A pofon

Jelige: Hobbiíró

A férfi tenyere nagyot csattant a felesége arcán. A nőnek kicsordultak a könnyei, és sírva szaladt be a konyhából a szobába, magára csukta az ajtót és kitámasztotta a kilincset egy székkel, hogy a férje ne tudjon bejönni. A férfi dühösen ledobta a konyhaasztalra a válási papírokat, amit a felesége akart aláíratni vele az előbb, és gyors léptekkel ő is a konyhából a szobaajtóhoz ment. Egy-két percig rángatta kívülről a kilincset, miközben valami olyasmit kiabált, hogy „Soha nem fogok elválni tőled!”, de a csukott szobaajtón keresztül nem lehetett teljesen tisztán érteni a szavait. Egy idő után a férfi abbahagyta a kilincs hasztalan rángatását, visszafordult a konyhába, magára kapta kabátját, és kiment a lakásból, hogy a közeli presszóban megint megigyon egy újabb felest.
A férfi órákat töltött a presszóban, majd némileg lenyugodva hazaindult, és estére már otthon is volt. Addigra a felesége elkészítette az aznapi vacsorát, kikészítette a desszertet – valamiféle süteményt – a konyhaasztalra, elmosogatott és lefeküdt aludni, hogy aznap már ne kelljen beszélnie a férjével.
A férfi derekasan belakott, még a sütemény nagy részét is megette, majd ő is lefeküdt aludni. Az éjszaka folyamán a férfi rosszat álmodott, szinte rémálmai voltak: azt álmodta, hogy egy fekete köpenyes, nagy termetű, hófehér ember-csontváz üldözi őt és meg akarja verni. A férfi hajnalban, az óra csörgésére izzadtan, de a félelemtől mégis remegve ébredt. Kissé megnyugodva konstatálta, hogy csak álom volt a hófehér csontváz. A férfi rendbe szedte magát, evett pár falatot az előző esti vacsora maradékából, és elindult dolgozni. A felesége még aludt, mert aznap szabadnapos volt, és így nem kellett korán kelnie.
A férfi egész délelőtt furcsán érezte magát a munkahelyén (is). Mintha minden sarokból a fekete köpenyes hófehér csontváz leselkedett volna rá, hogy jól megverje őt. A férfi ijedten tekingetett jobbra-balra, néha felkiáltott, vagy védekezőn az arca elé emelte a kezét. Mire eljött az ebédszünet, a férfi munkatársai látták, hogy itt valami baj van. Egyikük felajánlotta a férfinek, hogy elviszi orvoshoz. El is vitte, és az orvos pedig egy rövid, párperces vizsgálat után látta, hogy itt bizony tényleg baj van, és beutalta a férfit a pszichiátriára. Onnan telefonáltak a férfi feleségének. Mire a nő beért a kórházba, a férfi már benyugtatózva feküdt az ágyán, egyedül abban a szobában. Magánál volt, úgyhogy a feleségével váltottak pár szót. A nő még megvárta, hogy a férfi megegye a neki hozott süteményt, majd hamarosan elköszönt, és hazament.
Eljött az este: a férfi elaludt a kórházi ágyon, és ismét a fekete köpenyes hófehér csontvázzal álmodott. A csontváz közeledett hozzá, és az egyik karját ütésre emelte. A férfi megrettenve pattant fel az ágyról, rémülten hátrált az ablak felé, de a csontváz oda is követte. A férfi ekkor jeges rémületében gyorsan kizárta az ablakot, és kimászott a (többedik emeleti) ablakpárkányra. A lába azonban megcsúszott, és a kezével már hiába kapott az ablaktáblák felé. Egy hosszú másodperc után már csak azt érezte, hogy az őt üldöző csontváz a kemény, hideg, csontos tenyerével egy óriási pofont ad az arcára.
A férfi holttestére a kórház éjszakai portása talált rá, miközben a szokásos esti körútját járta a kórház kertjében. A lezuhant férfi szerencsétlen módon pont egy betondarabra esett, amely összezúzta a fél arcát. A portás azonnal jelentette az esetet az ügyeletesnek, aki – miután kihívta a rendőröket – felhívta a halott férfi feleségét is, és elmondta a szomorú hírt, hozzátéve, hogy időközben megkapták a férfi délutáni eredményét is, ami alkoholt és kábítószert mutatott ki a férfi vérében, és mivel az alkoholisták és a kábítószeresek gyakran lesznek öngyilkosok, így sajnos nem meglepő ez a szörnyű eset.
A férfi özvegye, miután letette a telefont, kiment a konyhába, és – anélkül, hogy egy falatot evett volna belőle – kidobta a konyhai szemetesbe a maradék süteményt, majd a mosogató lefolyójába engedte – némi vékony vízsugár kíséretében – annak a kis zacskó kábítószer-pornak a maradékát, amelynek nagy részét a férje süteményébe sütötte bele, és amelyet csak nagyon nehezen tudott beszerezni.
A nő végül nyugovóra tért – és tényleg megnyugodva aludt el, és egész éjjel szépeket álmodott.
.

