Previous Story
A gepárdember
Posted On 2019 máj 15
Szerző: Fer-Kai
Volt egyszer egy gepárdember, aki szüntelenül futott-nyargalt valamerre. Testét fekete pöttyök borították, amelyeket szégyenfoltként viselt magán. Meg volt róla győződve, hogy a lelkén száradó bűnök lenyomatai, amelyeket mindenki lát és elítél. Ezért rohant megállás nélkül, mintha kiszaladhatna így a világból.
Egyszer egy bölcs varázsló megszánta, és így szólt hozzá:
– Nézz magadra, és mondd el, mit látsz!
– Sötét pöty-työket, csú-csúf szé-szé-gyenfoltokat – zihálta.
– És még?
– Mi má-mást láthatnék?
– Hát nem látod, ami a pöttyök között van, a folttalan ürességet és tisztaságot?
Ekkor történt, hogy a gepárdember megtanult sétálni.
.
.
Kedves Márk, sok mindent sűrít magába ez a kis tanmese, épp arra való, hogy továbbgondolásra késztesse az Olvasóit – akár engem is.
Számomra elsősorban a tárgyilagos, tiszta tudat szükségességére hívja fel a figyelmet, szinte minden más ebből következik.
Bocsánat, egy apró javítás (egy „ezek” itt kimaradt):
„Meg volt róla győződve, hogy ezek a lelkén száradó bűnök lenyomatai…”