TEL: 29 954 303 - E-MAIL: info@triviumnet.hu

Konstruktív tevékenység

Szerző: Ripp Gábor

Luhuu-kunt-Meo sejtette, hogy ez lesz belőle. Nem először zavarták el „konstruktív tevékenységet folytatni”, miközben ők maguk egészen más jellegű tevékenységet folytattak a térszökkencs klimatizált vezérlőhelyiségében. Amíg ő idekint aszalódik ennek az ismeretlen planétának az ege alatt, addig alomvére és annak kissé beképzelt párzónője a kellemes hűvösben barátkoznak egymás remegő kiszögelléseivel. És csak a Látható Láthatatlan a megmondhatója, mikor fogják megunni, és jelezni neki a gerinc-berregtetővel, hogy ideje hazaindulni, ha nem akarnak lekésni a Nagy Közösségi Étkezésről.
Luhuu-kunt-Meo tisztában volt vele, mivel szoktak foglalatoskodni a felnőttek, ha a magafajta gyerkőcöket elzavarják játszani, vagy gyönyörködni a tájban. Három alomvére közül egyedül Luhuu-mint-Kuo viseltetett teljes közönnyel a párzónők iránt, de tekintve, hogy Luhuu-mint-Kuo már jó pár villanásnyi ideje saját alommal rendelkezett, a dolog valahogy természetesnek tűnt. Luhuu-kunt-Meo egyszer kileste legifjabb alomvérét, amint lüktető ivarhólyagokkal feszegette egy rőtvörös párzónő elülső könyökszögletét, ezért nem esett nehezére együttérezni Luhhu-mint-Kuóval. A látvány mélységesen felkavarta, és hiába bizonygatták egy-két villanással idősebb nyurgonctársai, hogy a párzónők könyökszögletei valójában nem undorítóak, szentül megfogadta, hogy ő sohasem törekszik majd alomsarjak létrehozására.
Két útitársa viszont már csaknem egyharmad bolygófordulatnyi ideje a térszökkencs vezérlőjében szuszmorgott. Luhuu-kunt-Meo gyanította, hogy a helyiség hűvösét csak a kiszögellés-felderítő műveletsor legelején élvezhették, azóta már nyilván hasonlóképpen megizzadtak, mint ő itt kint a tohonya sárga nap sugaraitól. Szívesen végezne ő mindenféle konstruktív tevékenységet, amivel alomvére és a párzónő megbízta, de a hőség lelohasztja a tenni akarást, még ha felcseperedésben lévő, fáradhatatlan nyurgoncról van is szó. Sebtében kiszámolta, mennyi idő alatt tesz meg egy tengely körüli fordulatot a planéta, amelyen a gerjedék felnőttek jóvoltából vesztegelni kényszerülnek, majd kiszámolta azt is, a központi csillag megkerülése mennyi egységet vesz igénybe. Az elméjét kellőképpen megcsiszolta hát, mi egyebet művelhetne még ezen a kopár, sivatagos helyen? Bonyolultabb asztrológiai algoritmusokkal nincs kedve zsonglőrködni, meg hát az orbitális pályagörbületet még nem is vették a hipno-foglalkozáson. Luhuu-kunt-Meo végtelen unalmában elkezdett mindenféle krikszkrakszokat kapargatni a támasznyúlványaival a sivatag vörös talajába, de egy idő után ezzel is felhagyott, mert nem találta eléggé konstruktívnak.
Mihez kezdhet egy igazságtalanul mellőzött gyerkőc, több százezer fényévre az otthonától, ahol nemsokára összeül a Nagy Közösség, és mindenki finomságokat pakol a kiszögelléseire, hogy most se maradjon el a Soros Ozmózis? Legalább néhány mutroha-karikát elraktározott volna a bőrszényébe, de a párzónő már a halványvörösség állapotában lüktetett, így Luhuu-kunt-Meónak sietősen kellett távoznia a térszökkencsből. Tudta, mi várható, ha térbarangolásra indul az alomvérével, mégsem készült fel kellőképpen a hosszú, magányos egységekre az idegen égbolt alatt. Mi lehet olyan vonzó abban a gusztustalan cselekedetben, hogy a kedvéért az összes felnőtt hajlamos félrehessegetni a gondjaira bízott gyermekeket?
