TEL: 29 954 303 - E-MAIL: trivium@triviumnet.hu

Az ismeretlen kötelék

Jelige: Treasure

Violet
.
Egy újabb sikeres nap, nyugtázta elégedetten Violet, miközben belépett szobájába, majd becsukta maga mögött az ajtót. Az iskolában jól teljesít, ráadásul mindezt anélkül, hogy túl nagy erőfeszítéseket kellene tennie. Szerencséje van, kiváló emlékezőtehetséggel rendelkezik, amit minden bizonnyal édesapjától örökölt, aki az üzleti élet egyik meghatározó alakja. Még jó, hogy anyjának csupán előnyös külsejét köszönheti, különben ugyanolyan befolyásolható, önálló akarat nélküli báb lenne, mint Iris Hampton. Sohasem értette, hogyan házasodhatott össze két olyan eltérő személyiséggel rendelkező ember, mint a szülei. Végülis mindegy. Mit foglalkozik ő ezzel! Hiszen most saját terveire kell koncentrálnia! Mindössze néhány hónap és itthagyhatja ezt az unalmas várost, hogy végre olyan életet élhessen, melyről mindig is álmodott. Majdnem száz százalékig biztos volt benne, hogy felveszik a kiválasztott egyetemre. De miért is ne lenne így? Kiváló tanulmányi eredmény, aktív részvétel a diákönkormányzatban, önkéntes munka időszakos vállalása.
Nagyot sóhajtott, majd kibámult az ablakon. A házuk mögötti parkon épp átalakításokat hajtottak végre. S mindezt természetes az anyja folytonos utasításai közepette. Milyen unalmas! Violet elfeledkezve magáról, gondolataiba merülve addig bámult ki az ablakon, mígnem az anyja észrevette és lelkesen integetve invitálni kezdte, hogy menjen ki hozzá. Violet-nek semmi kedve sem volt a rá váró fárasztó fecsegéshez, azonban jó és tisztelettudó lány révén nem akarta társaság nélkül hagyni az édesanyját. Tudta, mennyire magányos, tisztában volt azzal is, hogy az apjának gyakran vannak rövidebb-hosszabb ideig tartó kapcsolatai más nőkkel. De szerette mindkettejüket, ha házastársként csődöt mondtak is, jó szülőknek tartotta őket. Hálátlanság lenne mást gondolni.
.
Lucy
.
Egy újabb fárasztó nap, rogyott le kimerülten ágyára Lucy. Mivel a keresztanyja egyedül neveli, így szükség van rá, hogy ő is besegítsen a családi kasszába. Iskola mellett ezért pincérnőként dolgozik az egyik helyi kávéházban. Persze, nem az élete célja, hogy az érettségi megszerzése után is ezt folytassa tovább, most viszont jól jön a plusz pénz, a fizetésre és a borravalóra sem panaszkodhat. Szemeit behunyta, elképesztően kimerültnek érezte magát. A mai nap a szokásosnál is fárasztóbb volt, de nem csupán fizikailag fáradt el. Délután egy kisebb baráti társaság időzött a kávézóban, lányok a sulijából. Gazdag lányok.
Szemeit kinyitotta, nagy nehezen erőt vett magán, felkelt és a tükörhöz sétált. Milyen sápadt, na és azok a karikák a szemei alatt! Ennél szánalmasabban már nem is nézhetne ki. Össze kell szednie magát, hiszen lassan itt az év vége, szinte minden napra jut egy komolyabb teszt. Iszik egy jó erős kávét és nekiáll tanulni. Ám akárhogy igyekezett is erőt venni magán és az előtte álló feladatokra koncentrálni, gondolatai minduntalan a ma délután történtek felé kalandoztak vissza.
.
Aznap délután
.
– Ha tudtam volna, hogy ennyire lassú itt a kiszolgálás, nem fogadtam volna el a meghívásod, Violet. – panaszkodott unottan Maggi.
– Gyakran járok ide, de eddig sohasem volt okom a panaszra. Nem értem, mi lehet a gond. – vont vállat Violet.
– Szerintem a pincérnő. – intett fejével Christy az asztalok és a pult között ingázó Lucy felé.
– Lányok, nem értem ezt a sietséget. Szabad délutánunk van, mit számít pár percnyi várakozás? – nyugtatgatta a többieket Liz.
– Igenis számít, Liz. – replikázott Christy. – Nem látod, ki a pincérnő? Lucy Landon. A megtestesült álszentség. Hahó! Miatta hagyott el Jason. – emlékeztette barátnőit Christy.
– Ugyan már, Christy! Jason sohasem gondolta veled komolyan, néhányszor randiztatok, ennyi. Nincs igazam? – kérdezte Violet.
– De lehetett volna, ha az a kis nebáncsvirág nem csábítja el! – válaszolta felháborodottan Christy.
– Ha te mondod. – hagyta annyiban Violet.
– Elnézést, hogy ennyit kellett várnotok, de egyedül kell felszolgálnom. – magyarázkodott Lucy, miközben az asztalokra tette a rendeléseket.
– Ez a kávé nem elég forró. – mondta Christy, miután kortyolt a csészéjéből.
– Sajnálom, hozok egy másikat. – szólt Lucy és igyekezett kedves arcot vágni. Bár tisztában volt vele, hogy a kávéval semmi gond, a kritika inkább azért van, mert Christy Montgomery utálja őt.
– Ezt most miért kellett, Christy? – vonta kérdőre barátnőjét Liz. – Nem látod, hogy így is mennyi munkája van? Lehetnél egy kicsit belátóbb.
– Még én legyek megértő, amikor elvette tőlem a barátomat? – fújtatott Christy.
– Liz-nek igaza van. Ráadásul, amióta szakított veled Jason, ott teszel keresztbe Lucy-nak, ahol csak tudsz. – mondta Violet.
– És mit érdekel az téged, Violet? Ha jól emlékszem, te is sokat segítettél nekem korábban ezekben a dolgokban. – emlékeztette Christy.
– Igen és erre nem vagyok büszke. – ismerte be Violet. – De az ég szerelmére, nemsokára vége az iskolának, mindenki megy a maga útjára. Nem kellene továbbra is gyerekes sérelmeken rágódnunk.
