Previous Story
Japán a szamurájkorban – Könyvajánló
Posted On 2019 szept 09
Comment: 0
Szerző: Dávid Attila

.
Pedig a pályázóknak nem volt könnyű dolguk: a későbbi kötet előszava alapján a novellapályázat résztvevőitől „a szerkesztők a japán történelmen és kultúrán alapuló történeteket vártak a Muromacsi-kortól a Meidzsi-korig, azaz az 1392-től 1867-ig terjedő időszakból” – tehát az íróknak nem csak önmagában egy jó, Japánnal kapcsolatos történetet kellett írniuk, hanem még vigyázniuk kellett arra is, hogy az adott sztori jól illeszkedjen egy adott (valós) történelmi korba. Én úgy gondolom, hogy ez kiválóan sikerült nekik, bár én nem vagyok Japán-szakértő: eltekintve attól, hogy gyermekkoromban nagy Ázsia-rajongó voltam, nem rendelkezem alapos ismeretekkel a középkori Japánról (sem), nem tudom eldönteni, hogy a „Japán a szamurájkorban” antológiában szereplő történetek – így, ahogy le vannak írva – megtörténhettek volna-e a valóságban, de azt elmondhatom, hogy nekem mindegyik sztori hihetőnek tűnt. (Még úgy is, hogy több történetben szerepelnek démonok, szellemek – vagy annak tűnő dolgok.) Szerencsére azonban a Trivium Egyesület nem bízta a véletlenre ezt a dolgot: a kötet japán nyelvi lektora Fazekas Beáta író, szerkesztő, az egyesület egyik alapítótagja, elnökhelyettese volt.
.
.
Az antológiával kapcsolatban érdemes szót ejtenünk a borítóról is, ami Tar Attila keze munkáját dicséri. A borítótervezésre is előzetesen egy pályázatot írt ki a Trivium, ennek a legjobbja lett végül a kötet borítója, amely egy szamurájt ábrázol, ahogy egy hegy előtt a lemenő/felkelő nap (vagy valamilyen nagy tűz) fényében méltóságteljesen áll. (Mielőtt elolvastam a kötetet, nem értettem, hogy miért pont ez szerepel a borítón. Miután elolvastam, megértettem: az antológiában szereplő történetek szinte mindegyikének közös pontja egy-vagy több szamuráj-szereplő, és több sztoriban megjelenik a lemenő/felkelő nap és a tűz is.)
.
.
A külcsín és a belbecs tehát – legalábbis szerintem – egyaránt lenyűgöző e kötetet illetően.
.
.
Aki a fentiek alapján kedvet kapott a „Japán a szamurájkorban” című antológia elolvasásához, az megrendelheti nyomtatott vagy elektronikus formában a Trivium Egyesület webshopjában:
https://triviumnet.hu/webshop/
.
.
Jó olvasást!
.
.