Válaszút

Szerző: Buzder Bernadett

Egy baráti összejövetel, és egy ártalmatlan játék.
20 éve vagyunk nyolcan igaz barátok, és ezen az estén, mint minden hét péntekén összejöttünk szerény kis kunyhónkban. A mai nap viszont különleges. Pontosan 15 éve hagytuk ott az iskolapadot, és egy végső bulival búcsúztattuk a gondtalan életünket, szép emlékeinket.
– Emlékeztek arra a vad éjszakára? – kérdeztem.
– Melyikre is gondolsz? – kérdezett vissza mosollyal az arcán Erika, egyetemi bajtársam. Neki köszönhetem, hogy találkoztam férjemmel. Ha akkor betegen nem ráncigált volna el a bárba, Alex most egy másik nő karjaiba lenne zárva.
– Tudod a végső nagy búcsúpartink a Duna-parton.
– Hogy felejthetnénk azt el… – válaszolt András, évfolyamelső öregdiák társunk, akinek azt a csillogást láttam a szemében, mint akkor. – Elevenítsük fel?
– Miért is ne? – válaszolt gondolkodás nélkül az én kedves férjem. Kezdjük mi a játékot drágám, mint akkor. Tehát felelsz vagy mersz?
Abban a pillanatban úgy éreztem, egy másik helyre kerültem. Mintha a lelkem elhagyta volna testem, és egy másik világba kerültem volna.
Barátaink ránk szegezték tekintetüket, várták a válaszom.
– Hát jó! Felelek.
Férjem szeme fájdalmat tükrözött, mint évekkel ezelőtt, lányunk elvesztése napján.
– Sosem adtál erre választ, ezért most megkérdezem. A babánk elvesztésekor hibáztattál valakit?
Kérdése, mint a villámcsapás. A belénk ültetett biometrikus szenzor olyan, mint egy hazugságvizsgáló.
– Szívem, erre nem most kellene…
– Szerintem pedig igen! – állított válaszút elé, így életem legnehezebb döntését kellett barátaink előtt felvállalnom.
– Nem voltam felkészülve. Megkaptam életem legnagyobb lehetőségét, és az a baba csak szenvedést okozott volna.
Síri csend lepte el a nappalit.
– Hogy mit mondtál az előbb? Hisz már nevet is adtunk neki, Edina lett volna, és azt mondod a munkád fontosabb volt, mint Edina? De hisz a stressztől vetéltél el! Vagy ezzel azt akarod mondani, hogy nem elvetéltél, hanem te döntöttél nélkülem?
– Jobb lesz, ha mi most megyünk – jegyezték meg halkan barátaink, de mi csak folytattuk a sárdobálást, mintha ott sem lettek volna.
– Igen elvetéltem, viszont nem a stressztől. Már megbántam az akkori döntésemet, de akkor ezt hittem helyesnek.
– Ezt tartottad helyesnek? Az ötödik hónapban, melyik orvos vállalt ilyen beavatkozást? – vont kérdőre magából kikelve, mire félve csak annyit fűztem hozzá.
– Nem orvos volt, hanem én.
– Nem értem, mit mondtál? – mondta egyre ingerültebben.
– Azt mondtam én voltam! Rendeltem egy olyan gyógyszert, amit a baba nem él túl. – sírva fakadt ki belőlem az igazság.
– És az az oka, hogy többé már nem is lehet gyerekünk? Mert az orvosunk erre sosem tudott magyarázatot adni!
– Már ezerszer is megbántam, amit tettem – bizonygattam legnagyobb ballépésemet.
– Ne! – válaszolta.
– Viszont amiről nem tudsz, az az, hogy miért tettem! Egy este hazafelé tartva a főnököm behívott az irodájába, hogy szeretne velem beszélni. A beszélgetés helyett viszont elkezdett felém közeledni, próbáltam küzdeni, de erősebb volt. Nem beszéltem erről senkinek, mert megfenyegetett, ezért is léptem ki onnan. Majd megtudtam, hogy babát várok, és csak az járt az eszembe, lehet az övé. Mikor megkérdeztem a nőgyógyászt lehet-e tudni ki a gyermek apja, azt válaszolta, hogy megállapíthatja, de akár kockázatos is lehet. Ám ez nem érdekelt, csak az, hogy megtudjam te, vagy ő a gyermekem apja. A teszt bebizonyította, hogy nem a tied. Ezután csak undorral tudtam rá gondolni, képtelen lettem volna előtted megjátszani, hogy szeretem azt a gyereket. Ekkor jött az állásajánlat is, ezért könnyű volt a munkahelyi stresszre fogni a vetélést, hisz egy aligazgatóiként nem éppen nyugalmas a hétköznapi élet. Akkor meghoztam életem legrosszabb döntését, de már megbántam, ezt el kell hinned! – vallottam színt zokogva.
– El kellett volna mondanod, ketten megbirkóztunk volna ezzel, ha nem tartod magadban, de te mindig ezt teszed. Azt hiszed a gondjaidat csak te vagy képes megoldani. A szememben csak egy gyilkos vagy! Edina volt minden álmunk, egy gyerekkel lettünk volna egészek, vagyis úgy tűnik, ez csak az én álmom volt!
