Bella

Jelige: Hobbiíró

– Mit csinálsz, éédes? – kérdezte affektálva és szokás szerint csücsörítve a cicababa kinézetű fiatal feleség a férjét. A férj egy másodpercig gondterhelt arcot vágott, hogy hogyan is fogalmazza meg úgy a válaszát, hogy szép, de butuska felesége meg is értse, majd azt mondta:
– Kinyomtattam a legújabb novellámat, mert ha kinyomtatva nézem át, hamarabb feltűnnek nekem az esetleges helyesírási vagy fogalmazási hibák.
– Ééértem. – mondta a feleség, majd folytatta a kérdezősködést: – És miről szóól?
– Mármint a novella? – kérdezett vissza a férfi, majd így folytatta: – Egy gyönyörű, okos nőről szól, akit Bellának hívnak (a neve egyébként egyúttal a novella címe is) és aki kifundál egy remek trükköt, amellyel balesetnek álcázva elteszi láb alól a férjét, és nem bukik le, hanem megkapja a férje után járó, nagy összegű biztosítást. Szerintem remek, sőt, egyedülálló sztori – nem azért, mert én találtam ki -, de valószínűleg te nem értenéd az összefüggéseit…
A férj ezzel lerakta az íróasztalra a kinyomtatott A4-es lapokat, és belemerült a hibakeresésbe. Amikor végzett, még mindig az íróasztalnál ülve a laptopján még legalább egy órán át internetezett – háttéranyagot gyűjtött a leendő írásaihoz. Nem sokkal később – mivel már beesteledett – leengedte a dolgozószoba redőnyeit, és elindult a fürdőszoba felé, hogy letusoljon. Ahogy elment a nappali mellett, a folyosóról még beszólt a feleségének: – Lefürdök és megyek aludni! Jó éjszakát!
– Jó éjt, éédes! – affektált és csücsörített válaszként a cicababa-feleség, miközben tovább nézte a tévében a valóságshow-t, amit azóta bámult, amióta – órákkal ezelőtt – a férjével beszélt annak legújabb novellájáról.
A nappaliba enyhén behallatszott a férj fürdőszobai tusolásának hangja, majd a férfi határozott léptei, ahogy a hálószobába ment, végül a halk ajtócsapódás, ahogy becsukta maga mögött a hálószoba ajtaját.
A nő még legalább egy negyedórán keresztül nézte a valóságshow-t, majd óvatosan felállt a kényelmes fotelből, a tévét bekapcsolva hagyva kilopózott a folyosóra, egészen a csukott hálószobaajtóig. A hálószobaajtó előtt megállt, a fülét az ajtólapra rakva hallgatózott egy kicsit, és megnyugodott, amikor az ajtón keresztül hallotta a férje hangos horkolását.
A nő ekkor gyors léptekkel a dolgozószobába ment, felkapcsolta az íróasztal kis lámpáját, és olvasni kezdte az asztal közepén lévő, nyomtatott A4-es lapokból álló paksamétát. Időnként megállt az olvasásban, és az asztal sarkán lévő jegyzettömbből tépett egy lapot, a tolltartóban lévő tollakból kivett egyet, és párszor jegyzetelt, nyilazott, karikázott – szigorúan csak a jegyzetlapra, az A4-es lapokra azonban nem írva. Néha a folyosó felé fülelt, de onnan semmilyen váratlan zaj nem hallatszott. Pár perc múlva a nő elégedetten felállt, a zsebébe süllyesztette a jegyzetlapot, lekapcsolta az asztali lámpát és kiment a dolgozószobából.
.
(Két héttel később:)
.
– Még egyszer, fogadja őszinte részvétemet! – mondta a nyomozó az asszonynak, majd hozzátette: – Igazán csúnya baleset…
– Háát, igeen! – helyeselt affektálva és csücsörítve a cicababa-özvegy.
– Nem kell kikísérnie bennünket, kitalálunk magunktól is. – mondta a nyomozó a nőnek, és a másik rendőrrel elindultak kifelé a dolgozószobából. A nyomozó az íróasztalon lévő, A4-es lapokból álló paksamétát látva azonban megállt egy pillanatra az asztal mellett, megfogva a legfelső lapot: – Szóval, a férje író volt…
– Igeen! – mondta a szokásosnál is sokkal jobban affektálva és csücsörítve az özvegy, majd hozzátette: – Ez volt a férjem utolsóó novelláája…
– Igen? – kérdezte kíváncsian a nyomozó, és maga elé emelte az adott lapot: – Látom, a címe az, hogy „Bella”. Mi ez? Csak nem krimi?
A nő szokás szerint affektálni és csücsöríteni kezdett: – Áá, dehogy! – Majd egyszuszra azt hadarta: – Ez egy romantikus történet. Mint a brazil szappanoperák! Bella, a gyönyörű hősnő reménytelenül szerelmes egy hajóskapitányba, aki…
– Jó, jó, köszönöm, hogy elmondta! – mondta gyorsan a nyomozó, és egy pillanat alatt – mintha csak égetné az ujját – visszarakta az A4-es lapot a többi tetejére, és most már tényleg kiment a dolgozószobából, a másik rendőrrel együtt.

