Az ugrás – Korrektúra

A novella szerzője: Seamus Lowell

Hirtelen ült fel, és álmos szemekkel nézett körül. A férfi jóízűen szunnyadt mellette. Hullámos haja hátraesve tette szabaddá arcát. Homlokán a barázdák kisimultak, a mimika hiányában az arcát alkotó csontok is láthatóvá váltak, kissé lejjebb pedig borosta borította az állát, és a nyakát. A lány elmosolyodott a láttán. Kedves volt neki ez az ábrázat. Meg is cirógatta, mire a halk hortyogásnak vége szakadt, a férfi feje oldalra billent, és csukott szájjal, szuszogva folytatta a szunyókálást. Úgy döntött, nem ébreszti fel. Inkább előrehajolva felmarkolt egy szalvétába csomagolt süteményt, és enni kezdte. Ezen kívül már majdnem minden elfogyott a piknikről. Ez olyan, mint ha azt írnád, minden elfogyott az asztalról. A piknik nem asztal. Majdnem minden elfogyott a piknikről maradt ételek közül inkább. Egy fél palack ásványvíz, mellette, egy üvegben, talán egy ujjnyi bor árválkodott még a kosár mellett. Törökülésbe helyezkedett, és egyik kezével lesöpörte az anyjától kapott pokrócon őrjáratozó hangyákat. Éppen az Edie & Terry feliraton igyekeztek átjutni a legközelebbi morzsáig, hogy hazavonszolják a bolyba.

Majszolás közben belefeledkezett a körülöttük lévő természetbe. A majdnem csípőig érő fűben rejtőző tücskök szolidan ciripeltek. Méhek szorgoskodtak a virágok körül, és néhol katicákat is felfedezett, ahogy egy-egy fűszálon pihentek. Halkan csettintett nyelvével, amint végzett az édesség elpusztításával. A műanyag palack tartalmával öblítette le. Nem nyelte le azonnal a vizet, kiélvezte, ahogy lágyan körbefolyik a szájüregében, és átveszi annak hőmérsékletét. Közben felpillantott a rájuk árnyékot adó rájuk árnyékot vető, vagy nekik árnyékot adó – inkább az előbbi fára. A napsugarak vakító fénye nyugat felől hatolt át az ágak között, néhány levél lengedezett az enyhe szélben. Öreg lehetett már a platán. Terebélyes lombbal rendelkezett, és nem tudni, miért, de egymagában állt a rét határán. Tőle úgy száz méterre, egy szintén magányos kőrisfa állt. Edie most azt kezdte tanulmányozni. Úgy tűnt, a fél oldalát lehasította valami, talán egy villám lehetett. A másik fele sem tűnt túl egészségesnek, a platánhoz képest gyér volt a koronája, és a levelei barnás színben játszottak. Alatta pedig, mintha délibábot látott volna. Június lévén jó volt az idő, de annyira azért mégsem volt forró, hogy ezt a légköri jelenséget produkálja, főleg ebben a késő délutáni órában. Különben is, eddig mindig csak közvetlenül a talaj felett látott ilyet, ez pedig magasabban volt; úgy saccolta, a feje felett kezdődhet a levegő fodrozódása. Amúgy is hívta a természet, így elhatározta, odasétál, és megnézi magának. Terryre pillantott, aki békésen aludt. Nem úgy tűnt, hogy egyhamar felébred, nem volt szíve felkelteni. Csendben belelépett a cipőjébe, és elindult a kőris felé.

