Previous Story
Dávid Attila: Ébredés
Jelige: Hobbiíró
Még csak pár éve voltak házasok, de a nő már megutálta a férjét. Utálta, mert a férfi naponta egyre több időt töltött a kocsmában, otthon semmit sem segített a házimunkában, és ha részeg volt, durván viselkedett a nővel, néha még pofon is vágta.
A nő ráébredt, hogy inkább más férfi mellett akarja leélni az életét. A boldogságot máshol kezdte keresni, és pár hónappal ezelőtt meg is találta: titokban lett egy szeretője, egy pár évvel fiatalabb, elvált férfi. A kapcsolat annyira elmélyült, hogy a nő egyszer felvetette a szeretőjének, hogy segíthetne megszabadulni a férjétől.
El is tervezték, hogy egyik nap – amikor a nő éppen délutános műszakban, éjszakáig dolgozik – a szerető a nőtől kapott kulccsal este – amikor már sötét van – észrevétlenül bemegy a házba, egy zsineggel megfojtja a valószínűleg már korán lefeküdt, biztosan borgőzös álmát alvó férjet, és úgy állítja be, mintha a férj öngyilkosságot követett volna el úgy, hogy az ágyhoz közeli radiátorhoz hurkolta a saját nyakát, és odébb hajolva megfullasztotta saját magát.
Csodával határos módon sikerült szinte tökéletesen kivitelezni a tervet. A szeretőt nem látta senki, amikor bement a házba, illetve kijött onnan, a férj tényleg félrészegen aludt, és könnyű volt megfojtani és a dolgot öngyilkosságnak beállítani, a nőnek pedig megdönthetetlen alibije volt a halál beálltának időpontjára, mert éppen a munkahelyén dolgozott.
Pár órával később (az éjszaka közepén) hazaérkezett a nő. Ahogy meglátta a holttestet, megdöbbenést színlelve körbejajveszékelte a házat (hogy a szomszédok is hallják), majd felhívta a rendőrséget.
Perceken belül megérkezett a kétszemélyes rendőrjárőr, majd nem sokkal utánuk egy nagydarab nyomozó. A nő mindegyiküknek egyaránt azt vallotta, hogy a férjén már hetek óta látszott a rosszkedv, kilátástalannak érezte az életét, csak mások felé mutatott vidámságot, és hogy többször megemlítette a nőnek, hogy öngyilkos akar lenni. Mindebből persze egy szó sem volt igaz, de a nő igyekezett jól megalapozni az öngyilkosság látszatát, ami – úgy tűnt – sikerül is neki.
A helyszíni vizsgálat órákig tartott. Már hajnalodott, amikor a járőrök és a nagydarab nyomozó abbahagyni látszott a vizsgálódást (megállapítva, hogy valószínűleg öngyilkosság történt), és a nőtől elköszönve elindultak a szobaajtó felé, hogy elhagyják a házat. A két járőr már félig kilépett a szobaajtón, a nyomozó azonban még nem, amikor a hajnali csendet megtörte egy kis halk zene. Egy dallam, ami a szobában csendült fel, valahonnan az ágy mellől.
A nyomozó megállt az ajtóban, visszafordította a fejét, és egy-két másodpercig mozdulatlanul hallgatta a halk zenét, közben a fejét kissé megemelve figyelt. Mint a ragadozó, amikor szagot fog.
– Milyen kedves zene! – mondta a nyomozó, és a nőre mosolygott. Mosolygás közben kilátszott a hófehér fogsora – mint a farkasnak, amikor a leendő áldozatára vicsorog.
– Á, ez csak az ébresztő zene a telefonon. – magyarázta a nő.
– Magának ilyen kellemes ébresztő zenéje van? – kérdezte még mindig mosolyogva a nyomozó. Még mindig egy támadásra készülő farkasra hasonlított.
– Nem, ez a férjem – illetve most már csak a volt férjem – telefonja. – válaszolta a nő.
– Gondolom, ez is olyan telefon, mint az enyém: elég egyetlen egyszer beállítani az ébresztés időpontját, és utána minden nap ugyanakkor ébreszt… – mondta feltételezve – és még mindig mosolyogva – a nyomozó, és közelebb lépett a nőhöz. Mint a farkas az áldozatához.
– Nem, a néhai férjem minden nap be szokta állítani. Úgy látszik, tegnap is beállította, mert… – mondta a nő, és csodálkozva látta, hogy a nyomozó int a – még mindig a szobaajtóban dekkoló – járőröknek, hogy jöjjenek vissza a szobába. És ekkor a nő rájött, hogy hibát vétett. Hogy elszólta magát. Kétségbeesetten próbált jól kijönni a helyzetből, megpróbált kitalálni valamit, hogy továbbra is megőrizhesse az öngyilkosság látszatát, és közben csak azt ismételgette, hogy:
– Tegnap is beállította, mert… mert… mert…
Szia!
Azt hiszem az első novellánál írtam, hogy ismerhetünk olyan történeteket, ahol a végkifejlet a fenti módon alakul. Idáig jutva azt hiszem elmondhatom, hogy alaposan kiveséztük ezt a témát.
A csattanó ezúttal is ötletes volt, bár a nyomozó metaforája számomra egy kicsit túlzó volt, hisz nem perdöntő bizonyítékra bukkantak, csak egy okra, a további nyomozáshoz.
Minden jót!
Nekem ez az írás tetszik legjobban a háromból. Persze a szokásos problémáim, a zárójel és a gondolatjel felesleges alkalmazása itt is megvan, de ez egy jól végigvitt történet, működő csattanóval.
Én Istvántól eltérően teljesen el tudom hinni, hogy a megaláztatások miatti bosszúvágy is elegendő indok a gyilkosságra, nem kell plusz motiváció.
A farkasos hasonlat viszont nekem olyan volt, mint a krimikben a baljós kísérőzene. Minimum fölösleges, de lehet, anélkül még hatásosabb is lett volna a végkifejlet.
Tőlem 3 pont.
Csatlakozom Márkhoz, ami az első bekezdésben írt megfogalmazását illeti , és abban is egyet értek vele, hogy a három novellából ez sikerült a legjobbra. Itt ugyanis gördülékeny a szöveg, és van végkifejlet, nem laposodik el a novella, és ott „csattan”, ahol kell. Annyi a gondom, hogy az elején hiányzik az ok (magas összegű biztosítás, végrendelet, stb), ami miatt az asszony a gyilkosságot választja , egy szimpla válás helyett, amivel mindenki jobban járna.
Szerinte Hobbyíró egy lány/nő, akinek sok konfliktusa volt a rondábbik nemmel, így minden írásában férfiakat büntet. (halállal) 🙂
Nem véletlenül bünteti ezeket a mocskokat!
(Csak viccelek… nem akarom elbagatellizálni.)
Na de most a nő is megbűnhődik. Jó a vége, most a hossz is éppen megfelelő.
Itt tudjuk már a motivációt.
Mindent összevetve Hobbyírónak ez a legjobb írása a háromból, viszont a Bella nekem jobban tetszik. Ez nem ellentmondás. Abban az írásban – jóllehet rosszabbul van megcsinálva – mégis nagyobb érték, ötlet, egyediség van.
Persze: szerintem.