Donato Carrisi: A lelkek ítélőszéke – Avagy semmi sem az, aminek látszik

Sokáig tanakodtam, mi legyen az első könyv, ami porondra kerül. Mint Félix kutyám kajacsörgésre, úgy vágódott nekem a megoldás: legyen az a thriller, amihez az összes többit hasonlítom. Donato Carrisi Démoni suttogás c. könyve volt számomra eddig a non plus ultra krimi/thriller kategóriában, és nagyon kíváncsi voltam, hogy az írónak sikerül-e hozni a tőle megszokott maximalizmust és színvonalat. Ritkán teszek ilyet, de teljes áron, előrendelve megvettem a könyvet, és nem túlzok, ha azt mondom, le sem bírtam tenni. Éjszakába nyúlóan, de hozzávetőleg hat óra alatt elolvastam.
.
Maga a borító és a fülszöveg is kellően megragadó, nem árul el túl sokat, de felkelti az erre fogékonyak figyelmét. Bár van az a régi közmondás, hogy ne ítéljünk a borító alapján, de ha valaki a könyvesboltba céltalanul megy be, csak annyival, hogy egy jó krimit/thrillert keressen, garantálom, hogy ez a kezében marad.
.
Még mielőtt belemennék a részletekbe vagy spoilermentesen a történetbe, először is kifejtem, mit is várnék egy jó krimitől vagy thrillertől. Nem véletlen, hogy mind a két zsánert használom erre a műre, mert ugyanannyira hat a lelkünkre, mint az agyunkra. És valahol ezt is várnám: kellően építse bennem és a történetbe a feszültséget, hogy képtelen legyek letenni, másrészt legyen benne legalább egy olyan csavar, amitől a padlóig koppan az állam. Egyik sem könnyű feladat egyébként, bár számomra a nagyobb hiányosság a második szempont, és talán ez a nehezebb. Feszült légkört teremteni se könnyű, de úgy felépíteni egy konfliktust (gyilkosságot, szereplőt, bármit), hogy a morzsák jól elrejtve ott legyenek a szemünk előtt, de a végéig (vagy amíg az író úgy nem dönt) ne derüljön ki az igazság. Na, ez igazi kihívás. Számomra és úgy általában az olvasói rétegen sok történet hasal el ezen a ponton. Carrisi művei nem, de ne szaladjunk ennyire előre.
.
„A holttest kinyitotta a szemét”
.
Nos, véleményem szerint ez egy tökéletes első mondat. Ez nekem már elég, hogy felkeltse a figyelmemet, és tudni akarjam a ki nem mondott kérdésemre a választ. És az író ezt használja ki. Viszonylag hamar megválaszolja azt a kérdést, de mire eljut az ember idáig, addigra már hat másikra keresi a választ, így a könyv úgyszólván letehetetlen.
.
A történet nagyon egyszerűnek tűnik (már a fülszöveg alapján): eltűnik egy lány, és két hm… férfi keresi (hogy miért vagy hogyan, abba nem mennék bele, mert spoiler lenne). Illetve van Sandra, aki a saját tragédiáját próbálja feldolgozni, és valahol összeér a két történet. Van még egy szál, ami ugyan a leírásban nem jelenik meg, de megbújik a történetben. Egy vadászról, aki a prédáját keresi. És a fülszöveg sorai között rejtőzik a lényeg, ami elsőre talán fel sem tűnik:
.
„… az igazságra szomjazók két lehetőség között választhatnak: vagy megbocsátanak, vagy bosszút állnak az őket ért sérelmekért.”
.
Ez lenne az alapgondolat, ami köré épül a történet, a karakterek és maga az egész könyv. Vannak bűnök, amiket nem lehet megbocsátani, vagy nem teheti meg akárki. Egyáltalán kinek van joga megbocsátani mondjuk egy abortuszt, egy gyilkosságot vagy bármelyik másik halálos bűnt? Egy papnak? Istennek? Vagy annak, aki ellen elkövették? Ezt mindenki döntse el maga, de a magam részéről biztos vagyok benne, hogy a felvetett kérdésekre a könyv után sem tudnék választ adni.
.
Most térjünk rá egy kicsit a karakterekre. Bevallom, nekem Marcus karaktere egyértelműen dominált, de Sandra is megfelelő érzelmi háttértáncos. Mindegyiküknek megvan a maga belső konfliktusa a nyomozás közben, de mivel Sandrának maga a nyomozás okozza a lelki gondokat, így Marcus, aki a saját belső konfliktusa mellett nyomoz, erősebb karakter. De ez persze csak az én meglátásom, ettől függetlenül jól felépített szereplők, a motivációjuk tiszta és világos, sőt azt is megkockáztatom, hogy komolyan izgultam is értük. Nem állítom, hogy mind a ketten egyformán szerethetőek volnának, de együtt lehet velük érezni, lehet értük izgulni.
.
A könyv eléggé összetett érzelemvilággal operál, tipikusan az a történet, ami szép lassan beleköltözik a fejedbe, és ott oldalról oldalra teszi tönkre az addig felépített véleményedet. Ahol kell, feszült, ahol kell, elgondolkodtató. Szépen felépített ívet fut be, és képes az utolsó oldalon is meglepetést okozni.

A leírás nagyon naturalista, ezért a lelkileg érzékenyeknek egy-egy jelenetnél megmoccanhat a gyomortartalmuk. Akit ez zavar, az ne ezzel a könyvvel kezdje el a kísérletet, mennyit bír testileg és lelkileg krimi/thriller olvasása közben. Akit viszont nem, nagyon fogja élvezni.
.
Akármennyire is igyekszem, erről a könyvről semmi rosszat nem tudok mondani. Izgalmas, érdekes, lebilincselő. Berántja az embert, aki beleesve a nyúlüregbe koszos bundával, de megvilágosodva teszi le végül a könyvet, és én ennél többet nem is várnék egy krimitől, ahogy egy thrillertől sem. Számomra ez a könyv az abszolút tökéletes thriller és a legjobb krimi, amit valaha olvastam. Mindkét feltételemet maradéktalanul teljesíti. Még napok után is a hatása alatt voltam, és a felvetett teológia/erkölcsi kérdések még most is foglalkoztatnak. Várom a folytatást, mert ezt a könyvet folytatni kell.