TEL: 29 954 303 - E-MAIL: info@triviumnet.hu

Annus néni

Szerző: Dávid Attila

– Nem veszi fel a fiam a telefont! A fene essen belé, meg az unokámba is! Hogy nem tudnak meglátogatni, mert mindig csak a munka, a robottervezés! Hogy mostanában ez lett a divat. Pedig az én időmben még csak nem is volt ilyen szakma! Egyszerű gépek voltak csak, nem robotok!
– Ne mérgelődjön, Annus néni! Árt a szépségének!
– Hogy maga milyen aranyos, nővérke! Mindig megnevettet…
– Muszáj, mert különben mindig mérgelődne a fia és az unokája miatt. Ők (is) sokat dolgoznak, nem tudnak folyton itt lenni maga mellett. Amennyire tudom, fontos beosztásban dolgoznak mindketten: tervezőmérnökök. Ők alakítják a jövőt, Annus néni!
– Mit érdekel engem a jövő! Engem a jelen érdekel! Hogy legyen, aki segít nekem itt és most!
– Erre itt vagyok én, Annus néni! Hát nem segítek magának eleget?
– De igen, nővérke! Maga többet ér nekem, mint a fiam meg az unokám együttvéve. Lehet, hogy magára hagyom a vagyonomat.
– Szó sem lehet róla, Annus néni! A fia és az unokája sokat tesznek az emberiségért: folyamatosan fejlesztik a robotokat, hogy azok szükség esetén pótolják a kiöregedett vagy elvándorolt szakembereket a munkaerőpiacon.
– Ez rajtam nem segít! Maga az, aki segít rajtam, nővérke, nem azok a mihasznák! Maga az egyetlen vigaszom, kedves… mi is a neve, nővérke? Elfelejtettem!
– TS652-es vagyok, Annus néni. A fia és az unokája által legutóbb fejlesztett egészségügyi ellátórobot….
.
.

Facebook hozzászólások

  1. Dávid Attila

    Szia Márk!

    Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásodat!

    Eddig azt hittem, hogy ebben az írásomban hiteles a párbeszéd, de lehet, hogy igazad van, és esetleg túl modoros.
    Mentségemre szóljon, hogy én az – általad is említett – Szomszédok című sorozaton nőttem fel és lehet, hogy onnan ragadt rám ez a stílus… 🙂
    Pár évvel ezelőtt, a “Kalocsai szó és kép” című helyi antológia ötödik kötetének (amelyben megjelent ez az írásom) díszbemutatóján e művem is – négy-öt másik alkotó egy-egy írása mellett – felolvasásra került, és mivel a főleg nyugdíjas tanárokból álló szerkesztőbizottság választotta ki, hogy mely műveket olvassák fel a közönség előtt, ezért – lehet, hogy tévesen – akkor azt hittem, hogy jól eltaláltam a szövegem idős szereplőjének stílusát, hiszen valószínűleg azt jónak találták az idős(ebb) szerkesztők – különben nem olvastatták volna fel. (Persze lehet, hogy nem a szöveg stílusa miatt, hanem a témája miatt választották ki.)

    Más:
    A szövegem zárójeles részére vonatkozó észrevételed teljesen jogos: felolvasáskor gondot okoz(hat), hogy ki kell-e mondani hangosan, vagy sem. Mivel én elsősorban olvasóknak szánom az írásaimat, nekik szerintem nem jelent problémát, míg egy felolvasónak igen. (Arra már nem is emlékszem, hogy az említett kötet díszbemutatóján az írásom felolvasásakor kimondták-e hangosan a szöveg zárójeles részét, vagy sem…)

    Egyébként pár évvel ezelőtt, amikor egy másik írásomból a helyi gimnazisták egy kisfilmet készítettek, akkor szembesültem először azzal, hogy az én hosszú, terjengős mondataim – amik leírva és magunkban elolvasva még csak-csak élvezhetők – filmen kimondva életszerűtlenül hosszúaknak hatnak…

    Még egyszer köszönöm a hozzászólásodat, Márk!

    Üdv:
    Attila

  2. Kereder Márk

    Szia Attila!

    Amikor olvastam, közben arra gondoltam, hogy sajnos életszerűtlen a párbeszéd. Bírom az írásaidat, ezért kedvetlenedtem el, amikor ezt így éreztem.
    Aztán jött a csattanó – ami nagyon-nagyon jó és üt (!) – s ezt az életszerűtlenségi érzést akár még legalizálná, indokolná is, hisz a robot nem úgy válaszol, mint az ember, illetve elképzelhető ilyen is.

    Tehát jó… de azért az emberben marad a furcsa érzés, hogy lehetett volna kicsit természetesebb is a szöveg.
    Ha pedig azt kérdezed, konkrétan mi az életszerűtlenség, akkor nagy bajban vagyok, mert egyszerűen csak érzem, hogy ilyen párbeszéd nem jönne létre. Nem a témája, hanem a módja miatt.
    De lehet, hogy csak én érzem így, mert még megmagyarázni sem tudom. Olyan, mint a “Szomszédok” régi sorozat párbeszédei, illetve a végén a monológok. Ember nincs aki így beszél, mint a Vágási Feri:
    ” -Karácsonyig összegyűjtök annyi pénzt, hogy beszállhatok az internetbe, s ha ez nem sikerül, akkor is legalább haza tudok szólni, ha valami külön munka közbejön.” :DDDDD
    Túlmagyarázás, modoros, stb…

    Ez viszont objektív lehet: “Ők (is) sokat dolgoznak…” Párbeszédben még nem láttam zárójelet. Kimondja az alany, vagy nem mondja ki?
    Remélem nem szegtem kedved. 🙂 Üdv!

Hozzászólás

*

Solve : *
30 − 1 =