Previous Story
Antifuturista, utópista novella
Posted On 2019 szept 16
Jelige: Vissza a Természetbe!
Zorba, a görög fejéből egyszer csak kipattant a gondolat, mint Pallas Athéné Zeusz fejéből: Ő, Zorba, nem dolgozik többé.
Ezt azzal indokolta meg magának, hogy írva vagyon, hogy a madarak a szelek szárnyán is egyik napról a másikra élnek, nincs gondjuk a másnapra, mégis megélnek valahogy. S elhessegette magától ama hátsó gondolatát, hogy így legalább most már nem kell több gyrost készítenie: se gyrost pitában, se hagyományosan, se hagymával, se anélkül, se csípősen, se nem csípősen. S hirtelen felindulásból a kis sziget egyetlen közlekedési eszközéül szolgáló hajóit kettétörte: azt se örököljék az elvált feleségével élő hálátlan gyerekei.
Értesülvén a görög étterem bezárásának vélt és valós okáról, a szigeten tevékenykedő zen buddhista kínai is bezárta az éttermét, mondván van az ő vallása is olyan legalább, mint a Zorbáé, s van ő minimum olyan hívő, mint Zorba! Megy megkeresni a megvilágosodást, elérni a Nirvánát, s ezzel be is állt buddhista szerzetesnek.
Meghallván ezt a legújabb hírt, a török étterem tulajdonosa, naná, hogy szúfi szerzetesnek állt, kerengő dervis lett. Darócruhát öltött, s magát korbácsolta, miközben Allahu Akbart ordított.
Kisvártatva a szigeten élő indiai is bezárta az indiai éttermét: beállt fakírnak: egy szöges ágyon feküdt egész nap, miközben egy pisszenést sem hallatott, míg azelőtt egy szúnyogcsípéstől is hosszasan jajongottt.
De a szigeten a kóser éttermét működtető zsidó se volt rest, bezárta az éttermét. pajeszt növesztett, nazarénus lett, s éjjel- nappal őrizte az Írást.
Ezzel megszűnt a vendéglátás és a közlekedés a szigeten. Ez volt az első nap
.
.
Egy szép napon Sólyomhegyi, a sziget főiskolájának franciatanára úgy döntött, hogy nincs kedve franciául beszélni. Naná, hogy az angoltanár se beszélt többé angolul, a némettanár se beszélt többé németül, az orosztanár se oroszul. S szép lassan a közép és az általános iskolákban is megszűnt az oktatás. Hajót ácsolni se tanították többé a sziget lakosságát a tanárok S ezzel megszűnt az oktatás is a szigeten. Ez volt a második nap.
Azimmáron munkanélkülivé vált filozófiatanár pihent agyából meg az a gondolat pattant ki, hogy megalakítja a Rousseau- i Természet Lakó Clubot( RTL Clubot), akik aztán meg is ostromolták a szigeten egyetlenként működő hírközlési csatornát, az RTL clubot, s éjjel- nappal azt sugározták ezután, hogy a sziget térjen vissza a Természetbe, s más hasonló Rousseau- i téziseket. S mivel hajó már nem volt, sem semmilyen más közlekedés, így a gólyák hátára röplapokat kötöztek, s ezzel hívták Rousseau- mester tanaira a szomszédos szigetek lakóit, ahová majd elröpülnek a gólyák minden bizonnyal. S ezzel megszűnt a szigeten a hírközlés is. E z volt a harmadik nap.
Ellenzéki tüntetők egy csoportja megostromolta az újonnan létrejött RTL clubot, hogy vissszaállítsák a vadkapitalizmust. De a rendőrkapitány fejéből kipattant a gondolat, hogy minek dolgozzon ő, megy ő is a Természetbe vissza. S utasította a rendőreit , a hadsereg főparancsnoka meg a katonáit, hogy álljanak át, szereljenek le,s vegyék le a mundért. Ezzel megszűnt a karhatalmi erő is a szigeten. Ez volt a negyedik nap.
A szigeten mivel már nem volt iskola, így a gyerekek nem tudtak hol és kivel versenyezni, hogy kinek van szebb és márkásabb ruhája, s a varrónők is lusták voltak varrni, s különben is az ősemberek is maguk varrták kézzel egyszerű bőrruháikat. Mindenki saját magának, de főleg a felégeik. Nem látszik különbség ezután majd a ruhákban szegény és gazdag között. S ezzel megszűnt a szigeten a textilipar. Ez volt az ötödik nap.
