TEL: 29 954 303 - E-MAIL: info@triviumnet.hu

Z dilemmája

Szerző: CS VEGA

– Értem én, hogy hiperevolúciós ugrás, de nem mindent tudok felfogni – Lovas Z szavai merengően nyúlnak el –, egy valamit különösen nem.
– Felfogni, vagy befogadni nem tudod? – próbál segíteni Martha.
– Igen, ez jó kérdés. Tulajdonképpen értelmezem, átlátom. Fura élmény, hogy képes vagyok mindezt felfogni. Mégis… ugyanakkor bizonyíték is, hogy magam is részese vagyok az emberi evolúció ilyen nagymértékű többlettartalmának, azáltal hogy megértem. Igen, végül is felfogom… így helyes: befogadni nem tudom.
A két szkafanderes alak lassú mozzanatokkal, egymás kezét fogva halad a mangánibolya tónusok uralta, krómzöld élfények bevillanásával tarkított, láthatóan dinamikusan szerveződő tájban. A szem valami statikusat várna, mozdíthatatlan térelemeket, melyek támpontokat adnak, ám itt a két sétáló asztronauta tűnik állandóan, körülöttük minden átrendeződni látszik. Külső szemlélőként jobban érezhető tán, mint éppen átélve, szinte üvölt, hogy a táj rendeződik a belépők körül.
– Azt hiszem tudom, mire gondolsz. A kvantumagy olyan hűvös könnyed logikával közölte az eseményeket. A harmincegy fényév távolság megtétele egyáltalán nem relatív, bármily módon is tettük meg azt. Az egydimenziós tükrözésre épült teleportált szakasz hiába vitt a Hubble szerint huszonöt évvel korábbi időbe. Onnan mélyálomban csaknem huszonöt év ionhajtóműves utazással visszatértünk a földi idő szerint, elindulásunk idejét megközelítő mába… hazulról nézve ez nulla perc. Nulla óra, nulla év!
– Nem ez a baj!
– De-de. – A nő nem engedi át a szót, mert a közlése nyilván komplexebb, amit a férfi szeret tudatosan leegyszerűsíteni. – Szóval megérkeztünk, ki tudja pontosan leellenőrizni, de feltételezhetően a földi idő nulla, de mit átéltünk nem nulla, az idő csak egy szegmens… A megtett távolság harmincegy fényév, s most itt állunk a Trappist-1/E kőzetbolygó felszínén.
– Ja, a trapsin tényleg… – Z leeresztő hangneme érzékelteti, szerelme ismét túlbeszéli. Nem a nyilvánvalót képtelen befogadni, nem a megváltozott státuszukat. Hogy elsőként léptek a felszínére egy, a feltételezett geofizikától alapvetően eltérő bolygón, hol az ismert barioneloszlás nem aszimmetrikus, mint az eddig ismert világban. Hol anyag és antianyag azonos arányban van jelen, s vélhetően a newtoni inercia rendszer fogalmát ki kell terjeszteni a függőpontos négydimenziós tér értelmezési tartományára.
– Nem szeretnélek kioktatni kedvesem…
– Te vagy a tudós, én asztronautaként jöttem és a férjedként. – vág közbe.
– Éppen ezért…
– Soha nem éreztem kioktatásnak a szavaidat, hiszen te vagy az, aki válaszol minden felmerülő és fel nem tett kérdésemre egyaránt.
– Mert szeretlek, és most is segíteni szeretnék. Úttörőként vagyunk itt, egy soha nem látott ökoszisztéma ölel körbe, intelligencia fogad, mely nem kommunikál, nem gondolkodik időben-térben és vélhetőleg egy atomon túli valóságban éli a teljes életét. Négydimenziós valóság nem létezik, ott az atom képtelen az ionizációra, nem létezik általunk értelmezhetően strukturálódó anyag. Ők mégis megérttették velünk a bolygó antianyag oldali kétdimenziós és anyagi oldali kétdimenziós tere, a függőpontos extradimenzióval, a mi szemszögünkből értelmezhető, megélhető háromdimenziós valóság lehet. Persze nem ez a teljes állapotuk, de valamit láthatunk belőle. Ezáltal kontextusba léphetünk velük…
– Én a trapsioidokat is megértem.
– Ne nevezd így őket!
– Oké, megvan, hogy ez egy komplex rendszer. A kvantumagy kidolgozta a geometriát, a függőpontos dimenziót, a legyezőstruktúrát… – kissé elakad, túl kiszámítható, hogy ilyenkor valami vicceset mondana, úgyhogy összeszedi magát. – Jó-jó, ezt a: nem forog a bolygó a tengelye körül, de valahogy mégis látjuk a napot itt az árnyékos oldalon is… meg, hogy korong alakúnak hat és háromszázhatvan fokos gyűrűként kél fel, áll össze delelőre, majd középen mintha kilukadna, ismét gyűrűvé tágul, végül vékony fényes vonalként alámerül a teljes horizonton… Szóval, ezt nem értem.