– Te jó ég! Te ugyanaz a Violet vagy, aki segített nekem olyan fotómontázsokat készíteni, amiken úgy tűnik, mintha Lucy egy másik fiúval csalná Jason-t?
– Kicsit halkabban, ha lehetne. – intette le Violet.
– Szóval, így állunk. Micsoda barátnők! – puffogott magában Christy.
– Már itt is vagyok a friss, finom és persze forró kávéval. – mosolygott Lucy. Ám ahogy a lány letette az asztalra a csészét, Christy egyik kezével fellökte azt. Néhány másodpercnyi síri csend után Violet szólalt meg.
– Sajnáljuk, Lucy. Mi most elmegyünk. – állt fel és határozott fellépése a többieket is távozásra késztette. – pénzt tett az asztalra, vetett még egy gyors, bocsánatkérő pillantást Lucy felé, majd kifelé indult, nyomában a többiekkel.
.
Aznap délelőtt
.
– Biztos voltam benne, hogy eljössz. – mosolygott Candace Taylor az ajtóban álló gyönyörű fiatal lányra. Mennyire hasonlít Iris-ra. Ugyanaz a szőke haj, magas, karcsú termet, makulátlan bőr. Csak a szeme az apjáé. Az a jellegzetes Hampton tekintet. Valamikor ő, Iris és Lucy anyja, Faith elválaszthatatlan barátnők voltak. Aztán az örökre szóló barátságnak egyszer csak vége lett. Iris feleségül ment John Hampton-hoz, Faith meghalt szülés közben, ő pedig egyedül maradt egy elárvult kisbabával. – Gyere be, kérlek.
– Nem egészen értem, miért hívott ide, asszonyom.
– Ülj le, kérlek. – kínálta hellyel a lányt. Violet helyet foglalt és kíváncsian várta, mit mondhat neki ez az asszony. Persze, tudta ki ő, látta is olykor a városban, de semmi közelebbi kapcsolatban nem álltak soha.
– Hallgatom.
– Bizonyára meglep, amiért beszélni akarok veled. Talán kicsit hosszú lesz a mondandóm, de kérlek, hogy hallgass végig.
– Ez csak természetes. – mondta komolyan Violet.
– Egy iskolába jársz a keresztlányommal, Lucy-val. Majdnem egyidősek vagytok. Tudom, hogy nem álltok olyan közel egymáshoz. Miért is lenne így? Hisz ő nem a ti köreitekbe tartozik. Nem, ne mondj semmit. – intette le, amikor látta, hogy a lány épp mondani akar valamit. – Tudom, hogy mennek a gimiben a dolgok, én is voltam fiatal, ráadásul nem úgy éltem, ahogyan most. – mutatott körbe a kis ház szerény nappalijában. – Talán hallottál róla, de valószínűbb, hogy nem. Én és édesanyád nagyon jóban voltunk az iskolában. Lucy anyja volt a mi kis triónk harmadik tagja. Szinte elválaszthatatlanok voltunk. Egészen addig, míg be nem került a képbe John Hampton, vagyis az édesapád. Iris és Faith is szerelmesek lettek belé. Ám az igazi bajok akkor kezdődtek, amikor John mindkét lánynak udvarolni kezdett. Természetesen titokban tartva ezt másik előtt, kettős játékot játszva. Nem tudom, végül mi játszhatott közre abban, hogy édesanyádat vette el. Talán az, hogy ő sokkal gazdagabb volt, hiszen Faith családja abban az időben került az anyagi csőd szélére. Bárhogyan is, de édesanyádat vette el, aki ekkor már állapotos volt veled. Akárcsak Faith, aki szintén John Hampton gyermekét várta. – Candace itt rövid szünetet tartott. Látta Violet-en, hogy szavai mennyire megdöbbentették. Zöld szeme most sötétebb volt, csakúgy mint Lucy-nak, amikor valami mélyen felkavarja. – Lucy a féltestvéred, Violet.
– Miért most? Miért most mondja el mindezt nekem? És honnan tudjam, hogy egyáltalán igazat beszél? – Violet fejében ezernyi kérdés és gondolat kavargott.
– Természetesen bármikor csináltathatsz egy tesztet, hogy ellenőrizd, Lucy a testvéred-e. Ennek nem lehet akadálya.
– Az apám tud róla?
– Természetesen.
– Nehéz elhinnem, hogy nem gondoskodik a saját lányáról. Nem ilyennek ismerem. – rázta meg a fejét Violet, majd felállt, mert úgy érezte lassan kezdi összenyomni a rá zúduló információ súlya. – És az anyám?
– Ő is. Nézd, éppen azért gondoltam rád, mert tudom, hogy a szüleidre nem számíthatok, hiszen eddig sem mutattak hajlandóságot. Azért hívtalak téged, mert az utóbbi időben figyeltelek és feléledt bennem a remény, hogy talán még nincs minden veszve. Okos vagy és céltudatos, ugyanakkor van benned kellő empátia és tartás. Szeretném, ha segítenél túljutni Lucy-nak azon az időszakon, amikor én már nem leszek. Beteg vagyok, Violet. Nem sok időm maradt hátra. Más körülmények között sohasem rónék ilyen terhet egy alig 18 éves lányra, de reménykedem benne, te képes leszel megbírkózni vele. Lucy-nak senkije sincs rajtam kívül. Na, igen. Újabban ott van neki az a ficsúr, de ki tudja meddig? Te azonban mindig a testvére leszel.
.
Másnap
.
„Te mindig a testvére leszel.” – azóta is Violet fülében csengtek Candace Taylor szavai. Egy napja már, hogy megtudta az igazságot, azonban ez az egy mondat mintha örökre az elméjébe vésődött volna. Az iskolából kifelé jövet tekintetével Lucy-t kereste. Hamar észre is vette a lányt, aki szinte futva indult hazafelé. Igencsak sietnie kell, hogy utolérje.
– Lucy! Lucy! Várj, kérlek! – a lány végül meghallotta és megállt.
– Felétek van utam, gondoltam hazaviszlek. – Lucy gyanakvó tekintetét látva, gyorsan hozzátette. – Kis bocsánatkérés a kávézóban történtek miatt.
– Rendben. – bólintott Lucy – de csak azért mert sietek. – tette még hozzá.
– Hát, persze. – mosolygott Violet.
S azzal a két testvér elindult. Életükben először együtt, ugyanazon az úton.
.