Az összes többi ipar, s minden más is megszűnt, mint példának okáért a kohászat s az autógyártás s a papíripar (nem nyomtattak többé már könyveket sem a szigeten, se tankkönyveket, se tudományos könyveket, se szépirodalmi könyveket), hogy csak néhányat említsek. . Ez volt a hatodik nap.
A hetedik napon az újonnan létrejött közösségi kertekben, ahol közös volt a termelés és közös volt a haszon: -van aki hagymát termesztett, van aki uborkát, stb, s akinek feleslegben volt hagymája elcserélte a hagymáját azzal, akinek feleslegben volt uborkája, – egyszer csak felszólalt a katolikus pap: „ Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket az evilágon!”
Szia!
Olyan írás ez, amelyen a szem gyorsan végigfut, de mégis elgondolkodtja az embert. S teszi ezt művészi könnyedséggel.
Szép napot!
Szia, az első fele annyira jó, hogy már azon gondolkodtam, ha erre adom a „legjobb”-at jelentő 1 db szavazatot, akkor hogyan fogom a többit elolvasni?
Az első rész ugyanis a legeslegnagyobb csapdáról szól itt a Földön, aminek elkerülése egészen kevés kivételes embernek sikerül. (Nem kell felvenni ezt a szálat, lecsapni rá, ugyanis természetesen én is a csapdában vagyok.)
Szóval ez a csapda a következő:
a saját megvilágosodásunk, vagy akár a saját magunk jobbá, jobb emberé tétele felé tett erőfeszítés, ahelyett hogy másoknak segítenél. Lesarkítva: a világtól elvonuló, csak a saját lelki üdvéért meditáló jógi a legönzőbb, legegoistább lény a világon. Az pedig, aki – legyen akár bármilyen szenvedélybeteg – nem árt senkinek, de egyetlenegyszer segített egy öreg néninek felásni a kertet, már többet tett az egyetemes Univerzum szenvedésmentesítése ügyében, mint a jó pap, aki holtig tanul.
A kettőre egyszerre nem lesz idő. Határozott véleményem jelen pillanatban, hogy nem lehet megvilágosodni és segíteni egyszerre. Maga a „megvilágosodás” irányába tett erőfeszítés öli meg az egész aktust. Azzal, hogy akarod, már ki is zártad magad belőle. Egyszerűen azért, mert az akarása a szubjektumodra irányul.
Ez egy olyan ajtó, ahol csak az léphet be, aki bejutni nem akar. Ez Isten kegyelme.
(Fentiek megintcsak a szubjektum(om) termékei. Nem következik abból abszolút igazságtartalom. Csak egy jelen álláspont, egy vélemény.)
Ezt a fent (szánalmasan őszintén) taglalt gondolatot érezte meg az író. Mert nem volt tudatos, az biztos.
Ugyanis az írás többi része annyira pocsék, hogy kár mondani róla bármit is. A hemzsegő helyesírási hibáktól kezdve az egész, úgy ahogy van… nem akarok rondát írni.
A legvégének valóban „ütése” apró, erőtlen, lepkefing a szélben.
Nem tudom másra vélni ezt az írást, mint a Sorstól (Istentől, Kozmikus Tudatalattitól, tök mindegy kitől, hogyan nevezzük) kapott ajándékot, melyet az első fele az írásnak, az testesít meg.
Még valami az egész gondolatkörről: aki azt mondja, hogy lehántotta magáról az ego szoros békjóit, annak senki se higgyen. Az nem hántotta le. És aki azt mondja, hogy nem hántotta le, nos az SEM hántotta le. Én sem hántottam le természetesen.
Aki egomentesült, az csöndben van. Azt sosem tudjátok meg.
Uff!
😉
A lényeg az, hogy jól olvasható, gördülékeny novellát követett el a szerző. Az utolsó sor nagyot ütött. Vicces kis történet ez, bár tudjuk, hogy volt hasonló a történelemben, ami nem volt ennyire vicces, de ez nem tartozik ide, amolyan mellékszál a véleményírásomban.