– Pedig gyönyörű. A leggyönyörűbb, mert az úttörőség nem kevesebb, mint a soha nem látott befogadása. Mindezt emberi léptékkel…
– Ez az! – Z kicsattan. – Ezt nem tudom befogadni, hogy mindent értünk, látunk, beszélünk róluk, mégis csupán egyetlen galaxisokon átívelő állandó van: az emberi lépték! Az idő, a tér nem relatív. A kvantumagy simán levezette, hogy az ittlétünk leírható az emberek által megtett lépések számával. Vagyis a harmincegy fényév távolság közel valami kétszázötven billiárd emberi lépés.
– Igen, ennek a megtételéhez egy ősember számára két milliárd évre lenne szüksége.
– Ja, de mi nem gyalogolunk.
– Végül is a földi evolúció értelmében, az emberi lépték kitolódik háromszázezer kilométer per óra sebességre. Így nekünk már lineárisan százévnyi utazás is elegendő lenne…
– Martha, kedvesem hallod, amit mondasz? Mi nulla év alatt értünk ide az egydimenziós tükrözés módszerének kombinált alkalmazásával…
– Igen.
– Mégis az agy szerint pontosan annyi idő telt el, mintha lineáris meghajtással jöttünk volna. Az emberi evolúció szintén száz évet fejlődött. Ez a hiperevolúció, száz évvel lettünk okosabbak fejlettebbek, intelligensebbek, mint az otthonmaradtak.
– Körülbelül igen.
– Bébi, az univerzum igazodik hozzánk! Ez nem ábránd, konkrét fizika. – A férfi nagyon felfokozott állapotba kerül látván, hogy párja nem érzékeli a dilemma nagyságát. Képtelen felfogni, hogy megdőlt a tézis, melyben a fény útján megfigyelt univerzumban, egy harminc fényév távolságból megfigyelt objektum pontosan harminc évvel korábbi valóság. Megdőlt, mert nem annyi, odautazva már nem. Ha nulla, száz, vagy kétmilliárd év alatt is ér oda, az eltelt idő, az emberi léptékkel szükséges idő. Jelen esetben száz év, lineárisan ez az emberi lépték. A hiperevolúciós ugrásról nem is beszélve, ami szintén ehhez igazodik…
.
Jómagam, a leszállóegységből figyeltem kettejük sétáját az idegen bolygón. Rácsodálkozva, miként nyílik meg a legyezőstruktúra függőpontos kettő plusz kettő plusz egy lebegőpontos dimenziója. Sokáig tartott elfogadni, hogy itt a tér reagál a jelenlétünkre, most mindez gyönyörködtet. Leszállás közben változó mintázatokat láttunk, amik reagáltak a mozgásunkra, mintha üzentek volna valamit. Az itt élők Nazca-vonalai…
A felszínen minden mozzanatukra más és más arcát mutatja a függőpontos extradimenziós létforma, ami kétségkívül jelen van.
Én elhiszem a száz év hiperevolúciót is. Elméleti fizikusként belátom, legalább száz évvel járunk előbbre, mint mikor elindultunk. Ahogy Lovas Z fogalmazott: ezért vagyunk képesek megérteni mindezt… mert ennyit fejlődtünk, e relatív rövid utazás alatt. De hát relativitás nincs.
Igen, a két felszínre lépő asztronauta beszélgetését végighallgattam. Valami „kis lépés az emberiségnek…” dolgot kellett volna mondaniuk. Ők végigvitatkozták az egészet, mint férj és feleség. Valahol ez a viselkedés is, a földi ember üzenete.
Ha igazán magamba fordulok, ezt az emberi lépték dolgot magam is képtelen vagyok befogadni. Az utazásunk relatív nulla ideig tartott, sikeres kísérlet melynek hozadéka a harmincegy fényévnyi utazáson túl, százévnyi evolúciós fejlődés… Oké, de ez a módszer működhet ezer, millió, milliárdnyi fényév távolságban is! Akkor ezer-, millió-, milliárdévnyi evolúcióval lesznek az odautazók okosabbak?
Százévnyi evolúcióval megértettünk egy extradimenziós világot, barion-szimetrikus térszerkezetet, hol anyag és antianyag azonosan van jelen, ezzel teret adva egy vélhetően az atomos anyagot meghaladó létformának. Ma-holnap lepacsizunk e furcsán idegen intelligenciával…
Ez csak száz év, akkor mi van ezer, millió, milliárd fényév, és hiperevolúció mögött?
.
.