.
.

Facebook hozzászólások

  1. Julcsi

    Nagyon zavaró az ismétlés. Rengetegszer van ismételve: “a férfi”.

  2. Guti Csaba

    Szia!
    Nálam működött a csattanó, annak ellenére, hogy számíthattam volna rá. Ismerhetünk korábbról hasonló történeteket, a csontváz ábrázolás miatt ez az írás számomra mégis különlegesebb egy kicsit. Kár, hogy ezt a részt nem eresztetted bővebbre, mint ahogyan az egész írást sem! Biztos vagyok benne, hogy jó néhány karakter megtoldásával a történet sokkal drámaiabb, rémisztőbb lehetne. Bízok benne, hogy olvashatjuk majd úgy is!
    Minden jót!

  3. Hadriq

    Egyetértek az előttem szólókkal – nem rossz, de nem is igazán jó.
    A stílus ígéretes, de a sztori kissé sablonos. Az események kicsit összecsapottak, többször éreztem azt, hogy így biztosan nem történhetett volna.
    Nekem a zárójelek és az utolsó előtti bekezdés gondolatjelei is zavaróak voltak.
    Nálam ez 5-ből csak 2.

  4. István

    Vannak fenntartásaim a cselekményt illetően, mert számomra nem életszerű. Az egész történet nagyon rövid idő alatt játszódik le. A férj tüneteinek nincsenek előzményei, ami felettébb gyanús, legalább is nekem zavaró, talán az orvosoknak és a rendőröknek is az, vagy annak kellett volna lennie, főleg úgy, hogy kábítószer is szóba kerül. Röviden, nagyon egyszerű a történet így, és vagy egy hosszabb novellában kellene megírni, vagy már egy folyamatba bekapcsolni a történetet, úgy, hogy kiderüljön az, hogy a feleség már hosszabb ideje sütögeti a pecsenyéjét, és a kábszeres sütiket, valamint a férj tünetei is ekkorra érnek a csúcsra.

  5. Kereder Márk

    Szia,

    nekem tetszett. Jó ötlet, jó csattanó, annak ellenére, hogy ugyanezt a történetet számtalanszor olvastuk és láttuk már.

    De ettől függetlenül mégis jó volt.

    A kivitelezés nekem egy ici-picit monotonnak tűnt. Mintha egy fáradt narrátor mesélné a drámát. Egy picit több élet kellene bele. Mondjuk veszekedős párbeszéd, stb…
    A férfi csontvázos rémképét egy picit jobban lélekábrázolhattad volna. Hogy mennyire berosál tőle.
    Persze megvannak ezek a mondatok az írásban is, csak picit erőtlennek érzem.

    Mindent összevetve ez jó írás, de – mivel ez az első, ezért mondom – remélem nem a legjobb!

    Egy apróság, amit én nem tudok; illetve úgy érzem, hogy zárójelet rakni egy ilyen szövegbe nem a legszerencsésebb:
    “munkahelyén (is)”
    Vagy ott is, vagy csak ott. Szerintem a zárójel zavaró.
    Aki járatos az ilyenben és sokkal jobban ért hozzá és tudja, hogy így van-e, az leírhatná ezzel kapcsolatban a véleményét.

    Üdv!

Hozzászólás

*

Solve : *
32 ⁄ 16 =