Dolga végeztével, még a farmernadrágját gombolva lépett ki a mezőn szintén érthetetlen okból található, nagy szikla mögül. A melléig ért, a hossza pedig úgy két méter lehetett. Sötétszürke, masszív kődarab volt, ugyanúgy egy szál egyedül állva a réten, mint a fák. Edie örült, hogy ott van, mögé bújva nem érezte magát olyan kiszolgáltatottnak, mint egyszerűen a fűben guggolva. Innen már jobban látszott a furcsa felhő a kőrisfa alatt. Tényleg légfodrozódásnak tűnt, és szürkéskék szín szegélyezte. Közeledve fedezte csak fel, hogy a fa egy kisebb dombocskán áll, ami messziről nem tűnt fel, mert nem a domb emelkedett magasra, hanem a talaj lejtett a kőris felé. Felkaptatott a gyökerekhez, és belenézett a foltba. Egyszerre, mintha kicsúszott volna a lába alól a talaj, azt érezte, zuhan, és nem látott semmit a hirtelen köré telepedő sötétségen kívül.

[…]

Egy láb látszott ki mögüle, épp olyan cipőben, mint az övé. Újabb adrenalinlöket egybeírjuk, a Word meg meggebedhet árasztotta el a testét. Gyorsan hátranézett, de nem látta Terryt, és a hangja is messzebbről hallatszott. Igyekezett a lélegzetét is visszafojtva megkerülni a követ. Ugyanolyan nadrág, mint az, amit ő viselt. Ugyanaz az ing, kockás flanel, alatta fehér pamuttrikó, bár a földön fekvő testé már bepiszkolódott. Visszafojtott sikolya hangos zihálássá olvadt, amikor a csapzott, gesztenyebarna haj alatt meglátta saját magát arcát. Szemei üvegesen meredtek az ég felé, teste természetellenesen tartásban hevert a szikla árnyékában. Szinte még fel sem fogta a látványt, amikor meghallotta a férfi lihegését, és újból rohanni kezdett.

[…]

– Hála istennek, csak egy másik nővel vagy… – mondta, nagy szuszt préselve ki magából.

– Mit jelentsen ez? – A lebukástól megrendült férfi még mindig térdepelt, és értetlenül nézett Edie-re. Közben a másik nő is felült mögötte. – Nem mérgesnek kellene lenned?

– Az előbb… nem tudom, mit jelent ez, Terry! Kijöttünk ide, aztán valami történt, és mikor visszajöttem ide hozzád, meg akartál ölni. És meg is tetted! Láttam magam holtan ott, a szikla mögött! Most meg ez… – Edie hangja egyre zaklatottabb lett, ahogy felidézte a történteket.

– Miről beszélsz? – Terry is hangosabb lett, ahogy meghallotta, hogy gyilkossággal vádolják. – Én otthon hagytalak, gyengélkedve feküdtél a nappaliban, mikor eljöttem! Még csak nem is jártál itt soha!

– A nappaliban? – kérdezte Edie. Lehet, hogy ott halt meg, és ide jött a lelke?

[…]

– Gyönyörűek, nem? – kérdezte Terry gyöngéden, amikor Edie vállára tette a kezét. A lány feszültsége engedett, és fejét a vállára akarta hajtani – ehelyett valami kemény, hideg dologba ütközött. Azonnal felpattant, fantáziájában már fejszét látott, amivel ismét ki akarja végezni. Amikor azonban ránézett, a férfi nyugodtan ült, a rideg holmi pedig nem balta volt, hanem egy kerekesszék.

– Mi történt? – kérdezte Edie levegőért kapkodva. Terry komolyan bámult vissza rá. – Terry, ez nem túl vicces. – Erre a férfi kihúzta a vállát, nagyot sóhajtott, és lesütve szemeit, széttárta a karjait a páros testrészeket inkább egyes számban használjuk: szemét, karját – magyarosabb. Mintha azt mondta volna: hát, pedig ez van.

– Honnan szedted ezt a széket? Ez tényleg nem vicces, szállj ki, kérlek – hordta le a lány. Terry pedig csak meredt rá.