.
.
  1. Kereder Márk

    „Egy újabb sikeres nap, nyugtázta elégedetten Violet, miközben belépett szobájába, majd becsukta maga mögött az ajtót.”
    Nem lett volna jobb párbeszéd, vagy idézőjel a gondolathoz? (Csak azért kérdezem, mert nem biztos, hogy jól gondolom…)

    Na, mi is volt a feladat? Húzzunk össze lapáttal minél nagyobb kliséhalmot, majd az egészet töltsük bele egy amerikai sziruposüvegbe?
    Mert akkor jó! Teljesített, pipa!
    🙂

    Bocsánat, nem akartam bántó lenni. Nekem klisés nagyon. Még az ötlet is, hogy „testvér a lúzer és a bálkirálynő gimiscsaj, most tudják meg, stb…
    Ez nyakonöntve az ezerszerlátott kávélöttyöléssel, stb…
    Kicsit rosszul érzem magam, valami hiányérzet-félém van, mert nem volt benne egy pompomlány sem…

  2. István

    A történet számomra az „Aznap délután” című résztől kezd érdekes lenni, ami előtte van, két rész, az felesleges. Kicsit sok a név, és csak másod-harmad visszaolvasásra jegyezhető meg, hogy ki-kivel is van.

Hozzászólás

*