Csináljon valami konstruktívat. Ami elősegíti a szellemi és fizikai épülését. Esetleg maradandó alkotásokkal gazdagítja az Univerzumot, és a Látható Láthatatlan megelégedésére is szolgál.
No, persze.
Luhuu-kunt-Meo gondolatai most már kizárólag a táplálékfelvétel körül forogtak. Őszintén remélte, hogy mire az élénksárga napkorong lebukik a horizont alá, felszedelőzködnek, és itthagyják ezt a mihaszna bolygót. Szeretett barangolni a határtalan űrben, érdekelték a felfedezésre váró, ismeretlen világok, ám ez a mostani puffadt kis göröngy nem nyújtott a számára semmi élvezeteset. Alomvére azt ígérte neki, hogy egy csodálatos helyre viszi, ám amint megtudta, hogy a párzónő is velük jön, rögtön elment a kedve az egész kiruccanástól. És lám, balsejtelmei beigazolódtak, itt kell étlen-szomjan ücsörögnie, amíg azok ketten… eh! Megzavarni őket illetlenség, már csak büszkeségből sem tenne ilyet. Aztán meg olyasmit is láthatna véletlenségből, amilyet a múltkorában, az pedig elég volt egy teljes létciklusra!
A bolygó állítólag rendelkezik vegetációval, sőt még az sem kizárt, hogy gondolkodó teremtmények csellengenek a felszínén. Az ilyesmi régebben még lázba hozta Luhuu-kunt-Meót, aztán az egyik hipno-foglalkozáson alaposan az elmetoklászába sulykolták, hogy az idegen lények piszkálása szigorúan tilos. A Látható Láthatatlan ellenzi a beavatkozást a primitív civilizációk fejlődésébe, a jelenlétüket csak a legindokoltabb esetben szabad felfedni a bolygólakók előtt. Hadd higgyék csak szegények, hogy ők az egyedüli urai a világmindenségnek, és arra is saját maguktól jöjjenek majd rá idővel, hogy a világmindenség fogalma korántsem a kilapított könnycseppet jelenti, aminek ha közel merészkednek a széléhez, lepotyognak a Nagy Semmibe – Luhuu-kunt-Meo tudta, hogy az ő népe valaha hasonlóképpen képzelte el a szülőplanétáját, egyszóval járják csak végig a megvilágosodás útját minden külső segítség nélkül az érintettek.
Ezen az izzasztó helyen nem volt nehéz elkerülni a konfrontálódást a bennszülöttekkel, hiszen mutatóba sem akadt belőlük, de még egy parányi rovart vagy amőbaszerűséget sem látott. Alomvére gondosan kiválasztotta a helyet, ahol nem háborgatnak senkit, és őket sem háborgatja senki. Egy kicsivel hűvösebb és árnyasabb helyet is választhatott volna, morfondírozott magában egyvégtében Luhuu-kunt-Meo, leszállhattak volna például egy ízletes falatoktól roskadozó ünnepi asztal mellett, ahol hatalmas kelyhekben illatoznak a muta-pempős szirmok, a vocoksültek, meg mindenféle szopodékok és nyaldocsok… szörnyen éhes és unatkozik, könyörüljön már meg rajta végre valaki!
És ekkor kellemesen bizseregni kezdett a hosszanti gerincváza. Az érzés mellé halk csilingelés is társult; mint amikor fagyott csapadék záporozik alá a génfelhők hasából.
Luhuu-kunt-Meo felpattant a homokból, és az összes nyúlványával inalni kezdett a távoli bucka felé, ahol a térszökkencs vesztegelt. Őszintén remélte, hogy alomvére és a párzónő nem terveznek további helyszíneket felkeresni a planétán, mert ha mégis, ő inkább vállalja a Kéthetes Társadalmi Megvetést, és ellenszegül.