– Tudod, mit? Te nem vagy vicces, sőt! Én megmondtam neked már a baleset után, hogy nem kell velem maradnod, te erősködtél. Örültem, de azt nem gondoltam volna, hogy később így gondolod meg magad! – Sértődött volt a hangja. – Lehet azt szebben is közölni, hogy nem akarsz egy kriplivel élni! – kiabálta feldúltan, miközben a kerekeket hajtva megfordult, és otthagyni készült a lányt. Edie szája már épp a ’micsoda?’ Miféle becsípődésed ez neked ezekkel a félidézőjelekkel? Idézőjelet tessék használni idézéshez, punktum. kérdésre nyílt volna, aztán rádöbbent, hogy még sosem látta a férfit ennyire megbántottnak, és dühösnek is egyszerre. És egy csapásra eszébe jutott a baleset.

[…]

A fodrozódó folt még mindig ott lebegett a feje felett, amikor kinyitotta a szemét. Átfutott a kérdés az elméjében, hogy vajon hányszor fog még önmagával találkozni, mire végre felébred. Rutinosan ballagott le a dombon, és már-már közömbösen eredt a platánhoz. Ahogy közeledett, egyre hangosabb morajlás ütötte meg a fülét, és minél több lépést tett meg, annál inkább tisztult a zaj. Különböző egyének hangjává, mulatozás lármájává esett szét. Tábortűz fényénél bomlott ki több ember alakja a sötétségből. Megdöbbent. Mindenre számított volna, csak többszemélyes kempingbulira nem. Amint ő maga is kibontakozott az éj feketéjéből, hogy megnézze magának a társaságot, Terry lépett elébe. Hitetlenkedve horkant fel, és ránevetett. Edie-t kemény alkoholgőz csapta meg.

– Edie! – kurjantotta el magát a férfi. Magasba lendítette a whiskys üveget tartó kezét. – Nem is mondtad, hogy van egy ikertesód! – Hallhatóan belelkesült inkább fellelkesült a felismerésre. Derekánál fogva rántotta magához a lányt, és ellentmondást nem tűrően szájon csókolta. Erő volt az ölelésben, stabilitás annál kevésbé, nyilvánvalóan már cseppet sem volt józan. Edie enyhén leplezett undorral tolta el magától, és tekintetével végigpásztázott a többieken. Egy férfi volt még ott, Ham. Terry testes kollégája nyugodtan ült egy, a tűzből kiálló faág mögött, és egyik kezéből sört, a másikból vodkát nyakalt. Nem a kezéből nyakalta, hanem a kezében tartott üvegből, ugye? Rajtuk kívül csak lányok voltak, hiányos öltözékben, és szintén ittasan dülöngéltek valami képzelt zene ritmusára. Egyikük megpróbálta Edie-t üdvözölni, de ő nem kért a leszbikus kalandból. Terry az egyik arra járót is elkapta, és kontrollálatlan, nyálas csókkal ostromolta, az a lány viszont vevő volt rá, combját rögtön el is helyezte a férfi csípőjén, és ringani kezdett rajta. Edie irtózva fordult el a látványtól. Két hátizsák közt fetrengve találta meg önmagát, egy kiürült gines palackot ölelve, és füves cigivel a kezében. Szerencsétlen önmaga, amióta csak Terry elharsogta, hogy megjött az ikertestvére, azon igyekezett, hogy közöljön valamit. Ahhoz viszont túlságosan be volt állva, hogy értelmes mondat hagyja el a száját.

[…]

Világos, hogy ezek csupán részletek egy nagyobb egészből, de ez nekem nem áll össze. Ennek így se füle se farka. A nagy egész ismeretében alighanem kitisztulna a kép. Az egymagában álló szikla valami Stonehenge-szerű rituális helyre emlékeztet, s a délibábszerűen rezgő levegő is ezt a fantasztikus vonulatot erősíti. De akkor is ismerni kéne az egészet.

Nyelvtanilag még mindig rendben van. Edie-t: ha a szó végén nem hangzó betű van, vagy bonyolult betűkombináció jelöli az utolsó hangot, kötőjellel kapcsoljuk a szótőhöz a toldalékot.

.

.