Facebook hozzászólások

  1. Varga Csaba

    Köszönöm a hozzászólást!

    Nos, igen. Sok olyan dolgot írtál, amiket hasznosítani lehet. Értem a segítő, értő megközelítést. Valóban életszerűtlenek a sétálgatós, filózgatós karakterek okosságai… és a többi észrevételed is teljesen komoly.
    Én bírom a kritikát, ha van mögötte valami ilyesmi, érvelés. (Mark kritikája is teljesen korrekt, csak ez a: „miért nem került bele az Utazók-ba…”. Azzal nem tudok mit kezdeni.)

    Ez a kis novella négy-öt külön (általam érdekesnek vélt) fiktív tudományos ötletet mixel egy rövid jelenetbe. Kifejezetten ide a küzdőtérre írtam (pontosabban: ide montíroztam össze), és azért ilyen sűrítetten, mert kíváncsi voltam a reakciókra. Nincs bennem semmi olyasmi, hogy: „ezzel most megmutatom hol lakik a jóisten”:).
    Kíváncsi voltam meddig lehet elmenni (tudálékosságban, bár én nem így nevezem) illetve, éppen az ilyen karakterépítős, (beszélgethet-e ott, akkor ilyesmiről…) dolgokban. Meddig jó tudományosan felépíteni, magyarázni (vagy túlmagyarázni) hol jó a változatos, idegen szavas mesélés, hol kell inkább egyszerűbben tömörebben fogalmazni?

    Tudtam, számítottam rá, hogy nem fog nagyon tetszeni. Éppen azért vártam, hogy sok visszajelzést kapok, amik használhatóak. Tisztában vagyok vele, hogy írástechnikailag gyenge vagyok, ezért a visszajelzések kellenek, mint a falat kenyér.

    Ám gondolatilag nagyon komplex ötleteim vannak. Nehéz ezt jól kezelni, jó arányokban adagolni a kreativitást, a tudományos háttér-információkat, illetve helyén kezelni a továbbgondolt tudományos hipotéziseket (hiszen nyilván kitaláció), hogy nem mondják a sci-fivel kapcsolatos legutálatosabb magyar szóösszetételt: hogy áltudományos.

    A tudomány jelenlegi állása túlmutat minden alkotói képzeleten, kreativitáson. Hogy barion-aszimetrikus világban élünk, ahol az anyag eloszlása aszimmetrikus (több anyag van, mint antianyag). Milyen lehet egy olyan világ ahol azonos az anyag-antianyag eloszlás? A mai tudomány leírja a négydimenziós teret, ahol az atom már képtelen az ionizációra. Létezhet függőpontos négydimenziós tér is, melynek bizonyos részei értelmezhetőek az általunk felfogható inercia rendszerben, itt a mezon lehet önmaga anyaga és antianyaga egyben (ugyanannyi anyag és antianyag?!)… ez több, jobb, mint amit ismerünk, vélhetően egy atomi struktúrán túli valóság… A háromdimenziós kocka is látszik két dimenzióban, csak ott négyzetnek hívjuk.
    Akkor még nem beszéltem a huszonhat dimenziós húrelméletről, melynek tudományos módszertana is topológiai, ennek értelmében vizuális jelek és azok sajátos értelmezése a tér az idő, ahogy megéljük. Eszerint megélhető másképp? Vizuálisan másképp?

    Szóval, tényleg köszönöm hozzászólást, hiszen részben olyan területekre világít, melyeket önállóan nem érzékeltem…

    Üdv. Cs.

  2. Fer-Kai

    Márknak igaza van a tudálékosságot illetően.
    Teljesen életszerűtlen, hogy egy idegen bolygón “sétáló” (mit sétáló: flangáló, andalgó) asztronauták ilyen körülményes nyelvezetű, tudálékos párbeszédet folytassanak. Úgy filóznak, mint ha nem is ott lennének, hanem egy kerekasztal megbeszélésen, vagy inkább egy presszóban (romkocsmában?) merengve, valamilyen ital mellett.
    Nem (papír)szereplőkkel elbeszéltetni (és túlbeszélni) kellene a tudományos dilemmákat, tézisek megdőlését, új felfedezéseket, hanem egy történet eseményeibe foglalva láttatni, érzékeltetni – átélhetővé, élménnyé tenni.
    Ha ez nem megy novellában, akkor inkább esszét kell írni, és elmélkedni róla.

