Donato Carrisi: A ​sötétség vadásza

Végre megérkezett Donato Carrisi új könyve, A lelkek ítélőszéke c. regény folytatása. Ritkán rendelek előre könyvet, de Donato Carrisi műveit muszáj. Már május elején megrendeltem, és teljes letargiába estem, hogy egy hetet csúszik a megjelenés. Ahogy jött az sms, hogy itt a könyvem, már rohantam is a boltba átvenni (szakadó esőben és viharos szélben, ami jól példázza, mekkora rajongó vagyok). Egy este alatt kivégeztem a könyvet, és bár reggelre úgy néztem ki, mint a mosómedve, akkora táskák voltak a szemem alatt, de mindenképp azt tudom mondani, hogy megérte.
.

A lelkek ítélőszékében megismert Marcus és Sandra útjai a hátborzongató gyilkosságsorozat kapcsán ismét keresztezik egymást. És amikor már azt hinnék, hogy egészen közel kerültek a megoldáshoz, egy mindennél valószerűtlenebb forgatókönyv szereplőivé válnak, és minden megkérdőjeleződik, amiben korábban hittek.”
.

A fülszöveg nekem egy Carrisihoz megszokott feszült és izgalmas nyomozást ígér, és két nagyon érdekes karaktert. Egy jó krimi-thrillertől nem is várnék többet.

Bár előzetes ismeret nélkül is érthető a történet, aki nem olvasta az első könyvet, annak mindenképp javaslom, hogy tegye meg. Egyrészt azért, mert akkor jobban érthetőek a szereplők cselekedetei, másrészt, mert akinek az első könyv nem tetszik, annak ez sem fog.

A cselekmény lényegében hasonló receptet követ, mint az első regény. Több szálon fut a történet: van egy fő nyomozós szál Marcus részéről, illetve Sandra részéről, és egy mellékszál, ami csak a végére érve lesz fontos. Azt azért elismerem, hogy nem tartogat akkora csavart a legvégén, mint az első könyv, de fordulatból akad bőven (kb. mint egy táncos lábú dugóhúzóban).

A hangulat komor és borús, amire a folyton éjszaka zajló cselekmény és az esős időjárás megfelelő alapot ad. A leírás változatlanul naturalista, szóval az érzékenyebb lelkűek ne ezzel kísérletezzenek, bírják-e majd, vagy sem. De akit ez nem zavar, annak bátran ajánlom.

Az előző regényben volt egy teológiai/erkölcsi gondolat, ami végigkísérte a cselekményt. Itt ez egy kicsivel összetettebb, arról van ugyanis szó, hogy Isten nélkül Ördög sem lenne, illetve a karaktereken – főleg Marcus karakterén – keresztül a jó és a rossz megítélésén elmélkedik a könyv. Vajon mennyire relatív ez? Akit gonosznak gondolnánk, valójában nem is az, mert egy magasabb jóért cselekszik? Ettől már jó is? Érdekes kérdések ezek.
.

És ha már szóba került Marcus. Ebben a regényben jobban rávilágít az író Marcusra, nagyobb hangsúlyt kap a lelkivilága, a „láthatatlansága”, és így érthetőbb lesz, ahogy egyes esetekben dönt. De ha megfogadjátok a tanácsom, és elolvassátok az előző könyvet, akkor az ad még egy plusz mélységet ennek a történetnek. Persze, ha ezzel a könyvvel kezditek Carrisi műveivel az ismerkedést, nem fog hiányozni, mert így is érthető és szerethető Marcus karaktere.

Sandra karaktere szép ívet fut be, ahogyan hatnak rá az események és az újbóli találkozás Marcusszal. Erős női karakter, aki mégiscsak sebezhető. Én nagyon kedveltem, megfelelő érzelmi háttértáncos volt Marcus mellett.
.

A történet végig feszült és izgalmas, rengeteg megdöbbentő pillanatot tartogat az olvasónak. Én személy szerint az utolsó ötven oldal alatt vagy négyszer nyögtem fel, hogy „basszus”.
.

Nem véletlenül szeretem Donato Carrisi könyveit. A regény nem okozott csalódást, számomra ez a tökéletes krimi-thriller, szóval a zsáner kedvelőinek nyugodt szívvel ajánlom, hogy tegyenek vele egy próbát.