Férjem tekintete rideggé változott, majd kiviharzott, míg a többiek kínos csend közben, vállam megérintve, elhagyták házunkat. Ami egy pár órával ezelőtt barátoktól hemzsegő meleg otthon volt, az most, egy fagyos és magányos hellyé változott. Csak én és a pohár maradt.
.
10 év múlva
.
– Nézz magadra! Szánalmas vagy…
– Én cs cs csak…
– Nem akarom hallani. Azóta az este óta, mindenkit eltaszítottál, csak a pohár fenekét nem. Most pedig a volt férjednek kell a rendőrségről kihozni, mert nem tudtad megkülönböztetni egy étterem hallját az illemhelytől.
– Ez a nap… – válaszoltam korholására ittasan.
– Igen, ezen a napon döntöttél gyermekünk sorsáról nélkülem.
– Már megbántam…
– Nem érdekel. Többé nem akarom, hogy engem értesítsenek, mert nincs senkid!
Ez a mondat rávilágított arra, nincs értelme ennek az egésznek, és válaszút elé állítottam magam. Szánalmas élet, vagy én döntöm el, mikor legyen vége. Döntöttem, és egy kocsi elé vetettem életem.
.
– Édesem, valami baj van?
– Micsoda?
– Azt kérdeztem felelsz vagy mersz? De te csak magad elé nézel.
Hála Istennek csak képzeltem, de nem kockáztatok.
– Inkább merek! – vágtam rá azonnal.
– Na, ez az a régi belevaló csaj – tette hozzá Anita barátnőm.
– Lássuk drágám, mennyire maradtál belevaló. A legnagyobb félelmed szeretném, ha legyőznéd.
– Nem, nem, ez tudod, hogy nem teszem meg!
Férjem azt akarta, győzzem le a tériszonyom. Van egy medencénk, és mivel a ő régen műugró volt, elhagyhatatlan kellék a három méter magas  ugródeszka, de sosem mertem leugrani róla. Most éppen erre kért, pedig tudta, miért van tériszonyom. Édesapám egy épület tetejéről zuhant le mikor nyolc éves voltam. Éppen édesanyámmal látogattuk meg előléptetése után egy pár nappal, mikor egy szerencsétlen balesetben leesett a félkész irodaépület legfelső emeletéről. Pont előttünk ért földet. Az a látvány örökké beleégett az emlékeimbe, azóta félek a magasságtól. Lábam ledermed már egy létra második fokán is, és pánikroham veszi át az irányítást testem felett. Viszont barátaink unszolására végre beadtam a derekam. Levettem ruháimat, és kiléptem az üvegajtón. A hideg fuvallat megcsapta karomat, ami összerántotta kezeimet.
– Minden rendben lesz, meglátod. Még fel is szabadít.
Egyre közelebb léptem a lépcsőhöz,  mikor felkapcsoltak a reflektor lámpák. Éreztem bőrömön átsuhanni barátaim aggódó tekintetét. Megfogva a korlátot, megtorpantam.
– Nem kell megtenned, ha nem szeretnéd – mondták.
– Épp itt az ideje, hogy szembenézzek a belső félelmemmel.
Döntöttem! Egy szempillantás alatt a tetején találtam magam. Lenézve, mindenki aprónak tűnt, majd minden elhomályosult. Csak a fehér fényekre és a beszélgetésre emlékszem.
– Drágám! Nem lesz semmi baj, meggyógyulsz – nyugtatott férjem kisírt szemekkel, miből tudtam, nagy a baj.
– Ne áltasd magad, se őt! Hallottad az orvost – lépett be Erika a kórterembe.
– A gerince eltört és a fejét ért ütés okozta agykárosodás miatt örökre lebénult. A teste rabjává vált. Sajnálom Anna, de ez az igazság. Az orvosok szerint tiszta a tudatod, de a tested sosem fog mozdulni, semmire se leszel képes és csak a gépek tarthatnak életben.
Szavai hallatán szívem majd kitört testemből.
.
10 év múlva
.
– Mindjárt meglátjuk, hogy az eszköz képes–e kommunikálni Annával.
– Drágám, hallasz?
– Halál. Halál. Nem élet. Halál! – tudattam akaratom a gép segítségével, mikor megláttam körülöttem minden barátunkat.
– Engedd el őt Alex, ez az Ő akarata.
A férjem bólintott a doktornak, aki lekapcsolt a gépekről.
– Mind itt vagyunk melletted! Ne félj!
– Köszönöm! – mondtam utolsó erőmmel és a gép segítségével, majd örökre elhagytam rab testem.
.
– Drágám! Valami baj van? Nem akarsz játszani?
– Hogy mi? – kérdeztem ledermedve.
– Tudod a játék. Felelsz vagy mersz?
.
Ha beleláthatnál egyes döntéseid következményébe, ha tudnád, hogy egy ártalmatlan kérdés az életedbe kerülhet, mit választanál?
.
.