– Ez az! – mondta halkan, elégedetten, csak úgy magának a dolgozószobában egyedül maradt özvegyasszony, és közben nem csücsörített, nem affektált és nem is hadart.
.

.
.

Facebook hozzászólások

  1. Guti Csaba

    Szia!
    Az indíték hiánya számomra egy kicsit üressé teszi a történetet, ami egyébként egy remek ötletből származik.
    Szép napot!

  2. Hadriq

    Egyetértek Istvánnal abban, hogy a történet kiszámíthatósága sokat ront az élvezeti értékén.
    Egyébként egész jó kis sztori, alaposabban körüljárva, kifejtve a Márk által is említett részeket érdekes és izgalmas novella lehet belőle.
    Engem a záró- és gondolatjelek továbbra is zavarnak, bár szerencsére itt most kevesebb van belőlük. Az viszont biztos, hogy élőszóban nem tesszük ki a zárójelet, és az első zárójeles megjegyzés épp a férfi szövegében van.
    Nekem a papírméret emlegetése is sok volt egy picit, bár az még nem annyira vészes.
    Tőlem 3 pont.

  3. Hadriq

    Egyetértek Istvánnal abban, hogy a történet kiszámíthatósága ront az élményen.
    Egyébként egy egész jó kis sztori, van benne potenciál, jobban körüljárva tényleg lehet belőle egy izgalmas és érdekes mű.
    A záró- és gondolatjelek ebben a novellában is zavarnak, bár szerencsére itt most kevesebb van belőlük. Az viszont biztos, hogy élőszóban nem teszi ki őket az ember, és az első zárójeles megjegyzés épp a férfi szövegében van.
    Nekem 5-ből 3.

  4. István

    Már az elején kiderült számomra, hogy mi lesz a történet vége, így unalmas volt, az történt, amire számítottam. Semmi csavar, semmi extra. Az sem szerencsés, hogy egy ilyen rövid történetet a szerző két részre osztott.

  5. Kereder Márk

    Üdv,

    a jeligéből ítélve ugyanaz lehet az író, mint a legelsőé.
    Ez jobb írás.
    Bár az eleje modoros, maníros, túlzó, életszerűtlen.
    A bohózatok szoktak ilyenek lenni.
    Aztán a vége a történetnek legitimálja ezt (a hibát? Hiba ez?).

    Jó ötlet egyébként!
    A rövidség talán, ami ennek az ötletnek nem megfelelő. Nem domborodik ki a nő jelleme, hogy átcseszi az okos férfit, hogy mennyire nagy színész, hogy mégsem buta, stb… S főleg: hogy ezt miért csinálja. Indíték. Motiváció hiány a történetben.
    Ennek a történetnek legalább 5-ször nagyobb terjedelmű, jól megírt, (jó dramaturgia) novella illik.
    Szerintem – de ez megintcsak szubjektív, mint mindig – ezzel a történettel foglalkozz még, bővítsd, írd meg rendesen! Tudom, hogy mindig azt szokták mondani, hogy ” szorítsd”, mintha a cipőfűzőt húznád, de a lélekábrázolások (férfié is) kívánja a hosszabb terjedelmet.

    Ha ügyesen megcsinálod, abszolút piacképes, király írás lesz ez a történet!

    A zárójelek ismét zavarnak (engem csak?).
    A “két héttel később” meg egészen biztos nem kell zárójelbe.

    Tetszett! Jó volt!
    Nagyon jó a poén azzal a romantikus-történettel! 🙂
    Élveztem.

    Üdv!

Hozzászólás

*

Solve : *
28 × 2 =