    Amúgy ez a térben és időben (években vagy fényévekben) mérhető evolúciós ugrás elmélete nagyon is sántít szerintem. A tudati fejlődés (csupán intelligencia kérdése lenne? és akkor ehhez képest mi az intuíció – alacsonyabb vagy magasabb rendű dolog?) szerintem nem ilyen automatikus, általános tér-időrendi folyamat. Már csak azért sem, mert hatalmas visszaesések, elfajulások is voltak, vannak, lehetnek.

    Ha belegondolunk, például a közel két és fél évezreddel ezelőtt élt Platón értelmi, érzelmi, valamint spirituális intelligenciájánál intelligensebbek lennének tán a mai emberek? Erősen kétlem…
    Szerintem csak “belső utazással” lehet magasabb tudatra ébredni, ám ezt a belső folyamatot érzékeltetni lehet mitikus történetekkel, szimbolikus mesékkel, szellemi erőket közvetítő szakrális szövegekkel. Akár novellákkal, esszékkel is.
    Bármilyen műfajt is választunk, tekintettel kell lennünk az adott műfaj jellegzetességeire, korlátaira és lehetőségeire. És fogalmazzunk egyszerűen, lényegre törően, lehetőleg mindig a szép és kifejező magyar szavakat használva.

  3. Varga Csaba

    Köszönöm a válaszodat Márk!

    Nem vagyok gyakorlott író, inkább csak az ötleteim és elképzeléseim vannak, melyeket ki szeretnék bontani. Kicsit másmilyen sci-fi írásra gondolok, ami éppen ezt a „tudományosság könnyen tetten érhető áltudományossága” jelenséget járja körül. Sajnálom, hogy ezt így elbagatellizálod, de tiszteletben tartom és elfogadom a véleményedet.
    Milyen lehet egy eltérő dimenzióban realizálódott valóság, egy barion-szimmetrikus világ? Ez a novella nem szerepelt sehol eddig, kicsit összesűrítettem benne egy pár „tudálékos” ötletet, ami jórészt inkább továbbgondolása a valós tudománynak = fikció (ez a scifiből a fi). Arra voltam kíváncsi vajon utánagondol-e az olvasó. Ha vannak nagyon eltérő világok, azok efféleképp térnek el, nem úgy hogy nagyobb hullámokkal jön a tenger, vagy hogy az emberek kékek…
    Szinte minden kitalált dolog a sztoriban, valós tudományos ismeretek fiktív továbbgondolása, én ezt keresem a sci-fi regényekben, ha írok erről szeretnék írni, persze jól… Ezért várnám az őszinte véleményeket… Te őszintén, részletesen leírtad, és ezt köszönöm.
    Üdv. Csaba

  4. Kereder Márk

    Szia CS VEGA,

    ha az a kérdés, miért nem került bele az Utazók-ba, akkor elsőre a következőket mondanám:
    – nyelvtanilag és a mondat-szerkezetekben egyaránt sok a hiba
    – úgy emlékszem volt egy minimum karakterszám is, ez mintha kevés is lenne, de az írás szempontjából a rövidség nem baj, a hossz megfelelő sztem.
    – eszméletlen sok a felesleges tudálékosság, ezt még tetézi a tudományosság könnyen tetten érhető áltudományossága.
    – nincs igazán történet: nincs konfliktus, annak teteje és megoldása.

    VISZONT:
    az ötlet meglepően egyedi!!!
    Bár logikátlan, de egyedi. Ezzel érdemes lenne foglalkozni: nem az “időből kiragadottként” értelmezni pl. az időutazást! Mintha egy perc alatt 100 év telne el, de úgy, hogy pl. nőne a hajunk, stb… (Persze az első másodpercben szomjan halnánk… mindegy, de érdemes ezzel a gondolattal foglalkozni és egy teljesen más novellát felépíteni rá, kitalálni, mit lehet kezdeni ezzel a dologgal.

    Vagy a fentiek fordítottja, a másik lehetőség: az utazó nem változik az idővel: az időutazás gyakorlatilag hibernáció.
    Előre az időben: megmerevedés, a környezet számára végig jelen vagy, de csak a kibukkanáskor térsz észhez. Mert: hol is lennél mindaközben, míg a környezet zajlik? Hát a helyeden. Persze ez egy igen gyerekes spekuláció.

    Üdv!

Hozzászólás

*

Solve : *
4 × 12 =