Szerencsére mindkét felnőtt zavartan, majdhogynem bocsánatkérően dörzsölődött hozzá. Alomvére szakadatlanul durrogott, ezzel elismerte, hogy ők a hibásak, amiért ilyen hosszú időre magára hagyták. A párzónő foltokban megfakulva kalimpált a térszökkencs irányító-labdacsában, így kisvártatva a magasba emelkedtek, hogy áthágva a sztratoszférán, becélozzák a legközelebbi féregjáratot.
„És mi szépet meg jót konstruáltál?”, sugallta Luhuu-kunt-Meo felé az alomvére. „Elmegyúrást vagy alkotómunkát végeztél?”
„Egyiket sem”, vallotta be egy icipicit durcásan Luhuu-kunt-Meo. „Meglehetősen unatkoztam. A bolygó lakói sem mutatkoztak.”
A párzónő egy pillanatra abbahagyta a kontrollpanel dagasztását, és felcencegett.
„A bolygó lakói számunkra majdhogynem észrevehetetlenek. Az elemzőfürgencsek megállapították, hogy óriási méretbeli különbség tapasztalható köztünk és őközöttük.”
Luhuu-kunt-Meo érdeklődve emelte a magasba támasznyúlványait.
„Ez mit jelent?”
„Azt jelenti, hogy mi hozzávetőleg kétezerszer hatalmasabbak vagyunk náluk. Számunkra ők csupán pöttöm kis parányok. Nem nagyobbak, mint a nyúlványélősködő kasztra-bogár.”
„Ilyesmi lehetséges?”
„Persze. Mit gondolsz, miért húztam fel a potrohi ficakodra a gravo-gyűrűdet, még a féregjáratban? A szokásos elővigyázatosságon felül tekintettel kellett lennünk a bolygó nehézkedési…”
Sivító szörcsenés szakította félbe a párzónő okfejtését, amint Luhuu-kunt-Meo alomvére vetett egy pillantást a komótosan távolodó bolygófelszínre az irányító-labdacs térkivetítőjén.
„Ezt mind te művelted, te kis haszontalan?!”
Luhuu-kunt-Meo először nem értette, miről van szó, aztán ő is odasandított a térkivetítőre.
„Hát… hát igen… de csak mert rettenetesen unatkoztam!”
„Az egészen kicsi, még alig csúszó-vonagló serdülékek rajzolgatnak idétlen firkákat a porba, nem pedig a magadfajta, érett nyurgoncok!”
„Ne bántsd!”, védte meg Luhuu-kunt-Meót alomvére szemrehányásaitól a párzónő. „Nekem az a nagy csápos valami például határozottan tetszik. Ezek amúgy… állatok akarnak lenni?”
„Meg növények… nem lehet felismerni őket?” Luhuu-kunt-Meo egészen fellelkesült. „Az Eltökélt Evolúció Kézikódexe szerint az ittenivel megegyező színképű csillagok bolygóin alakulnak ki ezekhez hasonló élőlények. Az ott egy uszonyos víziállat, az a másik meg repked… igazából csak úgy mélán kaparásztam a talajt, fel sem emeltem közben a támasznyúlványaimat.”
„Ha most elnémítod a berregődet, és hazáig rendesen viselkedsz, akkor nem terjesztelek elő egy hipno-komolyításra. Legszívesebben visszafordulnék, hogy eltüntessem a művedet, de nem akarom kihagyni a Soros Ozmózist.” Az alomvér roppant bosszúsnak tűnt. „Reméljük, hogy nem téved erre egy kozmoinspekt-szökkencs, hogy megregulázzon minket evolúciós beavatkozás miatt.”
A térszökkencsben mélységes csend támadt. Sem Luhuu-kunt-Meo, sem pedig a párzónő nem mert megceccenni. Az alomvér egy darabig még szögelletvibrálva figyelte a térkijelzőn virító alakzatokat, aztán megadta a jelet a féregjárat azonnali megközelítésére.
Az idegen űrhajó eltűnt a bolygó egéről, de a felkavart, vörös por még sokáig lebegett a Nazca-fennsík felett.
.
.

Facebook hozzászólások

Hozzászólás

*

Solve : *
19 + 22 =