magával ragadóbb a dramaturgiája, mélyebb a gondolatisága – annyival, hogy a kisebb logikai bukfenceken könnyen túl teszi magát az olvasó.
Az előzmények ismeretében az utolsó két mondat elgondolkoztat bennünket a szabadság mibenlétéről és viszonylagosságáról.