Facebook hozzászólások

  1. Bernadett

    Kedves Tamás!
    A vége szerintem szubjektív. Akár lehet az elme játéka, melyben a belső hang vagy belső félelem “játszik” a lehetséges eshetőségekről. De lehetne akár párhuzamos világokba betekintés, hisz minden döntésünk más út felé vihet, itt viszont bármi is a választás, a végkimenetel ugyanaz. És az események sorozatát tényleg csak egy gyermeki játékból feltett kérdés váltja ki. Ami peďig a titkokat illeti szerintem pont az ilyeneket tartják magukban az elszenvedők. Szerencsére velem még hasonló se történt meg, de sok történetnek az alaptörténete, hogy az elszenvedett trauma, a szégyenérzet miatt hallgatnak a bántalmazottak, míg egy esemény nem vált ki egy drasztikus lépést, ami ebben a rövid történetben a bűntudat kitörése, az igazság bevallása, majd az önpusztítás és a teljes reményvesztettség.
    A másik része pedig bizonyítási vágyról, a saját félelmünk leküzdéséről szól, amit lehet az agy képes lenne legyűrni, de a tudatalattin nem biztos hogy felül lehet kerekedni. Ha elvonatkoztatunk a történetről akkor a mögötte megbúvó mondanivaló a “mi lett volna ha…” kérdést feszegeti, ami úgy gondolom minden embert foglalkoztat életében legalább egyszer.

  2. Galambos Tamás

    Szerintem a csattanója nem illett a mű többi részéhez. Nem ártatlan kérdésekről volt szó, hanem olyan dolgok napvilágra kerüléséről, amilyen sötét titkokat átlag ember nem rejteget.

Hozzászólás

*

Solve : *
5 + 29 =